Rudi Kargus, a tizenegyesrúgók réme
A Bundesliga történetében sok kiváló kapus védett, de a tizenegyesek tekintetében egyetlen név vált valódi mércévé. Rudi Kargus nem látványos bravúrokkal, hanem következetességgel és sajátos gondolkodásmóddal írta be magát a német futball történetébe. A csatárból lett kapus Hamburgban hazai és nemzetközi szinten is csúcsra ért, majd a Bundesliga történetének legeredményesebb tizenegyesvédőjévé vált.
A Bundesliga idei szezonjában ismét reflektorfénybe kerültek a tizenegyeseket hárító kapusok. A freiburgi Noah Atubolu és a St. Pauli hálóőre, Nikola Vasilj is kimagasló számokat produkál, rendre olyan párharcokat nyer meg, amelyek egy-egy mérkőzés vagy pont sorsát döntik el. A büntetővédés újra beszédtéma lett, mintha a kapusposzt ezen külön szakága ismét nagyobb hangsúlyt kapna. A jelen azonban csak hivatkozási pont. Mert miközben az aktuális teljesítmények figyelemre méltóak, a német élvonal történetében van egy mérce, amelyet nehéz megütni. Egy kapus, aki nem egy-egy szezonban, hanem pályafutása egészében formálta át azt, mit jelent a tizenegyes a Bundesligában. Rudolf „Rudi” Kargus neve ma is etalon ezen a területen.
A történet egyik legérdekesebb csavarja, hogy Kargus ifjúsági éveiben nem kapusként nevelkedett. A Wormatia Worms utánpótlásában csatárként játszott, és a korabeli jelentések szerint nem tartozott a legtehetségesebbek közé, akkor úgy tűnt, a profi karrier nem is lehet reális cél számára. Aztán egy alkalommal csapata kapusa megsérült, és pótlás hiányában Kargust kérték meg, hogy próbálja meg elvégezni a feladatot. Ez olyan jól sikerült neki, hogy végül ott ragadt, majd ifjúsági válogatott lett, és ahogy mondani szokás, a többi már történelem.
A viszonylag kései pozícióváltás egész pályafutását végigkísérte, és alapvetően meghatározta a gondolkodását. Nem a kapusiskolákban tanult reflexekből építkezett, hanem abból, hogyan gondolkodik egy támadó egy-egy befejezés előtt. Ennek köszönhette azt a fajta különcségét, ami kellően egyedivé tette ahhoz, hogy sikeres legyen.
1971-ben Hamburgba vezetett az útja, ahol a HSV színeiben 254 tétmérkőzésen védett. A Hanza-városban vált igazán ismertté, itt lett belőle egy élcsapat és a nyugatnémet válogatott kapusa. A sikerek sem maradtak el; 1975-ben Intertotó-kupát nyert, 1976-ban Német Kupa-győztes lett, egy évvel később pedig a Kupagyőztesek Európa-kupáját is elhódította az RSC Anderlecht elleni döntőben. 1979-ben német bajnoki cím is összejött neki – bár hamburgi időszaka utolsó előtti meccsén elbukták a BEK-döntőt a Nottingham Forest ellenében.
Karrierje csúcsán egyetlen hiányérzete lehetett, mégpedig a válogatottbeli szereplések száma, amelynek oka a legendás Sepp Maier volt. Kargus 1975-ben, 1976-ban és 1977-ben egy-egy alkalommal lépett pályára barátságos mérkőzéseken, és győzelmet aratott Törökország, Wales és Jugoszlávia ellen. A kevés bevetés ellenére keretben volt az 1976-os jugoszláviai Európa-bajnokságon – másodikok lettek a németek – és az 1978-as argentin világbajnokságon is, ahol végül nem lépett pályára.
Később hosszú éveket töltött Nürnbergben, szép időszak volt ez számára, de végül ő sem tudott segíteni, hogy a csapat elkerülje a kiesést. Ezt követően játszott még Karlsruhéban és a Fortuna Düsseldorfnál is, valamint leszerződött az 1. FC Köln csapatával is, bár itt már nem lépett pályára.
A számok önmagukért beszélnek. Kargus összesen 408 élvonalbeli mérkőzésen védett, emellett 19 másodosztályú és 100 kupameccs is szerepel a neve mellett. Ezek során 145 alkalommal zárt kapott gól nélkül. Ami viszont esetében sokkal nagyobb szó, hogy a Bundesligában 23 tizenegyest hárított, ami a mai napig rekord. Olyan kapusok maradnak mögötte ezen a listán, mint Toni Schumacher vagy Norbert Nigbur, miközben a későbbi korszak ikonjai sem tudták megközelíteni ezt a szintet. A különbséget azonban nem pusztán a statisztika adja, hanem az időtáv és a következetesség.
Aktív pályafutása befejezése után sem szakadt el azonnal a futballtól. 1991 és 1997 között a Hamburger SV utánpótlásában dolgozott, majd három éven át a hamburgi amatőr csapat, az USC Paloma vezetőedzője volt. A kétezres évek elején azonban végleg hátat fordított a labdarúgásnak, és 2000 nyarán lezárta ezt az életszakaszt.
A történet itt azonban nem ér véget. A tizenegyesekhez kötődő különcségei, módszerei és a pályán kívüli útkeresése egy másik oldalról mutatják meg Rudolf Kargust – erről szól majd a második rész.
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.
Szerző
