„Mi egy vérből valók vagyunk” – a legnagyobb közösségi futballélményeink a XXI. században

Felejthetetlen olaszverés a semmiből – Dzsudzsák színre lép

A XXI. század első évtizedének nagy fellángolásai között talán ez volt a legnagyobb. 2007 augusztusában mindenki a világbajnoki címvédő olaszokra volt elsősorban kíváncsi a „Népstadionban”, Alessandro Del Pieróval, Andrea Pirlóval, Fabio Cannavaróval és Gianluigi Buffonnal már az edzés is nagyon vonzónak számított, bár jóval kevesebben láthatták, mint három évvel korábban az akkori vb-címvédő Brazília (Roberto Carlos, Kaká, Ronaldinho) labdázgatását.

A mérkőzés napján is az arcukra olasz zászlót festető gyerekek állhattak sorba az autogramokért a toronyépületben, a lefújás után Del Piero őket megpillantva mosolyodott el először. Megsimogatta őket és szeretettel osztogatta az aláírásokat úgy is, hogy óriási csalódással kellett elhagynia a küzdőteret.

A mérkőzés valami egészen váratlant hozott, Várhidi Péter szövetségi kapitány válogatottja lefutballozta Roberto Donadoni csapatát, 0–1-ről is simán győzött. Cannavaro számára rémálom lett ez a nap, összehozott nekünk egy 11-est, ezt Gera Zoltán előbb belőtte, majd a magyar labdarúgás aranykorát idézve jutott át az aranylabdás olasz védőn.

Gólt ugyan még nem lőtt, de az egész ország egy még ismeretlen, húszéves debreceni szélső, Dzsudzsák Balázs szólóiról áradozott, és voltak még fiatalabb játékosok is, akik remekeltek: a találkozót végigjátszó, akkor 19 éves Vass Ádám, illetve a vele egykorú, csereként kifejezetten magabiztosan beszálló, akkoriban az Internazionaléhez tartozó Filkor Attila. A magyar kaput pedig a Tottenham hálóőre, a tragikus sorsú Fülöp Márton védte.

U20-as vb Egyiptomban: Gulácsi, Koman és Németh Krisztián

Amit a nagyválogatottól évtizedeken át nem kaptuk meg, azt megadták nekünk a fiatalok: egy világbajnoki szereplést, éremmel a végén. Pedig 2009 őszén az egyiptomi U20-as vb borzalmasan indult Egervári Sándor csapatának, igaz, már a Honduras elleni 0–3 során sem volt kilátástalan a játék. Mindezek után az alexandriai csoportot könnyedén megnyerte Magyarország, és a kvartett utolsó helyezettjeként a közép-amerikai együttes repülhetett haza. Dél-Afrikán és az Egyesült Arab Emírségeken át vezetett az út a csehek elleni nyolcaddöntőhöz és a tizenegyes-párbajhoz, az olaszok elleni hosszabbításos, négy piros lapot hozó negyeddöntő pedig már odaláncolta a magyar családokat a tévé elé.

Ekkoriban ismertük meg Koman Vladimir és Németh Krisztián nevét, hatalmas és zseniális gólpasszoknak, illetve a lélekjelenlétnek is köszönhetően a 110. perc után – az olasz egyenlítést keretbe zárva – még két magyar gól született. A mámor és a szívbaj váltogatta egymást, a mámor győzött.

Ez a csapat annyira megérdemelte az érmet, hogy az ország valahogy kiszurkolt valahogy egy büntetőt a Costa Rica elleni bronzmeccs 91. percében. Koman egyenlített, és bár a tizenegyes-párbajban ugyan rontott, ez is bőven belefért, mert Gulácsi Péternek senki sem tudott betalálni! Ez a társaság nemcsak a játékával, hanem az intelligens megnyilvánulásaival is egészen új színt hozott a magyar közegbe.

Az elfeledett román–magyar, Dárdaival a kispadon

A parádés folytatással egyre inkább háttérbe szorult az a román–magyar Eb-selejtező, amelyen az új szövetségi kapitány, Dárdai Pál csapata elkezdte gyűjtögetni a pontokat 2014 őszén. Közel egy évtized távlatából egyre inkább látszik, a Pintér Attila, Dárdai Pál csere az XXI. századi magyar futball egyik legnagyobb hatású döntése lett a selejtezősorozatot pocsékul kezdő válogatottnál. Dárdai visszaadta a játékosok hitét és önbecsülését, újszerű élményt jelentett, ahogyan a párharcokba belementek a rettegett ellenfél otthonában, ahol a nyolcvanas évek eleje óta annyi, de annyi kudarc és megaláztatás érte labdarúgóinkat.

A botrány ezúttal sem maradt el a lelátón, de a 82. percben Dzsudzsák Balázs odaállt a szabadrúgáshoz…

Hajdú B. István: „Hát kezdem azt hinni, hogy jók vagyunk”

Még a bravúros selejtezősorozat végén is alig hittünk a szemünknek, amit a mindent eldöntő magyar–norvég pótselejtezőn láttunk 2015 novemberében. Ilyen tétnél legutóbb 1985-ben tudott így játszani a magyar futballválogatott, amikor Ausztriában 3–0-ra győzve kijutott a világbajnokságra, és a szurkolótábor belekezdett a „Mexikóóóóó, Mexikóóóóó” dallamba.

Az azóta eltelt harminc év életérzését tökéletesen visszaadja, hogy a magyar–norvég közben az ihletett állapotba kerülő Hajdú B. István így nyilvánult meg:

„Hát kezdem azt hinni, hogy jók vagyunk.”

Nagyon jók lettünk a kezdetben sokat kritizált Bernd Storckkal, Priskin Tamás őrületes gólt ragasztott a hosszú felsőbe.

Nélküled

Ezen az őszön, 2015-ben járta át először a lelkünket a „Nélküled”, az áttörést jelentő dunaszerdahelyi előadásnak köszönhetően, természetesen egy Slovan elleni meccs felvezetéseként. Leczó Szilveszter és Nyerges Attila dala olyan erős lett, hogy bárki bárhogyan is akarja a politika mentén kettéválasztani a magyar szurkolókat, a dallama és a mondanivalója könnyedén legyőzi. Mint a szövegíró-énekes Nyerges Attila – a TF egykori dékánja, Nyerges Mihály fia – elmesélte, csak egyszer próbálták meg az Ismerős Arcok koncertjét a Nélküled nélkül zárni, óriási tüntetés lett belőle.

Az éjjel soha nem érhet véget

Maga a 2016-os Európa-bajnokság a csoportkör alatt olyan lett, mint egy hatalmas össznemzeti fesztivál, amely két országban zajlik egyszerre. Ahogy az autópályák fölé is kiírták itthon a bordeaux-i végeredményt: Magyarország–Ausztria 2–0. Ahogy Marseille-ben azt élhette át, aki ott volt a 60 ezer néző között a lelátón, nem létezik, hogy kikapjunk, bárhogyan is fogy az idő Izland ellen.

És ahogyan Lyonban újra meg újra vezetést szereztünk Portugália ellen, kiváltva Cristiano Ronaldo hisztériáját – és rendkívüli akaraterejét az egyenlítésekhez.

Veretlenül, csoportgyőztesként repültünk tovább a nyolcaddöntőbe, minden álmot felülmúlva, mindazokat a tízezreket igazolva, akik jegyet vettek Franciaországba, dacolva az esélyekkel, amelyek szerint a csoport negyedikjeként rövid úton ki kellett volna esnünk. Király Gábor divatot teremtő mackóalsója, a szurkolói felvonások, az itthon a meccsek miatt elhalasztott operaelőadások e júniusi napok szerves részei lettek.

„Dörzsöljük meg a szemeinket” – Anglia–Magyarország 0–4

Mintha a 6:3 korszakába repültünk volna vissza. Itthon plébániai foglalkozások szakadtak félbe 2022 júniusában a Nemzetek Ligája legdöbbenetesebb meccse alatt, mert aki nem nézte, az is a telefonját nézegette közben, hogyan áll Marco Rossi bravúrt bravúrra halmozó válogatottja. Amikor pedig megszületett a hihetetlen végeredmény, azt mindenkivel azonnal közölni kellett.

A gólok mennyisége mellett a minőségük is önmagáért beszélt, Gareth Southgate, a vb-re kísérletező angol kapitány egyesével gratulált utána a magyar játékosoknak.

Aranyvasárnap, Argentína

Harmadszor is eszünkbe juthat a korszakos riporter, Hajdú. B István, aki a legutóbbi világbajnokság aranymeccsén, a tizenegyes-párbaj elején feltette a költői kérdést: szeretné-e a valaki, hogy Messi ne legyen világbajnok?

És bár ilyen kérdésre nem illik válaszolni, azért lettek volna jelentkezők, főleg a Ronaldo-fanatikusok közül – de Lionel Messi végül világbajnok lett. És minden jel szerint ezzel sokkal-sokkal több nagy- és kisgyerek lett itthon is boldogabb, mint ahányan annak örültek volna, hogy még egy vb-döntőt elveszít.

Az argentinok minden vadságuk, vállalhatatlan megnyilvánulásuk ellenére globális népszerűséget szereztek maguknak az első adventben megtartott világbajnokság alatt azzal, ahogyan meccsről meccsre rendkívüli energiát fordítottak a kapu támadására, a gólszerzésre, azaz a játék lényegére. Mindezt megkoronázta a futballtörténelem legnagyobb vb-döntője aranyvasárnap.

A Szoboszlai-hatás

A hatvanas évek óta nem volt rá példa, hogy olyan szintű klubcsapatban, mint a Liverpool hétről hétre kulcsemberként szerepeljen egy magyar játékos, az pedig új dimenziót jelent, hogy mindezt ország-világ meg is nézheti. Akár az elmúlt fél évszázadot nézzük, akár az elmúlt fél évtizedet, a Pool a top5 klubba tartozik Európában, az angol élvonal mellett a mindenkori BEK/BL-sorozat – vagy alkalmanként az UEFA-kupa/Európa-liga – egyik favoritja.

Szoboszlai Dominik esetében már a szerződésének a híre is online atomrobbanással ért fel, mindezt megfejelve azzal, amit részletesen ki is elemeztünk, hogy pillanatok alatt az Vörösök egyik legfontosabb játékosa lett. Ahogyan játssza a futballt, ahogyan lát a pályán, ahogyan mérföldekre lévő társaknak ad kulcspasszokat, ahogy helyzeteket alakít ki, és ahogyan lő, egy hétvégi bulifutballon is inspirációt jelent kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A katarzis

Rossi csapatáról már a legutóbbi Európa-bajnokságon kiderült, bármire képes, de akkor a franciák és a németek elleni magyar gólok csak átmenetileg jelentettek népünnepélyt. Ezúttal viszont szeptembertől novemberig tartott az élmény, amely más és más formában jelent meg. A szerbek oda-vissza megverése, Sallai Roland bombagólja, a litvániai és a bulgáriai pontmentés, a Montenegró elleni fordítás, Dibusz Dénes parádéja vagy éppen Szoboszlai és Rossi szavai a szurkolók gyűrűjében mind-mind olyan pillanat volt, amely a része lett ennek. Akár jól, akár rosszul játszott a nemzeti csapatunk, egyszer sem okozott csalódást, a nyolcvanas évek eleje óta nem tette maga előtt ilyen magasra a mércét azzal, ahogyan csoportelsőként kijutott az Európa-bajnokságra.

Kiemelt fotó: MLSZ