Miért volt nagyon biztató Pascal Jansen Fradija a walesi bajnok ellen?
A Paksot követően kedd este a Ferencváros is megkezdte a szereplését az európai kupaporondon, méghozzá hazai pályán, a fővárosi zöld-fehérek a Bajnokok Ligája-selejtező második körében a walesi The New Saints együttesét fogadták. Ez volt a nyáron kinevezett új vezetőedző, a holland Pascal Jansen első tétmérkőzése a Fradi kispadján, ami aligha sikerülhetett volna ennél jobban. A zöld-fehér tábor élvezhette a domináns támadófutballt, remekül szervezett visszatámadással, lubickoló szélsőkkel, telis-tele progresszív középpályásokkal és védőkkel.
Ugyan az új időszámítás első fellépésén sok újdonságot láthattunk mind a csapat összetételét, mind a taktikai finomságokat illetően, mégis megmaradtak bizonyos értelemben az alapok. Jansen ugyanabban a 4–2–3–1-es formációban küldte pályára a játékosait, mint az elődjei, igaz, teljesen eltérő rotációkat alkalmazott, ám védekezésben például sok eltérés nem volt. A kezdőcsapat zöme szintén ismerős lehetett a korábbi időszakból, hiszen a TNS ellen a holland tréner jobbára ugyanazokba a játékosokba fektette a bizalmát, akikre az elődjei is számítottak, ráadásul a futballisták szerepköreit sem variálta át különösebben. Ám koncentráljunk ezúttal arra, hogy mi változott Janesen érkezésével, illetve hogy mik voltak a jövőre nézve pozitív, előremutató jelek a találkozón.
Támadásszervezések
Jansen a filozófiájának megfelelő játékkal küldte ki az FTC-t a szezon első tétmeccsére. Laposan, hátulról építkeztek, a hosszú passzaik mindössze az összes átadás 4 százalékát tették ki, ami remekül tükrözi, hogy szinte végig a földön tartották a labdát. Az építkezésben fontos szerep hárult a friss igazolásra, a brazil középső védőre, Raul Gustavóra, aki 13 progresszív átadással kísérletezett, amelyből 11 pontos volt, valamint nála többször egyik játékos sem juttatta el többször a támadóharmadba a labdát (14). De nem csak a brazil bekk, hanem a hármas lánc másik két tagja, Ibrahim Cissé és a természetesen a bal oldalon játszó Cristian Ramírez is remekelt ebben a műfajban. Igaz, nyomás alatt egyikük sem volt, ugyanakkor pontosnak kellett lenniük a vonalakat áttörő passzaiknak, illetve Ramíreznek gyakran feljebb is kellett cipelnie a labdát.
Ahogy az ábrán is látható, aszimmetrikusan rendeződött el a Ferencváros védő- és középpályás-sora, így a bal oldali félterületet üresen hagyták, hogy Ramírez, aki ezúttal támadásban harmadik belső védőként szerepelt, felcipelhesse a játékszert. Ennek kialakításához Cebrail Makreckisnek kellett feljebb tolódnia a középpályára, ami az elmúlt idényben nem jellemezte a játékát. A Ferencváros 3–2–5-ös szűk építkezésének az volt az egyértelmű célja, hogy a szélsőik ki tudjanak húzódni az oldalvonal mellé.
Helyzetkialakítás
A Ferencváros a pálya bal oldalán 23 támadást vezetett, ami jelentősen több, mint a jobb oldalon és a középen vezetett akcióinak száma együttesen. Mindebben pedig óriási szerepe volt a fentiekben vázolt támadásépítéseknek, a szélek kiürítésének, és ez azt jelentette, hogy rendkívül kedvező egy az egy elleni játékhelyzetekbe hozták Adama Traorét, de legfőképp Marquinhost.
Ezúttal is hátul járatta a labdát a Ferencváros. A TNS közepes blokkban húzta meg a védelmét és próbált a pálya közepén labdához jutni. Az FTC hat játékost bevonva próbált építkezni, amit a vendégek ugyanennyi játékossal próbáltak levédeni. Emiatt lehetett Kristoffer Zachariassen teljesen üresen Cissé átlós felpasszánál, hiszen nem volt, aki felvegye őt. Az egyik védőnek kellett volna kilépnie rá, de mivel az ellenfél egy meglehetősen kötött, 4–4–2-es formációban védekezett, így nem volt, aki fellépjen. Ez pedig döntő hibának bizonyult, hiszen a norvég középpályás a vonalak között zavartalanul vehette át a labdát és fordulhatott kapura.
A szétzilált védelem hátrafelé rohant, miközben Marquinhos a szélen vette át Zachariassen átadását, így a brazil cselgép nagy területen lendületből vezethette rá a védőre a labdát, aki távol helyezkedett tőle, így nagyszerű pozícióból a tizenhatoson belülről laposan guríthatott az őt korábban megjátszó Zachariassenhez. Kulcsfontosságú volt a találkozó egésze során, hogy Marquinhos milyen pozíciókban és hogyan ért labdába. Rendszeresen jó esélye volt az egyéni játékban. Megvolt a lehetősége akár befelé törni, akár az alapvonal felé indulni. Kiváló pozíciókból adhatott be, ami nagyban hozzájárult a megannyi kidolgozott helyzethez. Összehasonlításképpen: tavaly a kidolgozott beadási lehetőségek helyett sokszor Mohamed Abu Fani „álompasszain” múlt, hogy éppen mennyi helyzete lesz a zöld-fehéreknek.
Visszatámadás
Szintén hatalmas különbség érzékelhető – már egy mérkőzés alapján is – a Ferencváros labdavesztést követő reakciójában. A játékosok nem visszafelé kezdenek el rohanni, mint például Sztanyiszlav Csercseszov idején, ahol különösen sok problémát okoztak az ellenfelek kontratámadásai. Ez nem véletlen, hiszen a most látottakkal ellentétben akkoriban nem volt igazán kompakt a Ferencváros. A TNS ellen viszont a játékosok egymáshoz közel helyezkedtek, a szélső védők szűkítették a területet. Ezek pedig fontos tényezők a gegenpressing sikerességénél, mert korántsem mindegy, hogy mekkora területet kell levédenie a csapatnak.
Természetesen egy mérkőzésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor az mindenképpen értékelendő, hogy a Ferencváros ezúttal úgy nyert, ahogy az elvárható: meggyőző és látványos futballal, egyetlen kérdést sem hagyva a visszavágóra. Meg kell jegyezni, hogy a TNS nem egy nívós ellenfél, de korábban egyszer-egyszer meggyűlt már a baja a Fradinak a kevésbé jó képességű ellenfelekkel is.
Kiemelt fotó: fradi.hu
Szerző
