Sikersztori! Így érkezett meg a „kicsi és lassú” osztrák középpályás a negyedosztályból az élvonalba

Sikersztori! Így érkezett meg a „kicsi és lassú” osztrák középpályás a negyedosztályból az élvonalba

2023. okt. 3.

Már 22 évesen is egészen mozgalmas karrierutat tudhat maga mögött Matthias Seidl, a Rapid Wien nyáron igazolt középpályása. Miután 14 éves korában Salzburgban lemondtak róla, egyet visszalépett, és az amatőr szintről indulva építette fel magát. Az előrehaladását szerencsés egybeesések is segítették, ám kétségtelenül megérdemelten jutott el oda pár év alatt az osztrák negyedosztályból indulva, hogy most már az osztrák rekordbajnok egyik kulcsemberének számít az élvonalban. Tekintsük tehát végig Seidl kacskaringós karrierútját.

Matthias Seidl 2001 januárjában Kuchlben, egy Salzburghoz közeli festői szépségű településen látta meg a napvilágot. Kis túlzással már a születésekor kódolva volt az, hogy futballista lesz belőle. Egyrészt Kuchl már több neves személyiséget is adott az osztrák labdarúgásnak, mint például a frissen a Red Bull Leipzighez igazoló Matthias Seiwaldot vagy a Red Bull Salzburg jelenlegi trénerét, Gerhard Strubert, másrészt pedig azért, mert egy igazi futballistacsaládban nőtt fel. Édesapja, Christian Seidl a helyi csapat, az SV Kuchl sportszakmai vezetője a mai napig, így a gyerekek is beleszülettek tulajdonképp a futball világába. Matthias két testvére is e sportág mellett tette le voksát. Öccse, Simon jelenleg az élvonalba most feljutó Blau-Weiss Linz játékosa, míg bátyja, Manuel most is az otthoni csapatban, a salzburgi tartományi liga első osztályában rúgja a bőrt.


A kis kitérő után viszont térjünk vissza hősünkhöz, a középső Seidl-fivérhez. Miután már gyerekkorában megmutatkozott a tehetsége, nyolcéves korában a földrajzi közelség miatt is adta magát, hogy szerencsét próbáljon a salzburgi közegben. Itt 2009-től öt és fél évig nevelkedett, viszont ezalatt nem sikerült meggyőznie a Red Bull akadémia vezetőit, hogy érdemes lenne vele számolni az U15-től induló akadémiai korosztályos csapatokban is. Bár kétségtelenül fájó lehetett Seidlnek, hogy tulajdonképpen kirostálták Salzburgból, a későbbi elmondásai alapján egyúttal megkönnyebbülést is jelentett neki ez a döntés, ugyanis az utolsó salzburgi időkben már elég keveset játszott.


Seidlt egyszerűen túl lassúnak és kicsinek titulálták a profi futballhoz, így más úton kellett tovább folytatnia a megrekedő pályafutását.



Vissza a gyökerekhez


Seidl ezek után a szintén közeli SV Grödig utánpótlásában próbált szerencsét. Elmondása szerint ezekben az években csak a kemény munka és a futball élvezete hajtotta, a salzburgi kudarc után átmenetileg nem is gondolt a profi labdarúgásra. Grödigben két sikeresnek mondható évet töltött. Alapemberré vált az U16-s csapatban, amellyel sokszor a salzburgi akadémisták ellen is játszottak és nem egyszer nyertek. Seidl bölcsessége és kitartása már akkor megmutatkozott, amikor nem adta fel álmait a Salzburgból való távozás után. Ugyanez a bölcsesség és előregondolkodás segítette 2017 nyarán is, amikor már egyre közelebb került a felnőtt futballhoz. Grödigben túl nagynak ítélte meg a lépcsőt, amelyen az U16-ból a felnőtt harmadosztályba léphetett volna fel, így – éretten gondolkodva – egy szintet visszalépett. Ez azt jelentette, hogy hazatért és az ekkor a negyedosztályban szereplő Kuchlbe igazolt. Szinte azonnal, tizenhat és fél évesen már alapemberré is vált a felnőtt csapatban, és újra felsejlett előtte a profi pályafutás lehetősége. Seidl tehát már egészen korán helyt állt a felnőtt mezőnyben, ennek a fontosságáról és előnyeiről pedig így nyilatkozott a Laola 1-nek.


„Ahogy látható, nem csak egyetlen út létezik a profi futball felé. Ez nekem előnyös is volt, mert a vége felé már nem játszottam túl sokat Salzburgban. Márpedig épp az a legfontosabb a futballban, különösen a fiataloknál. Kuchlben adott volt az a környezet, amelyben teljesen jól éreztem magam, a barátaimmal körbevéve mindent bele tudtam adni és nagyon motivált az, hogy folyamatosan fejlődök.


Az utóbbi években egyre többen lettek Bundesliga-játékosok a regionális ligákból indulva. Ezen keresztül észrevehető az is, hogy milyen fontos már korán beleszokni, megtapasztalni a felnőtt futball világát


– mondta a fejlődési útjáról a játékos.


autoForrás: www.fanreport.com


Bizony, Seidl nem az első osztrák futballista, aki akadémiai képzés nélkül érkezett meg az élvonalba. Ott van például Patrick Wimmer, aki szintén egy kistelepülés felnőttcsapatában kezdett el tapasztalatokat gyűjteni még 18 éves kora előtt, és a német Bundesligában szereplő VfL Wolfsburgig jutott. A legfontosabb a rendszeres játék, amit Seidl és Wimmer is megkapott, ráadásul felnőtt szinten. Talán ennek köszönhető, hogy ilyen gyorsan felvették a ritmust a profi szinten is.


Seidl 2019 tavaszán az U18-as, majd nem sokkal később az U19-es válogatottban is bemutatkozhatott, bár ehhez kellett némi véletlen egybeesés is. Történetesen ugyanis áprilisban, épp a németek és az olaszok elleni korosztályos megméretések előtt a Kuchl a salzburgi tartományi ligát vezető Salzburger AK-hoz látogatott, amelynek a kapusa a korábban több helyen az élvonalban is védő Hans Peter Berger volt. Seidl nem szeppent meg a tapasztalt hálóőrtől sem, és a Kuchl az ő duplájával 2–1-re megnyerte a sorsdöntő, idegenbeli mérkőzést. Berger ekkoriban az U18-as és az U19-es válogatott kapusedzőjeként is tevékenykedett, és kapott is az alkalmon, azonnal beajánlotta a gólerős, kreatív középpályást a korosztályos válogatottat gardírozó Rupert Markónak, akinek a figyelme egyébként nem terjedt ki a tartományi ligákra. Seidl meg is kapta a lehetőséget és annyira tetszett Markónak a játéka, hogy 2019 novemberében az U19-es csapat Európa-bajnoki selejtezőin is kerettag volt. Nagy büszkeséggel töltötte el ez a kuchli ifjoncot, és a válogatottnál jó pár korábbi salzburgi pályatársával is találkozott.



Irány a profi szint


Seidl ekkor már osztrák harmadosztályú játékosnak mondhatta magát, hiszen 2019-ben a Kuchl egy osztállyal feljebb lépett. És a középpályás ott sem vallott szégyent. Ez az osztály pedig már a legnagyobb klubok látóterében is benne volt, így a Rapid Wien 2020 tavaszán – még éppen a koronavírus-járvány berobbanása előtt – próbajátékra hívta őt, viszont nem igazolták át. Ekkor még talán a kétségtelenül motivált Seidl maga sem gondolta volna, hogy alig három évvel később mégis a bécsi zöldeket fogja erősíteni. Addig viszont még hátravolt néhány mérföldkő. 2020 őszén szárnyaltak a Kuchl együttesével, a kiscsapat vezette a harmadik vonal Salzburg környéki csoportját, viszont pechjükre a Covid megint közbeszólt és a bajnokság félbeszakadt. Seidl addig egészen kimagasló formában játszott és irányító létére igazi csatárerényeket is csillogtatott. A kényszerszünet előtti utolsó hat bajnokin nyolc gólt szerzett. Ezzel már azt bizonyította, hogy megérett a szintlépésre, és 2021 tavaszán a másodosztályú Grazer AK meg is nézte próbajátékon. Ezen viszont megint nem járt sikerrel, ugyanazon érvek miatt utasították el, amikkel már többször is találkozott korábban: nem tartották elégségesnek a fizikális mutatóit.



Szerencséjére viszont ezúttal már akadt egy csapat, amely meglátta benne a hosszabb távú lehetőséget. A szintén másodosztályú Blau-Weiss Linznél a puszta fizikai mutatók már a háttérbe szorultak a valódi képességek mögött, és ezekben Seidl viszont több volt, mint meggyőző. A linzi csapatnál Gerald Scheiblehner vezetőedző rögtön alapemberként számolt vele, ő pedig valósággal berobbant az osztrák profi futball világába. Első mérkőzését az új csapatában 2021 júliusának végén éppen az otthoni csapata, a Kuchl ellen játszotta. A 3–0-s győzelemből Seidl egy duplával vette ki a részét. A mérkőzés után a büszke édesapa, Christian humorosan megjegyezte, hogy miután kiejtette a kupából a nevelőklubját, nem szívesen látják a családi házban.


Seidl első szezonjában a harmadik helyig jutott a BW Linz az osztrák második ligában, ám ez még csak a kezdet volt. A következő szezonra már nem is kerteltek, az élvonalba való feljutást tűzték ki célként. A kezdés csalódást keltőre sikerült, úgy tűnt, hogy a csapat összeomlott a nagy elvárások súlya alatt. A cáfolat azonban gyorsan megérkezett. Októbertől idén márciusig egy nyolcmeccses győzelmi szériával a linziek visszatértek a bajnoki aranyért zajló versenyfutásba, a menetelésnek pedig Seidl a főszereplője volt a góljaival.


Ráadásul eközben Ralf Rangnick szövetségi kapitány radarjára is felkerült. 2022 novemberében meghívást kapott a kapitánytól, hogy vegyen részt Pulában az ő kezdeményezésére első alkalommal megrendezett „Perspektivlehrgangon”. Rangnick ezen újítása azt szolgálja, hogy a jövőben a válogatottnál szóba jöhető játékosok megmutathassák magukat és megismerkedjenek a válogatott rendszerével, elvárásaival. Seidl kiemelkedett a résztvevők közül, aminek később meg is lett a jutalma.




Megérkezés a válogatottba és az élvonalba


A tavaszi szezon elején egy bokasérülés egy hónapra partvonalon kívülre kényszerítette és a szezon második fele rá is ment arra, hogy újra formába lendüljön. Ettől még Seidl képességei nem maradtak rejtve, olyannyira, hogy Rangnick a felnőttválogatott bő keretébe is behívta márciusban, amelyben együtt edzhetett David Alabáékkal. Mindezt úgy, hogy ekkor még a második vonalban játszott, ám már nem sokáig. Májusban a csapat és Seidl is révbe ért. A linzi kék-fehér csapat megnyerte a másodosztályt, ezzel jegyet váltott az élvonalra, a középpályást pedig a liga legjobb játékosának választották. Sokáig úgy nézett ki, hogy a Sturm Graz lesz a befutó a játékjogáért zajló versenyfutásban, de végül a megegyezés nem jött össze. Mindez Seidl döntésén múlott, aki inkább a Rapid Wient választotta, miután ott kulcsszerepet szántak neki Guido Burgstaller mögött árnyékékként. A játékos számára tehát nem az volt a mérvadó, hogy a Sturm ázsiója jelenleg jóval magasabb, mint a Rapidé, hanem az, hogy sokat játsszon, jól érezze magát és minden személyes tényező is rendben legyen a számára. Ez nem véletlen, hiszen amióta Salzburgból elbocsátották, megtanulta, hogy folyamatosan játékban kell maradnia, hiszen csak így tud fejlődni.


autoFotó: GEPA


Nem is okozott csalódást Bécsben, és talán még gyorsabban felvette az élvonal tempóját, mint két évvel korábban a másodosztályét. Rögtön a csapat kulcsjátékosává vált, ezt gólokkal és gólpasszokkal bizonyította. Ezt Debrecenben is elég markánsan megmutatta, a Konferencia-liga selejtezőjében az 5–0-s Rapid-győzelmet hozó találkozón egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. Bár a Rapid a biztató rajt után jelenleg a középmezőnyben szerénykedik, az új játékmesterrel elégedettek a klubnál. Ugyanígy örömmel szemlélte a teljesítményét Rangnick is, aki szeptemberben már a szűk válogatott keretbe is behívta, bár egyelőre még nem lépett pályára a nemzeti együttesben. Mindenesetre úgy néz ki, hogy ez már csak idő kérdése. Seidl határozottan kijelentette, hogy a céljai között szerepel a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságon való részvétel. Rangnick dicséretei mindenesetre csak növelhették az önbizalmát.


„Engem a fiatal Mario Götzére emlékeztet a testalkata és a játékstílusa alapján”


kezdte a kapitány Seidl „bemutatását”, majd hozzátette: „az első mérkőzései a Rapidnál egyáltalán nem voltak rosszak, és ha ott hétről hétre a legjobbak közé tartozik, az ajtó továbbra is nyitva áll előtte.”



Maximálisan kiveszi a részét a játékból


Ha megnézzük Seidl játékát, láthatjuk, hogy Rangnick götzés hasonlatának van létjogosultsága. Bár a 22 éves középpályás elsődleges posztja a csatár mögött van, rengeteget mozog el innen. Aminek a leginkább hasznát veszi, az a kétlábassága. Bár elsődlegesen jobblábas, az apja már a gyermekkorában nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ballal is ügyes legyen. Ennek érezhető is a hatása. A kapu elé érve ennek köszönhetően csatárokat idéző magabiztossággal tud helyzetbe kerülni. A játékolvasása is kiemelkedőnek mondható, és ez az, ami leginkább kihat a játékára. Folyamatosan próbál passzopciót nyújtani az ellenfél védelmi vonalai között, vadássza az üres területeket. Amint előtte egy ellenfél feljebb lép, azonnal belép az általa szabadon hagyott területbe. A kapu elé érkezve is jól menedzseli a pozícióját. Tudatosan, mindig a második hullámból érkezik a tizenhatosra az előtte lévő támadókkal visszafutó védők mögött lemaradva. Ennek köszönhetően többször is üresen került lövőhelyzetbe.


autoA WSG Tirol elleni mérkőzésen Seidl (18) oroszlánrészt vállalt az egyenlítésből és abból, hogy a Rapid a második félidő elején teljesen be tudta szorítani az ellenfelét. Látható, hogy a fenti szituációban is második hullámból érkezett a tizenhatosra, mialatt Moritz Oswald (28) kitette a labdát a jobb szélre Ante Bajicnak (29). Seidl szépen belépett a középpályások és a védők közötti térbe és a tizenhatosra érve így szabadon találta őt Bajic lapos beadása. Seidl nem is hibázott, egy szép átvétel után védhetetlenül lőtt a bal alsó sarokba


Seidl viszont nem csak a kapu előtt tűnik fel, hanem akár mélyen hátul a saját térfelén is. Igyekszik már az építkezések kezdeti fázisából is kivenni a részét és felgyorsítani a támadásokat. Ehhez kiváló eszköznek számítanak az átlós (diagonális) kifutásai a szélre. Elsősorban a bal oldalra szokott kiváltani, ahol igyekszik kombinálni a szélen futballozó társakkal.


autoA Fiorentina elleni Konferencia-liga-párharc első mérkőzéséről emeltük ki ezt a jelenetet, itt is egy labdakihozatalba lépett bele jól Seidl (18). Az ellenfél letámadási csapdájából szabadulni igyekvő Marco Grüllnek (27) nyújtott segítséget a szélre átlósan kifutva. A Grüllre kiváltó védő (2) nyilván nem látta a mögötte érkező Seidlt, így nem is tudta megakadályozni a passzt. Grüll ezután rögtön megindult Seidl korábbi pozíciójába befelé, és ott egyből vissza is kapta a játékszert a csapattársától. Összességében itt Seidl nem csak passzopciót biztosított, hanem kiürítette a félterületet is Grüll előtt


Seidl a védekezésből is kiveszi a részét, egészen jól vesz részt a letámadásokban is, amiben a Rapid a jelenlegi szezonra határozottan előre lépett. Első körben az ellenfél hatosát szokta őrizni, de egy hátrapassz után gyorsan képes megindulni előre, és akár a kapust is képes zavarba hozni. Viszont már olyanra is volt példa, hogy a saját tizenhatosán belül szabadított fel.


Az ifjú középpályás legfőbb erénye a könnyedség. Ezt valószínűleg a korábbi állomáshelyeiről hozhatta magával, hiszen tulajdonképpen természetes, hagyományos úton vált belőle profi futballista. Ha ez megvan a játékában, akkor a támadójáték egyik legfőbb mozgatórugója, viszont azért még hajlamos mérkőzések közben kissé görcsössé válni. Ez pedig bizony hibákat eredményez.



Összegzés


Matthias Seidl tehát üde színfoltként bizonyította, hogy nem csak az akadémiákon keresztül vezet az út a profi szintig. Példás módon tanult a gyerekkori salzburgi kudarcából, és azóta teljesen tudatosan építi pályafutását.


Ha a Rapid Wiennél tovább tud fejlődni az osztrák ligában, akkor a válogatottbeli bemutatkozás is hamar eljöhet, és talán még a jövő nyári Európa-bajnokságon is láthatjuk őt, amelyre az osztrákok most már szinte biztos, hogy kijutnak.



CIKKAJÁNLÓ

Seidl pályája kísértetiesen hasonlít Dominik Marczukéhoz, aki szintén fiatalon megmászta a ranglétrát a negyedosztálytól kezdve. A lengyel immár az élvonalbeli Jagiellonia alapembere, és ha így folytatja, hamarosan külföldi ajánlatok közül válogathat.


Kiemelt fotó: transfermarkt.at

Szerző

Lázók Gergely

Lázók Gergely

Lázók Gergely

Tanár szakos egyetemi hallgató vagyok, aki német szakosként a német és az osztrák futballról igyekszik áttekintést nyújtani az olvasóknak. Elsősorban a futball taktikai részében szeretek elmélyülni, de igyekszem más műfajokban is megnyilvánulni. Hiszem, hogy létezik objektív sportújságírás és én maximálisan igyekszem is eszerint tevékenykedni.