Örömkönnyek, szép emlékek – befejeződött a női kézilabda-bajnokság

Mivel a Ferencváros többek között a Vác ellen is csak egy góllal tudott nyerni, az már egyértelműen eldőlt, hogy amennyiben a gólkülönbség dönt a végső sorrendről, a győri lányok örülhetnek majd a bajnokság végén. Egy dologban még reménykedhettek azonban a Ferencváros szurkolói, mégpedig hogy a Debrecen hazai pályán pontot csen az ETO-tól. Erre azért persze kevés esély volt, hiszen bár Szilágyi Zoltán csapata végül simán húzta be a bajnoki harmadik helyet, az őszi népligeti meccsüket leszámítva a nagyok dolgát nem tudták igazán megnehezíteni.

Győri öröm, de a bronzérmes is büszke lehet

Ennek ellenére a piros-fehérek kifejezetten jó szellemben kezdték a címvédő elleni találkozót, egy pillanatra sem lehetett érezni, hogy számukra már nincs komoly tétje a mérkőzésnek. Végig a legjobbjaik játszottak, akiket láthatóan motivált a világsztárok elleni játék. Ráadásul Szilágyi kifejezetten bátran meccselt, rögtön a találkozó elején, szoros állásnál bevetette a 7-6 elleni játékot, amellyel jól láthatóan némileg meg is lepte a Győrt. Szilágyiék különleges megoldását alkalmazták a játékelemnek, amelyben a döntéseket középen nem az irányító, hanem a debreceniek egyik tehetséges fiatal átlövője, Poczetnyik Luca hozta meg.

Stine Oftedal hiányában ezúttal Estelle Nze Minkóra hárult a vezérszerep, de fontos gólok jöttek a két szélről és balátlövőből is. Crina Pintea és Linn Blohm pedig ismét úgy játszott, hogy szinte eszünkbe sem jutott az, hogy ebben a pozícióban még egyébként egy Kari Brattset is rendelkezésre állt korábban. Blohmról egyébként érdemtelenül keveset beszél a közvélemény, pedig a jelenlegi női mezőny egyik legjobb játékosa. Az egész évben szinte elenyésző számú helyzetet hagy ki, folyamatosan észrevehető a falban, és védekezésben is az egyik legstabilabb játékos.

Az ETO-nak az utolsó tíz percben olyan nagyon azért már nem kellett izgulnia, összességében profin lehozta a találkozót, amelyen – és ezt fontos még egyszer kiemelni – egy kifejezetten motivált és jó hozzáállású ellenfelük volt. A győriek tehát végül behúzták a bajnoki címet, így 2019 után újra aranyérmet szereztek (2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem fejezték be a bajnokságot), a Fradi elleni igen komoly összeomlás azonban intő jel lehet.

Ez így talán még sincs rendben

Röviden szeretnék kitérni a másik, ezzel egyidőben látott másik mérkőzésre is, ugyanis azért tartottam fontosnak kiemelni a Debrecen nagyon jó attitűdjét, mert a Fradi ellen pályára lépő Vácról ez már egyáltalán nem volt elmondható. Egyébként is érdekes ez a váci együttes, végül a negyedik helyre futott be a bajnokságban, ami kifejezetten jó teljesítménynek mondható, a nemzetközi szerepléséről pedig anno kifejtettük a gondolatainkat. Összességében kicsit olyan ez a csapat, mintha egy laborban hozták volna létre, hogy a magyar kézilabda minden rendszerszintű problémáját szemléltessék vele. Rossz fizikai állapot, szinte megmosolyogtató nemzetközi szereplés, esetenként még motiválatlanság is – ezek teszik nehézzé, hogy a semleges szurkolók szimpatizáljanak az egyébként sok tehetséges játékost foglalkoztató csapattal.

Egy gólnál nyilván több van a két klub között, és az sem ördögtől való, ha egy együttes priorizál, és bizonyos találkozókat nem tekint olyan fontosnak, de az talán elvárás lehetne egy élmezőnybe tartozó csapattól, hogy ne kapjon ki semmilyen körülmények között 20 góllal.

Búcsúzók

Két fontos játékos is elköszönt az NB I zárófordulójában: Csiszár-Szekeres Klára csak a Ferencvárostól búcsúzott, míg Kovács Anna a kézilabdával hagyott fel. Csiszár-Szekeres 2015-ben érkezett a Ferencvároshoz, és egészen a múlt szezonig szinte kirobbanthatatlan tagja volt a zöld-fehér védelemnek, Julia Behnke és Alicia Stolle érkezésével azonban fiatalabb játékosok is pályáztak már a középső védő posztra, ráadásul a német kézilabdázókat nem kell cserélni támadásban sem. Jövőre – pláne ha Béatrice Edwige is marad – Dragana Cvijics és Andrea Lekics érkezésével még inkább megkérdőjeleződött volna a 34 éves magyar játékos helye, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez egy tökéletesen időzített búcsú, amikor még mindkét fél a pozitívumokra tud inkább emlékezni.

Igaz, ezek a fellépések nem mindig sikerültek igazán jól, így sokaknak talán inkább ez maradt eleven emlék Kováccsal kapcsolatban. Pedig minden megvolt benne, hogy nemzetközileg is jegyzett jobbátlövő legyen, kintről is veszélyes volt, ugyanakkor jól cselezett, periódusokban pedig védekezésben is fent lehetett hagyni. Ha nincsenek azok a sérülések és mentális visszaesések, melyek végig jellemezték a karrierjét, valószínűlég egy ennél komolyabb pályát is befuthatott volna, de persze ilyen is alig-alig jutott magyar női kézilabdázónak az elmúlt évtizedben.