„Nem akartam az a magyar futballista lenni, aki fél év után hazamenekül” – interjú a Sturm Graz csatárával, Tóth Milánnal

– Tizenhárom gólt szereztél az osztrák második ligában, újoncként, a huszonegyet februárban betöltve. Szebb lett a szezon, mint amire tavaly nyáron Grazba szerződve számítottál?

– Sokkal. Azzal a céllal vágtam bele a munkába Ausztriában, hogy lőjem meg ugyanazt a gólmennyiséget, mint az azt megelőző, szombathelyi idényemben, miután pedig sikerült kettővel felülrúgni, nem panaszkodhatok.  

– Milyen egyéb célok fogalmazódtak meg benned, amikor a Sturmba igazoltál?

– A vezérlőelv az volt, hogy kipróbáljam magam egy másik országban, egy erősebb ligában, szerettem volna tesztelni magam, és mindenekelőtt fejlődni. Az hamar kiderült, hogy Ausztriában tudok is, brusztosabb bajnokságba kerültem, hamar meg kellett szoknom, hogy egy pillanatra sincs megállás. Mindenki folyamatosan sprintben közlekedik, eleinte okozott is nehézséget felvenni a ritmust, mert egész egyszerűen nem ehhez voltam hozzászokva. A harmadik-negyedik sprint után azért elfáradtam, és mindjárt nem tudtam úgy megoldani az egyes játékhelyzeteket, mint amire frissen képes lettem volna.

– És ez ugye a Sturm második csapata…

– Igen, de azt a megegyezés pillanatában is tudtam, a második csapatnál kezdek. A sportigazgató azzal biztatott, ha lesz néhány jó meccsem, hamar fent találom magam az első csapatban, ez mondjuk nem valósult meg. Edzettem néhányszor az első csapattal, de azt hiszem, a vezetőedzőt, Christian Ilzert nem sikerült lenyűgöznöm.

El kell ismernem, megosztó típus vagyok, valakinek bejön a stílusom, a viselkedésem, másnak nagyon nem. A testbeszédem üzenheti azt a külvilágnak, hogy nagyképű vagyok, vagy flegma, megkaptam már ezeket a jelzőket, pedig erről szó sincs. Az a baj, hogy amikor fáradok, olyan képet sugárzok, mint akit ez az egész nem érdekel, mintha nem akarnám odatenni magam, miközben ez természetesen nincs így. 

– Próbáltál igénybe venni segítséget azért, hogy változtass rajta? Sportpszichológusét vagy egy mentáltrénerét?

– Igen, és jó volt ezekről a kérdésekről beszélgetni, talán jó irányba haladok.

– Biztos?

– Legalábbis szeretném azt gondolni. A második csapat edzője mindezek ellenére nagyon bírt. Az első perctől fogva megadta a bizalmat, és ezt akkor is éreztem, amikor az elején igencsak küszködtem a más kondíciót igénylő futball elsajátításával. Mert azért eleinte volt néhány gyenge meccsem, az edzéseken sem tudtam a tudásom legjavát nyújtani, ő mégsem írt le, nem dobott a süllyesztőbe; hitt bennem, amiért örökké hálás leszek.

(Forrás: Utánpótlássport)

– Dicséretes tizenhárom góllal mutattad ki végül a hálád, de ahhoz, hogy ne add fel, mi egyéb kellett még az edzői bizalmon túl?

– A családom. Ők otthonról is sokat segítettek, biztattak, hogy a befektetett munkának meglesz a gyümölcse, én meg mindig száz százalékot igyekeztem adni. Eleinte az ott kevésnek bizonyult, de egyre inkább javultam.

– Voltál olyan mélyen, amikor azt gondoltad, megyek inkább haza, ez mégsem olyan egyszerű, mint hittem.

– Az elején előfordultak hasonló gondolatok, de hamar elhessegettem őket, leginkább azért, mert nem akartam az a magyar futballista lenni, aki fél év után hazamenekül. El akartam érni azt, amit elterveztem, és végül sikerült.

– Mi a következő lépés? A nyártól az első csapat?

– Egyelőre nem tudni. Az is lehet, hogy másik osztrák csapatban folytatom. Nincs még döntés a jövőmet illetően.

– Csalódás lenne, ha még egy évet le kellene húznod a második ligában?

– Szeretnék feljebb lépni, úgyhogy azt hiszem, igen.

– A pályán belüli nehézségeken tehát viszonylag hamar túllendültél, de mennyire nehéz a privát életben boldogulni? Új nyelv, új környezet, egyedüllét… 

– Angolul tudok, és mert a csapattársaim is, velük angolul kommunikáltam, közben persze elkezdtem németül tanulni. Azelőtt sosem voltam ennyire egyedül, ez azért jelentett gondot, pláne, hogy egy nagyobb városba kerültem, még ha nagyon tetszik is Graz. Jó persze néha egyedül lenni, de van azért a magánynak árnyoldala is, rád tud törni az érzés, hogy nagyon hiányoznak a szeretteid, a családod, a barátnőd. A munkája miatt kevésszer tudott a barátnőm meglátogatni, de a nyáron kiköltözik hozzám, szóval ez a probléma megoldódik. 

– Hogyan sikerült a Sturmba igazolnod?

– Érdekes, hogy a menedzserirodámat nem is miattam, hanem egy Németországban futballozó srác miatt kereste meg a Sturm, az ügynökség azonban engem ajánlott. Nézzétek meg ezt a szombathelyi fiút, egész ügyes, mondták. Mint utóbb kiderült, mert én közben mit sem tudtam róla, három-négy hónapon át figyeltek, elemezték a játékomat, megnéztek személyesen több mérkőzésen is, végül úgy döntöttek, kellek nekik. Az egészbe csak nyáron avattak be engem, persze örömmel elfogadtam az ajánlatot. Mégiscsak egy állandó európai kuparésztvevő, egy remek nevelőklub hívott. 

– A Graz valóban az egyik legjobb nevelőklub hírében áll, és az első csapata sem kutya, hogy mást ne mondjunk, dán válogatott csatára, Rasmus Höjlund tavaly nyáron a Sturmból igazolt az Atalantába, most meg fél Európa sorban áll érte. Őt pótolni érkeztél?

– Azt gondolom, megvan bennem a lehetőség, hogy pótoljam, ehhez azonban meg kell kapnom a bizalmat. De türelmesen kivárom a sorom. Edzettünk egyébként néhányszor együtt, azután igazolt el, mondhatom, valóban rendkívüli tehetség.

Tóth Milán a Haladás mezében (jobbra) (Forrás: vaol.hu)

– Szombathelyen rólad is így vélekedhettek, elvégre húszévesen, az első felnőtt szezonodban szereztél tizenegy gólt. 

– Azt hiszem, sokak meglepődtek az eredményességemen. Éppen azt a korosztályt képviseltem, amelynek a másodosztályú fiatalszabálynak megfelelve lehetőséget kellett kapnia, többen is pályáztak ugyanakkor a lehetőségre, és nem mindenki tudott élni vele. 

– De jól tudtad, hogy a felnőttek közt is rugdosni fogod a gólokat?

– Megvolt hozzá az önbizalmam. Kisebb hullámvölgyek akadtak, szerintem egy fiatal játékos esetében természetes, hogy meginog a magába vetett hit, a lényeg, hogy mielőbb túllépj rajta.

– Mi a módja?

– Sokat segít egy apró gól, egy assziszt, sokszor egy jó csel is elég.

– Ettől függetlenül mondhatni zökkenőmentesen telt eddig a karriered?

– Igen. Ózdról származom, nyolcéves koromig csak a testnevelés órákon fociztam, akkor a diákolimpia egyik meccse után az egyik iskolatársam apukája, aki edzőként dolgozott Kazincbarcikán, megkérdezte, volna-e kedvem a Barcikában futballozni. Nekem meg naná, hogy volt, bár apu csodálkozott: de hát ez a gyerek esik-kel, mondta az edzőnek, apu nem látott még akkor bennem túl sokat. De elengedett, fél év után pedig átigazoltam az akkor alakuló Sajóvölgyébe. Másfél-két év után hívott próbajátékra az ETO, megfeleltem, Győrből pedig mintegy négy év után igazoltam Szombathelyre.

– Mindig csatárt játszottál?

– Nem. Sokáig tízesként futballoztam, aztán magam sem tudom, hogyan, de az ETO-ban egy-két szezont jobbhátvédként nyomtam le, de akkor is inkább támadtam, mint védekeztem. Jäkl Antal tett először a bal szélre, éppen azért, mert egyre csak támadtam, s egy időre ott ragadtam. Marco Reus volt mindig az idolom, szóval volt kitől ellesnem a trükköket, egy időben a csapattársaim mondták is, hasonlít hozzá a játékstílusom, ma már biztosan nem.

Szombathelyen már csatárt játszottam, a két támadó egyikeként. Ma már jobban szeretek centert játszani, régóta az a posztom, a Sturm négy–négy–kettes játékrendszerében is a két csatár egyikeként szerepelek. 

– Milyen erényeket mutatva?

– A legnagyobb erényem talán az, hogy képes vagyok valami váratlant húzni. Előfordul, hogy magamat is meglepem vele. Ugyancsak erősségem a góllövés. 

– Melyek a legfőbb hiányosságaid?

– A védőmunkám. Jobbnak kell lennem a letámadásban. 

(Forrás: sturmtifo.com)

– De hát az tulajdonképpen csak akarat és hozzáállás kérdése, ki hogyan presszinggel.

– Tudom. Próbálom is rávenni magam. Tudom, hogy ez kell ahhoz, hogy az osztrák élvonalban is bemutatkozzak. Márpedig ez a célom, a távolabbi tervekben pedig a német Bundesliga szerepel.

– És az álmaidban?

– A Premier League. A legjobb bajnokság. Jó lenne egy nap ott játszani. Egyelőre az tudom csak mondani, hogy mindent megteszek érte. 

– A szezonnak viszont nincs még vége, jön két U21-es felkészülési mérkőzés Szlovákia és Izland ellen. Háromszor szerepeltél az utánpótlás-válogatottban, negyedikre az első Tóth Milán-gól is megszületik?

– Nagyon bízom benne.

Kiemelt fotó: SK Sturm Graz