Sylvinho már albán állampolgárként utazott Németországba

Amikor Sylvio Mende Campos Junior tizenhat éves korában a Corinthians utánpótlás-csapatához került, aligha gondolta, hogy bő három évtizeddel később albán szövetségi kapitányként, mi több, az ország állampolgáraként készülhet majd egy Európa-bajnokságra.

A játékos-pályafutása meredeken ívelt felfelé: a Corral háromszor nyerte meg a paulista bajnokságot, 1998-ban pedig az országos pontvadászatban is aranyérmes lett. Sejthető volt, hogy előbb-utóbb Európába kerül, de arra kevesen számítottak, hogy az Arsenalban köt ki. Ez olyannyira kuriózumnak számított, hogy Sylvinho lett az Ágyúsok történetének első brazil légiósa.

Észak-Londonban az első szezonjában kiszorította Nigel Winterburnt, a másodikban viszont ő jutott a klublegenda sorsára, hiszen Ashley Cole berobbanását követően egyre többször szorult a kispadra.

2001 nyarán tovább is állt: a Celta Vigo látott fantáziát a brazil futógépben, és ezzel a házassággal mindkét fél jól járt. Sylvinho rendszeresen játszott (ráadásul jól), a galíciai kiscsapat pedig története legjobb éveit produkálta: előbb ötödik, majd negyedik lett a bajnokságban, így a 2003-2004-es szezonban a Bajnokok Ligájában is szerepelhetett.

Méghozzá nem is rosszul: a vigóiak az AC Milant megelőzve továbbjutottak csoportjukból, a nyolcaddöntőben azonban már elbuktak a dél-amerikai előző klubja, az Arsenal ellen.

Nem ez volt a Celta egyetlen kiesése ebben az idényben, a kettős terhelés ugyanis olyannyira megviselte a csapatot, hogy csak a 19. helyet tudta megszerezni a LaLigában, így a csapat szégyenszemre a másodosztályban találta magát.

Sylvinho viszont nem, hiszen a Barcelona szerződtette, a következő négy év pedig még úgy is a brazil pályafutásának csúcsidőszakát jelentette, hogy egyetlen szezonban sem számított alapembernek a katalánoknál:

a kevés játéklehetőségért három bajnoki cím, két Bajnokok Ligája-, egy Spanyol Kupa-, és két spanyol Szuperkupa-győzelem kárpótolta a balhátvédet.

Az utolsó meccsét a 2009-es Bajnokok Ligája-döntőben játszotta a Guardiola-gárdában, az eltiltott Éric Abidal helyén végig a pályán töltötte a Manchester United ellen 2–0-ra megnyert finálét.

Az idény végén a szerződése lejártával éppen Manchesterbe költözött, de nem a Vörös Ördögök, hanem a City játékosa lett. Pályafutása utolsó idényében csak kiegészítő embernek számított, csupán 15 tétmérkőzés jutott neki, 2010 nyarán pedig bejelentette a visszavonulását.

A brazil válogatottban sem tudott kilépni az örök csere szerepéből – nem csoda, hiszen Roberto Carlost kellett volna kiszorítania. Összesen hat alkalommal lépett pályára a selecaóban és egyetlen nagy tornán sem szerepelt – legalábbis játékosként, de ne szaladjunk ennyire előre...

Edzői pályafutását a Cruzeiro stábjában kezdte, majd a kékekhez hasonlóan a Sport Recife és a Naútico csapatánál, valamint nevelőegyesületénél, a Corinthiansnál is asszisztensedzőként dolgozott – utóbbi klubnál Tite munkáját segítette.

2014 decemberében korábbi manchesteri főnöke, Roberto Mancini hívta az Interhez, ahol másfél évet töltött, majd ismét hazatért, és a brazil válogatottnál Tite edzői stábjának tagja lett – 2018-ban pedig megadatott neki az, ami játékosként nem: ott lehetett egy világbajnokságon.

Első vezetőedzői munkáját 2019 nyarán a Lyonnál kapta, ám a bemutatkozás sem sikeresnek, sem hosszú életűnek nem bizonyult: miután az Olympique a Ligue 1 első kilenc fordulójában mindössze kilenc pontot szerzett, Sylvinhót már október elején menesztették.

A következő másfél évben nem vállalt munkát, majd 2021 tavaszán hazatért az alma materbe, a Corinthians vezetőedzője lett. A Sylvinho számára oly kedves klub a bajnokságban ötödik lett, a következő idényben pedig mindössze három meccs jutott a trénernek, a vezetőség ugyanis már február elején kirúgta.

A szakember az év hátralévő részét munka nélkül töltötte, az esztendő végén azonban meglepő helyről keresték meg: a szövetségi kapitányt kereső albán szövetség hívta. Miután Milánóban együtt vacsorázott a szervezet elnökével, a felek egymás tenyerébe csaptak, Armand Duka pedig 2023 január másodikán büszkén jelentette be, hogy a továbbiakban Sylvinho irányítja az albán válogatottat.

Arra talán az elnök és az edző is csak a legmerészebb álmaiban gondolt, hogy a következő egy év egy igazi sikertörténet lesz a balkáni együttes számára: Albánia a lengyel és a cseh gárdát megelőzve, csoportelsőként jutott ki az Európa-bajnokságra.

A siker egyik titka mindenképpen Sylvinho és stábja (többek között honfitársa, Doriva, valamint korábbi manchesteri csapattársa, Pablo Zabaleta) alaposságában rejlik: miután a átvették a csapatot, minden létező adatot összeszedtek az összes számításba vehető játékosról, a kapitány pedig valamennyi futballista számos mérkőzését megnézte, és ezek alapján dolgozta ki a csapat taktikáját.

A brazil szakított elődje, az olasz Edoardo Reja alapelveivel, és a válogatottat négy védővel, támadó szellemben küldte a pályára, ez pedig meghozta a várt eredményt, Sylvinho számára pedig a régen várt elismerést, még ha nem is feltétlenül abban a formában, ahogyan a brazil számított rá.

Az Eb-részvétel kivívását követően, 2023 novemberében Edi Rama miniszterelnök az Arany Sas-kitüntetést adományozta a szakembernek, egy hónappal később pedig azt is bejelentette, hogy a stáb tagjai megkapják az albán állampolgárságot!

Az ünnepélyes ceremóniára idén májusban került sor: Sylvinho, Zabaleta, valamint a stáb két olasz tagja, Luca Laurenti és Gianluca Stesina a Tiranától 80 kilométerre fekvő Lushnja városában letette az esküt, így immár albán útlevéllel utazhattak el Németországba.

Kiemelt kép: Piotr Matusewicz / ZUMA Press / Alamy Stock Photo