„Szoboszlai Dominikből merítettem erőt” – interjú az idén 100-nál több külföldi meccset a helyszínen megnéző Séra Attilával
Séra Attilával, az Éld át „szurkolói” utazási irodát működtető futballőrülttel májusban készítettünk interjút. Akkor kiderült róla, hogy egy csepeli panelben felnőtt srácként csak álmodhatott róla, hogy egyszer a hobbija lesz a munkája, és élőben eljut 1200 olyan futballmeccsre, ahol a Milan, az Inter, a Barca, a Real Madrid és a többi gigász játszik. Az idei évre azt tűzte ki célul, hogy személyesen megnéz száz futballmérkőzést. Erről faggattuk az interjúban, amelyből megtudhatjuk, milyen arcot vágott Franco Baresi a magyarországi AC Milan-szurkolói klub láttán, hogyan lehet egy mikrobusz hátuljában átvészelni a hajnali órákat a Liszt Ferenc reptéren és milyen érzés két tucat beteg, hátrányos helyzetű gyereket eljuttatni a Montenegró–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőre.
– Összejött az idei vállalás, meglett a 100. meccs idén élőben? Melyik volt az?
– Igen, az Inter–Udinese volt az, december 9-én. Nem csak amiatt volt különleges, hogy ez volt a századik mérkőzésem élőben ebben az évben, hanem azért is, mert 1998-ban az első külföldi meccsem is egy Internazionale–Udinese volt. Az élet írja a legjobb forgatókönyvet.
– Hogyan ünnepeltél?
– Tavaly a feleségem javaslatára száraz novembert tartottam, és olyan jól sikerült, hogy a mai napig tartom. Így alkoholmentes pezsgővel koccintottunk a 100. meccsemre. Elhajlás tehát nem volt, lelki elmélyülés annál inkább. Az előző interjúban beszélgettünk róla, egyszerű csepeli panelsrác vagyok, szimpla Honvéd-drukkerként indultam, és minden futballal kapcsolatos álmom valóra vált az elmúlt 25 évben. 1300 meccsen jártam, idén pedig a százmeccses fogadalom is összejött.
Amikor beléptem a San Siróba, kicsit arrébb mentem a többiektől, leültem, elmélyedtem picit a gondolataimban és sírtam egy nagyot nosztalgiázás közben.
– A számok nyelvére fordítva hogyan fest az idei éved?
– Tizenhárom országban jártam, a nagyok mellett Szaúd-Arábiában, Litvániában, Portugáliában is. 28 város 37 stadionjában voltam. 90-szer repültem, 62-szer buszoztam, 17 féle sorozat meccsét láttam, és négy kupadöntőn voltam jelen (Olasz Szuperkupa, Olasz Kupa, Európa-liga, Bajnokok Ligája).
– Elképesztő. És nem álltál meg száznál, igaz?
– A szombati Milan–Monza volt a 103. találkozó idén. (Azóta Attila az Espanyol–Burgos és az Almería–Barcelona meccsekkel már 105 mérkőzésnél tart – a szerk.)
– Ez is emlékezetes meccs lehetett, az Éld át Facebook-oldalán a hazai Milan-szurkolók egy közös fotón láhatóak a csapat talán legnagyobb legendájával, Franco Baresivel, akinek az önéletrajzi könyvét most adtátok ki magyarul.
– Elképesztő élmény volt a szombati meccs is. Az Éld át csapattal az utazási iroda mellett több futballista önéletrajzi könyvének magyar verzióját is megjelentettük már. Amikor megvásároljuk a kiadás jogát, mindig jelezzük, hogy szeretnénk összehozni egy találkozót a labdarúgóval, Baresi esetében is így tettünk. A hazai Milan-közösséggel együtt jelöltük ki a Milan–Monza meccset erre a találkozásra. Azt elfelejtettük, hogy aznap van a klub szülinapja, a 124. egyébként, úgyhogy e miatt Baresinek fel-alá kellett rohangálnia, annyi dolga volt. Végül el tudott tölteni velünk fél órát. A külföldi Milan-szurkolói klubok képviselője mesélt neki a magyar közösségről, és látszott, hogy kerekedik a szeme, amikor megtudja, hogy nem kezdődhet Milan-mérkőzés magyarok nélkül. Nem tudta, hogy a magyarok minden meccsen több tucatnyian, sokszor száznál is többen vannak a San Siróban. Kérdezte, hogy akkor most miatta is jöttek-e páran? Bevonultunk vagy ötvenen, látszott rajta, hogy egészen meglepődött ezen az elhivatottságon. Dedikálta a könyveket, mindenki számára egészen egyedi élmény volt.
– Idén is Milan-meccsből volt a legtöbb?
– Negyvenkét mérkőzésen voltam idén a San Siróban, fejből nem tudom megmondani, hogy Milan- vagy Inter-meccsből volt több. Madridban, Barcelonában jártam még nagyon sokszor idén, a válogatott meccsein, és persze Liverpoolban – Szobó miatt.
– Szoboszlai Dominik egy teljesen új úticélt is behozott hozzátok idén nyáron.
– Nagyjából tíz éve egyáltalán nem foglalkoztunk az utazási irodában angol meccsekkel, minden időnket, energiánkat lekötötték az olasz és a spanyol összecsapások. Szoboszlai Dominik miatt viszont nem tehettünk mást, elkezdtük szervezni az utakat Liverpoolba is, akkora volt az érdeklődés. Emlékezetesre sikeredett számomra az augusztusi Pool-meccs, amikor először játszott hazai közönség előtt a bajnokságban Szobó. Az ellenfél a Bournemouth volt, amelyben ott volt egy másik magyar, Kerkez Milos. Mindketten pályára léptek, fantasztikus élmény volt. Ekkor még csak ötven valahány mérkőzésnél jártam, úgy tűnt, nem lesz meg az idei 100 meccses vállalás.
Szoboszlai Dominikből merítettem erőt. Azt mondtam magamnak: itt van ez a srác, aki elindult Fehérvárról, mindent beleadott, mindenről lemondott, hogy a Liverpoolban játszhasson. Nehogy már én ne tudjak teljesíteni száz meccset.
– Szóval Szoboszlai Dominik szolgált számodra inspirációként?
– Igen. Azt látni kell, hogy mindennek van árnyoldala. Szobó esetében ez a rengeteg lemondás, a sok áldozat, amit meghozott, hogy idáig eljusson. Látszólag minden a csillogásról szól, és csak ritkán esik szó a nehézségekről. Az én esetemben az látszik, hogy egyik nap a barcelonai, másnap a madridi stadionban mosolygok, harmadik nap meg már a San Siróban. Rengeteg alázat, lemondás szükséges ahhoz, hogy ez lehetővé váljon. Több ezer embert utaztattunk idén különböző európai mérkőzésekre, ezt sem volt egyszerű összehozni.
– Liverpoolba hányszor utaztál?
– Én kétszer voltam személyesen az Anfield Roadon, de minden hazai mérkőzésen vannak utasaink. Szívem szerint sokkal több Pool-meccsre mentem volna, de nagyon szoros a programunk, nem fért bele más. Jövőre viszont többször szeretnék menni. Repülővel nehéz eljutni a városba, így Manchesterben szállunk le, onnan egy óra vonattal Liverpool.
– Szoboszlai Dominikot is felvehetnétek útközben, ott lakik Manchester határában.
– Haha, nem rossz gondolat.
– Melyik volt a legrázósabb utad idén?
– Előfordult olyan, hogy egy hét leforgása alatt négy országban 5-6 meccsen jártam. Ez előidézhet húzós helyzeteket. Például amikor az ember éjfélkor leszáll Ferihegyen, de hajnali 4.30-kor már újra a reptéren kellene lennie egy másik csoporttal. Így a reptéri parkolóban megágyaztam a mikrobuszom hátsó részében, és pihentem pár órát. Az előző napi bőröndöt a kocsiban hagytam, felmarkoltam a másikat, visszamentem az indulási oldalra és széles mosollyal vártam a következő csoportot.
– Honnan hová utaztál?
– Legnagyobb valószínűség szerint Milánóból, onnan jövet szállnak le ilyen későn a gépek. Reggel pedig Barcelonába indultam tovább.
– Kemény sztori. Ne haragudj, de így utólag még kicsit komikus is.
– Igen, amikor ilyen nagyüzemben jönnek egymás után az utazások, egyszerűen nincs más megoldás. Viszont szerencsére idén nem fordult még elő, hogy lerobbant volna a buszunk vagy sokat késett volna a gépünk. Van egyébként még egy vicces idei történet.
– Halljuk!
– Az egyik alkalommal Madridból mentünk át Barcelonába, a szokásos őrültek háza volt, nap nap után jöttek az utak. Amikor délelőtt a piacon sétálgattunk, gondoltam, bejelentkezem egy Facebook-videóban. Ahogy sétáltam a kezemben a telefonnal és bemutattam a követőknek a barcelonai piacot, a feleségemtől egyszer csak jött egy gyors üzenet: szívem, nem Barcelonában vagy, hanem Madridban!
– Hűha, mint az elfoglalt diplomata, aki már azt sem tudja, melyik nap melyik szállodában és városban jár…
– Azzal tudom legjobban érzékeltetni, mekkora vállalás volt a száz meccs, hogy egy év alatt átlagosan 40-50 találkozóra jutunk el, és az eddigi rekord 71 mérkőzés volt még 2019-ben. Már az is elég megterhelő volt. Ha minden igaz, 106 meccsel zárom az évet. Barcelonában megnézem egyszer a Barcát, egyszer az Espanyolt, végül december 30-án egy Milan–Sassuolóval búcsúztatom az évet.
– És a legnagyobb létszámú utazás melyik volt idén, a Milan–Inter BL-elődöntő?
– Az is lehetett volna, de inkább a legnagyobb élménynek mondanám azt a két meccset. Az euroderbinek egészen varázslatos hangulata van, szerencsésnek mondhatom magam, hogy eddig mind a hat euroderbit élőben láthattam. Azért nem ezen voltunk a legtöbben, mert viszonylag kevés jegyet lehetett rá igényelni. De azért bő száz fő így is ott volt a Milan–Interen.
Volt olyan milánói utunk, ahová 150-170 embert vittünk, de a PSG vagy a Dortmund elleni BL-meccseken is jelen volt 100-120 magyar.
– A BL-döntő is összejött?
– Persze. Az, hogy idén, a százmeccses célkitűzés évében Bajnokok Ligája-döntőt játszottak a fekete-kékek, nekem, Internazionale-drukkernek különleges. Volt egy kis hiányérzetünk, hiszen nem kellett volna sok a győzelemhez a jóval esélyesebb City ellen, de így is csodás élmény volt.
– Most is előfordult, hogy egy egész szállodát kellett kivennetek a magyar drukkereknek?
– Ebben a szezonban nem. Viszont áprilisban jön a Milan–Inter, hamarosan indul rá a jelentkezés, és úgy tervezzük, hogy ahogyan az emlékezetes túrán, ezúttal is egy egész szállót lefoglalunk a magyarok számára.
– Hogyan sikerült a Montenegró–Magyarország Eb-selejtező? Nektek az egészen különleges volt.
– Igen, a Ments életet alapítványon keresztül szerettünk volna 25 gyermeket megajándékozni egy hétvégi túrával, ahol megnézzük a meccset, majd nyaralunk egyet, megfürdünk az Adriában. Nekik még soha nem volt erre lehetőségük. Hatmillió forint hiányzott a túrához, ezt adományakcióval próbáltuk összegyűjteni. Az év talán legnagyobb eseménye volt számomra, hogy összegyűlt a pénz, elindulhattunk a srácokkal és a kísérőikkel. A meccs végén Sallai Roland kihozta a mezét a gyerekeknek, a testvérpár tagjai, akik megkapták, szerintem felváltva abban alszanak azóta. A hétvégét pihenéssel, fürdőzéssel töltöttük Montenegróban. A srácoknak valószínűleg életük élményét hoztuk össze.
– Nem egyedi akció volt ez, jól tudom?
– Igen, most a Milan–Napoli meccsre szervezünk gyűjtést: magyar csapatok által aláírt mezekre és Franco Baresi által aláírt relikviákra lehet licitálni. Odaadta – dedikálva – a karszalagját is, ezt is meg lehet vásárolni, illetve több aláírt fotót is kaptunk tőle, az egyiken ő látható az 1994-es vb-döntőben Puhl Sándorral. A befolyt összegből beteg és hátrányos helyzetű gyerekeket szeretnénk elvinni a mérkőzésre. Mivel a velencei karnevált is ekkor rendezik, így oda is teszünk egy kitérőt. Úgy látom most, hogy körülbelül tíz gyermek tud majd velünk tartani.
– A végére egy kis lelkizés: kinek akartál bizonyítani a 100 meccses vállalással, magadnak vagy a nagyvilágnak? Mi az üzenet?
– Önmagamhoz viszonyítom saját magam, ezt tanítom mindig a gyermekeimnek is. Egyszerűen magamnak akartam bizonyítani, mégpedig azt, hogy 1300 mérkőzés után sem égek ki, ennyi utazás után is marad motivációm. Nagy vágyam, hogy a fiam továbbvigye a munkásságomat. Tízévesen már több mint 50 meccsen volt, bekísérhette az Internazionalét a San Siro gyepére, és éppen a kedvence, Nicolo Barella kezét foghatta. Most felállítottam egy rekordot, amelyet remélem, egyszer majd ő fog megdönteni!
A képek forrása: Séra Attila
Szerző
