Redondo kisebbik fia az argentin válogatott kapujában
Édesapja útját követné az Argentinos Juniors 20 éves középpályása, Federico Redondo, a tehetséges játékos ugyanis bekerült a hazai rendezésű U20-as világbajnokságra készülő argentin válogatott keretébe. Nem lesz könnyű dolga, ha apja nyomába szeretne érni, hiszen Fernando Redondo kimagasló játékintelligenciájára sokan élénken emlékeznek. Mint ahogyan arra is, hogy hazája válogatottjából – méltatlanul? – mellőzték.
null
Az egykori kiváló képességű argentin védekező középpályás Fernando Redondo kisebbik fia, a vele azonos poszton játszó Federico a profik közti tavaly nyári bemutatkozása óta egyre jobb teljesítményt nyújt, és hatalmas jövő állhat előtte.
A Real Madrid meghatározó játékosa
Az 1969-es születésű mélységi irányító, Fernando Redondo 16 évesen debütált az Argentinos Juniorsban az argentin bajnokságban, majd 19 éves korától állandó szereplője volt csapatának. Stabil teljesítménye révén európai klubok érdeklődését is felkeltette, 1990-ben az akkor a spanyol élvonalban szereplő CD Tenerife szerződtette őt honfitársa, Jorge Solari kívánságára. Később az argentin edző lánya, Natalia lett a felesége, így rokonságba került az apósa és felesége unokatestvérével, az annak idején a Real Madridot is erősítő Santiago Solarival. Az edző két év után távozott, majd az 1986-os világbajnok Jorge Valdano személyében újabb argentin tréner vette át az irányítást.
Ezt követően Redondo – Valdanóval együtt – a Real Madridhoz került, ahol újabb hat évet húzott le. A királyi klub színeiben töltötte pályafutása legjobb időszakát, 1994 és 2000 között két-két bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert, miközben 225 mérkőzésen viselte a Real szerelését. Az akkoriban kialakuló „galaktikusoknak” nevezett csapat állandó szereplője volt, a középpálya motorjaként tette a dolgát. Kiegyensúlyozott mezőnyjátéka mellett időről időre káprázatos megoldásokra volt képes, a Manchester United elleni BL-negyeddöntőben Henning Berg ellen bemutatott cselét sokan máig csodálják. A megmozdulása onnantól igazi összehasonlítási alap lett, ha valaki hasonló trükköt hajt végre, azt gyakran Redondóéhoz mérik. Az MU legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson a lefújás után megjegyezte, hogy
„ennek a srácnak mágnes van a cipőjében, úgy vonzza a labdát”.
Zseniális teljesítménye után az UEFA az év játékosának választotta az 1999–2000-es szezonban.
2000 nyarán az akaratán kívül eladták az AC Milannak, a középpályás pedig két és fél éven át harcképtelen volt egy makacs térdsérülés miatt. Redondo a hosszú kihagyás után már képtelen volt megközelíteni csúcsformáját, a Rossonerinél csak árnyéka volt korábbi önmagának, pedig képességei révén bizonyára a Serie A-ban is nagyszerű dolgokat láthattunk volna tőle. Összesen 33 mérkőzést játszott a milánói klub színeiben, majd 35 évesen végleg befejezte aktív pályafutását.
Mellőzés a válogatottban
Az argentin válogatottban mindössze 29 mérkőzésen szerepelt, melynek jórészét 1992 és 1994 között Alfio Basile kapitánysága idején regisztrálta. Két világbajnokságtól is távolmaradt: az 1990-es vb-ről való lemaradását azzal indokolta, hogy Carlos Bilardo csapatában csak cserejátékos lett volna, így inkább a jogi tanulmányaira fókuszált azon a nyáron, míg az 1998-as seregszemléről a Daniel Passarellával való nézeteltérése miatt hiányzott – pedig akkoriban világszínvonalon futballozott. Az 1994-es világbajnokságon mind a négy mérkőzésen kezdőként szerepelt.
Fia egyre többet bizonyít
Redondo idősebb fia, Fernando Redondo Solari korábban a Tigre futballistája volt, de nem futott be jelentősebb labdarúgó karriert. Hazájában viszont sokat várnak kisebbik gyermekétől, az egyre többet fejlődő Federico Redondótól. A 20 éves védekező középpályás édesapjához hasonlóan az Argentinos Juniorsban nevelkedett, tavaly júliusi debütálása óta pedig egyre több lehetőséget kap az első csapatban. A madridi születésű játékos azóta alapembere lett a Gabriel Milito által irányított együttesnek. A jelenleg zajló kiírásban az első 15 fordulóban 14 alkalommal lépett pályára, a Libertadores-kupában eddig mindhárom csoportmeccsen szerepelt, és a múlt hónapban az első profi találatát is megszerezte, amikor a Gimnasia La Plata hálóját vette be.
Édesapjához hasonló stílusú, magas játékintelligenciával rendelkező, labdabiztos középpályás, akitől az argentinok nagyon sokat várnak, már csak a származása miatt is minden lépését figyelik. Az ifjabb Redondo nem volt szégyenlős, amikor a közelmúltban a céljairól beszélt:
„Mindenekelőtt bajnok szeretnék lenni az Argentinos Juniorsszal, majd az argentin válogatottban és a Real Madridban szeretnék sikereket elérni.”
A május 20-tól Argentínában rendezendő U20-as világbajnokságra Redondo is meghívást kapott. Amennyiben a tehetséges középpályás a klubcsapatában való megbízható produkciója mellett a Javier Mascherano által irányított nemzeti együttesben is képes lesz magas szinten teljesíteni, alighanem hamarosan eljöhet az idő, hogy Európába igazoljon.
Édesapja annak idején 21 évesen szerződött Európába, így egyelőre Federico sincs semmivel elkésve, de nem is kell görcsösen apja útját követnie. Egyelőre az Argentinosnál nagyszerű helyen van, hiszen állandó játéklehetőséget kap, nemzetközi meccseken játszhat és minden feltétel biztosított a további fejlődéséhez.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából: