Sosem látott küzdelem dúl az aranyéremért a Premier League-ben
Brutális hajrá elé nézünk a Premier League-ben, a világ legerősebb bajnokságában három klub versenyez a bajnoki címért. Hogy melyikük nyer, szinte képtelenség megjósolni, még ha az elemző cégek időről időre meg is teszik. Most mi is esélyt latolgatunk, a három gigász erősségei, illetve a kevés gyengéjük mentén.
A statisztikával, adatokkal, mutatókkal foglalkozó elemző cég, az Opta a különböző algoritmusok alapján folyamatosan előrejelzi a bajnokság végeredményét, eszerint a Manchester City bajnoki címére 51,3 százalék esély mutatkozik, a Liverpool aranyérme 37,1 százalékos sansszal bír, az Arsenal elsőségére 11,5 százalék az esély.
Nem egyedül az Opta prognosztizál, a Gracenote nevű cég szintén, nála szorosabb a verseny: számításai szerint a Manchester City 86 ponttal zár, a Liverpool 85-tel, az Arsenal pedig a harmadik helyen végez 82 pontot gyűjtve.
Ott vannak harmadik elemként a szurkolók is, akik folyamatosan tippelnek, gyakorta persze szimpátia alapján, mindenesetre az angol közszolgálati médium, a BBC megszavaztatta olvasóit, s 41 százalékuk úgy gondolja, a Liverpool ünnepelhet a szezon végén. 31 százalék a Cityre adta voksát, 23 százalék az Arsenalt támogatta, öt százalék pedig úgy gondolta, egy negyedik csapat diadalmaskodik…
Utóbbi mondhatni kizárt, egyértelmű, hogy az idei nagy hármas, a Liverpool, a Manchester City és az Arsenal között dől el a bajnoki cím, szinte lehetetlen ugyanakkor megjósolni, melyikük zár az élen. Arról viszont, hogy melyikük mellett mi szól, érdemes értekezni. Mindenekelőtt, így állunk most.
Az állást biztosítja a SofascoreLiverpool FC
Mindhárom csapat esetében kezdjük a sorsolással, mert korántsem mindegy, kinek milyen mérkőzései maradtak. A Liverpoolnak például – szemben két riválisával – szakaszosan jönnek majd a fogósabb feladatok: március közepétől lesz mindjárt egymás után három (City otthon, Everton idegenben, Brighton otthon), egymeccsnyi fellélegzés (Sheffield United otthon) után egy újabb kihívás (Manchester United idegenben), majd a megint csak hibátlanul megoldható hárommeccses feladatsor után két újabb kemény csata következik, a Tottenham Hotspur elleni hazai, illetve az Aston Villa elleni idegenbeli rangadó.
Ha ezekből jól jön ki, a Wolverhampton ellen az Anfielden bajnoki címet ünnepelhet, csak hát kérdés, mennyire nyúzzák addig is újabb sérülések. A Chelsea elleni ligakupa-fináléban Alisson, Trent Alexander-Arnold, Joel Matip, Szoboszlai Dominik, Curtis Jones, Mohamed Szalah, Diogo Jota és Darwin Núnez sem szerepelhetett, a Liverpool erejét mutatja azonban, hogy így is sikerült behúzniuk a serleget.
„Amíg van egy csapatra való játékosunk, nekimegyünk a trófeának”
– mondta még a döntő előtt Jürgen Klopp, és alighanem ezzel az attitűddel veselkednek neki a hátralévő bajnokiknak is. Hogy amíg van 11 hadra fogható játékos – mindegy, hogy azok közül hány a tini –, a Liverpool megcélozza a PL-elsőséget.
A harci kedvet amúgy is csak fokozza Kloppban és a csapatban, ha az egyre csak sokasodó problémákat kell leküzdeni. A hétközi, Luton Town elleni bajnokin 25 év és 68 nap volt a csapat átlagéletkora – 2018 februárja óta a legfiatalabb kezdő –, ilyenkor válik ugye rendkívül lényegessé a keret mélysége. Hogy van belső védőből öt (Virgil van Dijk, Ibrahima Konaté, Matip, Joe Gomez, Jarell Quansah), belső középpályásból nyolc, vagyis hat plusz kettő (Szoboszlai, Endo Vataru, Alexis Mac Allister, Jones, Ryan Gravenberch, Thiago Alcantara, valamint a fiatal Bobby Clark és James McConnell, és akkor a szezont kihagyó Stefan Bajceticet nem is említettük), támadóból pedig hat (Szalah, Núnez, Luis Díaz, Diogo Jota, Cody Gakpo, Harvey Elliott, hetedikként pedig lassan ide sorolandó a 18 esztendős Jayden Danns is). Hogy ha be is üt a krach, van azért kihez nyúlni, még ha a minőség nem is feltétlenül mindig azonos.
De játsszon bárki, a játékrendszer változatlan, a felfogás ugyanaz, a harcmodor marad: elképesztő intenzitás, haragos le- és visszatámadás. Gyors futball. A Liverpool játékának idén ugyanis újra meghatározója a gyors támadásvezetés – azt nevezzük annak, amikor a saját térfélről indulva 15 másodpercen belül az ellenfél tizenhatosán belüli labdaérintéssel vagy kapuralövéssel végződik egy akció –, amelyekből újra elég sokat produkál a csapat. És van még egy jellemző adat:
Idén a Liverpool 22 pontot gyűjtött vesztes állásból, a legtöbbet a PL-ben, avagy a sosem adom fel hozzáállás Klopp búcsúszezonjában ha lehet, még erősebben él az együttesben.
Ez pedig még sokat érhet.
Ahogy az is, hogy már nem csak Szalah góljain múlik a Liverpool eredményessége, hogy mennyire bőséges a góltermés, elvégre a valamennyi sorozatot tekintve 19 gólnál járó egyiptomin túl Jota 14, Núnez 13, Gakpo 11, Díaz 10 találatot jegyez. Van, aki közülük egy ideig nem növelheti számait, de lehet ugye kihez nyúlni, amikor a sorban második Jota éppenséggel kiesik. Szoboszlainak is van már öt gólja, reméljük, hamarosan lehetősége lesz a számukat növelni. A legtöbb gól mindenesetre a Liverpoolé, ahogy a legtöbb kapuralövési kísérlet is, és nemkülönben a legmagasabb xG-t (57,8).
Mindezeken túl rendkívül jó alanyokkal dolgozhat Klopp, jó példa erre Van Dijk, akit az előző szezonban már elkezdtek leírni – „megkopott a gyorsasága”, „kevésbé átjátszhatatlan”, „egyre többet hibázik” –, ehhez képest idén újra vezér, a Premier League-ben a legutóbbi 25 párharcából 24-et megnyert, a ligakupa-döntőben a fiatal sereg élére állva vérbeli kapitányként viselkedett és futballozott, nem mellesleg góljával eldöntötte a finálét. Amely diadalt Klopp is kiemelte.
„20 éves edzői pályafutásomnak ez a legkülönlegesebb serlege. Nem ismertem az angol mondást, amely szerint gyerekekkel nem lehet trófeákat nyerni, de sikerült. És nem azért olyan nagy boldogság ez, mert előfordulhat, hogy ez volt az utolsó fellépésem a Wembley-ben, hanem mert láthattam a meccs után a srácaink arcát, végiggondolhattam, mennyien mennyit tettek hozzá ehhez a sikerhez, az akadémiánktól a szakmai stábig.”
Lehet, hogy egy ilyen győzelem, ez az egység, a Jürgen Kloppért is játszunk érzése a bajnokságban is megállíthatatlanná teszi a Liverpoolt?
Hát még, ha visszatérnek a sérültek…
Manchester City
Ha pusztán a sorsolást vesszük, Josep Guardiola csapatáé elég nehéznek tűnik, elvégre játszik még egy United elleni manchesteri derbit, megy a Liverpoolhoz, fogadja az Arsenalt, mindemellett el kell utaznia a Tottenhamhez és a Brightonhoz, az Aston Villát pedig vendégül látja. A Spurs-meccs kivételével ez az öt csúcstalálkozó jelenti egyébként a következő hetek programját, amiből persze mindjárt következik, hogy április elejére, amikor túl lesz az elég kimerítőnek ígérkező roboton, alighanem eldől, megvédi-e a címét. Elvégre ha első helyen áll a kegyetlen etap után, nincs az az isten, hogy le lehessen taszítani a trónról, ám ha néhány pontos hátrányt szed össze, a City még oly elképesztő hajrázó képessége és minőségi kerete sem lesz elegendő ahhoz, hogy zsinórban a negyedik bajnoki címét is behúzza.
„Csodálom a játékosaimat – mondta Guardiola a Bournemouth elleni 1–0-s hétvégi diadalt követően. – Természetfeletti erővel bírnak. Ha belegondolok, hogy jó ideje háromnaponta kell játszaniuk, hogy miként a Bournemouth ellen, szinte mindig kevesebb idejük marad felkészülni a meccsekre, mint az ellenfélnek, hogy rengeteget követelünk tőlük, ők mégis mindig megfelelnek az igényeknek, csak csodálni tudom őket. Tudom, az a válasz erre, hogy ez a dolguk, ezért keresik azt a temérdek pénzt, ettől még kíméletlen a versenynaptár. Engem pedig meglep, hogy a hajszát ennyire bírják, hogy folyamatosan ott tudunk lenni elöl. Rendkívül jó személyiségek, nagyon versenyorientáltak, ha fáradtak, előhúzzák a tartalékokat, és még egy lapáttal rátesznek. A szurkolóink büszkék lehetnek a futballistáinkra.”
Nyilvánvalóan azok, hát még mennyire azok lennének, ha a City történelmi tettet végrehajtva zsinórban negyedszer is megszerezné az angol bajnoki címet. Soha, senkinek nem sikerült ez a sorozat 136 éves históriájában.
Hogy a kékeknek összejöjjön, nem ártana előrántaniuk a szokásos győzelmi szériájuk egyikét, amelyekkel eddig rendre legyalulták a mezőnyt. Guardioláék az elmúlt években produkáltak két 12, két 15, valamint egy 18 (!) meccset számláló győzelmi sorozatot, és a Chelsea elleni remiig is hatnál jártak már, abba piszkítottak bele a londoniak (azóta meg nyertek már újra kétszer).
A remélt menetelés záloga lehet az Erling Haaland–Kevin De Bruyne duó, amelyik a hosszú kihagyás után viszonylag frissen, pihenten vághat neki a szezon legfontosabb szakaszának. Márpedig mindketten kezdenek csúcsformát mutatni. Oké, a norvég a szokásosnál egyelőre több helyzetet puskázik el, de visszatérése óta mégiscsak eldöntötte az Everton (két gól, 2–0), valamint a Brentford elleni bajnokit (1–0, győztes gól), a belga fenomén pedig a január közepi visszatérése óta rúgott két gólt és adott hét gólpasszt…
Ami figyelmeztető lehet: a City ebben a szezonban 12-szer kapott gólt úgy, hogy az volt az ellenfél első próbálkozása a mérkőzésen, pedig az egész PL-mezőnyben a kékek kapujára érkezik a legkevesebb lövés (8,1 meccsenként, az Arsenaléra 8,4, a Liverpool kapuját átlagban 11,2 lövés veszélyezteti). Ugyanakkor a lövések xG-je magas, azaz ha kevésszer is, de jó helyzetből engedik lőni az ellenfelet. A koncentráció hiánya volna? Hogy annyira dominálnak addig, hogy elfeledkeznek a stabil védekezésről, és a rivális előtt adódó első gólszerzési alkalom ezért bír viszonylag nagy gólértékkel? Megint nem tudnák elég hatékonyan levédekezni a kontrákat? Még csírájukban elfojtani azokat? Vannak kérdések, de mégiscsak van egy Manchester City, amelyik hagyományosan megoldja a problémákat, és amelyik mindenkinél jobban tudja, hogyan kell bajnokságot nyerni. Immár ráadásul komplett csapattal állhat fel – alighanem első számú esélyesként.
Akkor is, ha mennie kell még az Anfieldre, ahova viszont nagyon utál járni. Az utóbbi 36 liverpooli vizitjéből csupán kétszer nyert a City. Lehetett bajnoki vagy kupa, kétszer. 36 alkalomból. Guardiola egyszer nyert ott, a pandémia idején, zárt kapus meccsen. A közönsége támogatásától fűtött Liverpool ellen soha. A bajnokikon a két döntetlenje mellett van öt veresége.
Nem valószínű, hogy egy újabbat megengedhet magának.
Arsenal FC
Az Arsenal sorsa a március közepétől április végéig tartó időszakban dőlhet el, akkor játszik egymást követő hét olyan bajnokit, amelyekből hat korántsem ujjgyakorlat. Így fest a sorsdöntő féltucat: Chelsea (otthon), Manchester City (idegenben), Brighton (i), Aston Villa (o), Wolverhampton (i), Tottenham (i). Ha ebből jól jön ki, bármi lehet, még akár bajnoki cím is – 20 év után. Arról pontazonosság esetén amúgy a gólkülönbség dönt, az Arsenalét márpedig alaposan megdobta az utóbbi négy fordulóban tapasztalt örömfoci, amelynek keretében az elszabaduló csikók 18 gólt vágtak (és csak kettőt kaptak).
Az említett kőkemény etapon belül is sok múlik majd a manchesteri fellépésen, amely találkozó immár kevésbé lehet traumatikus Mikel Artetának. Az őszi bajnokiig mind a nyolc City elleni PL-meccsét elveszítette ugyanis a spanyol edző, 3–22-es gólkülönbséggel, az elmúlt áprilisit, a bajnoki címről tulajdonképpen döntő összecsapást ráadásul nagyon csúnyán, idén azonban megtört az átok. Októberben 1–0-ra nyert az Arsenal, igaz, a nagy rivális Rodri és De Bruyne nélkül állt fel. Az Etihadban minden bizonnyal ott lesznek a gyepen. És ott tavaly 4–1-re ütötte ki a Ciy ellenlábasát. Igaz, akkor legjobb védőjük, William Saliba nélkül szerepeltek, aki viszont ott lehet majd a manchesteri gyepen, amelyre egy összehasonlíthatatlanul acélosabb Arsenal léphet fel. Ez az Arsenal ugyanis már-már áttörhetetlen falat képes húzni.
Elvégre a londoniak kapujára érkező labdáknak van a legkisebb esélyük arra, hogy gól legyen belőlük, azaz olyan helyzetekből engedi lőni ellenfeleit a csapat, amelyekből bitang nehéz gólt szerezni. Futballnyelven, a legalacsonyabb minőségű helyzeteket az Arsenal ellen hozzák össze az ellenfelek, ami alapján az Arsenalnak 18,2 gólt kellett volna csak kapnia (bár 23-at szedett be). Csak a rend kedvéért, a sorban következő Cityvel szembeni xG 24,6.
Ez Arteta csapatának egyik legfőbb erőssége, egyben dicsérete, azaz ha valaki azt találná mondani, a Premier League-ben a legjobb védelem az Arsenalé, vagy pontosítsuk úgy, a legstabilabban, legszervezettebben, a legkevésbé áttörhetetlenül a piros-fehérek védekeznek, azzal aligha lehetne vitatkozni.
Volt még egy fontos aspektusa az őszi, City elleni győzelemnek. Meglehet, azzal a sikerrel a kisebbségi komplexus is eltűnt. Az utóbbi fordulókban a korábban a csapatra jellemző néhány ordas hiba szintén. Merthogy azért az Arsenal kapta holtversenyben a legtöbb gólt egyéni hiba után (ötöt), egy ideje azonban mintha ezzel a problémájával is sikerült volna szakítania.
A csapat letámadása és a visszatámadása pedig feltétlenül pazar, vagy fogalmazzunk úgy, még tovább fejlődött, ahogy a rögzített helyzetek végrehajtása is. A legtöbb gólt a londoniak szerzik ilyetén mód, 19-et, és ha azon belül is csak a szögleteket vizsgáljuk, ugyancsak elsők 13 találattal. A glória egyfelől a pontrúgásokért felelős szakember Nicolas Jovernek jár, másrészt az aktív főszereplőknek: Bukayo Sakának és Declan Rice-nak, amiért olyan prímán rúgják be középre a labdát, valamint Salibának, Gabriel Magalhaesnek, Kai Havertznek vagy újra csak Rice-nak (ha nem ő végzi el), amiért kiváló ütemben érkeznek meg és bólintanak (többnyire a kapuba).
Az „ágyúsok” ott loholnak tehát a két első helyezett mögött, és sehogyan sem hajlandók leszakadni. Nem is nagyon fognak.
Kiemelt fotó: Getty Images
Szerző
