Több nagyarányú győzelem, számos meglepetés a BL második játéknapján

Több nagyarányú győzelem, számos meglepetés a BL második játéknapján

2024. okt. 4.

Az új lebonyolítási szisztéma szerint már kilenc-kilenc találkozó szerepelt a Bajnokok Ligája keddi és szerdai játéknapján egyaránt, de emelt mérkőzésszámot követettek nyomon a futballszeretők csütörtökön az Európa- és a Konferencia-ligában is. Ez a játékhét nem sikerült túlságosan jól a spanyol csapatoknak, sőt!


Vasárnap. Este nyolc óra. Madrid, Avenida de Luis Aragonés. Hatalmas tömeg. Érkezik a nagyérdemű a Metropolitano stadionba. Az idei szezonban eddig veretlen Atlético Madrid fogadja a szintén vereség nélküli Real Madridot. Közel hetvenezer ordító torok. Közel hasonló labdabirtoklás, egyező számú kísérlet és kaput eltaláló lövés, ugyanannyi szabálytalanság és szerzett gól. 1–1. Ángel Correa az utolsó pillanatokban egyenlít a hazaiak részéről. Mindkét csapat veretlenül fordulhat a nemzetközi kupahétre. Irány Lille és Lisszabon!

 

Szerda, 21 óra 13 perc. Kerem Aktürkoglu góljával máris vezet a Benfica. Az első félidőben az Atléticónak nincs kaput eltaláló lövése. Az első játékrész utolsó pillanataiban a lille-i Jonathan David eredményes tizenegyesből, hátránnyal vonul az öltözőbe a Real is. A címvédő sem töltött sok időt az ellenfele tizenhatosán belül. Mindössze öt érintés a Lille kapuja előtti területen 45 perc alatt.

 

A második félidőben újabb tizenegyes Lisszabonban, egy volt Real-játékos a labda mögött, Ángel Di María. Gól. Nem sokkal később Alexander Bah sem hibázik, majd Orkun Kökcü is értékesít egy büntetőt az Estádio da Luz stadionban. 4–0-ra nyer a Benfica. Diego Simeone csapatának a második félidőben sem sikerült eltalálni a kaput, a 0,24-es xG-mutató impotens támadójáték képét mutatja.


A Stade Pierre-Mauroy-ban sem esik több találat, a királyi gárda is rúgott gól nélkül búcsúzik a játéknaptól és Észak-Franciaországtól. Ennyit kivett belőlük a hétvégi adok-kapok?

 

A BL-újonc Girona hazai pályán elszenvedett veresége nem kudarc, inkább csak fájó emlék Katalóniában. A statisztika és a meccskép alapján mindenképp. A spanyol bajnokság tavalyi meglepetéscsapata szerzett négy gólt, mégis kikapott 3–2-re. Kettő öngól volt... Yangel Herrera és Ladislav Krejcí az első játéknapon egy négyest benyelő Feyenoordot „segítette” ebben a formában, az MTK-nál két szezont is lehúzó Bojan Miovszki pedig tizenegyest hibázott a 67. percben. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az első félidőben holland oldalról Ueda Ajasze is büntetőt hibázott.

 

Egy szinttel lejjebb, az Európa-ligában a Real Sociedad számára a Ferencváros ellen az első főtáblás mérkőzésen diadalmaskodó Anderlecht jelentett megoldhatatlan feladatot hazai pályán (1–2), a harmadik számú sorozatban, a Konferencia-ligában pedig a Betis Varsóban betlizett és kapott ki 1–0-ra a Legiától. A spanyol csapatok becsületét az El-ben az AZ Alkmaart hazai környezetben 2–0-ra legyőző baszk Athletic Bilbao mentette meg, valamint a Barcelona. A katalánok a BL-ben Robert Lewandowski duplájával megtámogatva arattak 5–0-s győzelmet a svájci bajnok, a Young Boys ellen.


A hetven százalékos labdabirtoklás, a 21 kialakított helyzet és a 42 érintés az ellenfél tizenhatosan belül nagy dominanciáról árulkodik.

 

A keddi játéknap kilenc összecsapása közül nem Barcelonában billent fel a pálya a legjobban. Kedden Pozsonyba látogatott a Manchester City és 4–0-s győzelemmel tért onnan haza. Pep Guardiola hat helyen is változtatott a Newcastle ellen döntetlent elérő kezdőcsapatán. Stefan Ortega csak a bemelegítés alatt tudta megmutatni, hogy rá bizony lehet számítani komolyabb szituációkban is, hiszen a szlovákok három kísérletéből egy sem talált kaput, a 0,1-es xG és a két érintés az ellenfél büntetőterületén mindent elárul a meccsről. A City azonban 83 érintést is megejtett a Slovan kapuja előtt, a 28 City-kísérlet közül 14 alkalommal volt dolga Dominik Takacnak.

 

A keddi találkozók közül öt is minimum négygólos különbséggel végződött, sokakat elgondolkodtatva az átalakított és kibővített rendszer hatékonyságáról. Az Inter könnyedén nyert 4–0-ra Milánóban az Crvena zvezda ellen, pedig Simone Inzaghi hét helyen is változtatott az Udinében győztes csapatán. A Brest 4–0-s salzburgi sikere viszont meglepetés, mint ahogy a Dortmund 7–1-es sikerére sem fogadtak volna sokan. Pláne azok után, hogy az első játéknapon a Celtic magabiztos győzelmet aratott a Slovan ellen (5–1), a hétvégén pedig egy hatost gurított a St. Johnstone-nak és az Aberdeennel karöltve vezeti a skót bajnokságot.

 

1982-ben találkozott legutóbb az Aston Villa és a Bayern München, ekkor szerepeltek először a BEK-ben a birminghamiek. Az izlandi Valur, a kelet-német Dynamo Berlin, a szovjet Dinamo Kijev és a belga Anderlecht csapatain keresztül vezetett az útjuk a döntőbe. A bajoroknál Klaus Augenthaler, Paul Breitner, Dieter Hoeness és Karl-Heinz Rummenigge volt a pályán, Csernai Pál ült a kispadon. Jimmy Rimmer, az angolok kapusa a 9. percben vállsérülést szenved. Csere. Nigel Spink a második mérkőzésén lép pályára a felnőtt csapatban. Peter White szerzi a találkozó egyetlen találatát a 67. percben. Rotterdam angol örömkönnyektől ázik. Sorozatban hatodszor ült fel angol klubcsapat Európa trónjára, így fest a győztesek listája: Liverpool, Liverpool, Nottingham Forest, Nottingham Forest, Liverpool, Aston Villa – ráadásul az utolsó öt alkalommal egyaránt 1–0 volt a döntő végeredménye!

 

A következő évben a negyeddöntőig jutott az Aston Villa, a Juventus jelentette a végállomást. Azóta nem szerepelt a birminghami csapat a legmagasabb polcon. Azonban a csapathoz megérkezik Unai Emery 2022 november elsején. A kiváló stratéga számtalan alkalommal bizonyított már a nemzetközi porondon. Az előző szezonban a Premier League-ben is. Győzelem az első BL-szereplés első játéknapján: 3–0-ás siker Bernben. És a második játéknapon sem kap gólt a spanyol edző csapata. A 79. percben viszont Jhon Durán eredményes. 42 év után ismét 1–0 a Bayern ellen!

 

A számunkra legfontosabb találkozókat mégis Lipcsében és Liverpoolban játszották a Bajnokok Ligájában. Gulácsi Péter és Willi Orban csapata a remek formában lévő, hazai porondon még gólt sem kapó Juventus ellen szenvedett vereséget. 


Az első játéknapon az utolsó percben kapott gólt a magyar kapus Madridban és ezúttal is a hajrát rontotta el Marco Rose csapata, 2–1-es vezetésről veszítették el a találkozót, a torinóiak emberhátrányban fordítottak.

 

Szoboszlai Dominik csapata, ha nem is tetszetősen, de magabiztosan játszva szerezte meg a három pontot egy másik olasz csapat, a Bologna ellen. A magyar válogatott csapatkapitánya remekül teljesített, gólpassz is került a neve mellé. A 86 pályán töltött perce alatt a földön csak két párharcot veszített el, egy kivételével minden csele sikerült és 57 labdaérintése mellett a helyzetkialakításokból és a védekezésből is tevékenyen vette ki a részét. Arne Slot csapatának három nehezebb mérkőzés következik a válogatott szünet után a BL-ben, a Leipzig, a Leverkusen és a Real Madrid csapatával is találkoznak. A hétvégén azonban még a Crystal Palace-t kell legyűrni idegenben, a szezonkezdet mérlege eddig így fest: kilenc mérkőzés, nyolc győzelem, egy vereség, 22 rúgott gól, 19,3-as xG-mutató.

Kiemelt fotó: Alex Pantling/Getty Images

Szerző

Hrutka János

Hrutka János

Hrutka János

Ötéves koromtól szippantott be a labdarúgás, erre emlékszem. Onnantól a pihenés, tanulás, futball háromszöge töltötte ki mindennapjaimat, mígnem egy ’93-as napsütötte tavaszi napon a Fradi öltözőjében találtam magam. Számos felejthetetlen pillanat a határon innen és túl, a legnagyobb ajándékkal, a válogatott piros-fehér-zöld szerelésével öltöztetve vezetett az oldalvonalon kívüli élethez. A futball világát elhagyva újra kellett tanulni járni. Az egyre magabiztosabb lépések ismét szép helyekre vittek. Ha féltem is, a helyemet megálltam: adtam játékjogot, szerveztem rendezvényt, mondtam véleményt, írtam cikket, újságot, verset, mikor mi volt könnyebb. Ahogy József Attila írja: éltem – és ebbe más is belehalt már.