Mitől vált azonnal a Liverpool egyik legfontosabb játékosává Szoboszlai?

Mitől vált azonnal a Liverpool egyik legfontosabb játékosává Szoboszlai?

2023. okt. 18.

Egészen parádésan kezdte liverpooli karrierjét Szoboszlai Dominik. A Premier League-ben minden mérkőzését végigjátszotta, egészen kivételes erőállapotban van, és máris a Liverpool FC legfontosabb játékosai között említhetjük a 11 mérkőzésén két gólt szerzett magyar klasszist. Itt az idő, hogy alaposan kielemezzük eddigi teljesítményét.

Június végén szenzációt jelentett, hogy Szoboszlai Dominikot 70 millió euróért megvásárolta a Liverpool FC az RB Leipzigtől. Ahogyan azt akkori cikkünkben írtuk, jobb oldali támadó nyolcas pozícióba szerződtette a magyar légióst Jürgen Klopp csapata. Szoboszlai a legtöbbször ezen a poszton szerepelt az eddigi találkozókon, de megfordult bal oldali nyolcasként, a dupla hatos egyik tagjaként – főként, amikor emberhátrányban voltak – és rövid időszakra bal oldali támadóként is játszott a Chelsea ellen. Klopp a nyolc bajnoki közül egyiken sem cserélte le, pedig az esetek többségében csatárokat és középpályásokat váltott a német szakvezető. A Chelsea és Tottenham Hotspur ellen minden középpályást és csatárt lecserélt a szakmai stáb – Szoboszlai kivételével.



Klopp nem győzi dicsérni Szoboszlait


Nem véletlen, hogy a 23. születésnapját egy hét múlva ünneplő magyar középpályás töltötte a legtöbb időt a pályán a Liverpool játékosai közül a bajnokságban. A magyar válogatottban évek óta messze a legtechnikásabb, legkreatívabb futballista, a Red Bull Salzburgnál is az volt az elsődleges feladata, hogy a kulcspasszokat, ezáltal asszisztokat osszon ki a társaknak és mindkét lipcsei szezonjában nyolc gólpasszig jutott. Ezzel szemben a Liverpoolban az egészen döbbenetes fizikalitásával, munkabírásával, állóképességével, robbanékonyságával tesz hozzá annyit a csapata játékához, aminek köszönhetően azonnal kihagyhatatlan játékos lett. A gyorsasági állóképességet számszerűsítő laktátmérésen Mohamed Szalah mellett a legjobb eredményt érte el a felkészülés kezdetekor. Már Salzburgban és Lipcsében is megkövetelték tőle az edzők az intenzív letámadást, ezen a téren is kimagaslóan teljesít Angliában.


A Liverpool játéka évek óta éppen az intenzitásra alapul. Klopp részéről a legfontosabb, hogy ezt az egészen elképesztően fizikális futballt bírják végig a labdarúgói és különösen a középpályásai. Több sajtótájékoztatóján kiemelte a német mester, hogy ebből a szempontból is mennyire elégedett Szoboszlaival. Tökéletesen érzi, hogy melyik passzsávot kell zárni, mikor támadja az ellenfelet, labdákat szerez, különösen látványos volt mindez a Tottenham elleni mérkőzésen. A fellépő középpályásokkal vagy akár a védőkkel visszajön a saját tizenhatosa előterébe, míg a támadóharmadban rendre passzopciót nyújt elsősorban Szalah-nak és Cody Gakpónak, akár a félterületbe indulásaival, akár a jobb szélen való felfutásával. A legtöbbet futó játékosa a Liverpoolnak, elképesztő munkamorállal rendelkezik, a Premier League-ben is alig akad nála többet futó és sprintelő játékos.


A Liverpool támadó hatosa – ha idevesszük a rendre hatos pozícióban játszó világbajnok Alexis Mac Allistert – a liga egyik leggólveszélyesebb formációja, csak a Newcastle United dolgozott ki az fbref.com adatai szerint több xG-t. A védekezése a csapatnak azonban sebezhető, mert az ellenük kialakított helyzetek mennyisége és minősége alapján csak 10. helyen állnak a ligában. Ami abból adódik leginkább, hogy nincsen igazi labdaszerző hatos a csapatban, Mac Allisternek kell ott játszania, ő pedig a meccsek végére elfárad, mert egyedüli hatosként nem tud levédekezni hatalmas területeket a középpályán. Háromszor került emberhátrányba eddig a Liverpool és ilyenkor rendre Szoboszlai került egy sorral hátrébb, dupla hatossal játszott innentől a csapat és rendre jól működött ezekben a létszámhátrányos szituációkban a védekezés.





A magyar játékos ebben a szerepkörben is remekül megállta a helyét és mélyebbről szervezte ilyenkor a játékot, zárta a területeket. Illetve amikor nem kerültek emberhátrányba, akkor is a mérkőzések második félidejében sokszor lépett vissza Mac Allister mellé támadásszervezésben, mert egyrészt ő még bírta erővel, másrészt pedig ebben is kimagaslót képes nyújtani, és az előny birtokában Klopp több játékost szeretett volna támadásépítéseknél is a saját kapuja közelében tudni. Az első három fordulóban tisztán látszott, hogy Trent Alexander-Arnold a letámadást alkalmazó csapatok ellen nem képes hatos pozícióba behúzódva, háttal az ellenfél kapujának átvenni a labdát, ebből folyamatosan labdaeladások következtek és kaptak is belőle gólt. Az utóbbi időben, amikor éppen az angol hátvéd pályán volt, akkor maradt a szélen és onnan próbált hosszú labdákat kiosztani, de az Aston Villa ellen középhátvéd pozíciójából is remek labdái voltak. Szoboszlai sokkal ügyesebben tudja átvenni a védelemből a rá felpasszolt labdákat, megfordul vele, majd továbbítja csapattársához.



A magyar légiós a progresszivitást, Jones a stabilitást biztosítja a középpályán


Szoboszlainak egyelőre nem az utolsó passzok kiosztása a feladata, hanem a támadóharmadba kell eljuttatni a labdát, legyen minél többet játékban, rajta keresztül épüljenek fel a második fázisban a támadások. A Wolverhampton Wanderers és a West Ham United ellen is több, mint 100 labdaérintése volt, ami kimagasló szám, ez abból is adódott, hogy Alexander-Arnold távollétében még többet lépett vissza a dupla hatos pozícióba, mert Joe Gomezt meg sem próbálták hosszabb periódusra hatosban játszatni.


Passzpontosságban előrelépett az elmúlt idényhez képest, 84,6 százalékban csapattársat talál, sőt az Aston Villa, a Bournemouth és a West Ham ellen 90 százalék feletti passzpontossága volt, ami egy támadó középpályás részéről, aki sok hosszú labdát is kioszt kimagasló adat. 78 százalék alatti hatékonysággal csak azon a két találkozón passzolt, ahol egyaránt több mint 60 percet emberhátrányban voltak. A Liverpool legpontosabban passzoló játékosa Curtis Jones 94 százalékos eredményességgel passzol, ebből is adódik az, hogy a mérkőzések első félidejében inkább ő lép vissza labdákért, és miután őt lecserélik, akkor kezd Szoboszlai mélyebbről szervezni. Szoboszlai osztotta ki eddig a legtöbb progresszív passzt a csapatban, a többiek meg sem közelítik ebben a tekintetben, és meccsenként több mint hét hosszú labdával próbálja a társakat megjátszani. Ezzel szemben Jones a biztonságot garantálja, mert alig ad hosszú labdát, sem labdavezetés, sem passzok tekintetében nem progresszív. A két nyolcas ellentétes stílusa eredményezi az egyensúlyt a Liverpool támadójátékában, a védekező periódusoknál azonban roppantul hiányzik egy valódi labdaszerző hatos.





Az előkészítések tekintetében a legjobb meccsét a Brighton & Hove Albion ellen játszotta Szoboszlai, amikor 0,9 xA-t ért el, Ryan Gravenberchet gyakorlatilag kihagyhatatlan helyezbe hozta, a holland mégse tudta bepofozni a labdát. Azt a jövő dönti el, hogy átalakul-e a szerepköre és a kulcspasszokat fogja osztani, vagy csak a Brighton stílusából, felállásából fakadóan volt több lehetősége helyzetbe hozni társait. Labdavezetés tekintetében is rengeteget fejlődött, óriási lendülettel tud megindulni és akár 30-40 méteren át vezetni a labdát. Rendkívül látványosak ezek a megindulásai, több embert képes magáról lerázni.


A letámadások tekintetében is a Liverpool egyik legjobbja. Az alsóházi csapatok és az Aston Villa ellen is gyakran láthattuk, hogy fellépett a támadóhármas mellé és 4-2-4-ben támadták le magasan az ellenfelet. Darwin Núnez sokat fejlődött védekezésben az előző szezonhoz képest, és Szoboszlai is teljesen más minőségben és intenzitással védekezik előrefelé, mint ahogyan azt tavasszal Jordan Hendersontól láthattuk. Ennek köszönhetően a liverpooliak sokkal több labdát szereznek a támadóharmadban, több gól született már így, illetve tizenegyest is harcolt ki Szoboszlai ilyen szituációt követően.


Két gólja van a Liverpoolban, az egyiket az Aston Villa ellen szerezte egy szögletet követően, mikor a hosszú oldalon érkezett és ballal kilőtte a bal alsó sarkot, valamint a Leicester City ellen csereként beállva a ligakupában bombázott a The Championship listavezetőjének hálójába. Nem várhatjuk azt, hogy termelje a gólokat, mert nem ez a feladata a Liverpoolban, de amilyen kiváló rúgótechnikával rendelkezik, számíthatunk még tőle hasonlóra az idény során.





A válogatottban csapatkapitányként valódi vezér és a tudásával, játékintelligenciájával korábban is kiemelkedett a magyar csapatból, de most ősszel egyértelműen a szellemi vezére is lett az együttesnek. Tavasszal és nyár elején is láthattunk tőle sztárallűröket, erről írtunk is bővebben, de ezek teljesen eltűntek tőle az őszi mérkőzésekre és sokszor ő próbálja meg higgadtságra inteni a csapattársait, tisztelettudóan kommunikál a játékvezetőkkel és űzi, hajtja a társait, biztatja őket. Annyi munkát nem tesz a védekezésbe, mint a Liverpoolban, de ez a magyar futball legnagyobb sztárjával kapcsolatban bocsánatos bűn. Litvániában megmutatkozott az első félidőben, hogy mekkora szükség van a támadósorban az ő képességeire. A második félidőben előrébb játszva zseniális passzokkal szolgálta ki a többieket.



Kiemelt kép: Sportimage Ltd / Alamy Stock Photo

Szerző

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Hétéves koromtól minden napot a sport napilap olvasásával kezdtem. Ekkortól alakult ki bennem a sport szeretete. Az iskolában a testnevelés mellett a matematika volt a kedvenc tantárgyam, ezért ilyen irányban tanultam tovább. Az adatok megjelenése a futballban számomra örömteli. Ezek által sokkal jobban leírható, elmagyarázható egy-egy történés, mérkőzés vagy akár egy hosszan tartó sorozat, ebben igyekszem segíteni az olvasókat.