Villámrajtot vett a River Plate Demichelisszel a kispadon

Villámrajtot vett a River Plate Demichelisszel a kispadon

2023. ápr. 18.

Fantasztikusan kezdte meg szereplését az argentin bajnokság 2023-as első, Liga Profesional névre hallgató versenysorozatában a River Plate. A Buenos Aires-i rekordbajnok kispadjára a szezont megelőzően nevezték ki a csapat korábbi játékosát, Martín Demichelist. A pályakezdő edző máris végrehajtott egy olyan bravúrt, amely korábban még sohasem fordult elő a klub történetében, és a nagy elődjeit is túlszárnyalta.

A River Plate 12 forduló után tíz győzelem és két vereség révén hatpontos előnnyel vezeti az argentin bajnokságot, miközben egymást követő hét bajnoki mérkőzést nyert meg kapott gól nélkül, melyre eddig nem volt példa a klub több mint 100 éves történetében.



Biztató kezdés


Marcelo Gallardo tavaly októberben közölte, hogy nyolc és fél év után távozik a River Plate-től. A csapattal edzőként 14, korábban játékosként nyolc trófeát nyert szakember egy tökéletesen működő klubmodellt alakított ki, azonban a 2022-es visszafogottabb eredmények után úgy érezte, hogy ideje váltania. A River a klub egy másik korábbi labdarúgóját, Martín Demichelist nevezte ki utódjának, aki komoly ambíciókkal látott munkához. Az egykori kőkemény hátvéd 2019 óta a Bayern München utánpótlásában dolgozott, de a „milliomosok” megkeresésére nem tudott nemet mondani, a bajorok pedig elengedték őt.


„Igyekezni fogok a River Plate által képviselt értékeket átadni a játékosaimnak: fegyelem, tisztelet, egység és erőfeszítés. Ebből nem vagyok hajlandó engedni” – szögezte le Demichelis a kinevezése után.


Az új tréner nem beszélt a levegőbe, ugyanis rendkívül meggyőző teljesítménnyel indított a River edzőjeként. A csapat kiváló hatékonysággal nyeri a mérkőzéseit a bajnokságban.


auto_altFotó: Marcelo Endelli/Getty Images



Megdöntött rekordok


A River Plate 1901 óta íródó történetében először fordult elő, hogy a csapat egymást követő hét bajnoki mérkőzését kapott gól nélkül nyerte meg. Demichelis vezetésével az együttes több értékes idegenbeli skalpot begyűjtött már a szezonban. Egyaránt kapott gól nélkül győzte le idegenben a tavalyi meglepetéscsapat Tigrét, valamint a Lanúst és a Newell’s Old Boyst – utóbbi kettőt már a rekordsorozaton belül.



Összességében a fiatal edző vezetésével a River 15 tétmérkőzésből 12-t nyert meg és hármat vesztett el.


Mindez a klub történetében a valaha volt második legjobb edzői rajt. Korábban Demichelis előtt csak Carlos Peucelle kezdett hasonlón a kispadon, akivel 1945-ben a River az első 15 meccsen 12 győzelem mellett két döntetlent mutatott fel egyetlen vereség mellett.


Demichelis mindenki másnál jobban rajtolt, beleértve az előd Gallardo mellett például a legendás Ángel Labrunát vagy a világbajnok Daniel Passarellát.


Ugyanakkor két váratlan vereséget is elszenvedett a csapat, miután az újonc Belgrano Pablo Vegetti duplájával múlta felül a Rivert, a kiesőjelölt Arsenal Sarandí pedig a Monumentalban diadalmaskodott február végén. Továbbá a Libertadores-kupa első fordulójában 3-1-es vereséget szenvedett a bolíviai The Strongesttől a La Paz-i magaslaton, ahol a csapat immár 53 éve képtelen győzni. A pozitív kicsengésű évkezdés ellenére azért vannak nehézségek, a koncentráció talán nem mindig volt tökéletes, de Demichelis törekvése és igyekezete megkérdőjelezhetetlen.


auto_altFotó: Marcos Brindicci/Getty Images



Új felfedezettek, további kilátások


A csapat az első 12 forduló alatt 22 gólt szerzett és mindössze ötöt kapott. A világbajnok argentin válogatott harmadik számú kapusa, Franco Armani szokásához híven rendkívül magabiztosan véd és tartást ad hátulról a csapatnak. A védelemben a veterán Milton Casco és Enzo Díaz helye betonbiztos, Demichelisnél MLS-ből kölcsönzött Leandro González ugyancsak állandó kezdő helyet követelt magának.


Az egész csapat számára nagy erősítés volt az irányító Ignacio „Nacho” Fernández visszatérése, aki a támadójáték mozgatórúgója, a helyzetek megteremtésén felül a befejezésben is jeleskedik, már három gólja van a bajnokságban. Hozzá hasonlóan háromszor volt eredményes az MLS-ből tavaly visszatérő Esequiel Barco. A még mindig csak 24 éves szélső az Atlanta Unitedben nem tudott megfelelően teljesíteni, Demichelis irányítása alatt azonban újra a legszebb napjait idézi és már a véglegesítésén gondolkoznak. A veterán Enzo Pérez 36 évesen is kihagyhatatlan a csapatból, mint ahogyan a sérülésből visszatért Rodrigo Aliendro, valamint a fiatalabb korosztály képviseletében José Paradela és Agustín Palavecino is mostanság kapott több lehetőséget.


A River két rutinos, nagyobb nevű támadója, akiktől óhatatlanul többet várnak, meglehetősen sablonosan játszik, de a fiatalabb gólvadászok már képesek fontos szerepet betölteni. A kolumbiai Miguel Borja egy, a venezuelai Salomon Rondón két gólt lőtt eddig a szezonban. A korábban legfeljebb epizódszereplőnek számító Lucas Beltrán öt góljával a csapat idei legeredményesebb játékosa, mellyel máris felülmúlta a tavalyi egészéves teljesítményét, a 22 éves játékos előtt ráadásul még hatalmas jövő állhat. Mellette az argentin bajnokság legnagyobb tehetségei között említett Pablo Solari is egyre gyakrabban tud élni a lehetőséggel, és mindig képes új színt vinni a támadójátékba, ugyancsak kétgólos a bajnokságban.


auto_altPablo Solari (b) és Lucas Beltrán gólöröme (Fotó: Marcos Brindicci/Getty Images)


A kezdet mindenképpen biztató, és mivel a nagy rivális Boca Juniors és a Racing Club egyaránt mérsékeltebben indította az idényt, a Rivernek minden esélye megvan, hogy két év után újra bajnoki címet ünnepeljen. A klub által remélt nemzetközi sikerekhez vélhetően hosszabb távon is kiegyensúlyozott teljesítményre lenne szükség, hogy fel tudják venni a versenyt a Libertadores-kupa legnagyobb esélyesei közé tartozó brazil csapatokkal.



A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

futballtango.blog.hu/


Kiemelt kép:  Marcelo Endelli/Getty Images

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.