Paellát eszik, Estrellát iszik, a sörény meg masszív – íme, az Eb-sztár Marc Cucurella

„Cu-cu-rella, Cu-cu-rella, he drinks Estrella, he eats paella, he’s hair is fucking massive”.

A Chelsea-szurkolók Marc Cucurella italozási és étkezési szokásaira, valamint igencsak dús hajkoronájára utaló éneke nem mindig töltötte be a Stamford Bridge-et, minthogy egyrészt úgy februárig nem nagyon sziporkázott a Pochettino-csapat, másrészt addig annak spanyol balbekkje is inkább a rehabilitációs szobában dolgozott az őt három hónapig nyúzó bokasérüléséből felépülni igyekezve. (Első londoni szezonjában sem volt egyébként könnyű dolga: a Chelsea káoszbirodalmában előbb a saját, majd kisfia betegsége, az idény végén pedig izomsérülés kínozta, mindeközben meg még be is törtek az otthonába.)

Az elmúlt szezonbeli, bokaműtétjét követő márciusi visszatérése viszont egybeesett a Chelsea újjáéledésével – vele legalábbis csak egyszer, az Arsenaltól (akkor mondjuk csúnyán) kapott ki a klub, nyolcszor viszont nyert az utolsó 12 bajnokiján. Cucurella mindannyiszor végigjátszotta a 90 percet, nem is akárhogyan: rendre belépett a középpályára, megérkezett a tizenhatoson belülre, fel-le zakatolt a bal oldalon, minden labdába belevetette magát, a semlegesíteni való ellenfelét a végsőkig nyúzta, avagy közmegelégedésre futballozott.

Mindez elégnek bizonyult ahhoz, hogy Luis de la Fuente meghívója is megérkezzen. Némileg meglepve a spanyol közvéleményt, ami azért furcsa, mert mégiscsak egy 60 milliós, a Chelsea-ben futballozó játékosról beszélünk.

„De nem az számít, mikor kapod meg a megbecsülést, hogy előbb vagy később, a lényeg, hogy elismerjék a játékodat – mondta már a kontinenstornán. – Az emberek Spanyolországban a LaLigát nézik, a helyi csapatokat, amelyeknek gyerekkoruk óta szurkolnak, szóval ha külföldre igazolsz, kikerülsz a fókuszból, ám mert az Eb-n jól teljesítünk, odafigyelnek rám is, és ez jó érzéssel tölt el.”

Ami azt illeti, a gyerekek figyelmét már jóval ezelőtt felkeltette. A spanyol El Periódico publicistája, Enrique Ballester írta azt egy cikkében, hogy bár a Madridtól 450 kilométerre fekvő Castellónban él a családjával, a négyéves gyermeke mégis Getafe-drukker lett, Cucurella és a focis kártyák miatt: mert arra ránézve mindent olyan mókásnak talált; a hajat, a fizimiskát, a nevet. Amikor pedig játszani látja, szintén nevet: mert Cucurella mindenkinek nekimegy, aztán elesik, majd felkel, és újra nekik megy.

 „Szóval ha Getafe-drukker marad, és emiatt 40 éves korában teljesen értelmetlennek érzi földi létezését, engem fog okolni. Hogy miért nem térítettem el ettől az őrültségtől”

– aggodalmaskodott az újságíró apuka, Cucurellát egyszersmind fodrászhoz küldve, hátha úgy felhagyna fia a klub semmilyen sikerrel nem kecsegtető szeretetével. Cucurella azonban azóta is ragaszkodik imádott loboncához, bár nem csak emiatt fazon: előfordult, hogy azt nyilatkozta, szeretné, ha egy nap tűzoltó válna belőle, máskor azt, igen jól állna neki a stand-up komikusi szerep. Ki tudja, azzá válik-e valaha, bár sokáig az sem volt biztos, hogy egy nap sztárfutballista lesz.

„Nem gyors, nem is erős. Ha csak azokat az adatokat néznénk, amiket azzal a sok, a játékosokra aggatott kütyükkel szokás mérni, senki nem szerződtetné. Ezzel szemben viszont FUTBALLISTA”

– mondta róla egykori eibari edzője, José Luis Mendilibar, a régi iskola egyik legjelesebb trénere (mégiscsak nyert egy-egy Európa-ligát és Konferencia-ligát a Sevillával, illetve az Olympiakosszal). Azután köhögte ezt ki magából, hogy a Real Madrid ellen az Eibar mindhárom góljában kulcsszereplő volt Cucurella, egyet ő készített elő, kettőben a passza utáni kavarodást követően született gól. A baszkok 3–0-ra győztek.

Cucurella 20 éves volt, a Barcelonából szerepelt kölcsönben a kiscsapatban. Senki más nem akarta akkor átigazolni, csak az Eibar, Cucurella pedig kapott az alkalmon. Fejlődési lehetőségnek gondolta, hogy folyamatosan játszhat, és milyen igaza lett: ha 2018-ban nem is akarta senki más, négy év múltán a Manchester City és a Chelsea is. Utóbbi nyerte a versenyfutást. „Valamelyest” az ára is felszökött abban a négy esztendőben: az Eibar 2019-ben 2 millió eurót fizetett érte, a Barca 16 nappal később 4 millióért vette vissza, és mindjárt kölcsön is adta a Getafénak. A madridi kis klub 2020-ban 12 millióért megvásárolta, újabb egy év múltán pedig 18 millióért továbbadta a Brightonnak. A legnagyobbat persze az Albion kaszálta, amikor 2022-ben 60 millió fontot kasszírozott a játékjogáért. De bárhol is játszott, ugyanazt a futballt nyújtotta: a szenvedélyes, megalkuvást nem ismerő, csupaszív játékot, mindig alkalmazkodva a követelményekhez és a körülményekhez. A folyamatos zakatoláson túl a játéka minőségét sem érhette persze panasz. Talán csak a kezdeti londoni időszakában, de hát az aligha csak az ő bűne: az első, kaotikus, négy edzőt elfogyasztó idény után a másodikban, Mauricio Pochettinóval is nehezen akart összeállni a Chelsea, amikor viszont sikerült neki, Cucurella teljesítménye is látványosan feljavult.

Az Eibar sportigazgatója, Fran Garagarza nyilatkozta azt a The Guardianben, hogy Cucurellát előre játszó, az összjátékban jó balbekknek tartották, aki jól passzolt Mendilibar magasan letámadó együtteséhez. Értékelték, ahogy megy fel és le, hogy jó az átmenetekben, és ha beadni nem is tudott valami prímán, a passzjátéka bőven megfelelt a kívánalmaknak. De hát az Eibar nem is a kezdőbe, inkább csak az első számú balhátvéd, José Ángel (más néven Cote) helyettesének szerződtette a nyári átigazolási ablak végén, a nagyjából már kialakult csapatába.

„Megvolt a helyzeti előnyöm: én már két éve a csapat tagja voltam, az edzőm jól ismert, bízott bennem – mondta ugyancsak a The Guardianben Cote. – Ismertem a játékrendszert, hogy meg kell érkeznem az alapvonal közelébe, és beadni. Ezért is volt nehéz Marcnak balhátvédben bekerülni a csapatba, ám ő annyira okos, intelligens futballista, hogy Mendi látta, bármely poszton szerepeltetheti.”

Bal oldali középpályás lett belőle, bár nem volt az olyan egyszerű menet. A 12. fordulónál tartott a szezon, mindössze másodszor kezdett az Eibarban, amikor Mendilibar alaposan beleszállt a szünetben. Mindent, amit rosszul csinált, a fejéhez vágott; hogy magasabban kellene játszania, nem olyan közel Cotéhoz, bátrabban, erőteljesebben, Cucurella pedig tűrve a feddést, befogadva az intelmeket és tanulva belőlük a második félidőben a mezőny legjobbjának bizonyult.

„Mendilibar és később a Getaféban José Bordalás nagy szerepet játszott a fejlődésében, ehhez persze kellett az ő nagyon pozitív személyisége is: hogy mindig a jót váltotta ki belőle, ha valaki megragadta a grabancát, ha még többet követelt tőle, ha nyomást helyezett rá. Ő igyekezett ennek mindig a jó oldalát meglátni, és jobbá válni”

– folytatta Garagarza.

És valóban, Cucurella meghallgatta a tanácsokat, megértette azokat, kijavította az esetleges hibákat, sosem vette támadásnak a kritikát. Így történhetett, hogy az ominózus, 12. fordulóbeli, Valladolid elleni meccset követően azt a szenzációs játékot nyújtotta a Real Madriddal szemben.

Ahogy Garagarza leírta:

„Nem gondoltuk, hogy szinte szélsőként beválik, mert nem egy nagy gólvágó, nem nagy lövő, nem különösebben erős a levegőben, nincs meg a test-test elleni játékhoz a termete, de van neki sok egyéb képessége: intelligenciája, esze, bátorsága, jó a passzjátéka, magas intenzitással futballozik. Az összjátékban remek, létszámfölényes helyzeteket lehet vele teremteni, mindig kínál opciót. Képes visszaszerezni a labdát, megszerezni a második labdákat, a vonalak közt játszani. Nincs nagy egója. És mindig, minden helyzethez alkalmazkodik: nem csinált abból ügyet, hogy a Barca akadémiája után egy kiscsapatban kellett bizonyítania, abból sem, hogy a Brightonban olykor bal oldali belső védőt kellett játszania, a Chelsea-ben pedig simán elrúgta rögzített játékhelyzetekből a labdát, amit addig sosem tett. Nincs kétségem afelől, hogy Londonban is sikeres lesz.”

Immár egy annál is nagyobb siker is kijutott neki az Európa-bajnoki címmel, noha sokáig az sem volt biztos, kerettag lesz. A válogatottól visszavonuló Jordi Alba, valamint Alejandro Balde és Luis Gayá sérülése megnyitotta azonban előtte az utat, így hiába maradt le a katari vb-szereplésről, két Nemzetek Ligájáról, illetve az Eb-selejtezők valamennyi meccséről, a legfontosabb pillanatban (vagy inkább hetekben) ott volt a csapatban. És valami félelmetes párost alkotott a bal oldalon Nico Williamsszel.

„Hasonló a személyiségünk, nagyon jól kijövünk egymással a pályán kívül is, szeretünk egymással viccelődni. Tudom, hogy mindent megtesz értem a gyepen, és ő is tudja, ha hibázik, ott vagyok neki. Neki kell támadnia, nekem védekezni. Éreznie kell, hogy ott vagyok, biztosítok, mert ha szabadnak érzi emiatt magát, elképesztő dolgokra képes.”

Mint azt láthattuk, a spanyol válogatott szintén. A kiváló szereplés okait még az elődöntő előtt boncolgatta Cucurella.

„Nagyon egységesek vagyunk, különlegesen szoros kapcsolat alakult ki a játékosok közt. Azt is sikerült bebizonyítani, hogy remek játékosok alkotják a keretet. Lehet, az is segített, hogy a torna előtt olyan sokat nem beszéltek rólunk, nem tartoztunk a favoritok közé. Így aztán nem is volt mit veszítenünk. Tudtuk, hogy nagyszerű csapat vagyunk, annak pedig külön örülünk, hogy az emberek szeretik nézni a játékunkat, hogy szívesen ülnek le miattunk a tévé elé. Ugyanakkor tény, azokra a csapatokra emlékeznek leginkább, amelyek nyernek.”

Cucurelláék márpedig győztek. És nem csak azt a diadalt, a válogatott balbekkjét sem felejtik el egyhamar Spanyolországban.

Kiemelt kép: diebilderwelt / Alamy Live News