Pótolhatja-e Mr. Moneyball és az algoritmus Paolo Maldinit a Milannál?

A Milan-családot sokkolta, amikor június elején Gerry Cardinale, a Milant tulajdonló RedBird Capital Partners alapítója átszabta a klub agytrösztjét: négy év után távozott Frederic Massara sportigazgató és Paolo Maldini technikai igazgató. Hat év után vette a kalapját a csapatmenedzser, Andrea Romeo is.

Cardinale a La Gazzetta dello Sport szerint elégedetlen volt a 2022-es nyári átigazolásokkal, ezért határozott a váltás mellett. Maldiniék Charles De Ketelaere átigazolására fordították a pénzügyi keret csaknem háromnegyedét, a játékos pedig egyelőre nem vált be a Milannál, sőt a tulaj úgy látja, egyedül Malick Thiaw leigazolása bizonyult jó döntésnek.

Nem beszélve arról, hogy a volt világklasszis védő 10 éves korától pályafutása végéig a Milanban futballozott, majd 2018-ban fejlesztési igazgatóként visszatért szeretett klubjához, kirúgásáig 36 éven át szolgálta a csapatot. Emiatt háborodott fel Carlo Ancelottitól Leonardón át Arrigo Sacchiig mindenki, akinek valaha köze volt a Milanhoz, a szurkolótábor nyílt levelet írt a vezetőségnek, a klub dolgozóin pedig a hírek szerint elkeseredés lett úrrá.

Az átigazolási módszereket illetően sokatmondó volt, hogy a tulajdonos nem nevezett ki új technikai igazgatót, hanem Giorgio Furlani vezérigazgatót és Geoffrey Moncadát, a scoutcsapat vezetőjét (a Monaco korábbi scoutját, Kylian Mbappé „felfedezőjét”) bízta meg a transzferek lebonyolításával. A tulajdonos június végén kifejtette, hogy teljesen át akarja alakítani a klub működését: új, saját használatú stadiont szeretne építeni, az orvosi részleget is átszabná, akárcsak a marketingtevékenységet és a játékosigazolások technikai hátterét. Kérdéses a paradigmaváltás sikere, hiszen kis túlzással az a tét, hogy az algoritmus segítségével tökéletesített transzferek érnek-e majd annyit, mint Maldini játékosokkal, ügynökökkel ápolt kapcsolatrendszere.

Paolo Maldini (Forrás: KBC)

A milanreports.com a La Repubblicára hivatkozva már Maldini kirúgásának másnapján arról írt, hogy a Milan-tulaj tanácsadóként Billy Beane szolgálataira szeretne alapozni az átigazolások terén, illetve Luke Bornnra, a sportos adatelemzéssel foglalkozó Zelus Analytics társalapítójára, aki az AS Románál és a Sacramento Kingsnél is dolgozott már vezető elemzőként. A Zelus a Milant birtokló RedBird Capital tulajdonában lévő Toulouse csapatánál is sikeresen működött.

A lap azt írta, aznap, hogy Cardinale elköszönt Maldinitől, találkozott Beane-nel is, hogy megbeszéljék a munka részleteit. Mindez egyértelműen arra utal, hogy a tulaj az intuíció és a gyakorlati tapasztalatok mellőzésével teljesen átállna az adatalapú játékosmegfigyelés és játékosigazolás rendszerére.  

Billy Beane (balra) és Luke Bornn (Forrás: Sempre Milan)

A Sabermetrics csodája

A 2003-as Moneyball című könyv alapján forgatott film megtörtént eseményeket dolgoz fel. Arról szól, hogy Beane, az egykori baseballjátékos segítőjével, a Harvardon végzett elemzővel, Paul DePodestával a hagyományos scoutinggal szemben megalkot egy olyan rendhagyó módszertant, amelynek révén a piac és az ügynökök szemében alulértékelt, olcsó játékosok egy-egy kecsegtető képességük vagy mutatójuk miatt bevállnak az Oakland Athletics csapatánál, mely hiába egyike a legszegényebb csapatoknak, elképesztő sorozatot fut az amerikai baseball ligában (MLB). A statisztikai módszertan (Sabermetrics) alkalmazásával, új mutatók figyelésével Beane-ék előre tudták jelezni, hogy bizonyos játékosok hosszú távon akkor is előrelendítik a csapat játékát, ha ebben még maga az Oakland vezetőedzője sem hisz. Nekik lett igazuk. 2002-ben úgy nyert kis híján bajnokságot az Oakland, hogy a fizetési rangsorban a 12. helyen állt a klub. Ezért kapta a könyv a Moneyball címet. A filmről itt írtunk.

Nos, Gerry Cardinale is erre hajt: a lehető leginkább megtérülő formában építeni nagycsapatot Milánóban. A régi fény visszanyerése Maldiniékkel elindult, erre igazolás a tavalyi bajnoki cím és az idei Bajnokok Ligája-elődöntő, most kiderül, hogy tartható, esetleg emelhető-e a szint, ha a statisztikákra helyezik a hangsúlyt.

Beane-ről tudni kell, hogy nem szűz kézzel nyúl a labdarúgáshoz: amikor az Oaklendet birtokló társaság megvásárolta a San José Earthquakes futballcsapatát, elkezdte átültetni módszerét. 2015-ben az AZ Alkmaar holland klub kezdte alkalmazni tanácsadóként, majd 2020-ban a csapat kisebbségi tulajdonosa lett. 2017-ben a Barnsley csapatában is tulajdonrészt szerzett.

Miután kiderült, hogy Beane is az átigazolásokért felelős stáb tagja lesz a Milannál, a szakmabeliek rögtön előrevetítették, hogy a csapat innentől a 25 alatti játékosokat fogja megcélozni. Így is lett, Ruben Loftus-Cheeket és az Atalantától ingyen érkező Marco Sportiello kapust leszámítva mind a hat – első osztályú ligából érkező – futballista 18–24 év közötti.

Ha a csupasz számokat nézzük, a Milan eddig 110 millió eurót költött a nyári átigazolási ablakban, és 64 millió euróért értékesített a piacon, tehát 46 milliós mínuszban van, ez egyelőre nem Beane-ék filozófiájának megnyilatkozása. Christian Pulisic, Samuel Chukwueze és Yunus Musah volt a legdrágább vétel (20-20 millió euró), a bevételi oldalon pedig a Newcastle-nek eladott Sandro Tonali (64 millió euró) található, mutatós adat, hogy az ő ára visszahozta a fenti három labdarúgóét. Tijjani Reijnders az Alkmaartól közvetlenül a résztulajdonos Beane révén kerülhetett Milánóba.

A magasabb bérű játékosok közül ugyancsak távozott Tiemoué Bakayoko, kölcsönbe került De Ketelaere, Zlatan Ibrahimovic pedig visszavonult. Az érkezők legnagyobb valószínűséggel nem érik el a „drágább” távozók bérkeretét: a Red Bull Salzburgnál (Noah Okafor), az AZ Alkmaarnál (Tijjani Reijnders) biztosan alacsonyabb fizetések vannak, mint Milánóban, de a Valencia (Yunus Musah) és a Villareal (Samuel Chukwueze) is kevésbé számít bőkezűnek. A Theo Hernández cseréjének Riccardo Calafiori a Baseltől érkezhet, a svájci focistabérek is messze vannak a Serie A szintjétől. És természetesen nem vitatható, hogy Beane-ék minden valószínűség szerint azért igazolnak az osztrák, a holland és a svájci bajnokságból, mert az adatok ezt diktálják.  

(Forrás: AC Milan)

Reijndersnek például az elmúlt egy évben meccsenként 5 lövést előkészítő passza volt, 87 százalékos pontossággal továbbítja a labdát, és 90 percenként másfél labdát szerez. Okafor a progresszív labdavezetésben és a sikeres cselek számában kiemelkedő, míg Christian Pulisic a tizenhatos környéki, és a büntetőterületen belüli labdaérintések számában. Brahim Díaz rendkívül összetett tudású játékos, egyéni összevetésben felülmúlja Pulisicet, Loftus-Cheeket és Okafort is, de az amerikai például több légi párbajt nyer, és aktívabb a tizenhatoson belül, az angol pedig jobban cselez, illetve jobb a progresszív labdavezetésben. A Moneyball-tétel szerint, ha hármójuk egy-egy legjobb mutatóit összesítjük, akár jobb összteljesítményre lehetnek képesek, mint Díaz vagy épp Tonali. Már ha Beane-ék nem tévednek...  

Nem mellékes az sem, hogy a július közepe óta bejelentett átigazolásokkal a keretértékeket tekintve a Milan a Serie A rangsorában a negyedikről az első helyre lépett előre (579 millió euró), és Stefano Piolinak a bajnoki címért való küzdelem mellett bizonyosan az lesz az egyik legfontosabb feladata, hogy a fiatal szerzemények árát jó játékkal párosuló bőséges játékpercek révén feljebb tornássza.  

Szakmai vizekre evezve, Stefano Piolinak Brahim Díaz és Sandro Tonali távozásával új középpályát kell építenie Loftus-Cheek, Pulisic és Reijnders segítségével, ez lesz a legnagyobb kihívás a San Siróban. A Milan mozgástere szűkös a tengelyben, hiszen Iszmael Bennaszer sérülés miatt még hónapokig nem bevethető, ezért érdeklődik a klub a bolognai Nicolas Domnguez iránt is, és a közeledés még élénkebb lesz, ha esetleg a Fenerbahce sikerrel jár, és a törökök kifizetik a magas vételárat a két és félszeres bérért csábított Rade Krunicsért.

Az adatelemzésből, az adatalapú kiválasztásból, az olcsón megvásárolt és felnevelt játékosok tökéletesítéséből, majd értékesítéséből az elmúlt években az Atalanta adott leckét a Serie A-nak. Az olasz középcsapatból a 2010-es évekre élcsapattá váló bergamói klub a magas szintű adatelemzés segítségével 2016 és 2020 között 22–68 millió eurót keresett évente a játékosértékesítésből. Eközben rendre a Bajnokok Ligája főtábláján és időnként a kieséses szakaszában szerepelt. Miközben a fenti időszakban a Milan, az Inter vagy a Roma több száz millió eurós mínusszal zárta a pénzügyi évet, az Atalanta 129 milliós pluszt hozott össze, természetesen vezetve ezzel a vonatkozó olasz listát.   

Kiemelt fotó: Il Foglio