Radenkovics tervét a saját védője döntötte romba, ám a kiütés elmaradt
Tegnap este pótolták a 21. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Diósgyőr mérkőzést az OTP Bank Ligában. A mérkőzés alaphangját egy kapitális védelmi hiba adta meg, és bár az első félidő alapján gólfesztivál is lehetett volna, a végén a szoros győzelemnek is örülhetett az újabb bajnoki aranyérme felé haladó címvédő.
A két csapat találkozójának nem csak az adott pikantériát, hogy egy héttel ezelőtt a Magyar Kupa negyeddöntőjében is összecsaptak Miskolcon (0–2), de az is, hogy most meccselt először ténylegesen is egymás ellen a két szerb jó barát, Dejan Sztankovics és Vladimir Radenkovics, akik korábban a Crvena zvezda csapatát vezették bajnoki címre vezetőedző, asszisztensedző leosztásban. (A kupameccsen Sztankovics eltiltása miatt Nenad Szakics asszisztensedző irányította az FTC-t.)
Amikor két csapatnak ilyen gyors egymásutánban jönnek mérkőzései, mindig érdekes kérdés, hogy mit tanultak a korábbi találkozóból, milyen tapasztalatok mentén építik fel a csapatukat és a meccstervüket. Utóbbiból a vendégek részéről sokat nem tudtunk meg, miután alig harmincöt másodperc után összeügyetlenkedtek egy gólt: Bokros Szilárd röviden hazatett labdájára Varga Barnabás csapott le és gólkirályhoz méltó módon használta ki a váratlan lehetőséget.
Bokros csapatba állításánál érdemes megemlíteni, hogy Radenkovics szakított a DVTK és önmaga idényben követett hagyományaival: ezúttal egy ötvédős rendszert választott, ilyet eddig csak akkor láthattunk, amikor a miskolci csapat a vezetése birtokában az eredmény megőrzésére törekedett.
Ugyanakkor a nyilvánvaló minőségi fölény ellensúlyozására jó ötletnek tűnt az, ha hátul növeli a stabilitást, viszont az első percben történtek rögtön nehéz helyzetbe is hozták a csapatot.
A piros-fehéreknél egyébként a személyi változtatások is érdekesen alakultak: betegség miatt kikerült a csapatból a sokat támadott, de mostanában egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújtó kapus Artem Odincov, de ugyanígy nem lehetett a pályán a szintén stabil kezdő védő, Marco Lund és poszttársa, Andrej Baco, aki eddig még nem tudta letenni a névjegyét a csapatban. Gera Dániel vélhetően taktikai és/vagy erőnléti okokból a kispadon kezdett ezúttal, ő szinte minden mérkőzésen az elejétől a végéig a pályán van, ezért érthető, ha kissé lemerültek az akkumulátorai. A már említett Bokros mellett a bolgár Bozsidar Csorbadzsiszkij került a kezdőcsapatba, aki Lundot volt hivatott pótolni, pedig télen már a klub elengedte volna, a kapuba pedig az a Braniszlav Danilovics került, aki 2020 novembere után védett ismét NB I-es bajnokin. További adalék ezzel kapcsolatban, hogy a szerb-magyar játékos már a negyedik, aki őrizte a Diósgyőr kapuját ebben a bajnokságban, Karlo Sentic, Odincov és Bánhegyi Bogdán után.
Soha nem derül már ki, hogy mennyire törte volna fel nehezen a megerősített, ám összeszokatlan Diósgyőr-falat a nagyjából legerősebb csapatával felálló Ferencváros, hiszen az első percben történtek nagyban meghatározták a játék alakulását, ám ettől még tény, hogy a széleken egyértelműen fölénybe tudtak kerülni. A bal szárnyon Marquinhos és Eldar Civic könnyedén átjátszotta a kissé posztidegen Bényeit, míg a jobb oldalon az az Edgar Szevikjan remekelt, aki eddig finoman szólva is adós volt a jó teljesítménnyel. Mivel az ellenfél gyakran a saját kapujától harmincöt méterre bekkelt, a Ferencváros nyomasztó fölényt alakított ki, az első tíz percben nyolcvan százalék fölött birtokolták a labdát. Az is látszott, hogy mivel a miskolciaknak nem sajátja ez a fajta játék, ők amúgy is bizonytalanok voltak, főleg a csapatmozások és a helyzekedések csúsztak el időnként, és az is a zöld-fehérek malmára hajtotta a vizet, hogy ők hazai pályán rendszerint hasonlóan berendezkedő ellenfelekkel találkoznak évek óta. Az ebben szerzett tapasztalat is segítette őket, hiszen türelmesen és pontosan játszottak, a tizenhatos előtt pedig ritmusváltásokkal, egy-kétérintős kombinációkkal bontották meg a védősort.
Szevikjan valószínűleg ezzel a mérkőzéssel érkezett meg valójában a Ferencvárosba és a magyar bajnokságba. Érződött, hogy egyre jobban bevonják a társak az összjátékba és neki is egyre csak nőtt az önbizalma, miután kezdő volt és az első megoldásai jól sikerültek. Ballábasként a jobb oldalon kezdett tükörszélsőként és már-már Arjen Robbent idézve alakított ki magának lövőhelyzeteket. A 21. percben tökéletes lövéssel mattolta Danilovicsot, a labda ugyanis a hosszú oldali kapufát és a keresztlécet is érintette mielőtt a hálóba került volna. Ezen kívül volt még egy hasonló kísérlete, ami elkerülte a kaput.
Az első félidőben osztálykülönbség volt a két csapat között, és a játék képe alapján a 2019 tavaszán 7–0-val zárult találkozó rémképe is felsejlett. Ha Marquinhosék pontosabbak a kapu előterében, törekedhettek volna erre, hiszen az első negyvenöt perc során 27(!) labdaérintésük volt az ellenfél tizenhatosán belül, szemben a diósgyőri hárommal a túloldalon.
A félidőben elkerülhetetlen volt a változtatás miskolci részről, és a Marquinhosszal szemben egyértelműen súlytalan, ráadásul sárga lapos Bényeit a fehérorosz Vladimir Klimovics váltotta. Ő ment a középpályára, jobbhátvédként pedig az univerzális Holdampf Gergő játszott a folytatásban, aki némiképp hatékonyabbnak bizonyult azon a poszton. A Ferencváros a második játékrészt is lendületesen kezdte, ám a Diósgyőr is feljebb tolta a védővonalát, és egyre többször tudott labdát birtokolni a középpályán, valamint gördülékenyebbek voltak az átmenetei. Az addig szinte láthatatlan szélső, Elton Acolatse többször húzódott ki a bal oldalra, így területet nyitva a máskor a kulcspasszok kiosztásában jeleskedő Rudi Pozeg Vancasnak.
A szépítő gól is ebből, illetve egy szép letámadásból született, sikerült a saját térfelére szorítani a hazaiakat, majd Mohamed Abu Fanit becsapdáznia Klimovicsnak és Bright Edomwonyinak, az izraeli szűrőtől megszerzett, majd a védelem mögé belöbbölt labdát Pozeg Vancas rúgta el Dibusz Dénes mellett.
Ha az első hazai gólnál kiemeltük Bokros hibáját, megjegyezhetjük, hogy a FTC védője, Ibrahim Cissé is jókora luftot rúgott felszabadítás helyett.
A gól nem csak az eredményjelzőn csökkentette a különbséget, de érezhetően a két együttes lelkiállapota is megváltozott. A hazaiakból eltűnt az addig jellemző könnyedség és magabiztosság, a Diósgyőr pedig megérezte, hogy lehet keresnivalója az utolsó fél órában. Persze továbbra is a rekordbajnok akarata érvényesült és több alkalommal is közelebb álltak a harmadik gól megszerzéséhez, a jól beszálló Klimovics révén a borsodiak is eltalálták a felső lécet. Látva a megtorpanást, a félidő derekán Dejan Sztankovics három helyen is belenyúlt a csapatba, de a Ramírez, Ben Romdan, Kodro hármas semmivel sem volt hatékonyabb, mint a lecserélt, Civic, Loncar, Varga trió. A játék képe hasonló maradt, ám már kevesebb dinamikával és a hajrában mintha már a hazai játékosok fejében is ott bujkált volna a pontvesztés lehetősége. Az utolsó percekben aztán a Diósgyőrnek is adódtak lehetőségei: a csereként beállt Pernambuco és Jurek Gábor is távolról tüzelt, eredménytelenül, így a Ferencváros 2–1-re nyert és hatalmasat lépett a sorozatban hatodik bajnoki cím felé.
A mérkőzés tanulságai
A Ferencváros első félidei játéka olyan minőségű volt, amilyet mindig is látni szeretne a publikum és a klubvezetés. Bátor, energikus támadófutball, az első pillanattól kezdve nyomás alatt tartva a Groupama Arénába látogató vendégcsapatot – valami ilyesmit vár az ember a zöld-fehérektől odahaza. A szélsőkről már volt szó, Szevikjan és Marquinhos is kiemelkedett hatvan percig a mezőnyből, Abu Fani pedig jól mozgatta a csapatot egészen a kapott gólhoz vezető hibájáig.
Dejan Sztankovics érkezése óta persze tudvalevő, hogy számára az 1–0-s sikerek is épp olyan fontosak, mint egy nagyobb arányú kiütés, de a tegnapi Diósgyőr nem csak padlón volt, hanem már majdnem rá is számoltak, ennek ellenére a zöld-fehéreknek a lefújásig izgulniuk kellett ellenük. Amennyire jó döntés volt a szerb edző részéről kezdőként megadni a lehetőséget Szevikjannak, annyira nem örülhetett annak, hogy a cserék nem frissítették fel a csapatot. Ben Romdan átlagos teljesítményt nyújtott, Kodro pedig sokadszor volt súlytalan, pedig a fehérvári teljesítménye alapján nem túlzó többet várni tőle. Jó hír viszont Botka Endre magabiztos játéka, aki ha így folytatja, még Marco Rossi Európa-bajnoki keretében is ott lehet.
A DVTK-nál sokadszor égető probléma a védelem személyi összetétele. Bokros Szilárd az őszt – a három meccsen játszott 69 perctől eltekintve – a kispadról nézte végig, azaz csak a legvégső esetekben számítanak a játékára, igaz, a Kisvárda elleni mérkőzés után ezúttal is a kezdő sípszótól a lefújásig pályán volt. Talán valamivel nagyobb meccsrutinnal megelőzhető lett volna az első perces „gólpassza” Varga Barnabásnak. Az agyonhajtott Gera Dánielnek nincs helyettese, holott eredendően ő sem jobbhátvéd, Bényei szerdán csúnyán alulmaradt Marquinhosszal szemben, Holdampf pedig szintén eseti megoldás, ezért arra a posztra mindenképp igazolnia kell a nyáron a Diósgyőrnek.
Az első félidőben gyakorlatilag nem volt támadójátéka a miskolciaknak, és érezhetően nehezükre esett a mindig, mindenki ellen felvállalt kezdeményező futballon változtatni, igaz, a Ferencváros otthonában a rájuk jellemző nyílt futball lehet, hogy nagyobb különbségű vereséghez vezetett volna, különösen ebben a felforgatott személyi összetételben. Azonban az, hogy nem így lett, elsősorban nem rajtuk múlt.
A védekezési problémák mellett azért akadt pozitívum is: Varga Barnabást úgy vették le a pályáról, ahogyan az NB I mezőnyében csak kevesen. A gólját jókora vendégsegítséggel rúgta, de azon kívül emlékezetes momentuma nem akadt a magyarországi védőket lassan két és fél éve riogató válogatott csatárnak.
Kiemelt fotó: dvtk.eu
Szerző
