Mennyire köpték szembe a szakmát Madridban Xabi Alonso elküldésével?

Vinícius Júnior legalább aláírhatja a szerződéshosszabbításáról szóló papírost... Hogy ezen túl mennyire járt jól a Real Madrid Xabi Alonso elküldésével, az több mint kétséges. Az persze megint tökéletesen kiderült, a Santiago Bernabéu Stadionban játékosuralom van. No meg az is, hogy ha Florentino Pérez nincs teljesen meggyőződve valami felől, az halott ügy.

Belsős információk szerint a baszk tréner kinevezését márpedig inkább az igazgatótanács és a vezérigazgató José Ángel Sánchez erőltette, amibe ugyan belement a prezident, de nem túl nagy hittel. Ugyancsak bizonyosság immár, hogy a Real Madridnál a türelem, mint olyan, nem nagyon létezik, és akkor is kirúgják az edzőt – még ha Xabi esetében a hivatalos kommüniké közös megegyezést említ is – ha nincs különösebb lemaradás az éllovastól (a Real hátránya négy pont a bajnokságban a Barcelonával szemben), ha a Bajnokok Ligájában is elfogadható a pozíció (az első nyolcban vannak a blancók, ami ugye automatikus nyolcaddöntős szereplést ér), ha egyáltalán nem produkál rosszabb eredményeket, mint az ősi rivális Barcelona trénere ugyanazon időszakban.

Tényleg csak a rend kedvéért érdemes megjegyezni, hogy Hansi Flick első barcelonai szezonját pontosan ugyanolyan statisztikával indította, mint Xabi a madridi regnálását. A spanyol szakembert a 34. mérkőzése után küldték el – jó, nem küldték, tudjuk… – azokon 24-szer nyert, négyszer döntetlenre végzett, hatszor kikapott. Az eredménysor márpedig tökéletesen megegyezik Flick első 34 barcelonai meccsének mutatójával. Csak amíg a Camp Nou környékén akartak hinni a Flick-féle projektben – és milyen jól tették: épp a tavalyi Szuperkupa-győzelem után beindult a Barca, és fölényesen megnyerte a bajnokságot is – a fővárosban a kezdetektől hiányzott a feltétlen bizalom. A játékosok felől is. Akadt olyan, akivel igen hamar megromlott a viszony, Vinícius Júnior a hírek szerint attól tette függővé szerződéshosszabbítását, hogy Xabi marad-e az edző.

Hogy aztán a kényelmesség szülte az idővel kibontakozó ellenkezést, nem tudni, a csapat egy jelentős része láthatóan idegenkedett attól, hogy nagyobb melót tegyen bele a meccsekbe, hogy az ellenfelet magasan letámadva, labdavesztés után azonnal visszatámadva, kilencven percen át a sikerért megszakadva futballozzon, mindvégig roppant fegyelmezetten, a taktikai utasításokat precízen betartva. Mert ha a bajnokság első néhány meccsén érezhető volt is ez a fajta szemléletváltozás – intenzíven, jól presszingelve, többször is magasan labdát szerezve futballozott a Real – idővel egyre inkább kiveszett a játékából ez a fajta „kloppizmus”. Mintha csak megelégelték volna a blancók szupersztárjai, hogy annyira sokat kell dolgozni, egyre inkább visszavettek, csak hát ezzel mindjárt az edző autoritása kérdőjeleződik meg. Mit tehet egy tréner Madridban, ahol szinte mindig a játékosuralom volt jellemző? Aki pedig ezt meg akarta vágni, az vagy nagyon rövid ideig maradhatott csak (Rafa Benítez, Julen Lopetegui), vagy ha a rendkívül erős személyiségének és korábbi hatalmas sikereinek hála valamivel ugyan hosszabban is (José Mourinho), akkor sem annyi ideig, mint azt tervezte volna. A portugálnak is csak azért sikerült három évig húznia, mert meg tudta nyerni magának a prezidentet. Az öltözőt persze kevésbé...

Xabi Alonsónak úgy fest, egyiket sem sikerült, ettől még valahol megint az edzői szcénát csúfolták meg azzal a Bernabéuban, hogy a szakma egyik legtehetségesebb képviselőjét, a Bundesligában már alkotó, nagyon határozott elképzelésekkel, tudatosan dolgozó (vagy legalábbis tudatosan dolgozni igyekvő) fiatal trénert hét hónap után tessékelték ki. Ennyi jut manapság egy edzőnek? Ennyi. Vagy még ennyi sem.

Lehet persze erre azt mondani, hogy a Real Madrid mindig is az egyéni zsenialitásról szólt, hogy akkor aratta sorban a Bajnokok Ligája-diadalokat, amikor olyan trénerek irányították, akik hagyták futballistáik művészi vénáját érvényesülni (Carlo Ancelotti és Zinedine Zidane), de vajon ez fenntartható? Örökkön örökké lehet pusztán az egyén nagyszerűségére hagyatkozni? Ha a Real elmúlt 13 évét vesszük, amelyet extrém sok Bajnokok Ligája-győzelem kísért (6), felelhetjük azt, igen, és simán fel is tudnánk sorolni, hányszor húzta ki a bajból a Madridot egy-egy extraklasszis teljesítmény – Cristiano Ronaldóé, Gareth Bale-é, Karim Benzemáé, Rodrygóé, Thibaut Courtois-é – de sosem tudjuk meg, mennyit nyernek és mennyivel meggyőzőbben játszanak, ha Jürgen Klopp vagy Pep Guardiola típusú tréner irányítja őket.

A győzelmet persze nem kell megmagyarázni, azt pedig Xabi Alonsónak az első fináléjában nem sikerült megszereznie. Tetőzve a bajokat, a Barcelona ellen veszített a Szuperkupa-döntőben. Olyan taktikával, amelyben szakmai szempontból abszolút volt ráció, csak hát ez a Real Madrid, egy olyan csapat, amely sokak meggyőződése szerint a bombafomában futballozó Barca ellen sem mondhat le ennyire a labdáról, ellene sem játszhat „kiscsapat-felfogással”, mélyen védekezve, egy-egy ellencsapásban bízva.

Madridi források szerint az előzetesen felvázolt koncepció olyannyira nem tetszett Kylian Mbappénak, hogy alaposan összerúgta a port Xabival, akinek aztán hétfőn az elnök Florentino Pérezzel is akadt egy csörtéje. Abból pedig edző jól nem tud kijönni.

Xabi Alonso valójában egy percig sem érezhette a feltétlen bizalmat, akkor sem igazán védték meg, amikor az októberi El Clásicón Vinícius Júnior éktelen hisztit levágva bandukolt le a pályáról, majd nyilvános bocsánatkérésében mindenkitől elnézést kért, kivéve edzőjét; de ugyancsak a klubbéli erőviszonyokról árulkodik a Szuperkupa-finálé díjátadásának képsora, amikor Xabi felsorakoztatta volna a barcelonaiak előtt csapatát, mintegy viszonozva a díszsorfalat, Mbappé viszont az öltözők felé terelte játékostársait. Kinek kellett ebben a helyzetben meghunyászkodnia? Az edzőnek. Így pedig egyetlen csapat sem működhet tovább.

Jön most Álvaro Arbeloa, aki közmegelégedésre vezette a klub második csapatát, és akinek muszáj lesz kompromisszumkészen, az Ancelotti-féle pedagógiai elveket is beengedve irányítania fiait, különben sok sót nem eszik meg a Bernabéuban. Hogy aztán hosszú távon kit választ a Madrid, az egy másik kérdés. Egy biztos: bárki is érkezik, nem lesz könnyű dolga. Ahogy az is, hogy a Bundesligában már bizonyító Xabi Alonsónak nem lesz nehéz új csapatot találnia.

Borítókép: Michael Regan/Getty Images