Messi szerződtetése új távlatokat nyithat az Inter Miami előtt
A Paris Saint-Germaintől távozó Lionel Messi megerősítette, hogy a továbbiakban az MLS-ben szereplő Inter Miami játékosa lesz. Noha a világbajnok argentin klasszist korábbi klubja, az FC Barcelona és az elképesztő összeget kínáló szaúdi al-Hilal egyaránt csábította, végül hosszabb ideje tervezett célját megvalósítva az Egyesült Államokban folytatja. Messi szerződtetéséből új csapata mellett az egész liga sokat profitálhat.
A június 30-tól szabadon igazolható Lionel Messi döntött: az MLS-ben szereplő Inter Miami színeiben folytatja pályafutását. A David Beckham által létrehozott floridai klub eddig nem sok sikert élt meg, az argentin szupersztár szerződtetése azonban gazdaságilag biztosan és reményeik szerint az eredményekben is fellendülést okozhat.
Beckham ambiciózus projektje
Az angolok egykori kiváló labdarúgója, David Beckham 2007 és 2012 között játszott az MLS-ben a Los Angeles Galaxyban. A klasszis szélső már aktív játékosként olyan szerződést kötött a ligával, amely lehetővé tette számára, hogy kedvezményes keretek között, 25 millió dollárért cserébe vásárolja meg a leendő MLS-klub tulajdonjogait a pályafutása végeztével. Az üzleti életben is babérokra törő Beckham a visszavonulása után, 2014-ben indította a projektet, amely bár nem haladt zökkenőmentesen, végül valósággá vált és az újonnan létrehozott Inter Miami 2020-tól csatlakozhatott a ligához.
A koronavírus-járvány miatti csonka bemutatkozó idényben az Inter Miami az uruguayi Diego Alonso vezetésével a 25 csapatos mezőny 19. helyen végzett, nem jutott be a rájátszásba. A 2021-es szezontól Beckham egykori manchesteri és válogatott csapattársa, Phil Neville lett a vezetőedző, aki két és fél éven át irányította az együttest, éppen a múlt héten váltak meg tőle. A floridaiak a második idényben sem jutottak be a rájátszásba, miközben szép lassan egyre nagyobb nevű játékosokat alkalmaztak, a némileg váratlanul visszavonult Gonzalo Higuaín és testvére, Federico Higuaín mellett a Paris Saint-Germaint és a Juventust is megjárt francia világbajnok Blaise Matuidi, az Arsenalt tíz éven át szolgált Kieran Gibbs, és a Stoke City klublegendája, Ryan Shawcross ugyancsak a Miamiban szerepeltek.
Az első siker, majd visszafogott szereplés
A 16 gólos Gonzalo Higuaín vezérletével az Inter Miami története során először a 2022-es szezonban jutott be az MLS rájátszásába, azonban már az első körben kiesett a címvédő New York City FC-től elszenvedett 3-0-s vereséggel. Az aktuális idény várakozáson alul kezdődött, ugyanis az Inter öt győzelemmel és tíz vereséggel állt, amikor múlt héten megköszönte Neville munkáját.
„Olykor irtó nehéz döntéseket kell meghozni ebben a sportágban, és sajnos most jutottunk el oda, hogy beláttuk, váltanunk kell. Szeretném megköszönni Philnek a kemény munkát és azt az odaadást, ami jellemezte”
– mondta el a döntésről Beckham.
A csapat irányítását megbízott edzőként Javier Morales vette át, de azóta már vele is elvesztettek egy bajnokit, így az Inter az alapszakasz derekánál csak sereghajtó a keleti konferenciában. Lenne tehát hová javulni az új edzővel és a leendő új szerzeményekkel.
Messi csatlakozása
Messi már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy európai pályafutása végeztével szívesen kipróbálná magát az Egyesült Államokban, mivel vonzza őt a bajnokság és az amerikai életstílus. Időről időre családjával is vakációzott Floridában, és a Beckhammel már azelőtt jó viszonyt ápolt, hogy az Inter Miami elindult volna az MLS-ben, így biztosnak tűnt, ha Messi egyszer valóban az MLS-be szerződik, az csak ennél a csapatnál fordulhat elő.
Tavaly ősszel az argentin válogatott az Inter Miami létesítményeiben edzőtáborozott, és a szövetség elnöke is tiszteletét tette a klub központjában a további sikeres együttműködés reményében.
„Ha a pénzen múlt volna a döntésem, Szaúd-Arábiába mentem volna. Nagyon sok pénzt ajánlottak nekem, de nem ez volt számomra a lényeg. Az igazság az, hogy kicsit sem ez alapján hoztam meg a döntésem. Több európai csapattól is kaptam ajánlatot, de nem szerettem volna a Barcelonán kívül másik európai csapatban játszani, így elérkezett annak az ideje, hogy kipróbáljak valami újat Miamiban”
– jelentette ki Messi, amikor a klubváltásának körülményeit ecsetelte.
Az argentin zseni egy évre szóló megállapodást fog kötni az Inter Miamival, a szerződése pedig évente megújítható lesz egy-egy további szezonra, ameddig úgy érzi, hogy maradni szeretne a csapatnál. A The Athletic információi szerint az Apple és az Adidas is hozzájárult Messi bérének finanszírozásához, előbbi az MLS Season Pass előfizetésekből származó nyereségből, utóbbi pedig a mezeladások bevételeiből támogathatja az argentint. Egyelőre pontos részleteket nem ismerünk a leendő szerződéséről, de mivel Messi ebben a hónapban már a 36. születésnapját ünnepli, várhatóan a szerződése tartalmazni fog olyan kitételeket, amelyek a visszavonulása utáni befektetéseit segíthetik elő. (Hallani arról, hogy résztulajdonos lehet a klubnál, vagy akár Beckhamhez hasonló módon, kedvezményekkel alapíthat majd klubot.)
Az MLS évről évre fejlődik és a pandémia jelentette visszaesése után újra hatalmas népszerűségnek örvend a tengerentúlon, a mérkőzések rendre telt házas stadionokban zajlanak. A bajnokság már nem csak arról szól, hogy egykori sztárjátékosok levezetnek, hiszen a pályafutásuk végéhez közelítő nagyobb nevek mellett minőségi fiatalok és a legjobb korban lévő, feljebb vágyó labdarúgók (mint például Gazdag Dániel) éppúgy meghatározó szerepet töltenek be a liga egyes csapataiban.
Messi érkezése egész biztosan tömegeket fog megmozgatni Miamiban. A különböző közösségi oldalakon máris drasztikusan megemelkedett az Inter Miami követőinek száma, a klub pedig megemelte a jegyárakat a csapat mérkőzéseire. Valószínűleg világszerte jóval népszerűbb lesz a klub és az egész bajnokság, mint eddig volt. Sokkal többen fogják nézni az interneten is a mérkőzéseket, és egyre több ország televíziós csatornái vásárolhatják meg majd a közvetítései jogokat, így nem csak az Inter Miami, az egész MLS profitálhat Messi színrelépéséből.
Ez még csak a kezdet lehet
Ráadásul komoly esély mutatkozik arra, hogy Messihez hamarosan több egykori játszótárs fog csatlakozni az új csapatánál. Megbízhatónak tűnő sajtóértesülések szerint a klub vezetősége már előrehaladott tárgyalásokat folytat Gerardo „Tata” Martinóval, aki a csapat új edzője lehet. A katari világbajnokságon még a mexikói válogatottat irányító rutinos argentin szakember az FC Barcelonánál és az argentin válogatottnál is volt már Messi edzője, ráadásul az MLS-ben is jó ajánlólevéllel rendelkezik, hiszen 2018-ban bajnok volt az akkor újonc Atlanta Uniteddel.
A Messihez közeli források szerint az Inter Miami hamarosan tárgyalásokat kezdeményezhet a katalánoktól való távozása után szabadon igazolható Sergio Busquets és Jordi Alba szerződtetéséről, de szóba kerülhet akár a brazil Gremio alkalmazásában álló Luis Suárez megszerzése, és állítólag a Juventustól távozó világbajnok csapattársak, Ángel Di María és Leandro Paredes ugyancsak reális célpontok lehetnek. Azon se lepődnénk meg, ha idővel még több jól ismert név csatlakozna majd a Fort Lauderdale-i szerveződéshez.
Messi és barátai jutalomjátékával optimális esetben mindenki jól járhat: Beckham projektje eredményesebb lehet, az MLS népszerűsége tovább nőhet, a szurkolók pedig még egy kis időre újra élvezhetik egy korszakos Barcelona néhány tagjának összeállását.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: thescottishsun.co