„Olyan most a magyar válogatott, mint egy nagy család” – interjú Szabó Gergővel, a nemzeti csapat sajtófőnökével

– Vége az Eb-selejtezősorozatnak. Mit csinál ilyenkor a magyar válogatott sajtófőnöke, akinek ez a főállása?

– Aránylag kevés az üresjárat. Most pláne, hogy kijutottunk az Eb-re. Hiába van papíron csend márciusig, nagyon sok dolgot kell előkészítenünk. Jövő héten például indulunk Tömő Attila csapatmenedzserrel Németországba, ahol terepszemlézünk, elkezdjük végigjárni a meccseink helyszíneit, hogy fel tudjunk készülni minden apróságra, az én esetemben például, hogy honnan hova kell majd felkísérni a játékosokat a sajtóterembe. Az UEFA előírásai szerint létre kell majd hoznunk egy sajtóközpontot is a csapat mellett. Ha épp nem az Eb-re készülünk, akkor általában az év végén, év elején, illetve nyáron van egy kicsit nyugodtabb időszak, de azért olyankor is bőven akad teendő. A nagyüzem a FIFA-játéknapok időszaka márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben, novemberben. Ekkor vannak a meccsek, amelyet megelőzően rengeteg a teendő.

– Például?

– Sajtótájékoztatót kell szervezni, amelynél fontos, hogy hazai meccs esetén az újságírók Telkiből, a válogatott központjából átérjenek a Puskás Arénába, az ellenfél tájékoztatójára. A kerethirdetésnek időpontot kell találni, figyelni kell az ellenfél kerethirdetését, fotókat válogatni a játékosokról, az újságírói megkereséseket kell fogadni, illetve meg kell szervezni például az újoncok fotózását. A közösségi oldalakat élénkebben kell kezelni, és persze minden sajtós eseményről, a kerethirdetésről értesíteni kell az újságírókat. Az összetartásról meg kell írni a cikkeket az MLSZ weboldalára is, de vannak olyan különleges feladatok is, hogy az UEFA-nak átküldjük az úgynevezett „nyelvlistát”, hogy melyik játékosunk milyen nyelveken tud nyilatkozni. Rengeteg apró dolog nálam fut össze, szerencsére megbízható, profi kollégákkal közösen végezzük a feladatokat, többek között Baricsa Gáborral, Bokor Péterrel, de Varga Sándor és Sipos Jenő kollégáim is sokat segítenek ezekben az időszakokban, ahogy a kommunikációs osztály vezetője, Dinnyés Márton is.

Tömő Attila, a válogatott csapatmenedzsere (balra) és Szabó Gergő (Fotó: MLSZ)

– Érdekes lehet ez az UEFA-nak szánt nyelvlista: hadd találjam ki, kik tudnak két nyelven is nyilatkozni a válogatottban – a magyaron kívül…

–…van olyan, aki három nyelven is tud.

– Kezdjük a kétnyelvűekkel. Szoboszlai Dominik és Szalai Attila az angol mellett németül is magas szinten beszél, ahogy talán Sallai Roland is. Balogh Botond angolul és olaszul.

– Nagy Ádám ugyanez, angol és olasz. De van ennél durvább is, aki a magyarral együtt négy nyelven is simán tud nyilatkozni. Nem lesz egyszerű kitalálni.

– Hűha. Fogalmam sincs.

– Kerkez Milos. Ő beszél szerbül, magyarul, angolul és németül is. Dominikkal például rendszeresen hallom őket németül beszélgetni.

– A pályán is?

– Ezt nem tudom megmondani, mert ezt a pálya mellől nem hallani, de az biztos, három nyelven is tudnak kommunikálni egymással.

– A válogatott meghívókat hogyan kapják meg a játékosok? Sok játékos meséli, hogy telefont kap a csapatmenedzsertől. Ez csak az újoncokra vonatkozik?

– Szinte minden játékost felhív a csapatmenedzser a hivatalos kerethirdetés előtt, hogy értesítse a meghívóról. Ez azért is fontos, mert neki már a játékos programját is ismernie kell, hogy szervezhesse a légiósok hazaútját.

Persze a játékosoknak ilyenkor jelezzük, hogy senkinek ne szóljanak a meghívóról, a hivatalos kerethirdetéskor tesszük majd a névsort közzé. Több játékos ezt maradéktalanul be is tartotta a múltban, annyira, hogy újságírói kérdésre azt nyilatkozta, a tévéből tudta meg, hogy behívták.

A játékosok klubjait mindig e-mailben értesítjük. A játékosok közül azért nem mindenkit kell felhívni, hogy jöjjön, azért – többek között - Szoboszlai Dominik, Dibusz Dénes, Lang Ádám vagy épp Willi Orbán akkor is tudná, hogy számít rá a szövetségi kapitány, ha nem szólunk előre.

– Amikor 2016-ban az MTK sajtófőnöki-csapatmenedzseri posztjáról a válogatotthoz kerültél, volt- e tudatos koncepcióváltás a kommunikációban? Kellett-e alapvető változásokat kezdeményezni?

– Nem volt szükség ilyesmire. Már akkor is Dinnyés Márton volt a kommunikációs osztály vezetője az MLSZ-nél, aki akkor már az UEFA-nál is dolgozott media officerként. Nagy tudással, tapasztalattal rendelkezik, a szövetségnél minden területen elvárás az MLSZ vezetőitől, hogy profizmus legyen. Korábban, még a Vidinél viszont változtattam. A visszajelzések alapján azt sejtem, hogy talán én voltam Fehérváron az első sajtófőnök, aki az írott interjúk szövegét visszakérte ellenőrzésre megjelenés előtt. Legalábbis akkoriban ezen sok újságíró meglepődött, ma viszont már teljesen természetesnek számít.

– Minden játékos más és más, biztosan akadnak, akik nem annyira szeretnek, tudnak kamera előtt szerepelni, interjút adni. Rád milyen feladatokat ró ez a kihívás? Szükség volt-e egyfajta belsős médiatréninget tartani a nemzeti csapat játékosainak arról, hogyan, milyen keretek betartásával beszéljenek a sajtóban?

– Az utánpótlás-válogatottak esetében rendszeresen tartunk ilyen képzéseket. Miért kell ennyit nyilatkozniuk, mi az, amit nem javaslunk közzétenni, ezekről is beszélgetünk velük.

– Mit nem javasoltok közzétenni?

– Nem mindegy például, hogy milyen üzenetet sugároz egy-egy játékos közösségi médiaposztja. Vannak teljesen ártatlan esetek is. A válogatott kecskeméti különítménye, Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer a Montenegró elleni meccs után posztolt egy olyan képet az Instagramon, hogy mögöttük sörösrekeszek láthatóak az öltözőben. Ezzel még nem is lenne gond, ha mindenki számára világos lett volna, hogy ezek alkoholmentes sörök voltak. Szűkre szabott mennyiségben egyes egészségügyi szakemberek még javasolják is az alkoholmentes sör fogyasztását meccsek után. A lényeg, hogy egy ilyen fotó akár támadási felületté is válhat, oda lehet kommentelni a kép alá, hogy isznak a válogatott játékosok. Emiatt például a következő alkalommal biztosan beszélni fogunk arról a srácokkal, hogy mindig nézzenek körül, mi van a környezetükben, mielőtt szelfiznek és posztolnak.

– Jóval nagyobb karriert futott be a Szoboszlai Dominikről lőtt fotó és több videó, ahogy az ultrák felhúzzák maguk közé a lelátóra az utolsó hazai Eb-selejtező után, ő pedig lehúz egy szép adag pálinkát. Szembejött a közösségi médiában dietetikus véleménye is, aki hevesen kifogásolta a profi sportolótól ezt a mintát. Dominkkal is lesz akkor egy köröd? Mármint nem pálinkaköröd.

– Nehéz kérdés, mert spontán dologról volt szó. Személy szerint árnyaltabban látom ezeket a pillanatokat, de kommunikációs értelemben nem volt szerencsés eset. Utólag láttam ezt a felvételt, én akkor épp a játékosok után szaladgáltam, akiket a televíziós társaságok kértek a kamerájuk elé. Igen, azt hiszem, érdemes majd beszélnünk erről Dominikkel. Az a helyzet, hogy soha sincs jó üzenete annak, ha egy profi sportoló nyilvánosan alkoholt fogyaszt, hiszen ők példaképek is, így ez mindig támadási felület lesz. Gondoljunk csak Jack Grealish esetére, aki finoman szólva is nagyon kapatosra itta magát a BL-győzelem után, és erről harsogott a sportsajtó két napon át. A sportolói imidzsét illetően ez a kép örökre hozzákapcsolódott.

– És lehet, hogy néhány edző is felírta a noteszébe, hogy „na, ő biztosan nem jöhet”. Az eredeti kérdésnél maradva: a felnőtt válogatottban akkor médiamegjelenést tekintve nem kellett senkivel sem külön foglalkozni?

– Apró feladatok adódtak csak. Kerkez Milos például az elején még nem akart magyarul nyilatkozni a tévének. Egy idő után viszont, amikor megkérdeztem, hogy mit mondjak a tévéseknek, mehet-e magyarul a dolog, ő mondta, hogy mehet. A lényeg, hogy a játékos érezze magát komfortosan a beszélgetés során, ha ez nem áll fenn, abból nem lesz jó beszélgetés, és a játékosról sem fog mindez jó képet festeni. Nekem viszont a sajtó munkájának segítése mellett az a dolgom, hogy a játékosokról, stábtagokról pozitív kép alakuljon ki az emberekben.

Néha előfordul, hogy az újságírónak azt mondom, hogy ezt vagy azt a kérést szerintem ne tegye fel vagy másképp tegye fel. Ugyanakkor fontos ehhez hozzátenni, hogy soha nem azért kérek ilyet, mert bármit is cenzúrázni szeretnék, pusztán azért, mert tudom, hogy a játékos vagy stábtag ettől a kérdéstől be fog feszülni, és onnantól máshogy áll majd az interjúhoz, a végeredmény pedig rossz lesz. Miközben az mindannyiunk közös érdeke, hogy jó anyag készüljön.

– Ez a fajta szűrés bizonyosan igényli, hogy sokat beszélgess a játékosokkal, a lehető legalaposabban ismerd őket, és azokat a témákat, amelyek esetükben ingoványosak lehetnek.

– Igen, aránylag jól kell ismernem őket. Jó példa egyébként Nagy Ádámé, aki az utóbbi időben ugyan a Pisában kevesebbet játszik, a válogatottban viszont jó teljesítményt nyújt. Abban viszont biztos voltam, hogy ha kiültetem egy sajtótájékoztatóra, akkor az újságírók jelentős része arról fogja faggatni, miért nem játszik annyit a klubjában. Ettől ő kellemetlenül fogja magát érezni, miközben ezek a kérdések nem segítenek azon, hogy többet játsszon. Ezért abban állapodtunk meg, hogy most nem jön sajtóeseményekre. Hasonló okból hagytam ki a sajtótájékoztatókról Willit a német–magyar Nemzetek Ligája-meccsek előtt, vagy Milost a szerbek elleni Eb-selejtezők előtt. Lehetett tudni, hogy mindenki a német és szerb identitásukról akarja majd kérdezni őket, ami rossz irányba vihette volna a beszélgetést.

– Jó, hogy erre kanyarodtunk, mert meg akartam kérdezni, mi alapján választod ki, mely játékosok jelenjenek meg a meccsek előtti, utáni sajtótájékoztatókon. Az például kiderült, hogy Szoboszlai Dominiket a Montenegró elleni meccs utáni tájékoztatóra tartogattátok. Említettél az előbb szempontokat, mondasz még?

– Van például olyan játékos, akiről pontosan tudom, hogy sajtótájékoztatóra nem szeret kiülni, de interjút szívesen ad.

– Titok, hogy ki ő?

– Több ilyen is van. De vannak olyanok is, akik pont fordítva vannak ezzel. Akad olyan is, aki nem szeret kamerába beszélni, amikor mondjuk a szurkolóknak küldünk egy üzenetet.

– Ki lehet vajon az illető?

– Az ő nevét sem árulom el, de stabil kezdőről van szó. Itt nem arról van szó, hogy finnyásak a játékosok, és ez alapján válogatunk. Ha kell, mindenki megcsinál mindent, vagyis profi módon viselkednek ezen a téren is. De ha van rá mód, elkerülöm velük a kellemetlen érzést okozó helyzeteket, hogy minél jobban tudjanak a legfontosabb feladatra összpontosítani. A sajtó kiszolgálásában arra törekszem, hogy egyenlően osszam el a terhet a játékosok között, de a csapatkapitányra és a rutinosabb játékosokra azért sokszor több teher hárul.

Fotó: MLSZ

– Rendben, más téma: egy selejtező előtti összetartás alkalmával hogyan néz ki egy átlagos napotok Telkiben?

– A játékosoknak általában 10-ig le kell érniük reggelizni.

– Ki kel legkorábban?

– Marco és Cosimo elég korán fent vannak már, és persze Ádám Martin, aki totálisan más időzónából érkezik haza, és már nagyon korán ébren van. Én reggeli után végzem az adminisztrációs feladatokat, például ekkor küldöm az UEFA-nak az említett frissített nyelvlistát. Válogatom a fotókat, egyeztetek a grafikus kollégákkal, egyeztetek az újságírókkal, a csapatmenedzserrel, a stábtagokkal és a játékosokkal. Délután egy körül ebéd, 14-16 óra között csendes pihenő, utána uzsonna, és 17-18 óra körül edzés. A néhány napos összetartások alkalmával általában csak naponta egy edzés van a rövid regenerációs idő miatt.

– Bernd Storck, George Leekens, Marco Rossi mellett dolgoztál eddig hosszabb ideig a válogatottnál. Melyiküket hogyan jellemeznéd a munkakapcsolatotok alapján?

– Azt hiszem, nem kell részletekbe bocsátkoznom, ha azt mondom, hogy a saját tapasztalataiból kiindulva mindenki gondolja végig az olasz és a német emberek közötti különbséget. Bernd Storck végtelenül profi, nagyon aprólékos, mindent a célnak alárendelő edző. Nem véletlen, hogy a válogatott után dolgozott olyan kiesőjelölt belga csapatnál, amelyet bent tudott tartani. Vitathatatlan, hogy nagyszerű edző, ahogy Marco Rossi is az.

Ám amíg Bernd Storck megtartotta a három lépés távolságot a játékosoktól, addig Marco Rossi csak fél vagy egy lépést tart. Az élet bármely területéről elbeszélget velük edzés előtt vagy után, számára alapvetően fontos, hogy jó hangulat lengje körül a csapatot. Viszont amikor elkezdődik a taktikai megbeszélés, az edzés vagy más feladat, onnantól vége a lazaságnak, kőkemény elvárásokat támaszt. George Leekens-szel töltöttem a legkevesebb időt a kapitányok közül a rövid megbízatása miatt, így az ő személyiségjegyei számomra nem domborodtak ki annyira, de közvetlen, barátságos volt mindenkivel.

– Mivel régóta sorjáznak a külföldi kapitányok, angolul zajlik a stáb és a játékosok között a kommunikáció...

– Ez nem feltétlenül igaz. Bernd Storck nagyon sokszor németül beszélt a játékosokhoz. Ám ott volt mellette Szélesi Zoltán, aki egészen fantasztikusan adta vissza a mondanivalóját. Még arra is figyelt, hogy a kapitány hanglejtését, hanghordozását is visszaadja a fordításkor. Persze, ha kettesben beszélgetett valakivel a kapitány, akkor angolul társalgott, kivéve persze a németországi légiósokat, Stieber Zolit vagy Szalai Ádit például.

– Adódott olyan helyzet bármelyik kapitány alatt, amikor egy játékos nem értett valamit, esetleg egy játékosnak kellett fordítani, mert csehül állt az angollal?

– Volt olyan, hogy egy játékos nem volt teljesen biztos abban, hogy jól értett-e meg valamit egy taktikai értekezleten, de ezzel az égvilágon semmi gond nincs, a lényeg, hogy végül mindenkinek átmenjen az üzenet.

– Ilyenkor a játékos felteszi a kezét, és kéri, hogy mondja el újra a kapitány?

– Nem, én inkább olyat láttam, hogy az egyik játékos a megbeszélésről kifelé odament egy, az adott nyelvet jobban beszélő csapattársához, és pontosították, hogy az egyik résznél pontosan mit mondott a szövetségi kapitány.

– A varázslatos 2016-os Eb-szereplés után ott voltál az Andorra elleni kijózanító pofon alkalmával. Az a meccs talán soha nem feledhető mélypont a futballunkban. Emlékszünk az őrjöngő magyar táborra, a játékoskijáróban sírva nyilatkozó Dzsudzsák Balázsra. Az utókor számára talán érdekes lehet, hogy mit lehetett látni az öltözőben, mit préselt ki magából a szövetségi kapitány?

– Őszintén? Nem tettem be a lábam az öltözőbe. Tudni kell, hogy a klubok mindenben segítették előtte Bernd Storckot, plusz napokra is elengedték a játékosokat a válogatottba. Ő pedig idővel ezt viszonozni szerette volna. Azt mondta, a fontos európai kupaselejtezők előtt kivételesen nem számít néhány kulcsemberre, segítsék inkább a klubjaikat, mert most az a fontos a magyar foci számára. Aki utólag azt állítja, hogy neki a meccs előtt megfordult a fejében, hogy a sok hiányzó ellenére nem fogjuk megverni Andorrát, az nem mond igazat. Sajnos Storck szívessége rosszul sült el. Körülbelül két és fél óra az út Andorrából a reptérig. Néma csendben ült mindenki a buszon.

– Ha beszéltünk MLSZ-es pályafutásod legmélyebb pontjáról, ejtsünk szót a legszebb pillanatról is, melyik volt ez?

– Több is volt. Az egyik a 2016-os Eb-n az osztrákok elleni meccs volt. Már a meccs előtt is hüledeztünk a lelátón, hogy a magyar válogatott egy Európa-bajnokságon hallgatja a gyepen a himnuszt. Az első gól után egymásra néztünk, nem hittük el, ami történik. Soha nem felejthető pillanat volt. A 2020-as Eb-n a franciáknak lőtt Fiola-gól is elképesztő volt, hiszen hazai Eb-n, telt házas meccsen esett. Szürreális élmény volt azon az Eb-n kétszer vezetni Németországban Németország ellen. Az angol–magyar 0–4-et talán felesleges is mondanom. Amikor a harmadik gól után tömegesen hazafelé vették az irányt az angol szurkolók… Döbbenetes volt látni. És persze a legutóbbi, Montenegró elleni meccs, és az Eb-kijutás, illetve az utána kitört fieszta is leírhatatlan élmény.

– Egy-egy háttérvideóból kiderül, hogyan fejlődött a válogatott mögött álló stáb. Új egészségügyi szakember, pszichológus, adatelemző csapat csatlakozott. Te hogyan láttad belülről ezt az evolúciót?

– 2016 óta a háttérstáb magja nem sokat változott, a videóelemző poszton volt több csere is. A jelenlegi elemzőnk, Beregi István és a segítője, Simon László eszméletlen mennyiséget dolgozik. Érdekes látni, hogy a játékosok mennyire komolyan és természetesnek veszik velük a közös munkát. Mindig érdeklődve hallgatják őket.

– Korábbról más volt a tapasztalatod ezen a téren?

– Az a különbség, hogy most szinte nem is munkakapcsolat van a játékosok és a stáb között, hanem inkább olyan a csapat, mint egy nagy család. Ennek alapja persze a munka, de fontos, hogy nem csak szakmailag, emberileg is nagyra becsüli egymást a válogatottban mindenki. A játékosok a stábot, a stáb pedig ugyanígy a játékosokat.

– Willi Orbán, Callum Styles, Loic Nego sem beszél magyarul. Hogyan kommunikálnak, mennyire figyelnek oda egymásra a nem magyar és a magyar születésű játékosok? Nincs-e elszigetelve bárki a nyelvi korlát miatt?

– Loic Nego hosszú ideig élt Magyarországon. Ha finoman szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy sokkal többet ért magyarul, mint amennyit ebből látni enged, ha kevésbé vagyok finom, akkor azt mondom: szerintem majdnem mindent ért, ami magyarul elhangzik. Persze, a biztonság kedvéért, ami fontos, azt angolul elmondja neki a stáb, a játékosok.

Más kérdés, hogy egy nyelven sok mindent megértesz, és hogy meg mersz-e rajta szólalni, az már egy másik dolog, és önbizalom kérdése is. Különös tekintettel igaz ez a roppant nehéz magyar nyelvre. Callumon már egyre többször látni, hogy ért bizonyos magyar kifejezéseket, és használja is őket. Williről ugyanezt tudom elmondani. Épp ma beszéltem vele, magyarul kezdte a beszélgetést, magyarul köszönt. Mindannyian törekszenek a fejlődésre.

– Szalai Ádám Izland elleni öltözői beszédét sokan láttuk a neten. De volt számtalan beszéd, amit nem láttunk, te viszont igen. Dzsudzsák Balázsé is volt olyan hidegrázós, mint Szalaié?

– Babonából sokáig nem jártam be meghallgatni az öltözői beszédeket, ezért Balázsról ebben a tekintetben nem sokat tudok mondani. Szobiét és Szaláét már talán össze tudom vetni. Mindkettőnek megvan a saját stílusa, eltérnek, de mindketten nagyon jók ebben a műfajban.

– Tudsz mondani olyan játékosokat, akik a válogatottnál sokszor össze vannak nőve, mi viszont kintről ezt kevésbé látjuk?

– Gazdag Dánielt és Sallai Rolandot például teljesen összeköti a humoruk.

– Ők a bohócok az öltözőben?

– Hát, ha bohócok nem is, de az biztos, hogy rengeteg vidám pillanatot köszönhet nekik a csapat.

– És ki felel a zenéért meccsek előtt, után?

– Újabban például időnként Milos ragadja magához a kezdeményezést, de nagyon sokszor Dominik tesz be zenét. Ha a keretben van, akkor Kleinheisler Laci is aktív ezen a téren.

– Szobabeosztások?

– Mindenkinek külön szobája van.

– Az idegenbeli meccseken is?

– Igen. Már a Covid előtt is így volt, azóta meg pláne. Mindenki jobban tud pihenni, ha egyedül van.

– Vidis sajtófőnökként már ismerted, mint a Honvéd vezetőedzőjét, de a válogatottnál hogyan ismerted meg Marco Rossit, emlékszel az első hosszabb beszélgetésetekre?

– Persze, én mentem ki hozzá segíteni Pozsonyba, amikor ajánlatot kapott az MLSZ-től és visszaköltözött Budapestre. Ugyanaz volt a véleményem róla az első benyomásom alapján, mint jelenleg, csak most már sokkal jobban ismerem. Rendkívül barátságos és kedves volt, illetve nagyon alázatos, hálás volt azért, hogy a költözködésben segítettem neki. Semmilyen allűrje nem volt soha. A segítője, Cosimo pontosan ugyanilyen.

– Volt, hogy egy sör vagy egy kávé mellett mélyebben is beszélgettetek a focin kívüli világról, családról, személyesebb témákról?

– Persze. Illetve Marco minden alkalommal nekem szegezi a kérdést, hogy hogyan vagyok képes délelőtt 10 után, esetleg este lattét inni.

– Ő csak feketén issza?

– Persze. Esetleg reggel lecsúszik egy kapucsínó, de utána csak presszó.

– Hármat-négyet bevág?

– Ötöt-hatot inkább.

– Nála sem volt szükség semmilyen médiatréningre? Kommunikációs szemmel nézve vonzó vonása, hogy rendkívül transzparens, és próbálja megnyerni a szurkolókat.

– Marco időnként szinte túl transzparens. Amikor Szalai Ádám átigazolt a Mainzba vagy a svájci csapatához, felhívta Marcót, hogy jelezze a változást, de kérte, hogy nagyon bizalmasan kezelje az információt. Majd Marco leült talán másnap a sajtótájékoztatón az asztalhoz, és elmondta, hogy Szalai Ádám a következő napon be fogja jelenteni az új csapatát. Valóban nem mondta el, hova igazol, csak azt, hogy két nap múlva bejelenti. Tette ezt mindenféle rossz szándék nélkül. Ő egyszerűen ennyire átláthatóan kommunikál. Már-már túl őszintén.

– A Rossi-mánia kialakulásában a pazar eredmények mellett véleményem szerint hangsúlyos szerepet játszik, hogy a kapitány nagyon jó kommunikátor, sokkal jobb, mint amilyen például Bernd Storck volt. Te milyennek látod?

– Sokkal nyitottabb személyiség, és ez kulcsfontosságú. Persze lehetne ő bármilyen nyitott, ha sorjáznának a rossz eredmények. Jó kommunikátor Marco, néha talán nem elég taktikus, mert teljesen őszinte. Ez az egyetlen hibája, ami kommunikációs téren talán felróható neki, de az őszinteség legyen a legnagyobb gondunk.

Fotó: MLSZ

– Be tudnál avatni minket abba, hogyan fest egy félidei eligazítás egy Eb-vagy egy vb-selejtezőn?

– Nem vagyok bent ilyenkor az öltözőben.

– Nem lehetsz bent, vagy nem akarsz bent lenni?

– Nem akarok. Megvan a saját feladatom ebben az időszakban, azzal tudom a legjobban segíteni a csapatot, ha erre figyelek, és nem lábatlankodom az öltözőben. Legfeljebb egyetlen kérdés erejéig szoktam bemenni, hogy megtudjam, lesz-e csere a félidőben. Ha lesz, szólok a kollégáimnak, illetve általában elküldöm sms-ben Hajdú B. Istvánnak, az M4 kommentátorának. Előfordult persze korábban, hogy bent voltam a szünetben: ilyenkor bejönnek a játékosok, kifújják magukat, isznak, átbeszélik egymás közt, hogy mit tapasztaltak, mi volt jó, min lenne érdemes változtatni. Három-négy perc nyugalom után bejön Marco, elmondja a meglátásait, a javaslatait, néha a tábla előtt el is magyarázza nekik, néha nem. Végül a játékosok száraz, tiszta mezt vesznek, elmennek mosdóba, ha kell, és indulás vissza a pályára.

– A munkádon keresztül érzékelsz-e változást abban, mennyire változott a magyar válogatott iránti tisztelet az elmúlt években annak tükrében, hogy a csapat csinos fejlődési ívet írt le az elmúlt években?

– Az ellenfelek részéről mindenképp érzékelhető, hogy nagyobb tisztelet van felénk.

– Miben érhető ez tetten?

– Sokkal nagyobb a külföldi sajtó érdeklődése, és mások a kérdések is. Nem olyan régen például a japán World Soccer magazin szeretett volna interjút készíteni Szoboszlai Dominikkel. Előtte ilyesmire soha nem volt példa. Előfordult az is, hogy egy horvát újságíró kért interjút Marcótól, de már érkeznek megkeresések Olaszországból és Angliából is. Lehet érezni, hogy kezdik most már Olaszországban is megismerni Marco nevét. Neki óriási elégtétel lesz, ha ott is elismerik.

A nagyobb respekt és a jó eredmények ellenére azért fontos hangsúlyozni, hogy nem létezik töretlen fejlődés, biztosan lesz hullámvölgyünk vagy rossz meccsünk, ahogy minden más csapatnak. Nem szabad azt gondolni, hogy egy csapat kizárólag felfelé tud haladni.

– A válogatott sajtófőnökeként mit gondolsz a mai magyar sportújságírásról? Van-e hiányérzeted?

– Van hiányérzetem, hiszen mindig mindenen lehet javítani. Néha az elszomorít, hogy egy-egy kerethirdetős sajtótájékoztatóra milyen kevés médium jön el Telkibe. Tudom, hogy sok szerkesztőségben kevés a kolléga, és az M4Sport is közvetíti az eseményt, de mindezek ismeretében is érthetetlen ez számomra. A másik számomra érthetetlen dolog az aktivitás bizonyos fokú hiánya: az októberi kerethirdető sajtótájékoztató 12 percig tartott. Sem a visszatérő játékosokról, sem az ellenfélről nem kapott egyetlen kérdést sem Marco. Ennek abban is látom az okát, hogy itthon mindig mindenki exkluzív interjút szeretne készíteni.

– Vagyis akár egy sajtótájékoztatóból is saját megszólalós anyagot.

– Amikor az újságírók felhívnak egy meccs előtt, hogy a kapitánnyal vagy egy-egy játékossal szeretnének külön interjút készíteni, mindig azt szoktam mondani, hogy a Marcában sem látunk soha exkluzív interjúkat egy Real–Barca előtt a vezetőedzőkkel, a nevesebb játékosokkal. A nyugat-európai sajtótermékeknél az újságírók már régen elfogadták, hogy a sajtótájékoztatón a másik médium kérdéseire adott válaszból bárki dolgozhat szabadon, és ezzel megelégszenek. Itthon viszont még mindig egyfajta féltékenységet látok e tekintetben, mindenki saját magának szeretne külön megszólalást. Azonban most túlságosan a negatívumokról beszéltünk, így hangsúlyoznám, hogy mindezektől függetlenül a hazai újságírók szinte mindegyikével jól együtt tudunk dolgozni. Ami viszont személyesen fontos nekem, hogy néha a stressz miatt hajlamos vagyok kicsit ingerültebben válaszolni egy-egy megkeresésre, amiért ezúton is elnézést kérek – előre és utólag is –, de nagyon fontos, hogy ez sosem a személynek szól, hanem a helyzetnek és természetesen próbálok ezen változtatni, mert ahogy a válogatottnak is, úgy nekem is javulnom, fejlődnöm kell folyamatosan.

Kiemelt fotó: MLSZ