Megér-e 70 millió eurót egy sztárcsapatnak a Bundesliga egyik legjobb előkészítője, Szoboszlai Dominik?

Megér-e 70 millió eurót egy sztárcsapatnak a Bundesliga egyik legjobb előkészítője, Szoboszlai Dominik?

2023. jún. 19.

Parádés szezonja volt Szoboszlai Dominiknek az RB Leipzigben. Passzok és előkészítés tekintetében a Bundesliga egyik legjobb játékosa volt, számos statisztikai mutatóban a tíz legjobb futballista között végzett a német élvonalban. Ezen a nyáron már sztárcsapatok érdeklődéséről lehet hallani vele kapcsolatban.

2021 tavaszán, az első lipcsei félszezonjában sérülés miatt nem léphetett pályára, pedig a salzburgi bámulatos teljesítményét követően a magyar közvélemény és az RB Leipzig szurkolói is nagyon várták, hogy mire lesz képes a német Bundesligában. 2021 augusztusában mutatkozhatott be, és Jesse Marsch irányítása alatt rögtön alapemberré vált, azonban az amerikai szakember menesztését követően Domenico Tedescónál sokkal kevesebb játéklehetőséget kapott, pedig sokszor csereként is bizonyított. 90 percre vetítve a 2021-22-as idényben a 3. legtöbb gólpasszt osztotta ki, a gól és gólpassz rangsorban pedig a 8. lett 0,82-es értékkel. Gólokban való részvétel szempontjából a 8. volt a ligában, ezért is volt érthetetlen, hogy miért csupán 1543 játékpercet kapott. Tedesco 3–4–3-as felállást alkalmazott a támadásoknál, a csapat szélességét a két szárnyvédő biztosította, ami behatárolta Szoboszlai játékterét, aki nem ebben a szisztémában „nőtt fel” Salzburgban. Ausztriában 4–2–2–2-es felállásban játszottak szinte mindig, és ő volt az egyik tízes, aki a szélről indulva törhetett befelé. Abból a szempontból is hátrányt jelentett számára ez a felállás, hogy így négy helyett három támadóval játszott a Leipzig, ezért került többször a kispadra.


A 2022-23-as idényt Tedescóval kezdte a Leipzig, azonban a Sahtar Donyeck elleni 4–1-es vereséget követően elküldték, és a Bundesliga 6. fordulójában már Marco Rose ült a kispadon, akivel Szoboszlai Salzburgban is együtt dolgozott, azaz pontosan ismerte a magyar játékos képességeit. Rose rögtön más szerkezetben kezdte játszatni a csapatot, visszatért a Red Bull-iskolában etalonnak számító 4–2–2–2-höz. Az első mérkőzésén 3–0-ra verték meg a Borussia Dortmundot, Szoboszlai góllal és gólpasszal jelentkezett, bal oldali tízesként játszva. A mérkőzést követően nyilatkozta az édesapja, Szoboszlai Zsolt, hogy a Tedesco által alkalmazott rendszerben nem volt meg a fiának a helye, a Rose-féle szisztémában sokkal otthonosabb mozog.





Ezután két olyan vereség következett – a Real Madrid és a Borussia Mönchengladbach ellen –, ahol nem szereztek gólt a lipcseiek. A következő fordulóban a Bochum ellen Szoboszlai jobb oldali tízesként kezdett és ezt követően a szezon jelentős részében ezen a poszton szerepelt. Rose nem a klasszikus Red Bull-futballt valósította meg ebben az idényben, a labdatartásra is jelentős hangsúlyt helyezett a csapat. Szoboszlai számára ez tökéletesen feküdt, hiszen a zseniális passzkészségét így még inkább megcsillogtathatta, mint Marsch időszakában, amikor folyamatosan vertikális passzokkal építettek akciókat. A Bayern München és a Dortmund után a Leipzig járatta a legtöbbet a labdát a támadóharmadban, ami kedvezett a magyar válogatott támadónak, hiszen így a legnagyobb erénye kidomborodott, és rendszeresen volt lehetősége kiosztani a kulcspasszokat. Salzburgban sokkal direktebb játékhoz szokott. A pályafutásában egy esetleges előrelépés szempontjából nagyon fontos, hogy a topcsapatok megfigyelői azt is lássák, hogy a felállt védelmeket milyen hatékonyan képes megbontani a csapata a nagyszerű átadásainak köszönhetően, nagyon sokszor ő juttatta el a tizenhatoson belülre a labdát.



Zseniálisan szolgálja ki labdákkal a társait


Ebben az idényben még több mutatóban került be a Bundesliga tíz legjobb játékosa közé az fbref.com adatai szerint, elsősorban a kiszolgálásban jeleskedve. Nyolc gólpasszával a nyolcadik lett ebben a tekintetben, de a várható asszisztok vonatkozásában még ennél is három hellyel előrébb végzett 8,1-es értékkel. Kulcspasszok terén a 4. volt a ligában, csak három német válogatott végzett előtte: Jonas Hofmann, Joshua Kimmich és Julian Brandt. Hofmann után a második legtöbb lövéshez vezető akcióban vett részt, ami azt jelenti, hogy a Leipzig akcióinak nagyon jelentős része rajta „folyt át”, vagy alkalmanként ő fejezte be. Ezen kiváló mutatókban az is benne van, hogy ő végzi el szinte az összes lipcsei pontrúgást, de ha csak a nyílt játékból kialakított nagy helyzetek számát nézzük vagy a várható gólpasszait, akkor is a liga legszűkebb elitjéhez tartozik.


Cselezés tekintetében is egészen extrát nyújtott, 53 alkalommal játszotta át ellenfelét, ebben is a top 10-ben van a bajnokságban, de fontos kiemelni, hogy míg a passzai egy szezonnal korábban is egészen kiválóak voltak, a cselek tekintetében sokat fejlődött. Négy százalékponttal javult a cselei sikerességének az aránya, most 50%-nál tart, ami nagyon jónak számít pedig közel kétszer annyi cselt próbált meg meccsenként, mint az előző szezonban.





A védekezésből is alaposan kiveszi a részét


Mindkét Bundesliga-szezonjában hat gólt szerzett, csak a 2021-22-es kiírásban közel fele annyi játékidő alatt érte el, tehát ebből a szempontból kevésbé volt hatékony a most véget ért évadban. Ez abból adódik, hogy a posztjához képest nagyon keveset tartózkodik az ellenfél tizenhatosán belül, így nem kerül igazán nagy helyzetekbe, a lövésenkénti npxG-je 0,08-ra csökkent 0,1-ről. A többi támadó helyzetbe hozatala a feladata, nem pedig a befejezés. Kilencven percre vetítve több (2,76) progresszív labdavezetése volt ebben az idényben, de ebből a szempontból inkább átlagosnak nevezhető a teljesítménye.


A védekezése tovább fejlődött, előrefelé remekül támad le, sokszor hozza zavarba az ellenfelek védőit, vagy éppen hatosait. Több labdát szerez időarányosan, a szereléseinek száma pedig szignifikánsan nőtt. A védekezésnél nem pihen, hanem agresszíven presszingel, ahogy azt Salzburgban remekül megtanították neki, nagyon jól érzi, mikor kell elindulni és sokszor ütközésig sanyargatja az ellenfelet.



Angol topklub következhet a karrierjében?


Szoboszlai Dominik kétszeres Német Kupa-győztes, az állandó Bajnokok Ligája-szereplő Leipzig egyik legfontosabb játékosa, innen előrelépni már csak egy sztárcsapatba lehet. Ahogyan Esterházy Mátyás, Szoboszlai menedzsere az ATV-nek elmondta, nem szeretnének mindenáron váltani, csak abban az esetben, ha szakmailag előrelépés lehet az új állomás. Továbbá azt is megfogalmazta a játékos ügynöke, hogy nem aszerint választanak majd klubot, hogy az hasonló stílusban játszik-e mint a Leipzig.


A kivásárlási ára 70 millió euró, ami egyébiránt önmagában is kizár minden olyan klubot, ami a Leipzig szintjén van. Ezt az összeget csak sztárcsapat képes kifizetni (10-12 ilyen van Európában), és természetesen náluk is alapos megfontolás előz meg ennyi pénz elköltését egy játékosra, mert ez az összeg jelentős részét jelenti egy átigazolási időszak kiadásainak, tehát nagyban behatárolhatja a mozgásteret a további igazolások vonatkozásában. Nagyon ritka az, hogy egy csapat egy transzfer-ablakban két játékosért is legalább 70 millió eurót kifizessen.


Az elmúlt fél évben Szoboszlait a Manchester Cityt leszámítva minden angol topklubbal hírbe hozták. Nehéz kiszűrni, hogy ezek közül melyik volt kacsa, melyik komolyabb érdeklődés, az biztos, hogy figyelik folyamatosan a játékát. A sajtóhírek leginkább a Newcastle United ajánlatáról szólnak. A BL-ben induló „szarkák” 4–3–3-ban futballoznak, és leginkább jobb oldali nyolcasként lehetne elképzelni a magyar játékost ebben a rendszerben, márpedig ott jelentős erősítésre van szükségük, ha Bruno Guimaraes marad hatos, hiszen Sean Longstaff erősen kilóg lefelé ebből a csapatból, de a bal oldali nyolcasként szereplő Joe Willocknál is sokkal komplexebb és kreatívabb labdarúgó a Leipzig légiósa. Szoboszlai óriási javulást hozhatna a csapat játékába mind a passzok, mind az egy az egy elleni játék tekintetében.





A Liverpoolnál a szezon végén alkalmazott WM-rendszerben Jordan Henderson a jobb oldali támadó középpályás, akinél szintén magasabb szintet képvisel már Szoboszlai, és sokkal nagyobb potenciál van benne. Könnyen lehet azonban, hogy Alexis Mac Allistert éppen azért igazolták le, mert őt szánják Henderson utódjának. A Tottenham egy remek választás lehet, Ange Postecoglou irányításával várhatóan labdadomináns játékot láthatunk majd a Spurstől és kreatív középpályások terén igencsak szűkösen voltak az előző szezonban, mert Antonio Conténak nem ilyen típusú futballistákra volt szüksége. Postecoglou a Celticnél 4–3–3-as felállást alkalmazott, ebben bármelyik nyolcas pozíció optimális lehet számára. James Maddison azonban szintén képben van a Spursnél, aki Szoboszlaihoz nagyon hasonló stílusú és képességű játékos.


A Chelsea FC-nél nehéz lenne bármi konkrétat mondani, hiszen nem tudjuk, hogy Mauricio Pochettino milyen taktikai elképzelésekben gondolkodik, illetve fontos lenne látni, hogy kiket sikerül eladni a „kékeknek” a tavaszra túlságosan bőségessé váló keretből. Az Arsenal számára nem prioritás a magyar labdarúgó, mert nagyon hasonló szerepkörben játszik, mint az együttes kulcsembere, Martin Ödegaard. A Manchester Unitednél pedig Bruno Fernandest, a liga egyik legjobb előkészítőjét (16,7-es xAG 2022-23 PL-szezonban) nem lehet kiszorítani a csapatból. Az említett csapatokon kívül a Real Madrid, a Barcelona, a PSG és a Bayern München tudná ezt a kivásárlási árat kifizetni, a franciáknál még a vezetőedző személye sincs meg, a bajoroknál rengeteg a kreatív támadó, a Real Jude Bellinghamre tette a tétet, a katalánoknál pedig szintén túlkínálat van ezen a poszton.



Kiemelt kép: Alamy

Szerző

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Hétéves koromtól minden napot a sport napilap olvasásával kezdtem. Ekkortól alakult ki bennem a sport szeretete. Az iskolában a testnevelés mellett a matematika volt a kedvenc tantárgyam, ezért ilyen irányban tanultam tovább. Az adatok megjelenése a futballban számomra örömteli. Ezek által sokkal jobban leírható, elmagyarázható egy-egy történés, mérkőzés vagy akár egy hosszan tartó sorozat, ebben igyekszem segíteni az olvasókat.