Soha nem látott izgalmakkal kecsegtet az egyetemi amerikai futball-szezon

Soha nem látott izgalmakkal kecsegtet az egyetemi amerikai futball-szezon

2024. aug. 28.

Noha az egyetemi amerikai futball-bajnokság hivatalosan már augusztus 24-én elindult a Georgia Tech és a Florida State dublini meccsével, a szezon érdemi része még csak ezután következik. A holtszezon és a nulladik játékhét eseményeiből kiindulva pedig ezúttal is elképesztő ősznek nézünk elébe.


Az egyetemi bajnokság nulladik játékhete legtöbbször csak amolyan előétel, ami mindössze arra szolgál, hogy kicsit meghozza az étvágyunkat az egy héttel később következő főfogáshoz, de jóllakni nem igazán lehet vele. Ezzel szemben az idei egy közel teljes értékű étkezésnek bizonyult. Kezdésként a Georgia Tech Yellow Jackets egy utolsó másodperces mezőnygóllal lenyomta a tizedik kiemelt Florida State Seminoles csapatát a szezon írországi nyitó meccsén. A meccs lezárása ráadásul igencsak különlegesnek bizonyult, ugyanis a győztes rúgáshoz a Georgia Tech ír származású puntere, David Shanahan tette le a labdát Aiden Birrnek.

 


Aztán az este további része is meglepően érdekesnek bizonyult, többek közt a Montana State Bobcatsnek köszönhetően, akik 17 pontos hátrányt dolgoztak le a negyedik negyedben a New Mexico Lobos ellen. A győzelem mellett pedig még 360 ezer dollárt is bezsebeltek, a New Mexico ugyanis ennyit fizetett nekik azért, hogy pályára lépjenek ellenük.

 




A java azonban még csak most következik, nézzük is meg, mitől lesz olyan különleges az idei szezon.

 

Egy új korszak kezdete

Az egyetemi bajnokság szinte teljesen átalakult az idei holtszezonban: legendás edzők távoztak, konferenciák alakultak át, valamint idéntől kerül bevezetésre a tizenkét csapatos rájátszás.

 

Maradjunk először az edzőknél, hiszen utoljára 1995-ben fordult elő, hogy Nick Saban és Jim Harbaugh párosának egyike sem irányít egyetemi csapatot. Most viszont ismét ez a helyzet, ugyanis előbbi az előző szezon végén bejelentette visszavonulását, míg utóbbi a Los Angeles Chargers ajánlatát fogadta el, és távozott az NFL-be. Az egy dolog, hogy elképesztően szokatlan lesz nélkülük az Alabama és a Michigan kispadja, de ennél lényegesen fontosabb kérdés, hogy vajon képesek lesznek-e fenntartani a korábbi sikerességüket.

 

A jó hír számukra az lehet, hogy akkor sincs tragédia, ha következik egy kisebb visszaesés. Az új formátum miatt még így is képesek lehetnek megcsípni egy-egy helyet a rájátszásban, idéntől ugyanis a korábbi négy csapat helyett tizenketten jutnak be a play-offba.

 

Eljött a várva várt bővítés

Az eddigi lebonyolítást korábban már bemutattuk, most nézzük, mi változik az idei szezontól. A top25-ös rangsor továbbra is megmarad, viszont nem feltétlenül az első tizenkettő fog bejutni. Az öt legmagasabban rangsorolt konferenciagyőztesnek ugyanis garantált helye van a rájátszásban, függetlenül attól, hogy ott vannak-e a top12-ben. A maradék hét helyet pedig a legmagasabban rangsorolt csapatokkal töltik fel.

 

A rájátszás első fordulójában a négy legjobb pihenőhetet kap, a többi nyolc csapat pedig megküzd a negyeddöntőbe jutásért. Könnyen lehet, hogy ezek lesznek az egész play-off legérdekesebb összecsapásai, hiszen ezeket még nem semleges helyszínen, hanem az egyetemek campusain rendezik majd. Márpedig az egyetemi stadionok már az alapszakaszban is fantasztikus hangulatúak, a rájátszásban valószínűleg teljes őrület várható. A rájátszás hátralévő része pedig a hagyományos lebonyolítás szerint zajlik majd egészen a döntőig.


CFP_12_TEAM_INFOGRAPHIC_page-0001.jpg
Forrás: College Football Playoff


 

A tizenkét csapatos rájátszás bevezetése időszerű volt, mert bár a négy csapat előrelépés volt a korábbi BCS-rendszerhez képest, ahol az első két kiemelt játszotta a döntőt, még így is rengeteg vitát szült. 


A legemlékezetesebb vitára egyértelműen 2017-ben került sor, amikor a UCF Knights hiába zárta veretlenül az évet, a bizottság végül az egy vereséggel álló és a konferenciadöntőről is lemaradó Alabamát tette a negyedik helyre. Ennek oka elsősorban az volt, hogy erősebb konferenciában játszottak, így az egy vereséggel lehozott szezont többre értékelték, mint a veretlent. Természetesen az eset óriási felháborodást váltott ki, és egyre többen követelték a rájátszás bővítését, még úgy is, hogy a Crimson Tide végül meghálálta a bizalmat, és megnyerte a bajnoki címet. Ahogy egyébként a UCF is, ugyanis bármilyen furcsán hangzik, az egyetemi első osztálynak több bajnoka is lehet annak a furcsa helyzetnek köszönhetően, hogy a bajnoki címet hivatalosan nem az NCAA adja, és több választó eredményét is elismeri.

 

Az előző szezon aztán megint hasonló vitát hozott, amikor a szintén veretlen Florida State csúszott le a play-offról, miután a kezdőirányító Jordan Travis sérülése miatt nem tartották elég jónak őket. A bowlmeccsükön elszenvedett 63–3-as vereség azt mutatja, hogy ismét igaza volt a bizottságnak, de világossá vált, hogy a rendszeren változtatni kell. Már csak azért is, mert az előző szezonban nem igazán magaslott ki senki a mezőnyből, hat-hét közel egyenlő gárda volt versenyben azért a négy helyért, így egy tizenkét csapatos rájátszás elképesztő izgalmakat hozhatott volna.

 

A változtatás kritikusai elsősorban azt nehezményezik, hogy a tizenkét bejutó miatt az alapszakasz veszít a jelentőségéből, márpedig az egyetemi futball egyik szépsége éppen az volt, hogy nem fért bele rossz meccs még ilyenkor sem. 


Egy vereséggel ugyanis nagyon könnyen el lehetett búcsúzni a bajnoki esélyektől, emiatt minden meccs kiemelt fontosságú volt. Valamennyit veszíthet a súlyából a rivalizálások hete is, na, nem azért, mert hirtelen megszerették egymást az eddigi ősi ellenségek. Sokkal inkább azért, mert amíg korábban ezek a meccsek sokszor a play-off kialakulásáról is döntöttek, mostantól nem lesz olyan nagy hatásuk arra, hogy ki jut be és ki nem. Az egymás iránti gyűlölet azért persze megmarad és továbbra is presztízskérdés lesz a rivális lenyomása, ám a tét egy kicsit csökken.

 

Úton a két szuperkonferencia felé

Nem lehet szó nélkül hagyni azt az átalakulást sem, ami a konferenciákban történt. Az egész folyamatot még a Texas és az Oklahoma indította el, amikor 2021-ben bejelentették, hogy 2025-től csatlakoznak az SEC-hez – ez végül egy évvel korábban megtörtént – ezzel pedig megindult a fegyverkezési verseny a nagy konferenciák között. Válaszul egy évvel később a Big Ten megszerezte a UCLA-t és a USC-t. A Pac-12 a két nagyágyú elvesztése után nem tudott új médiaszerződést kötni, ami a konferencia széteséséhez vezetett. Az Oregon és a Washington követte a két kaliforniai csapatot a Big Tenbe, Deion Sanders Coloradója, az Arizona, az Arizona State és a Utah csatlakozott a Big 12-hez, míg a California és a Stanford a főként a keleti parton található egyetemeket tömörítő ACC-be tette át székhelyét. Ezzel a Pac-12 gyakorlatilag megszűnt létezni. Persze két csapat, az Oregon State és a Washington State még ott maradt, de ez már csak vegetálás.


Az átalakulás és annak következményei jól jelzik, hogy továbbra is a legnagyobb csapatokat tömörítő két szuperkonferencia felé halad az egyetemi futball, és jelenleg úgy tűnik, hogy az SEC és a Big Ten szerezheti meg ezeket a pozíciókat, a Big 12 és az ACC pedig inkább az életben maradásért küzd. 

 

Mi várható 2024-ben?

A rájátszás bővítése és a konferenciák átalakulása miatt biztosan kijelenthető, hogy az egyetemi futballban új időszámítás kezdődik. A nagy kérdés, hogy ki lesz az új éra első bajnoka.

 

Erre a kérdésre szinte lehetetlen feladat válaszolni, hiszen az előző évhez hasonlóan idén sincs egyértelmű favoritja az egyetemi első osztálynak. Az első helyre rangsorolt Georgia valóban kilóg egy kicsit felfelé, de az előző szezonnak is toronymagas esélyesei voltak sorozatban két bajnoki cím után, aztán még a rájátszásról is lemaradtak. Ráadásul nyolc játékosuk kelt el az idei drafton, a maradók pedig inkább ittas vezetésekkel és gyorshajtásokkal hívták fel magukra a figyelmet, mint a játékukkal.

 

A Georgia legfőbb kihívójának az Ohio State tűnik, nem véletlen, hogy az előszezonban ők állnak a rangsor második helyén. Ha a Kansas State-ről érkező irányító, Will Howard beváltja a hozzá fűzött reményeket és lesz egy kis szerencséjük, tíz év után akár ismét bajnoki címet ünnepelhetnek.

 

A harmadik helyen az Oregon Ducks kezdi a szezont, akik ugyan elvesztették Bo Nixet, sikerült a helyére egy újabb rutinos irányítót szerezniük Dillon Gabriel személyében. Azt nehéz megmondani, hogy a hawaii irányító elég-e egy bajnoki címhez, a rájátszás szinte biztosan meglesz nekik.

 


Mögöttük az SEC-újonc Texas Longhorns következik a sorban, akik Steve Sarkisian vezetésével tavaly végre visszatértek az elitbe, és szeretnének is ott maradni. A tavalyi rájátszás után idén bármilyen más eredmény csalódás lenne, főleg hogy Quinn Ewers visszatért még egy szezonra, így Archie Manningnek (Peyton és Eli unokaöccse) még várnia kell, hogy átvegye a stafétát. Talán ez nem is akkora baj, mert 11 játékosukat draftolták idén, köztük Ewers négy kedvenc célpontját és a csapat kezdőfutóját is, egy rutinos irányító pedig könnyebben megbirkózik ezekkel a gondokkal.

 

Az immár Nick Saban nélküli Alabama az ötödik helyen kezdi az évet. A Washingtontól érkező Kalen DeBoer vezetőedző személyében úgy tűnik, megtalálták Saban méltó utódját, így ha a közvetlen esélyesek közé nem is lehet sorolni őket, mindenképp számolni kell velük.

 

Hasonló a helyzet a címvédő Michigannél, akiket a kilencedik helyre rangsoroltak a szezon előtt. Ez ugyan alacsonynak tűnhet, nem ok nélkül történt: távozott Jim Harbaugh vezetőedző, valamint 13 játékosukat draftolták, köztük a kezdőirányító J.J. McCarthyt. Ráadásul Harbaugh helyére Sherrone Moore-t nevezték ki, aki minden információ alapján rászolgált az előléptetésre, de nincs vezetőedzői rutinja, ez lesz az első szezonja a pozícióban. A keret viszont továbbra is erős, így nagy gondjaik valószínűleg nem lesznek, és ha a szezon végére minden fogaskerék a helyére kerül, akár még a címvédés sem esélytelen.

 

Megemlíthetjük még a hatodik Notre Dame-et, a hetedik Ole Misst, vagy éppen a nyolcadik helyen kezdő Penn State-et is, akik az Alabama, Michigan pároshoz hasonlóan nem tartoznak a legfőbb esélyesek közé, de bennük van, hogy januárban meglepetést okozzanak. Ahogy az is, hogy el sem jutnak odáig, mint például a tizedik helyre rangsorolt Florida State, akik a Goergia Tech elleni vereségükkel, meg persze a mutatott játékukkal könnyen lehet, hogy ki is írták magukat a rájátszásból. Az ő példájuk és a korábbi évek pedig elég szépen rávilágítanak arra, hogy az egyetemi bajnokságban szinte lehetetlen jósolni, mert amint elindul a szezon, elszabadul a káosz. És ez valószínűleg így lesz ezen a szombaton is.

Kiemelt fotó: Sipa US / Alamy Stock Photo

Szerző

Csonka Péter

Csonka Péter

Csonka Péter

A Büntető.com szerzője.