Ritkaság a csereügylet a Bundesligában, és ezzel most mindenki jól járt
Júliusban, még a nyári felkészülés elején Michael Gregoritsch és Ermedin Demirovic klubot cseréltek. Előbbi az FC Augsburgtól az SC Freiburghoz igazolt, míg utóbbi a fordított utat járta be. Nem élcsapatokról beszélünk, így nagyon a szurkolókat sem hozta lázba a cseretranszfer, viszont így a szezonrajtot magunk mögött tudva mégis érdemes rá visszatekinteni. Az elmúlt években jelentős hullámvölgyeket megjáró játékosok ugyanis kulcsembernek számítanak új csapataiknál, ezzel bizonyítva, hogy a mélypontokon sem érdemes feladni.
Michael Gregoritsch és Ermedin Demirovic különböző érzésekkel zárta a 2021-2022-es szezont. Előbbi, a 28 éves osztrák támadó a korábbi mellőzések és a gyenge forma után tavaly nyáron erőt vett magán, ami tavaszra hozta meg leginkább a hatását.
A 24 éves bosnyák válogatott csatár ezzel szemben elég mély gödörbe került a szezon végére Freiburgban. Egy-egy biztató Sankt Gallen-i, illetve freiburgi szezon után megrekedt a fejlődése. Az előző szezon elején kiszorult Christian Streich kezdőjéből, csereként pedig nem igazán tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Az pedig már csak betetőzése volt mindennek, amikor a májusi, Red Bull Leipzig elleni német kupadöntőn negyedik lövőként kihagyta a tizenegyest, amellyel meg is pecsételte csapata sorsát.
A jól sikerült szezon után Gregoritsch felkeltette a Freiburg érdeklődését és a játékosnak is ínyére volt az ottani folytatás. Ezzel kezdődött az egész átigazolási folyamat. Úgy tűnt, hogy egyszerűen végbemegy a váltás, viszont az Augsburgnak volt egy feltétele. Minőségi pótlást szeretett volna a távozó játékosért cserébe.
Július elején így végül sikerült is nyélbe ütni az ügyletet mindenki megelégedésére. Stefan Reuter, az Augsburg sportigazgatója is elégedetten nyilatkozott a cseréről.
„Michael Gregoritsch jelezte nekünk, hogy szívesen igazolna Freiburgba, miután neki tapasztalt játékosként csábító volt, amit ott ajánlottak a számára. Az biztos, hogy ez nem mindennapi megoldás az átigazolási piacon, viszont mi ebben a cserében egy igazi win-win helyzetet látunk mindegyik fél szemszögéből” – nyilatkozta magabiztosan a sportvezető.
És Reuternek eddig tökéletesen igaza lett. Gregoritsch Vincenzo Grifóval holtversenyben négy góllal, míg Demirovic egyedül, toronymagasan, öt találattal vezeti csapata házi góllövőlistáját a Bundesligában. Érdemes tehát jobban is szemügyre venni a két játékos teljesítményét.
Forrás: Getty ImagesGregoritsch: Kitartott a jó forma
Gregoritsch a maga 28 évével megannyi hullámvölgyet hagyott maga mögött a pályafutása során. 2010 tavaszán nagyon fiatalon robbant be a köztudatba a stájer fiatalember. Az SV Kapfenberg színeiben 2010 áprilisában egy Austria Wien elleni góllal az osztrák élvonal legfiatalabb gólszerzőjévé avanzsált a maga 15 évével és 361 napjával. Ausztriában sokan csodagyereknek kiáltották ki a hórihorgas, végül 193 centiméteresre megnövő csatárt, viszont a hirtelen jött hírnév mintha megzavarta volna. Nagyon gyorsan, 2012-ben, már 17 évesen Németországba távozott, a Hoffenheimnél viszont csak a második csapatnál kapott lehetőséget. Ezután a VfL Bochumnál és a St. Paulinál a német másodosztályba kóstolhatott bele, majd 2015-ben a Hamburger SV-val végre a német élvonalban is bemutatkozhatott. Nem tudott stabil kezdővé válni az akkor még a kiesést sikeresen megúszó északiaknál, bár azért játéklehetőségnek nem volt híján.
2017 nyarán az Augsburg látott benne potenciált, a váltás pedig egészen jól sült el. Manuel Baum edző megtalálta neki az ideális szerepkört és az izlandi Alfred Finnbogasonnal egészen termékeny csatárduót alkottak. Ketten együtt 25 gólt értek el, az osztrák pedig ebből 13 bajnoki találatot tette be a közösbe a 2017-2018-as szezonban, amely azóta is a legsikeresebb idényének számít. Miután Finnbogason lekötötte a védőket, ő visszavont centerként jobban tudott érvényesülni. Aztán a következő idényben a csapattal együtt az ő teljesítménye is visszaesett, csapatának a kiesés elleni ádáz harc jutott osztályrészül. Miután továbbra sem lendült formába, 2019 őszén csalódottságában világgá kürtölte, hogy mindenképpen távozni szeretne Augsburgból. Az új vezetőedző, Martin Schmidt azonnal ki is rakta a csapatból és a cserepadra száműzte.
Forrás: Getty ImagesA koronavírus által sújtott tavaszi félszezont a Schalkénál töltötte kölcsönben, de itt sem tudott magára találni. Miután Gelsenkirchenben egyre jobban eluralkodott a káosz, jobb híján visszatért Augsburgba, ahol Heiko Herrlichnél jórészt csak csereként szállt be, 2021 tavaszán pedig már csak néhány perceket kapott. Az Európa-bajnokság előtt éppen ezt pécézte ki az osztrák közvélekedés, és Franco Foda szövetségi kapitányt is kritizálták, hogy miért viszi magával a kontinensviadalra a mélyponton lévő támadót. Kétségtelenül nagyon kemény időszak volt ez Gregoritsch számára, olyannyira, hogy az észak-macedónok elleni meccsen szerzett gólja után elő is törtek belőle az érzelmek.
Ez a gól elég sokat jelentett az önbizalmának és ettől csak még elszántabbá vált, hogy maga mögött tudja a nehéz éveket. 2021 nyarán fokozottan elkezdte fejleszteni az izomzatát, hiszen a magasságának önmagában nem igazán vette hasznát a kapu előtt. Elmondása szerint hat kiló izmot szedett magára, ezzel jóval robusztusabbá vált és már a tizenhatoson belül is több eséllyel tudott fellépni a védőkkel szemben. A labdákat is hatékonyabban tudta megtartani. Az osztrák játékos nem csak a fizikumán dolgozott, hanem mentális tréningeken is részt vett a német ifiválogatottak mellett is dolgozó Claudia Reidick jóvoltából. Gregoritsch számára nagyon hasznos volt ez is, kiemelte, hogy a nehéz augsburgi szezon és az Eb után mentálisan nagyon fáradt volt, viszont most már képes újra teljes szívből élvezni a futballt.
A befektetett munka egy félszezon után meg is hozta a hatását. Miután Marcus Weinzierl edző hitt benne, tavaszra visszanyerte a státuszát az augsburgi kezdőcsapatban. Profitált abból, hogy erőteljesebb testalkatának köszönhetően már előretolt ékként is hatékony volt. Kilenc gólt szerzett, ebből hetet csak tavasszal, ezzel újra felidézte azt a formáját, amelyet 2017-ben mutatott, amikor ide szerződött. Többször is kifejtette, hogy sokat köszönhet Weinzierlnek, aki hitt benne. Nyáron így nyilatkozott a Kickernek az Augsburgot egy év után elhagyó szakvezetőről.
„Ösztönző volt vele dolgozni, mert mindig úgy éreztem, hogy ő igazán segíteni akar nekem.”
Nem meglepő módon Freiburgban is hasonlóan jó véleménnyel van az edzőjéről, bár ez nem annyira meglepő, ismerve azt, hogy Christian Streich már nem egy játékos fejlődésében játszott meghatározó szerepet.
Utólag visszanézve nem bánja, hogy ez így alakult, hiszen így érettebb játékosként, megannyi nehézséget leküzdve lehet az Európában is helytálló fekete-erdeiek hasznára. A bizalmat itt is megkapja, amivel eddig maradéktalanul élt is. Nem csak a bajnokságban, hanem az Európa-ligában is hatékonynak bizonyult. Az Olympiakosz elleni idegenbeli, 3–0-s győzelemből például egy duplával vette ki a részét, legutóbb pedig egy nyögvenyelős kupamérkőzésen a csapat továbbjutását biztosította a St. Pauli ellen az utolsó percekben szerzett fejes góljával. Streichnél külön plusz pontot jelent, hogy immár a letámadásból is hatékonyan kiveszi a részét, egyre jobban számítja ki a labda elleni futásirányait.
Demirovic: Bejött a környezetváltás
A bosnyák állampolgárságú, de már Németországban, Hamburgban született Demirovic még mindig csak 24 éves, de a pályafutása során már ő is megélt néhány hullámvölgyet. A kezdeti lépéseket szülővárosában tette meg, majd 2015 és 2017 között az RB Leipzig utánpótláscsapataiban pallérozódott. Talán innen is ered sokszor rámenős, agresszív játékstílusa, bár ebben a bosnyák gyökereknek is szerepe lehet. 2017-ben, 19 évesen Spanyolországban próbált szerencsét, méghozzá a Deportivo Alavésnél. Miután nem kapott sok lehetőséget, 2018 őszén a francia FC Sochaux-hoz került kölcsönbe, a francia másodosztályban pedig alapembernek számított. Jó ugródeszkának tűnt ez számára, viszont 2019 tavaszán az UD Almeríánál – ahol szintén kölcsönben szerepelt – már inkább cserének számított a spanyol másodosztályban.
Miután az Ibériai-félszigeten nem sikerült az áttörés, logikus lépésnek tűnt egyet hátralépni. Demirovic így tett és még mindig az Alavés játékosaként a svájci Sankt Gallenhez szegődött a 2019-20-as szezonra – újfent kölcsönben. Ez a lépés jó döntésnek bizonyult, hiszen Demirovic felnőtt szinten először tudott kitűnni a teljesítményével. 14 góljával és 7 gólpasszával oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Sankt Gallen abban az évben svájci bronzérmes lett.
Jól kiegészítették egymást a csatársorban Cedric Ittennel.
Forrás: Getty ImagesTeljesítményével felkeltette a Freiburg és Streich figyelmét, így a svájci kölcsönjáték után a fekete-erdei gárda kivásárolta spanyolországi szerződéséből. Németországba visszatérve eleinte még csak cserének számított a Bundesligában, de aztán a freiburgi közönségkedvenc Nils Petersen sérülése megnyitotta előtte az utat. Élt is a kínálkozó lehetőséggel, öt góljával és tíz gólpasszával nagy szerepe volt abban, hogy a Freiburg a nehéz szezonkezdet után stabilizálni tudta a helyét a középmezőnyben.
Testi erejével képes volt elöl megtartani a labdákat, illetve lendületes beindulásaival kulcsszereplője volt a gyors kontráknak, a csapattársait pedig jó ütemű centerezéseivel tudta helyzetbe hozni. Jogosan reménykedhetett tehát abban, hogy a következő szezonban még egy szintet léphet, de mégis csalódnia kellett. Nem, hogy a szintlépés nem jött össze, hanem inkább visszalépett. A játékpercei a Bundesligában szinte megfeleződtek, miután a támadóharmadban Lucas Höler és Dzsong Vu Jong mögött a cserepadra szorult. Nyilvánvalóan nem volt elégedett, a távozás gondolata pedig az RB Leipzig elleni kupadöntőn elhibázott tizenegyes után csak még jobban megerősödhetett benne.
Forrás: Getty ImagesÉs eddig jobban nem is nagyon sülhetett volna el a környezetváltás Demirovic számára. Augsburgban újra kivirult, csapata eddigi 14 bajnoki góljából ötöt ő szerzett. Erősségei remekül visszaköszönnek a pályán, amiket ő így összegzett.
„Hidegvérű vagyok a kapu előtt, nincs szükségem túl sok helyzetre. Sokat futok, sokat harcolok, a csapat rendelkezésére állok, nem egyéni, hanem csapatjátékos vagyok. Szívesen feláldozom magamat a csapatért” – jelentette ki határozottan a Kickernek.
Enrico Maassen, az augsburgiak új edzője egy igen markáns, agresszív játékstílust képvisel, amit a Bayern München elleni bajnoki és kupameccsen is bátran felvállaltak, nem kis kellemetlenségeket okozva a müncheniek számára. A fenti interjúrészletben felsorolt erősségeknek köszönhetően Demirovic igazán komfortosan mozog ebben a környezetben, a magáénak tudja érezni ezt a felfogást. Kiveszi a részét a magas letámadásból és képes megérkezni a kapu elé is. Az is fekszik neki, hogy Maassennél az induló pozíciója a bal oldali félterületben van. Védekezésben egészen mélyen is visszazár, majd a kontráknál a gyorsaságának veszi hasznát. Segíti a játékát, hogy a szintén felfutó brazil balhátvéd, Iago biztosítja a szélességet és ő befelé, az ellenfél tizenhatosára futhat be, ahol a két támadó, Mergim Berisha és Florian Niederlechner megteremti számára a szükséges területet.
Forrás: Getty ImagesÖsszegzés
Bár a játékoscsere nem példa nélküli a labdarúgó átigazolásokon belül, mégis elég ritkának számít. Nehéz olyan megoldást találni, amikor mindkét csapat és mindkét játékos is jól jár ezzel. Ez a bravúr sikerült a Freiburgnak és az Augsburgnak Michael Gregoritschal és Ermedin Demiroviccsal.
Kiemelt fotó: IMAGO/Chai v.d. Laage, Michael Schwarz