„Nálunk a rutint a pofonokon keresztül lehet megszerezni” – interjú Nagy Ádámmal, a Győri ETO II vezetőedzőjével

– Hogyan látja, van-e általánosságban megfogalmazható víziójuk az NB I-es klubok második csapatainak Magyarországon?

– Eltérő az NB III-ban versenyző tartalékcsapatok szerepe. Nálunk ez az utolsó lépcsőfok az utánpótlás és a felnőtt labdarúgás között. Itt találkoznak először a fiatalok a komolyabb körülményekkel, de itt természetesen nem ér véget a fejlesztésük. Felgyorsítja a játékosok beépítését az első csapatba, hogy az NB I-es és az NB III-as stáb között nagyjából másfél éve még jobb, szorosabb lett a munkakapcsolat. Az első csapatnál én is részt veszek az érkező fiatalok egyéni, posztspecifikus edzéseiben.

– Erről beszélgessünk egy kicsit. Steven Vanharen mesélt a Büntetőnek a rendszer részévé tett egyéni fejlesztési tervről, amit minden 25 év alatti ETO-játékos kap. Mondhatjuk, hogy az egyéni fejlesztésre Győrben az átlagosnál nagyobb hangsúlyt fektetnek? Ez lehet az egyik kulcsa, hogy a fiatal labdarúgókat sikeresen integrálni lehessen a felnőttcsapatba.

– Minden játékos más ütemben fejlődik, érik, eltérő a képzettség, a személyiség. A posztonkénti egyéni fejlesztés azért is fontos, mert az NB III-as mérkőzések nem minden esetben készítik fel a játékost, hogy egyszer majd az első osztályban futballozzon. Nálunk nem csak futballszakmai szempontból kiemelkedő az egyéni képzés, hanem a fizikai részét nézve is. A differenciált képzés azért lényeges, mert valaki nyolc, más csak 17 éves kora óta dolgozik velünk. Szembejönnek típushibák, képességek, amikből profilokat lehet kialakítani, s ehhez a profilhoz lehet illeszteni az egyéni fejlesztési tervet az egyes területeken. A cél, hogy eltüntessük a hátrányos jellemzőket, és a kiemelkedő képességeket tovább fejlesszük.

– Tudna mondani egyéni példákat?

– A 21 éves Bíró Barnabást mondom példának, vagy Selyem Bálintot, aki Budafokon futballozik az NB II-ben. Posztriválisok voltak jobb oldali védő pozícióban. Barnabás az utánpótlásban némileg a perifériára szorult, de láttam benne a dinamizmust, és hogy jól lép be a játékba, s ez kamatoztatható tulajdonsága. A posztedzéseken rendszeres coachingot kapott a javítandó területekről, s ennek hála a mostani NB I-es szezonban már ötször volt kezdő, és összesen tíz bajnokin játszott. Bálint kiemelkedő kondicionális képességekkel rendelkezik, de Barnihoz képest lemaradása volt az összjátékban. Az egyéni fejlesztéseknek, videózásoknak köszönhetően 19 évesen szinte minden meccsen kezdő a másodosztályú Budafokban.

Minden játékos más ütemben fejlődik, érik, eltérő a képzettség (Forrás: ETO FC Győr)

 – A tartalékcsapatoknál ugyan a fiatalok építése, fejlesztése az egyik fő cél, és hogy készek legyenek továbblépni az első csapatba. Ám itt már felnőttek versenyeznek a harmadosztályú bajnokságban, a győzelemnek is nagyobb jelentősége van, a nagyképet nézve mégsem az eredmény a legfontosabb. Hogyan lehet ebben a környezetben a leginkább motiválni a játékosokat?

– Vezetőedzőként nem mondhatom, hogy az eredmény nem fontos, hiszen le akarjuk győzni az ellenfelet. Az a jó kérdés, hogy hogyan jutunk el a győzelemig? Győrben az a fő cél, hogy maradjunk bent az NB III-ban, és biztosítsuk a lépcsőfokot az első csapat felé a Fehér Miklós Akadémiáról érkező futballistáinknak. Idén nálunk mindössze két rutinos labdarúgó játszik, a csapat döntő része 17-21 éves, ez azért extrém vállalás. Tavaly novemberben már látszott, hogy sokan közülük hamar tovább fognak lépni együttműködési szerződés révén az NB II-es Szentlőrincbe vagy az NB I-es keretünkbe. Így is lett, ez nagyon pozitív, és motiválja a játékosokat. Persze ez azt is jelenti, hogy a sok kieső helyére érkező fiatalokat bedobjuk a mély vízbe, de mi bízunk benne, hogy megállják a helyüket. Ez nehezített pálya, de mi választottuk, ebben hiszünk. Ehhez persze ismerni kell, hogy ilyenkor milyen változás áll be a fiatal játékosok életében.

– Mesélne erről a változásról?

– Sok olyan játékos érkezik ilyenkor az akadémiáról, aki kiemelt státusú volt a korosztályában, nálunk viszont már nem lesz az. Ezek a helyzetek sokszor erősebb pedagógiát kívánnak meg.

A fiatal, bizonyítani akaró játékosoknál gyakran kiderül, hogy az a csel, mozdulat, sprint, ami az utánpótlásban elég volt, a felnőttek között már nem az. Mindig kérdéses, hogyan reagálnak erre a helyzetre.

Nálunk a rutint a pofonokon keresztül lehet megszerezni, és ezt a stábbal is meg kell tanulni türelemmel kezelni, illetve fel kell készíteni rá a játékosainkat. Általános edzéssel és egyéni fejlesztéssel, speciális szemlélettel. A különleges szemlélet ahhoz kell, hogy az ember el tudja viselni: az egyik korosztállyal az éremért küzd az NB III-ban, a következő évben pedig egy másikkal a kiesés ellen. Nekem erőt, bizalmat kell sugároznom a srácok felé, bárhogyan is szerepeljünk. Jó látni az egyes játékosok önbizalmának növekedését időről időre.

– Milyen visszatérő buktatók vannak a lépcsőfokok megugrásában a fiatalok számára, akár tulajdonságokról, akár képességekről beszélünk?

– Találkoztam sok olyan játékossal, aki az ifik közül kilépve azt gondolta ugyanaz a teljesítmény elég lesz az NB III-ban, mint a 17 évesek között. Más zokszó nélkül keményebb munkára vált ebben a helyzetben.

Sok nagy egójú játékosnak le kell törni a szarvát. Másnál látni, hogy vezéralkat lehet, de le kell vetkőzni a gátlásait.

Könnyű mondani, hogy az ember váljon felnőtté, valakinek ez könnyebben megy, másnak hosszabb időre van szüksége. Sokat számít, hogy ki mit hoz otthonról, és persze az is, hogy valakinek épp mi csavarja el a fejét.

Minden játékoshoz meg kell találni az egyéni hangot (Forrás: ETO FC Győr)

– Ekkor tapasztalható a legnagyobb lemorzsolódási arány, amikor az ifik felnőttkorba lépnek, vagy már korábban megfigyelhető?

– Nincs erre vonatkozó kimutatásunk. Sok játékos átment a kezem alatt az elmúlt hónapokban, és nagyon kevesen folytatták alacsonyabb szinten, vagy hagytak fel a futballal. Az biztos, hogy az elmúlt években az ETO nagyon vonzó közeg lett. Az a célunk, hogy minél több játékost juttassunk el az első csapatunk keretébe, vagy az NB II-es szintre. Kiskorom óta az ETO-nál játszottam, majd dolgoztam. Ez a csapat mindig akkor volt erős, amikor több olyan játékos alkotta, aki gyerekkora óta a klubhoz kötődött. Ez a trend újra jelen van Győrben, fontos pillére annak, hogy a csapat és a szurkolók egymásra találjanak.

Fontos az ETO-stílus, Győrben követik a hagyományokat (Forrás: ETO FC Győr)

– Elvárás, hogy az akadémiai korosztályos játékosok, majd a második csapat futballistái már az ETO-stílusban futballozzanak, abban a felállásban játsszanak, ahogyan az élvonalbeli csapat?

– Úgy gondolom, hogy igen, de nem azért, mert Borbély Balázs ránk parancsol, hogy 4–3–3-ban vagy 4–2–3–1-ben álljunk fel. Ahogy mondtam, hatéves korom óta a klubnál vagyok, az a stílus, amit az elődöktől láttam, formálta az én játékfelfogásomat is. Követjük a hagyományainkat, ám fontos megtalálni az egyensúlyt a holisztikus és a pragmatikus szemléletmód között. Győr barokk város, a hely szelleme megköveteli, hogy szemet gyönyörködtető, ötletes támadójátékot játsszanak a csapataink, mint az 1980-as évekbeli ETO. Viszont a vagongyári dolgozói múltja is él az ETO-nak, ez az elnyűhetetlenség, a precizitás stílusjegyeivel gazdagítja a játékunkat például a labdaszerzések, a védekezés esetében. Nálam a labda körüli játékosok szerepei a meghatározóak, a labda körüli játék újraszervezése. Mindez körvonalazza az ETO-stílust, amely megkülönböztet minket más csapatoktól. Az is nagyon fontos, hogy az itt dolgozók 99 százaléka valamilyen szinten kötődik a klubhoz, így könnyebb azért szakmai diskurzusokat, időnként vitát folytatni a játékról.

– A „magyar szabály” mennyire módosította a munkát a második csapatnál?

– Szerintem módosította, több klub életét is befolyásolja az NB III-ban. Novemberben azt láttuk, hogy hét-nyolc fiatal magyar játékosunkért is jelentkeztek hazai klubok, tehát elszívó ereje volt a szabályozásnak. Megtehettük volna, hogy nem adjuk oda a játékosainkat az NB II-es csapatoknak, de ez önzőség lett volna. Örülünk, mert magasabb szinten játszhatnak a futballistáink. Bízunk bennük.

– Vezette korábban a Puskás Akadémia második csapatát. Hogyan tudná jellemezni az ottani és az ETO II-nél végzett munka közötti különbséget? Akár a képzési metódusban, akár másban?

– Mindkét klub akadémiája törekszik az újításra és a fejlődésre. Felcsúton is magas szintű szakmai munka folyt, sok játékost adtunk az NB I-be. Hogy mi a különbség? Mi, az ETO, egy 120 éves klub vagyunk. Az identitás és a hagyomány azért nagy előny, mert ez összeköti az itt dolgozókat. Az edzőket és az irodistákat is. Emellett azt látom, hogy az ETO-nál az első és a második csapat stábjai közötti kapcsolat még szorosabb, és még fontosabb, hogy az akadémistákat beépítsük a felnőttcsapatba. Ez köszönhető annak, hogy az én részemről is volt nyitás az első csapat felé, de Steven Vanharennek is elévülhetetlen érdemei vannak benne, illetve Havas Máténak, az akadémia igazgatójának is.

Borítókép: ETO FC Győr