Sikerek, lejtmenet, sikerek – ez a dinamikája a magyar válogatott Eb-selejtezős történelmének

A ma Európa-bajnokságként ismert sorozat első fejezetét még Európai Nemzetek Kupája néven írták, és az 1960-ban rendezett négycsapatos döntőhöz vezető egyenes kieséses rendszerben lebonyolított selejtezőben 17 válogatott „állt a rajtvonalhoz”. Történelmi érdekesség, hogy az első kvalifikációs mérkőzést, azaz tulajdonképpen az Eb-k történetének első mérkőzését 1958. szeptember 28-án a magyar válogatott vívta. Igaz, sok örömünk nem volt benne, 3–1-re kikaptunk Moszkvában (a magyar gólt Göröcs János szerezte). Szinte napra pontosan egy évre rá a Népstadionban találkoztak a felek, az 1–0-s vereség pedig azt jelentette, hogy a magyar válogatott számára az 1960-as Eb rögtön a kvalifikáció első körében véget ért.

Az 1964-es, még mindig Európai Nemzetek Kupája néven futó torna már jóval több sikert tartogatott, ám ha csak a selejtezősorozatra fókuszálunk, látjuk, az is diadalmenet volt. Egyenes kieséses rendszeren keresztül vezetett az út a spanyolországi négyes torna felé, amelyen Baróti Lajos együttese három párharcot is sikerrel vett.

Néhány évvel később, az 1968-as Eb-t megelőzően már csoportokba rendezték a nemzeti válogatottakat, és a nyolc csoportból az első helyezettek jutottak a negyeddöntőbe, ahol a válogatottak kétmérkőzéses párharcok során döntöttek arról, kik lesznek ott a még ekkor is csak négycsapatos, Olaszországban rendezett tornán. A mieink az NDK-val, Hollandiával és Dániával kerültek egy kvartettbe, és bár a sorsolás erős ellenfeleket sodort a magyar válogatott útjába, nemzeti tizenegyünk sok szempontból ekkor zárta a legjobb selejtezős mérleggel a csoportját. Ha az akkori teljesítményt átszámoljuk a jelenlegi pontszámítási rendszerre, akkor 2,17 pontot szereztek mérkőzésenként, amit csak a 2023-ban megszerzett 2,25 pont szárnyal túl. Azonban a találkozónkénti +1,67-es gólkülönbség azóta is fennálló rekord. A meccsenkénti 2,5-ös gólterméssel csak az 1976-os csapat teljesítménye tudott vetekedni, míg a 0,83-as kapott gól mutatóval csak az 1972-es. Hiába a jó teljesítmény, a negyeddöntőben elbuktunk a szovjetek ellen – itthon 2–0-ra nyertünk Farkas János és Göröcs János góljaival, egy hét múlva azonban Moszkvában beleszaladtunk egy 3–0-s vereségbe.

A válogatott eddig összesen három alkalommal végzett az élen egy-egy Európa-bajnoki selejtezősorozatban, az idei és az 1968-as tornát megelőző – igaz, kvalifikációt végül nem érő – szereplésen túl még az 1972-es tornát megelőzően tudtunk az első helyen végezni. Ezt követően hosszas lejtmenet vette kezdetét, amely során egyre mélyebbre süllyedt a magyar válogatott.

Ez nem csak a pontszámokban és a helyezésekben tükröződik vissza, hanem a szerzett és a kapott gólok mérkőzésenkénti eloszlásában is.

De mielőtt átrohannánk a lejtmenet egyes stációin, vessünk egy pillantást az 1972-es kontinensbajnokság selejtezőire. Illovszky Rudolfnak és csapatának Bulgáriával, Franciaországgal és Norvégiával kellett megküzdenie a belgiumi tornán való részvételért. A magyar csapat a hat selejtezős mérkőzéséből négyet megnyert, e mellett egy döntetlen és egy vereség (1971. május 19-én 0–3 Bulgáriában…) volt a mérlege, így csoportelsőként zárt. Jött a románok elleni negyeddöntő – töménytelen izgalmakkal. A tornára való kijutás csak a harmadik, semleges helyszínen, Belgrádban rendezett találkozón dőlt el egy 89. percben esett Szőke István-góllal (2–1). (A tornán aztán a szovjetek és a belgák elleni egyaránt egygólos vereséggel – 0–1 és 1–2 – a negyedik helyen zártunk.)

A következő kontinensviadal előtt kevesebb okunk lehetett az örömre, az 1974 és 1976 között lejátszott hat selejtezőmérkőzésből csak hármat zártunk győzelemmel, ezekből kettőt azzal a Luxemburggal szemben, akik a 70-es években messze nem képviseltek olyan játékerőt, mint manapság. A nagyhercegség elleni kettős győzelmen túl még Ausztria ellen sikerült pontokat szerezni, a Népstadionban 2–1-re győztek a mieink, Bécsben pedig döntetlent értünk el. Azonban a Wales elleni kettős vereség megpecsételte az újfent Baróti Lajos által irányított csapat sorsát, csak a második helyen végeztük.

Sajnos négy év múlva is Magyarország nélkül rendezték meg a kontinensviadalt. Ezúttal is a második pozíciót szereztük meg a csoportban, ezúttal Görögország mögött, a mérlegünk gyengébb volt a négy évvel ez előttinél (2-2-2). Érdekesség, hogy a görög csapat az – immár nyolccsapatos - Európa-bajnokságon a csoportja utolsó helyén zárt, három mérkőzésen egyetlen pontot szerezve, mínusz hármas gólaránnyal, ami mutatja, hogy a magyar válogatott nem éppen egy európai topcsapattal szemben maradt alul a kvalifikáció során.

1984-re a pont/mérkőzés mutató tovább romlott, igaz csak minimálisan, de a végeredmény változatlan maradt. A magyar szurkolók ezúttal is csalódottan konstatálhatták, hogy nélkülünk rendeznek Európa-bajnokságot. Ekkor egy ötös csoportba került a magyar csapat, de a szabályok azonosak maradtak, csak az első helyezett juthatott ki az Eb-re. Az pedig ezúttal Dánia volt, akiket hazai pályán sikerült legyőzni, ám rajtuk kívül csak Luxemburg ellen sikerült ugyanezt megtenni, a nyolc találkozóból mindössze három győzelem jött össze. A negyedik helyen zárta a csoportját a magyar válogatott.

Jött a kvalifikációs sorozat az 1988-as tornára, ekkor ugyancsak öt nemzeti együttes alkotta a csoportunkat, és a harmadik helyet sikerült megszerezni a később a selejtezős kvintett után magát a nyolccsapatos Eb-t is megnyerő Hollandia és Görögország mögött.

Az 1992-es Európa-bajnokság előtt is ötcsapatos csoportba soroltak minket, ahol 2-4-2-es mérleggel zártunk, csak a kétszer is legyőzött ciprusi válogatottat tudtuk megelőzni. Igaz, nem is volt könnyű a csoportunk, a győztes szovjet együttes mellett Olaszországgal és Norvégiával küzdöttünk meg.

Négy év múlva ismét a negyedik lett csoportjában a válogatott, pedig ekkor már nem csak a csoportelső jutott ki az először tizenhat csapattal megrendezett Eb-re, hanem a nyolcból hét csoportmásodik is. A hetedik és nyolcadik leggyengébb mérleggel bíró második helyezett pótselejtezőn mérkőzött meg a részvételért. Ám a második hely is elérhetetlen messzeségben volt a magyar válogatott számára, tehát a mezőny bővítése sem bizonyult elégséges segítségnek. Sőt!

2000-ben már az új pontszámítás szerint játszottak a csapatok, ez volt az első olyan selejtezősorozat, ahol egy-egy győzelemért nem kettő, hanem három pontot írtak jóvá. Ettől függetlenül újabb csalódás érte a honi futballtársadalmat, mivel ismételten a negyedik helyet sikerült csak elérni – Románia, Portugália és Szlovákia mögött.

A következő kvalifikációs sorozat ismételten egy negyedik helyet tartogatott számunkra, csak San Marinót előztük meg, Svédországgal, Lettországgal és Lengyelországgal nem tudtuk felvenni a versenyt.

2008-ban ért el a válogatott a gödör aljára, ami az Európa-bajnoki selejtezőket illeti, a sorozat végén a hét csapatot tömörítő csoport hatodik helyén – mondhatjuk – szégyenkezett a magyar csapat. Ez volt az az időszak, amikor Máltától és Moldovától is sikerült kikapni, utóbbiak előttünk is végeztek a tabellán… Ekkor – akárcsak a 1996-os torna előtt – az eddigi legalacsonyabb pont/mérkőzés mutatót (1) produkáltuk és a gólkülönbségünk is ekkor volt a legrosszabb (–11). Mérkőzésenként átlagosan 0,91 találattal kaptunk többet, mint amennyit rúgni tudtunk.

Ezt követően, 2012-ben az egyik legjobb selejtezős mérlegét érte el a válogatott. A fenti grafikonon is látható a kiugrás. 1972 óta nem volt ennyire magas a pont/mérkőzés átlaga a csapatnak. Ennek ellenére nem sikerült kijutni a tornára, ugyanis Hollandia és Svédország mögött csak a harmadik helyet sikerült bezsebelni. Tegyük hozzá: ezúttal 10 ponttal többet szereztünk Moldovánál a hatcsapatos csoportban.

2016 annak ellenére lett az áttörés éve, hogy három tizedet csökkent a pont/mérkőzés átlaga válogatottunknak, ami szemmel is jól látható különbség volt. Ám a gyengébb szereplés ellenére is megtört a jég, és 44 év után újfent Európa-bajnoki mérkőzésre készülhetett a nemzeti tizenegy. Köszönhető volt ez annak, ahogy a kontinenstornák mezőnyét 24 csapatosra bővítették. Akárcsak négy évvel azelőtt, ebben a kvalifikációs sorozatban is a harmadik helyen végzett a csapat, de ezúttal még várt a mieinkre egy oda-visszavágós pótselejtező Norvégiával szemben. Ki ne emlékezne az elmúlt évtizedek egyik legemlékezetesebb párharcára, az újonc Kleinheisler László megpattanó lövésére, Priskin Tamás tekerésére, Király Gábor clean sheetjére, Fülöp Marci közbenjárására vagy éppen Böde Dániel ominózus küzdősportos megmozdulására és nyilatkozatára?

A 2020-as torna előtti selejtezőkön már a jelenlegi sikeredző, Marco Rossi irányította a válogatottat, amelynek a számszerűsített teljesítménye tovább apadt. Mérkőzésenként 1,5 pontos átlagot tudott felmutatni az olasz mester, ami csak a negyedik helyre volt elég. Azonban ekkor ismételten volt egy mentsvár, méghozzá a Nemzetek Ligáján keresztül kiharcolt pótselejtezős lehetőség. Ezek egy mérkőzéses párharcok voltak, először Bulgáriát (1–3 Szófiában), majd – kifejezetten izgalmas, a norvégok ellenihez hasonlóan emlékezetes összecsapáson – Izlandot (2–1 Budapesten) sikerült térdre kényszeríteni.

Így érkeztünk el az idei kvalifikációs szériához, amely során a válogatott rég nem látott magasságokba emelkedett. Egészen a 70-es évekig kell visszamenni, ha hasonló teljesítményt keresünk.

(Természetesen régen csak két pontot osztottak a győzelmekért, de az összehasonlíthatóság miatt a jelenleg érvényben lévő pontrendszer szerint átszámítottuk ezeket, ezáltal téve valóssá az összehasonlítást.)

Fotó: Laszlo Szirtesi / Alamy Stock Photo

Mit mutatnak a számok az aktuális kijutás hátterében?

Ami a várható gólokat illeti, Magyarország a csoportja élén zárt (13,23), Szerbia követett minket (12,06). Érdekesség, hogy mindkét csapat nagyjából három góllal szerzett többet, mint amennyi várható lett volna. A várható kapott gólok tekintetében viszont vaskos meglepetésre csak a csoport harmadik helyére futottunk be. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy az utolsó két mérkőzésen engedte a válogatott az összes xGA megközelítőleg 40%-át. Ezt tovább árnyalja az a tény, hogy Montenegró az utolsó mérkőzés utolsó negyedórájában, jóformán egy akción belül dolgozott ki másfeles xG-t. Ez azt jelenti, hogy nincs akkora probléma a nemzeti együttes védekezésével, mint amennyire negatív képet fest a Wyscout várható kapott gól modellje. Azonban tény az is, hogy a szerb válogatott 5,67-es xG-re engedett 9 gólt az ellenfeleinek, és ez a tény jelentősen befolyásolta azt, hogy nem alakult ki nagyobb harc a csoportelsőségért.

A válogatottunk idei teljesítménye és sikeressége messze túlmutat a szerencsén. Az elért eredményeket nem lehet és nem is szabad a véletlenek együttállásával indokolni. Azonban amellett sem szabad elmenni szó nélkül, hogy a szerbekkel szemben azért messze nincs akkora fölénye a magyar csapatnak, mint amit a tabella vagy a kettős győzelem sugall. Az alapozó mutatók értelmében inkább a második erő volt a válogatott a nyolc csoportmérkőzést követően, amihez képest az első hely abszolút nem irreális túlteljesítés, de óva kell intenem azokat, akik a válogatott exponenciális fejlődéséről diskurálnak.

Kiemelt fotó: Liam Asman / Alamy Stock Photo