Privatizáció szaúdi módra, hogy legyen pénz mindenkire (is)

Privatizáció szaúdi módra, hogy legyen pénz mindenkire (is)

2023. jún. 12.

A grandiózus szaúdi futballterv a következő lépéséhez érkezett. Miközben Cristiano Ronaldo és Karim Benzema is már az szaúdi élvonalat erősíti, az ottani állami befektetési alap (PIF) átveszi az ország négy vezető futballklubját (al-Ittihad, al-Nassr, al-Hilal, al-Ahli), míg négy másik klub az állam által támogatott cégek irányítása alá kerül. Futball, privatizáció és futballálmok arab módra.


Eddig inkább a háttérben, az elmúlt (és a következő) hetekben azonban már a jóval szélesebb közönség előtt zajlik az a folyamat, ami megbolygatja, egyben újradefiniálja a világ futballját. A Közel-Keleten elhatározták, hogy létrehozzák az ázsiai Premier League-et. És általában, amit olajhatalmak vezetői a fejükbe vesznek (lásd katari világbajnokság), az többnyire sikerrel jár. Korábban már írtunk arról, hogy Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiába igazolása csak a grandiózus szaúdi futballterv első, de kétségtelenül fontos, jelzésértékű lépése volt. A portugál sztáron kívül üzleti szakembereket is igazoltak a liga fellendítésére.


Az ESPN még áprilisban arról írt, hogy szaúdi liga vezetőinek terve az, hogy 2023 nyarán az öt nagy európai bajnokságból és a portugál élvonalból akár 50 játékos is a Saudi Pro League-be csábítanak. Úgy tűnik, az amerikai sportportál értesülései igaznak bizonyultak. Amint véget értek az európai topbajnokságok, felpörgött a pletykagyár, elindult a ki, hova, miért, mennyiért találgatás – és persze hamarosan csúcson pörög majd Fabrizio Romano és a „here we go”. Ezzel párhuzamosan magasabb fokozatba kapcsolt a szaúdi futball fellendítését mozgató gépezet, hiszen a hírek szerint olyan játékosok követhetik a szaúdi élvonalba Ronaldót és Benzemát, mint Sergio Busquets, Jordi Alba, N’Golo Kanté, Marco Verratti, Pierre-Emerick Aubameyang vagy Roberto Firmino.



Majd állambácsi megoldja...


Adódik a kérdés: mit tesz azért a szaúdi futballvezetés, hogy biztosítsa a megfelelő anyagi hátteret? Honnan lesz az élvonalban szereplő kluboknak pénzük a játékosok szerződtetésére, fizetésére? A válaszok néhány napja érkeztek.


Az állami befektetési alap (PIF) átveszi az ország négy vezető futballklubját (al-Ittihad, al-Nasszr, al-Hilal, al-Ahli), mind a négyben 75 százalékos tulajdonos lesz, miközben a csapatok számára nonprofit alapítványokat hoz létre, valamint kiválasztja az irányító testületek tagjait. (A PIF az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United 80 százalékos tulajdonosa.)



„A PIF tulajdonrésze az érintett kluboknál 75 százalékot tesz ki, míg a nonprofit alapítványok 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkeznek. A négy klub átruházása kereskedelmi lehetőségeket szabadít fel, beleértve a befektetéseket, partnerségeket és szponzorációkat számos sportágban”


– olvasható a PIF Twitteren megjelent nyilatkozatában.





Az történt tehát, hogy az al-Ittihadot, az al-Nasszrt, az al-Hilalt és al-Ahlit – amelyek eddig az ország sportminisztériumának tulajdonában voltak – privatizálták. De a folyamat nem állt meg itt: négy másik klub is más, az állam által támogatott cégek irányítása alá kerül. Az Aramco (szaúdi olajipari óriás) részesedést vásárol az al-Kadsziában. A Neom az al-Szukor tulajdonjogát szerezte meg. A Driyah Gate Development Authority és az Al-Ula Governorate Royal Commission külön-külön is befektetett az al-Draihba, illetve az al-Ulabába.


Ezek a változások egyrészt segítenek abban, hogy a bajnokság a világ tíz legjobbja közé kerüljön, másrészt a bejelentés összhangban van a szaúdi sport nagyratörő célkitűzéseivel. A Vision 2030 nevű projekt a hatékony sportszektor fejlesztését hangsúlyozza a magánszektor bevonásával, ami hozzájárul az ágazat növekedéséhez. A szaúdi sportklubok beruházási és privatizációs projektjének három alapvetően stratégiai célja van: a befektetési lehetőségek és a vonzó befektetési környezet elősegítése a sportágazatban; a szakmaiság erősítése; valamint a klubok irányítása és pénzügyi fenntarthatósága, valamint a versenyképesség és az infrastruktúra javítása.



„A szaúdiak a legjobb amerikai és európai sportipari szakemberekkel vették körül magukat, amit most látunk, az az általuk elkészített mestertervnek a megvalósulása, lépésről lépésre. A sztárjátékosok behozatala a liga legitimációja miatt fontos, ennek látjuk most első mozzanatait. A szaúdiak egészpályás letámadása elsősorban az indirekt hatások kiváltásáról szól: ha nagyobb a külföldi szurkolói érdeklődés, magasabb televíziós jogdíjat kérhetnek, megjelennek a tényleges piaci szponzorok, és valóban egy üzletileg is fenntartható modell alakul ki. A kérdés az, hogy milyen időtávon számolunk. A megtérülés jelenleg nem szempont: Szaúd-Arábia a teljes nemzetgazdaságát építi jelenleg újjá, és helyezi fenntartható alapokra. A sport ebben nekik egy eszköz, hiszen általa az egész országról kialakult kép lesz pozitívabb, megélénkül az üzleti élet, megjelenik a külföldi működő tőke, és a turisztikai desztinációként népszerűbbek lesznek a szaúdi városok, ahogy Dubai a 2010-es évektől már azzá vált”


– mondta Farkas Máté marketing- és sportüzleti szakértő.


A Vision 2030 projekt távolabbi célja, hogy a szaúdi élvonal kereskedelmi bevételeit a 2022-es 120 millió dollárról évi több mint 480 millió dollárra növelje, miközben a magánszektorban befektetési lehetőségeket teremtsen és 2030-ra a liga piaci értékét (ami most 800 millió dollár) több mint 2,1 milliárd dollárra emelje. A fenti számokat látva Cristiano Ronaldo szerződtetése, tényleg csak egy grandiózus futballterv első lépés volt.



Kiemelt kép: PIF

Szerző

Havasi Zsolt

Havasi Zsolt

Havasi Zsolt

Több éve foglalkozom újságírással. Ismerem az online és a nyomtatott sajtó sajátosságait, alapvetéseit. Érdekel a labdarúgás, a pszichológia, az ember és a lélek. De rájöttem, minél többet olvasok ezen témákról, annál kevesebbet tudok. Amikor épp nem a futballról írok, akkor a kutyával rohangálok egy akadályokkal nehezített pályán.