Százéves Új-Zéland első számú labdarúgó kupasorozata

Új-Zéland nem tartozik a legsikeresebb futballnemzetek közé, annak ellenére, hogy a sportág az országban a legnépszerűbbek közé tartozik a rögbi és a krikett után. A helyi bajnoki rendszer máshogy működik, mint a világ többi táján, hiszen a ligák területi alapon lettek felosztva, amiknek győztesei később küzdhetnek meg egymással a bajnoki címért. Az ország elhelyezkedése sem segíti őket a fejlődésben, hiszen a válogatottjuk az óceániai térségben Ausztrália 2006-os kilépése után erős ellenfél nélkül maradt – bár a Salamon-szigetek, Fidzsi vagy éppen Tahiti néha azért meg tudja tréfálni a Kiwiket.

A társadalomra messze nincs olyan nagy hatása a futballnak, mint például Dél-Amerikában. A bajnoki mérkőzések sokszor a domboldalon való piknikezéssel együtt nyújtanak valódi családi szórakozást, a néhány lézengő biztonsági ember pedig inkább azért van a pálya környékén, hogy útbaigazítsa a tévelygőket, mintsem, hogy a rendet biztosítsa, és a meccsek végén a szurkolók mindenféle atrocitás nélkül léphetnek be a pályára gratulálni a csapatuknak. Valljuk meg, a világ sok szegletében nehéz elképzelni ilyen körülményeket egy-egy futballmérkőzés kapcsán.

A Chatham-kupa 1923 óta Új-Zéland egyik legrangosabb sporteseményévé vált. Annak ellenére, hogy az első tornát 100 éve rendezték meg, az idei csak a 95. kiírása lesz a sorozatnak: 1937-ben a kevés nevező, 1941 és 1944 között a második világháború, 2020-ban pedig a koronavírus-járvány miatt maradt el a kupa. Sokan a méltán híres angol FA-kupához hasonlítják a Chatham-kupát, na, persze nem a színvonala, sokkal inkább a külsőségekben rejlő hasonlóságok miatt. Ahogy az angoloknál, úgy itt is – osztálytól függetlenül – minden csapat elindulhat a kupában, és ez általában 120-140 csapatot jelent.

A kupa első győztese, az azóta megszűnt Seacliff AFC / forrás: ngatoanga.org.nz

Ennél még érdekesebb a hasonlóság a két trófea között. Az új-zélandi ugyanis kiköpött mása az angolénak, ennek pedig történelmi magyarázata van. A kupa másolatát az első világháború végén adományozta az új-zélandi labdarúgó szövetségnek a Királyi HaditengerészetHMS Chatham cirkálójának legénysége. A hadihajón a britek mellett számos új-zélandi is szolgált. A háború ideje alatt több fontos tengeri csatában vettek részt együtt, majd ahogy a világégésnek vége lett, a tengeri jármű 1921 és 1924 között Új-Zélandon állomásozott. A már akkor is futballőrült britek a fedélzeten rendezett focitornák alkalmával döntöttek úgy, hogy az új-zélandiaknak adják a kupát, amit Picket kapitány adott át ünnepélyes keretek között a fedélzeten a szövetség akkori elnökének, Sir Charles Skerretnek. Az FA-kupa másolata 100 évvel ezelőtt 150 fontot ért.

De nem csak a végső győztes, a finálé vesztese sem távozik üres kézzel. Ők a Bob Smith Emlékkupát vihetik haza, és ennek szintén érdekes története van, hiszen csak 1998 óta kapja meg minden évben a serleget a második helyezett – előtte utoljára 1982-ben tudták átadni, a közte lévő 15 évben viszont rejtélyes módon eltűnt a trófea.

És ott van még a döntő MVP-jének járó elismerés, a Jack Batty Emlékkupa. Jack Batty maga is szolgált a HMS Chathamon, a kupasorozat kezdeti időszakában ráadásul háromszor is magasba emelhette azt az Auckland Harbour Board, a Tramways és a Tramurewa színeiben. A kupát Jack fia, John Batty adományozta a szövetségnek, aki 1970-ben szintén megnyerte a sorozatot a Blockhouse Bay csapatával. A Batty család neve egyébként szinte teljesen egybeforrt az elmúlt 100 évben Új-Zéland futballjával, John felesége ugyanis korábban dolgozott a helyi szövetségben, míg fiuk, Jason Batty 55-szörös új-Zélandi válogatott kapus volt, jelenleg pedig az MLS-ben szereplő Nashville akadémiáján dolgozik. A Jack Batty Emlékkupát 1985-ben adták át először, a Napier City Rovers játékosa, Greg Brown érdemelte ki. Jack Batty egyébként az első olyan játékos volt a kupa történelmében, aki három alkalommal is győzni tudott a döntőben – ráadásul három különböző csapattal.

A kupa másik legendás alakja az angliai Prestonban született Steve Summer volt, aki máig egyedüliként hatszor is elhódította a trófeát csapataival: négyszer a Christchurch United, egyszer-egyszer pedig a Manurewa és a Gisborne City csapataival. Az új-zélandi válogatottban 58-szor játszó Summer később az ország egyetlen profi csapatánál, az ausztrál bajnokságban játszó Wellington Phoenixnél dolgozott egészen a haláláig.

Ahogy a „nagy testvér”, úgy a Chatham-kupa történetében is akadnak bőven érdekességek. Ilyen volt például az 1952-es kupadöntő, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve megváltoztatták a döntő lebonyolítását, és az addigi kétmérkőzéses párharc helyett már csak egy találkozón dőlhetett el, ki lesz a legjobb. Ez azonban végül ebben az évben nem is dőlt el, mert az 1–1-es döntetlennel zárult meccset nem folytatták, így egyszerre két győztes lett: a North Shore United és a Western AFC.

A kupa idei kiírása még nagyon az elején jár, így nem most rendezik a legérdekesebb meccseket, de a későbbiekben, amikor a már megboldogult Premiership-csapatok (az a néhány, amely életben maradt a bajnokság megszüntetése után) is csatlakoznak a mezőnyhöz, több izgalmat hoz majd: például a címvédő, a 10-szeres óceániai Bajnokok Ligája győztes Auckland City FC, amely 2022-ben szerezte meg az első kupagyőzelmét – mert tavaly indult először.

Kiemelt kép: nzherald.co.nz