Szédítő magasságok és feneketlen mélységek: jót tesz-e a sportrajongás a lelki egészségnek?

Dr. Melissa Fothergill 2010-ben szerezte meg tudományos fokozatát a Northumbriai Egyetem Pszichológiai Tanszékén. Doktori kutatómunkája során a hazai pályájukon játszó futballisták pszicho-biológiai folyamatait vizsgálta, különös tekintettel a tesztoszteron- és kortizoltermelés szerepére, miközben a játékosokon kívül az edzők, a játékvezetők és a szurkolók hazai pályához való mentális viszonyulását is kutatta. Manapság Newcastle-ben tovább folytatja kutatásait a sportteljesítmények értékelése, optimalizálása terén a pszichológia eszközeivel, illetve vizsgálja, milyen jótékony hatással lehet az ember szellemi egészségére a rendszeres sport, testmozgás a teljes élethosszt tekintve.

Formahanyatlás. Kiesés. Pontlevonás. Meghiúsult tulajdonosváltás. Szurkolónak lenni egyenes útnak tűnik a szívfájdalmakhoz még győzelmekkel teli, szép időkben is, melyek fölött mindig ott lebeg a jövőbeli visszaesés lehetősége. Ezzel együtt a szurkolók ragaszkodása a sporthoz nem csökken, továbbra is rengeteg érzelmi, szociális, anyagi erőforrást fordítanak választott csapataikra.

A friss kutatások szerint az amerikai futball iránt elkötelezettek havonta átlagosan 46 órán át gondolnak rá, vagy beszélnek róla, és közel havi 500 kilométert utaznak az idegenbeli meccsekre.

Egy átlagos Las Vegas Raiders-szurkoló négytagú család 780 amerikai dollárt (átszámítva körülbelül 250 ezer forintot) költ egy mérkőzés megnézésére. 2018-ban az angol focidrukkerek átlagosan 712 fontot (azaz 300 ezer forintot) költöttek szurkolóként, a Premier League-ben szereplő klubokért rajongók ennél is többet. A vereségek idején érzett bosszúság eltántoríthatna a további kiadásoktól, a rajongó megkérdőjelezhetné, érdemes-e ennyi pénzt, időt, energiát fordítania éppen erre a tevékenységre, az elfordulás mégis rendkívül ritka. A kutatások azt igazolják, hogy bár egy sportmérkőzés átélése stressznek teszi ki a szervezetet, szurkolónak lenni az egészségre nézve hasznos lehet – még vereség esetén is.

Nemcsak egy játék

Az egyes versenyek, megméretések komoly érzelmi válaszreakciókat váltanak ki a sportolókból. A kortizol nevű hormon termelődése stresszt idéz elő a szervezetben, megnöveli a vérnyomást és a légzésszámot, ezzel segítve a testet a várható megpróbáltatások leküzdéséhez – ez a folyamat jól mérhető, megfigyelhető az események különböző fázisaiban. A férfi sportolók esetében látványosan nő a tesztoszteron szintje győzelem, hazai pályán való játék, illetve egy-egy klubtárs győzelmének látványa, átélése esetén egyaránt. Egy férfi teniszezőket vizsgált kutatás kimutatta, optimistábban viszonyultak a várható mérkőzéshez azok, akiknél a meccs előtt magasabb tesztoszteron-szintet mértek.

A sportversenyek esetében a győzelem élménye növelheti a tesztoszteron-szintet – ennek következménye lehet a dopamintermelődés fokozódása, ez az ingerületátvivő vegyület tudvalevőleg a pozitív, jutalmazó érzetekért felelős. A kutatási eredmények azt sugallják, mindezek az agyi kémiai folyamatok a sportolókhoz hasonlóan a szurkolóknál is végbemennek.

Például a 2010-es világbajnokság meccsei alatt a spanyol focidrukkereknél magasabb tesztoszteron- és kortizolszintet mértek, függetlenül attól, nyerésre állt-e épp a csapatuk. Hasonlóképpen, a 2014-es brazíliai világbajnokságon a hazai férfi és női szurkolóknál egységesen megemelkedett kortizolszint volt megfigyelhető. Persze ezzel együtt járt a megemelkedett stressz-szint, különösen negatív események, eredmények esetén, gondoljunk csak a hazai szempontból 1–7-re végződött Brazília–Németország elődöntőre.

Ez a folyamat az immunrendszerre is hatással van, egészen pontosan a huzamosabb ideig zajló fokozott kortizoltermelés, a tartósan magas stressz-szint károsítja azt. Úgyszintén a 2014-es világbajnoksághoz köthető adat, hogy Németországban a torna ideje alatt kimutathatóan több embert – férfit és nőt egyaránt – szállítottak kórházba szívroham következtében.

A közönség részeként

A nézőközönség fontos szerepet tölt be a sportcsapatok életében, hozzájárulnak a hazai pálya előnyéhez, hatásukat az edzők és játékosok egyaránt elismerik. A szurkolói közösség részének lenni az egyes rajongók számára is előnyös lehet, az összetartozás érzése, a közösségi élmény növeli az önbizalmat, hozzájárul a lelki egészséghez. A sportrajongás segít kielégíteni a közösséghez tartozás természetes emberi vágyát, szükségletét, a szurkolók hasonszőrű társaik, barátaik, családtagjaik körében élhetik át a győzelmi mámort.

Az egyetemi amerikai futball rajongóinál az egyes győzelmek után még két napig megnövekedett önbizalom-értékeket mértek – ugyanakkor a vereséget szenvedett csapatok iránt elkötelezettek esetében a szurkolói csoport(érzet) mintegy védőburkot biztosított az önbizalom csökkenésével szemben. Azok a szurkolók, akiknek a klubjai kevésbé sikeresek, hűségesebbek egyesületükhöz és egymáshoz: a vonatkozó kutatás szerint a kevésbé sikeres futballklubok elhivatott rajongói szívesebben áldoznák akár az életüket is rajongótársaikért – és ezek az igazán szoros egymás iránti kötelékek érzelmileg jó hatással lehetnek az érintett szurkolókra.

Hogy milyen kiemelt szerepelt játszik a sport sokak életében, azt világosan megmutatták az utóbbi két év lezárásai, a világjárvány hatására elmaradt sportrendezvények által hagyott űr, hiányérzet.

Angliában a fogyatékkal élő futballrajongók körében végzett felmérés eredményei szerint a megkérdezettek 43%-ának lelki egészségére negatív hatással volt a mérkőzések elmaradása. 62%-uk szerint az életminőségük romlik, ha nem lehetnek ott a stadionokban a meccseken.

A szurkolók támogatása

Az Egyesült Királyságban a labdarúgás közege egyre inkább meghatározó, értékes térré válik a szurkolókat célzó, lelki egészségüket védő, javító kezdeményezések szempontjából. A statisztikák szerint az így megszólítható, elérhető férfiak tömege egyébként hajlamosabb elkendőzni lelki problémáit, mentális zavarait, betegségeit, és sokkal inkább ki van téve az öngyilkosság veszélyének. Számos egyesület alapítványa, így a Newcastle United Foundation is célzott kampányokat indított az érzékenyítés, lelki segítség, tanácsadás terén a szurkolói számára. A sportrajongói lét pszichológiai és szociális téren egyaránt számos előnnyel járhat az egyén és a közösség számára, ha a győzelmek közös ünneplése mellett a vereségek, nehézségek idején is segítjük, támogatjuk egymást.

Az eredeti, angol nyelvű cikk itt olvasható.

[su_note note_color="#2e8b57"]

 A fordító megjegyzése

Fothergill kutatásai, eredményei sajnálatos módon nem mentesek a pszicho-tudományok episztemológiai ballasztjától, ami persze a szerző előtanulmányainak ismeretében nem meglepő. Ez alatt azt értjük, hogy pusztán szűkebb tudományterülete, a lélektan eszközeivel igyekszik leírni, megmagyarázni olyan jelenségeket, melyek szálai jóval messzebb érnek, összefogásukhoz kulturális, gazdasági, és más társadalomtudományi ágak eszköztárára, elméleteire, gyakorlataira volna szükség.

Szerzőnk lényegében annyit állít és részben igazol, hogy – Sik Domonkos 2018-as összefoglaló, nagyívű társadalomtudományi hálózatelméleti keretének fogalmait használva, bővebben lásd: Sik Domonkos: Válaszok a szenvedésre – a sportolói, sportrajongói lét nemcsak torzult, de kvázi-terápiás viselkedésmintázatként, hálózati formaként is feltűnhet. Ennek ékes példáját adja a Leeds United utánpótláscsapatának korábbi kapitánya, Nathan Cartman esete.

Vagyis úgy gondoljuk, hogy a pszicho-biológiai faktorok, Fothergill kutatásainak esetében a tesztoszteron-, kortizol- és dopaminszintek mérése, vizsgálata érdekes megközelítés ugyan, a teljes kép azonban sokkal összetettebb, tehát meglehetősen korlátozott az a szakmai, tudományos tér, amelyben ezen kutatások eredményei értelmezhetőek, felhasználhatóak lehetnek.

[/su_note]