Podolski kebabban utazik, Saha „üzleti Tinderben”, Owen lovakban
Különleges lista jön össze azokból a civil befektetésekből, amelyeket volt klasszis labdarúgók jegyeznek. A világbajnok Lukas Podolski a kebabra és jégkrémre esküszik, a ghánai Asamoah Gyan légitársaságot, Michael Owen lóversenyistállót alapított.
Lukas Podolski: kebab, jégkrém, zenei fesztivál
A Bayern Münchennél és az Arsenalnál is megforduló 39 éves hamis kilences még mindig aktív, jelenleg a lengyel Górnik Zabrze futballistája, és 2025-ig él a szerződése. Nagyjából ötpercnyi gyaloglásra született a stadiontól, minden vágya volt, hogy egyszer hazaigazoljon. 2008-ban döntőt játszott Németországgal az Európa-bajnokságon, ezüstérmet szerzett.
A lengyel származású futballista számára elsődleges, hogy segítsen: Németországban és Lengyelországban is létrehozott egy alapítványt szociálisan rászoruló gyerekek számára. Emellett pedig változatos dolgokba fektette a futballal megkeresett pénzét.
A Football Business Journalnak adott interjúban elárulta, már fiatalon is érdekelte, hogyan tudna minél több pénzt összeszedni: amikor kölni akadémistaként kapott két-három jegyet az első csapat meccseire, kiment a stadionhoz, és eladta őket. Az üzleti érzéke megmaradt, és felnőttként már olyan üzletekbe fektethette a keresetét, amihez kedve volt. A játékos imádja a kebabot, és a török gyorsbüfét üzemeltető kölni szomszédja hat évvel ezelőtt felvetette, mi lenne, ha közösen nyitnának egy kebabláncot, amelynek Podolski lenne a reklámarca? Nyerő döntés volt, hat éve dübörög a Mangal Döner, amelynek már 40 étterme van szerte Németországban.
Podolski Ice Cream United nevű franchise-hálózatának sem mindennapi a története. A 2016-os Eb-n a német csapatnak egy kölni férfi készítette a desszerteket, mindenki odáig volt a jégkrémekért. Podolski összebarátkozott vele, és megbeszélték, hogy a torna után egyeztetnek az együttműködésről. Így is lett, az Ice Cream Unitednek ma több üzlete működik Németországban, a hűtött termékek boltokban is kaphatók.
Podolski még ahhoz a korosztályhoz tartozik, aki focizott grundon gyerekkorában, ezért belevágott egy olyan vállalkozásba is, amely grundfocipályák építésével, bajnokságok szervezésével foglalkozik. Baller League néven indult a projekt, műfüves, a kézilabdapályánál kisebb méretű területen zajlik a játék, töretlen a népszerűsége. Mats Hummels és más civil befektetők is beszálltak pénzzel. A fantázianéven induló csapatoknak olyan csapatmenedzserei vannak, mint Kevin Prince-Boateng vagy a világbajnok Christoph Kramer.
Podolski az első futballista a világon, aki saját zenei fesztivált hívott életre, a neve: Glücksgefühle Festival. Az Formula–1-es Hockenheimringen rendezik, a fellépők egy részét maga Podolski hívja meg, köztük van az Alle Farben, az ATB, Paul van Dyk és Robin Schulz is. Tavaly mintegy 130 000 jegyet adtak el az eseményre.
Gerard Piqué: a Kosmos egyik célja Andorra, de az e-sport is menő
A 34 Barca-trófeával – továbbá Eb- és vb-aranyéremmel – a gyűjteményében 2022 őszén visszavonult katalán védő a Rakuten-alapító Mikitani Hirosival kéz a kézben hozta létre a Kosmos vállalatot. A cég színes portfolióval működik, először tenisztornák szervezésével indult, de már működik produkciós iroda is, amely sportos és szórakoztató tartalmakat gyárt. A vállalkozás futballrésze az FC Andorra, melyet a spanyol ötödik ligából a másodosztályba sikerült eljuttatni négy év alatt.
A Kings League szintén Piqué-találmány, hét a hét elleni kispályás futball, amelyet Twitchen, TikTokon is lehet követni, világklasszis játékosok is beszállnak időnként.
A volt futballista befektetett az e-sportba is, a KOI csapaton belül létrehozott Valoranttal például elindult a legrangosabb európai sorozatban. Több tízezres, stadionokat megtöltő e-sport-rendezvényeik valóban látványosak.
Jota Peleteiro: irány a mezőgazdaság és a világhírnév!
Nem a Liverpool portugál válogatott csatáráról, hanem a Celta Vigo, a Birmingham City és az Aston Villa egykori játékosáról van szó, aki 31 évesen visszavonult a futballból. Elmondása szerint azért, mert ő 10-es volt a pályán, és ez a szerepkör a jelenlegi labdarúgásban szinte nem is létezik. A spanyol José Ignacio Peleteiro Ramallo a 2012–2013-as szezonban a Real Madrid Castillában is szerepelt, csapattársa volt például Nacho, Casemiro, Álvaro Morata, Lucas Vázquez, Jesé, Denisz Cserisev vagy Fabinho.
Peleteiro a mezőgazdaságban dolgozó barátai javaslatára létrehozott egy technológiai vállalatot, idén részletesen beszélt róla a The Athleticnek. A Groinn kifejlesztett egy mesterséges intelligencián alapuló szenzoros szerkezetet, amely folyamatosan nyomon követi az időjárási körülményeket, változásokat, jelzi, hogy milyen kártevők ellen kell a közeljövőben védekezni, és optimalizálja az öntözést, a permetezést. A szoftver elindult világhódító útjára, már a spanyol kormány is vásárolt belőle.
Az előrejelzések szerint 2025-ig 760 millió euró értékben kap majd megrendeléseket a cég, és amikor az ázsiai piac is kinyílik, onnantól az egykori labdarúgó milliárdosnak mondhatja magát. Ha minden jól megy, persze.
Louis Saha: „az üzleti Tinder”
A Manchester United és az Everton korábbi támadójának cégét a BBC Football Daily című műsora így jellemezte: a Tinder és az Uber keresztezése. Az AxisStars tulajdonképpen azzal foglalkozik, hogy elvezesse egymáshoz a profi sportolókat és azokat a vállalatokat, amelyek rajtuk keresztül szeretnének reklámozni. A vállalat egy sportügynökséghez hasonlóan arra is vállalkozik, hogy intézze a tehetségek ügyeit, foglalkozzon a közösségimédia-oldalaikkal, terelgesse, ajánlja őket. A fő szempont viszont az, hogy összekösse őket olyan márkákkal, amelyek üzleti hasznot remélnek ettől a kapcsolattól.
A kezdeményezés mögé több sportoló is beállt, például a bolgár futballsztár Dimitar Berbatov, akivel épp elkerülték egymást az Old Traffordon, ugyanis Saha 2008 nyarán távozott, Berbatov pedig akkor érkezett a Manchester Unitedhez.
Asamoah Gyan: a Baby Jet mindenhol ott van
A ghánai válogatott mindenkori gólrekordere már pályafutása idején is sokféle ágazat iránt érdeklődött. A profi ökölvívást izgalmas terepnek találta, megalapította a Baby Jet Promotionst, hogy globálisan ismertté válhassanak a legjobb ghánai ökölvívók.
2017-ben maga a ghánai elnök, Nana Addo Dankwa Akufo-Addo jelentette be, hogy a Gyan tulajdonában lévő Baby Jet Airlines megkezdheti a működését, miután megkapta az engedélyt a helyi repülési hatóságtól. Azóta sem indított járatot a társaság.
Gyan az elmúlt években szinte mindenbe befektetett, amivel megismerkedett: van érdekeltsége ásványvizes, illetve rizst és tésztát áruló cégben, benzinkutak működtetésében, ingatlanokban és ghánai zenei előadókat is próbál felfuttatni.
Michael Owen: futballderbi után Ascot Derby
Manor House Stables – így hívják a versenylóistállót, amelyet még 2007-ben hozott létre a volt Liverpool- és Manchester United-csillag a feleségével. 30 lóval indultak, ma több mint 100 lovuk van. Owen versenyménei Ascot- és Dubai Gold Cup-győzelmekkel viszik istállója jó hírét, és hatalmas vagyont söpör be a lovak értékesítéséből, illetve az első helyekből.
Nem ő az egyetlen ismert angol futballista, aki a lóversenysportba fektetett: Robbie Fowler és Steve McManaman The Macca and Growler Partnership néven alapított ugyanilyen vállalatot.
Mathieu Flamini: milliárdos céget épített
Az Arsenal francia légiósáról már írtunk a Büntetőn, az övé az egyik legkülönlegesebb befektetés az ismert labdarúgók körében. Egy mérnök ismerősével beszélgetve határozta el, hogy tenni szeretne a vegyi alapú környezetszennyezés ellen. Üzlettársával, Pasquale Granatával 2010-ben hozta létre a GF Biochemicalst. Ez az egyetlen vállalat, amely biomasszából állít elő nagy mennyiségben levulinsav-származékokat, amelyek kiválthatják az olajszármazékokat a különböző iparágakban.