Reggeli kávé Rudival – Marokkó, két mérkőzésre a halhatatlanságtól
Samuel Eto’o, a Kameruni Labdarúgó-szövetség elnöke volt az egyetlen a világbajnokságot megelőzően, aki pontosan megtippelte, hogy az egyik ágon Franciaország Marokkóval találkozik majd az elődöntőben. Amíg elfogultságát felnagyította, addig látnoki képességeit enyhén csökkentette az az apró hiba a jövendölésben, hogy a másik ágon Ghána–Kamerun párosítást jósolt. Ettől függetlenül az, hogy Samuel Eto’o, ha enyhe túlzással is, de esélyesnek tartotta valamely afrikai csapatot arra, hogy a futballtörténelemben először vb-elődöntőt játsszon, már figyelemfelkeltő. Ma este 20 órától Argentína Horvátországgal, míg holnap, ugyanebben az idősávban a francia válogatott a meglepetéscsapattal, a marokkói válogatottal játszik.
Az afrikai csapatok fejlődése és felzárkózása mögött számos ok sorolható fel. Az elmúlt évtizedben az Európába érkezett játékosok dömpingje szemet szúró, az adatok, elérhető anyagok, módszertanok integrálása is sokat lendített a fekete kontinens futballján, valamint a munkát vállaló külföldi szakemberek és a nagy csapatokkal együtt alapított akadémiák is segítették az egyről a kettőre jutást. A nagyszámú első generációs európai légiós pedig pályafutása végeztével hazavitte a tudást, a külföldön megszerzett tapasztalatot.
Marokkó az első afrikai ország, amely világbajnoki elődöntőbe jutott. Már a negyeddöntőbe jutás is hatalmas eredménynek számított, hiszen korábban csak három alkalommal fordult elő, hogy láthattunk afrikai képviselőt ebben a szakaszban. A 2022-ben kinevezett szövetségi kapitány, Walid Regragui milliméter pontossággal megtervezett védőmunkát szabott csapatára, és ez a taktika, illetve ennek megvalósítása egy kapott gólt (Nayef Aguerd öngólja Kanada ellen) engedélyezett az ellenfeleknek, így Argentína mellett a legjobb statisztikákat hozzák védekezésben is a marokkóiak. Ha megnézzük Regragui 26 fős keretét, hamar választ kaphatunk a siker egyik alappillérjére.
Az Atlasz Oroszlánjai közül csak 12 játékos született abban az országban, amelyet képvisel, ez a legalacsonyabb arány a világbajnokságon. Ahogy tegnap már írtam róla, a kapus Yassine Bounou Montrealban, Kanadában született, majd hároméves korában költöztek szüleivel Casablancába. A legnagyobb sztár, a Paris Saint-Germainben játszó Achraf Hakimi Madridban látta meg a napvilágot, a futball alapjait pedig a Real Madrid akadémiáján sajátította el. A másik oldali szélső hátvéd, Noussair Mazraoui, a Bayern München csillaga egy holland kisvárosban, Leiderdorpban született és az Ajax akadémiáján nevelkedett. A védőtárs, a válogatott szellemi vezére és csapatkapitánya, Romain Saiss francia válogatott is lehetne, egy Lyontól délre található kisváros, Bourg-de-Péage szerepel a születési anyakönyvi kivonatában. A francia akadémiák keze nyoma erősen kitapintható játékstílusán. A középpályáról Selim Amallah javíthatta volna a korai búcsúra kárhoztatott belga válogatott átlagéletkorát, de az Anderlechtnél és a REAC Monsnál nevelkedett fiatal is Marokkót választotta. Sofiane Boufal párizsi és az Angersben kezdte el rúgni a labdát, Hakim Ziyech dronteeni, ahonnan egész fiatalon került a Heerenveenhez, majd a Twentén és az Ajaxon át vezetett az útja a Chelsea-hez.
Hakimi nyolcévesen került a Real Madridhoz, miután a királyi gárda játékosmegfigyelői látták játszani a madridi iskolában. A Realnál eltöltött évek alatt többször is megpróbálták rávenni arra, hogy játsszon a spanyol utánpótlás-válogatottakban, de nem érezte úgy, hogy Spanyolországot kellene képviselnie, a helyitől eltérő marokkói és arab kultúrát érezte magáénak. Már fiatalon ragaszkodott ahhoz, hogy Marokkó színeiben lépjen majd pályára válogatottként, melyre először 2015-ben, az U20-as csapatban került sor.
Ziyech közvetlenül a világbajnokság előtt csatlakozott ismét a kerethez, hiszen a válogatott korábbi edzőjével, Vahid Halilhodziccsal összekülönböztek és lemondta a válogatottságot. Regraguinak sikerült meggyőznie a visszatérésről. A szélső még a holland U19-es, U20-as és az U21-es csapatban is pályára lépett, majd 2015-ben fogadott hűséget Marokkónak. Indokként a családját említette, szerette volna őket is képviselni az afrikai ország színeiben.
Fotó: Karim Jaafar/AFP via Getty ImagesA marokkói apukától és francia édesanyától született Saiss aránylag későn, 22. születésnapja előtt két hónappal mutatkozhatott be a profik között. A kitartásáról, akaraterejéről, keménységéről és fegyelmezettségéről ismert védő még az ötödosztályú AS Valence-nál, majd később a Clermont Foot és a Le Havre csapatainál sem veszítette el a reményt, hogy egyszer az édesapja származása szerinti országot fogja képviselni válogatott szinten.
Rajtuk kívül is akad 3-4 olyan játékos, aki közvetlenül a topligák alatti bajnokságok valamelyikéből érkezett, ráadásul a keret zöme külföldi, neves akadémiákon nevelkedett. Időközben a futballfejlesztési programnak köszönhetően vannak most már olyan elit képzést nyújtó akadémiák Marokkóban is, akik akár a legnagyobb kluboknak is képesek top termékeket előállítani. A VI. Mohammed futballakadémia hírnevét már a portugálok ellen győztes gólt szerző sevillai csatár, Youssef En-Nesyri, a West Ham United labdarúgója, Nayef Aguerd, illetve a keretben ezúttal nem szereplő, az akadémiáról a Lille-hez, majd a Schalkéhoz és a Leuvenhez kerülő Hamza Mendyl öregbíti.
Marokkó szereplése már eddig is a csoda kategóriába tartozott, amelynek fényét az európai top csapatok, Belgium, Spanyolország és Portugália legyőzése adja. Ha bárkinek a fegyelmezetten védekező és jól kontrázó 2004-es görög válogatott jut eszébe az afrikai csapatról, nem csodálom, ők is csak két mérkőzésre vannak már a halhatatlanságtól.
Kiemelt kép: MB Media/Getty Images
Szerző
