Ten Hag és Casemiro lehetséges hattyúdala, Díaz és Szalah parádéja – ilyen volt a MU–Liverpool

A 60. percben jártunk. A csereként pályára lépő Toby Collyer szerzett labdát a középpályán, majd a bal oldali félterületben helyezkedő Marcus Rashfordnak passzolt. A szélső előtt csak Ibrahima Konaté állt. Ebben a helyzetben minden magára valamit is adó csatár megpróbálja rávezetni ellenfelére a labdát, megverni riválisát, kapura törni. Ezt várta volna Rashfordtól az Old Trafford lelkileg addigra már amúgy is meggyötört közönsége, ő azonban a várva várt megindulás helyett visszavette a labdát, megfordult, és a felzárkózókat igyekezett inkább megjátszani. Több se kellett a frusztrált publikumnak, éktelen füttyszóban tört ki. Egyrészt nem először játszotta már ezt el a saját nevelésű balszélső, másrészt kiben bízhatna a szurkolósereg, ha nem a két éve még 17 bajnoki gólt szerző (újabban csak volt) válogatott támadójában. Rashford totálisan önbizalomhiányos produkciója persze jól példázza a jelenlegi manchesteri állapotokat: hogy lenne itt egy amúgy nem olyan rossz játékosállomány, csak épp annyira nincs jól összerakva, annyira bizonytalanok a futballistái, annyira sokat hibáznak, hogy abból semmi jó nem sülhet ki.

És aki attól tartott, Erik ten Hag az FA-kupa-győzelemmel leginkább csak a saját irháját mentette, de semmiképp sem fektette le a reményteljesebb jövő alapjait, aligha tévedett. A Manchester United középpályáján továbbra sem túl bonyolult átmenni, a labdakihozatalban ugyanez az egység, élén Casemiróval, abszolút támadható, továbbra is elég nagyok a távolságok a csapatrészek közt – hogy mennyire, és mennyi lehetőség adódhat a rivális előtt, azt már a nyitónapon a Fulham, később a Brighton, legutóbb pedig a Liverpool is megmutatta. Ezúttal mondjuk konkrétan saját magát verte meg a United a liverpooli gólok előtti súlyos egyéni hibákkal, bár azok egyszerre csapatszintű problémák is.

Az első gól előtt ugyanis azért passzolta el a labdát Casemiro, mert a megjátszani kívánt társ, Kobbie Mainoo épp leszegte a fejét, és indult el egészen más irányba, mint ahova brazil kollégája a labdát szánta. Ryan Gravenberch meg köszönettel lefülelte, amiből Mohamed Szalah gólpassza után Luis Díaz könnyedén a kapuba fejelt.

Mármost ha ez történik a United labdakihozatalánál, az azt mutatja, nincs az olyan tökéletesen megkomponálva, és akkor még finomak voltunk. A második gól előtt újra csak Casemiro volt a ludas, a totyogós braziltól könnyen vette el a labdát a nagyszerű ütemben odapiszkáló Díaz, majd a Szalahtól visszakapott labdát egyből, ragyogóan rúgta be a rövid alsóba. És ha az ötszörös BL-gyöztes brazil ordítót is hibázott, túl sok passzopciója nem akadt, ezért is várt annyit (a meccsen a 37 átadásából tíz rossz helyre ment egyébként, a Sky Sports egyik szakkommentátora, Gary Neville azt találta mondani, ő maga 2011-ben egy ehhez hasonló produkció után jelentette be visszavonulását…).

A harmadik vendéggól előtt történetesen Mainoo veszítette el a labdát, illetve vette el tőle hátulról Alexis Mac Allister, csak hát négyen vették körbe Nusszair Mazraui átadásánál, így nem feltétlenül a fiatal angolra kellett volna felpasszolni azt. A labdaszerzést követően négy a kettőben iramodhatott meg a Liverpool, Szoboszlai Dominik passzából pedig Szalah magától értetődően lőtt a kapuba. Az első gól előtt meg öt a háromban vezethették a hazaiakra a labdát, és azért is támadhatta teljesen üresen Szoboszlai és Díaz a hosszút, mert a labdakihozatalnál Mazraui már indult el.

Szóval vannak bajok az Old Traffordon, és meglehet, a Párizsból szerződtetett Manuel Ugarte részben majd orvosolja azokat, csak hát Mainoo megjelenésekor is azt gondolták sokan, ő majd tehermentesíti Casemirót, sokkal acélosabb lesz a középpálya a kettőssel – hát, az egyelőre várat magára.

A bajokat csak tetézi, hogy ez immár a harmadik szezon Ten Haggal a kispadon, a fejlődés jeleit ugyanakkor nem nagyon látni. Az első idény a hollanddal igazán biztatóan telt, harmadik hely és ligakupa-győzelem, időnként remek futball, a második május 25-ét (az FA-kupa-döntő napja) leszámítva a totális csőd, igaz, a csapatot (azon belül is elsősorban a védelmet) sújtó elképesztő sérüléshullámba lehetett kapaszkodni. Idén aligha lehet már kifogás. Úgy meg pláne kellemetlen a dolog, ha ellenoldalon az új, ugyancsak holland edző egyetlen liverpooli nyárral a háta mögött lesöpri a Unitedet az Old Traffordon. Igaz, egy bitang jó csapatot örökölt meg, de korántsem olyan egyszerű a legendás edző örökébe lépni.

Ten Hag a két címe ellenére sem valószínű, hogy azzá válik Manchesterben, úgy fest, az immár csak a kérdés, mennyit vár menesztésével az új összetételű, és az eddigi munkái alapján szerte Angliában elismert szakmai elöljáróság (Omar Berrada, Dan Ashworth, Jason Wilcox). Nagyon csodálkoznék, ha januárban is a holland trenírozná a csapatot, pláne, hogy találni éppen szabad minőségi edzőt a piacon – gondolok itt elsősorban a Uniteddel már amúgy is összeboronált Thomas Tuchelre. Ten Haggal a kompaktnak gondolt 4–2–4-es hadrend ellenére sem eléggé az a csapat, továbbra is nagyok a távolságok, az pedig, hogy az olyan kiválóságok, mint Rashford és Alejandro Garnacho ennyire formán kívül futballoznak, alighanem az edző bűne is. Bár ő kevésbé tűnik önkritikusnak.

„Három játékos is akadt a csapatban, aki először kezdett. Nem vagyok Harry Potter”

– mondta, majd a szokásos optimizmussal folytatta. –

Ez a harmadik meccsünk a szezonban. Sokszor mondtam már, hogy új csapatot kell építenünk. Tudom, hogy fejlődnünk kell, de rendben leszünk. Biztos vagyok benne, hogy ebben a szezonban is jó esélyünk lesz egy trófeát a magasba emelni.”

Szerényen tehát megint utalt arra, hogy mindkét idényében nyert egy-egy serleget, ami valóban remek, csak hát a kupagyőzelem sosem pontos tükörképe egy csapat erejének (sok múlik a sorsoláson, egy-egy pillanaton, nem kell hozzá egész évben egyenletesen jó teljesítmény).

A győzelem az Old Traffordon, plusz két korábbi, magabiztosan begyűjtött három pont viszont elég jó jel, és a Liverpoolt, úgy fest, nem nyomasztja az a teher, ami egykor a Unitedet (Sir Alex távozásával), illetve az Arsenalt (Arsene Wenger után) igen, nevezetesen, hogy az ikonikus tréner távozását vajon ki lehet-e heverni.

Három meccs még nem a világ, és bármi történhet a szezonban, mégis, nagyon úgy tűnik, a poszt Klopp-éra is lehet sikeres. Csak egy apró adalék: utoljára 88 éve, bizonyos George Kay nyerte meg az első Old Traffordbeli bajnokiját a Liverpool edzőjeként. Olyan pedig még nem volt, hogy úgy nyerje meg első három ligameccsét egy liverpooli tréner, hogy csapata gólt sem kap. Elájulni mégsem kell, Arne Slot nem is az a típus, a szünetben is megmutatott három baljós jelenetet fiainak, az egyiket a duplázó Díaznak címezve, amikor a felfutó Mazraui ígéretes pozícióba került; hogy azért nem ártana visszamenni vele…

De hát maximalista a liverpooli tréner, vagy legalábbis roppant akkurátus, szakmai stábjával minden részletre alaposan odafigyelő. A meccs után azért dicsérőleg megjegyezte, azt kapta csapatától, amit remélt. Amúgy is pozitív felfogású tréner, csak Ten Haggal ellentétben csapata játékában ennek látható jelei is vannak…

De hát Michael Edwards, a visszatérő futballvezér, valamint Richard Hughes sportigazgató tudta, kire szavaz: egy olyan edzőre, aki egyénileg is fejleszti játékosait, akinél azok fittek, aki modern szemléletével egyértelműen a támadófutballra esküszik. A játékosai bátran felpasszolják a labdát a vonalak közé, kellő agresszivitással támadnak le, és ha labdabirtoklásnál megfontoltabb is a támadásépítés, az átmenetekben ugyanolyan gyorsak és kíméletlenek, mint a Klopp-időszak nagy részében. Pedig ugye az előző szezon csalódást keltő hajrája után kellett a vörös brigádnak összeszednie magát, Slottal a kapitányi hídon sikerült.

Ha úgy vesszük, echte hatos nélkül, bár lehet, Gravenberch az lesz: a United ellen négy megelőző szereléssel jelentkezett, tíz párharcából hetet megnyert. De nagyszerűen szerzett labdát Mac Allister, kegyetlen volt a kapu előtt Díaz, mintegy válaszolva is a minap feltett kérdésünkre, hogy világklasszisnak nevezhető-e.

Mohamed Szalah egyszerre szolgált ki bámulatosan (két gólpassz), és volt eredményes maga is, mintegy folytatva a Manchester United elleni hagyományt; a 16 MU elleni fellépésén 15 gólt szerzett. Aztán nem éppen visszafogottan üzent a tulajdonosoknak: „Mint azt tudják, ez az utolsó évem a Liverpoolban – mondta a Sky Sports kamerái előtt. – Szeretném élvezni, nem akarom túlgondolni. Azt érzem, hogy szabadon játszhatok, azt meg, hogy mi történik holnap, majd meglátjuk. Úgy mentem bele a meccsbe, hogy lehet, ez az utolsó fellépésem az Old Traffordon. Senki nem beszélt még velem a klubból a szezon végén lejáró szerződésemről. Úgyhogy úgy állok hozzá, hogy ez az utolsó szezonom a Liverpoolban.”

Az, hogy ennyire kevéssel a megállapodás lejárta előtt nem tárgyalnak az egyiptomival, valóban azt sugallja, a heti 350 000 fontos fizetését (160 millió forint) inkább más(ok)nak adná oda a Liverpool de Szalah formája meglehet, változtat az elképzeléseken.

Szoboszlai formájával sincs gond, pláne a szezonvéghez képest, ugye. Az, hogy megint mennyit melózott, csak a szokásos, persze az is, mennyire intelligensen futballozott, és hogy mindig jó helyen volt nála a labda, ragyogóan készítette le a társaknak, gólpasszt is jegyzett. 39 passzából 35 jó helyre ment, kialakított három helyzetet, négy olyan akcióban vett részt, ami lövéssel zárult. Ezúttal azonban egy de mégiscsak kikívánkozik, mert lehetne valamivel önzőbb – tiszta lövőhelyzetben is passzolt egyszer-kétszer –, amikor pedig már nem volt hova passzolni, és az egyértelmű ziccert kellett volna gólra váltania, elszórakozta. A két Sky Sportson kommentáló volt játékos, Jamie Carragher és Gary Neville meg is szólta miatta, és tényleg értékelhető nagyképűnek az, ahogy még be akart dobni egy-két cselt ahelyett, hogy a kapuba zúdította volna 3–0-nál a labdát, de lehet, épp a megnyugtató előny miatt pimaszkodott – helytelenül. De ő is tanul ebből, már csak azért is, mert immár azon a poszton játszik, ahol a két legfontosabb támadószám, a gól és az assziszt a legfőbb mértékegység. Abban pedig lehet még hova kapaszkodni, de alighanem fog is.

Kiemelt fotó: EPA/Peter Powell