Történelmi freiburgi siker az idén bevált recept alapján
A Német Kupa negyeddöntőjében megtörtént az, amire nagyon kevesen számítottak, a Freiburg Münchenben vívta ki az legjobb négy közé jutást. A baden-württembergiek még sosem nyertek a Bayern ellen idegenben, most viszont a Streich-legénység hozta a jól bevált receptet, azaz az utolsó percekben nyújtott extrát, és ezzel sikerült is mindenkit meglepniük.
A válogatott szünetben váratlanul és némileg talán meglepő módon vezetőedzőt váltó Bayern München az új trénerrel, Thomas Tuchellel (és Lőw Zsolttal) a kispadon lemészárolta az első számú bajnoki kihívót, a Borussia Dortmundot. A német edző karrierjének legszebb bemutatkozása volt ez a 4–0, és bár sokan el is könyvelték, hogy egyenes út vezethet a triplázás felé, a hazai kupasorozat negyeddöntőjében ez az álom azonnal szerte is foszlott. Előzetesen aligha lehetett volna mást gondolni, mint hogy a bajorok simán átgázolnak majd a vendégségbe érkező SC Freiburgon, hiszen a két együttes müncheni mérlege eddig húsz hazai siker és három döntetlen volt.
„Az évek során minden lehetséges módon próbálkoztunk, de sajnos ez még sosem volt elegendő a győzelemhez Münchenben. Persze emlegethetünk egy ilyen negatív statisztikát rendszeresen, ám tekinthetünk rá úgy is, mint egy plusz motivációra”
– mondta Christian Streich a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
Az első körben a másodosztály újoncánál, az 1. FC Kaiserslauternnél vendégeskedtek, ahol az első félidőben hátrányba kerültek, és ezt Sallai Roland egyenlítette ki, majd döntés csak a hosszabbításban született Doan Ritsu révén.
A második fordulóban ismét egy második vonalbeli ellenfél következett, de ezúttal hazai pályán. Az FC St. Pauli ugyancsak vezetést szerzett a Freiburg ellen már a szünet előtt, erre ezúttal csak a 90. perc után jött válasz, a továbbjutást pedig újfent a hosszabbításban vívta ki a legutóbbi kiírás finalistája.
A harmadik meccsen újabb Bundesliga 2-es ellenfél, az SV Sandhausen ellen kellett meccselni, méghozzá idegenben. Noha ezúttal hosszabbításra nem volt szükség, az utolsó öt percre maradt a döntés és kellett hozzá a hazaiak csatára is, aki egy szögletnél a saját kapuját vette be, majd ezután jött a biztos sikert jelentő gól Nils Petersentől.
Így jutottak el a legjobb nyolc közé, ahol az Allianz Arénában az első élvonalbeli riválissal találkoztak, és ahol ugyan megtört az a trend, hogy csak az utolsó tíz percben vagy a ráadásban találnak be, de a 2–1-es győzelem ismét az utolsó utáni pillanatban jött össze, ezúttal egy büntető révén, amit Lucas Höler értékesített. (Sallai Roland is részese volt a Bayern legyőzésének, a 68. percben lépett pályára csereként.)
Streich a mérkőzés előtt kitért arra is, hogy mennyire helyén kell kezelni ezt a meccset nekik, mert a sajtó úgysem fogja és ebben teljesen igaza lett. Az a fajta motiváció, amit át tudott adni a játékosainak a gondolataival, amiket hangoztatott mindenfelé, nagyban hozzájárult a sikerhez, mert bár a játék képe alapján a müncheniek előtt több esély adódott, de a freiburgiak készek voltak meghalni is a siker reményében.
„Ha veszítünk, akkor hazamegyünk, és minden ugyanolyan lesz, mint korábban. Azonban ha nyernénk, az nagy szenzáció lenne. A Bayern számára a kupagyőzelem szinte kötelező, ezért tekintünk erre a mérkőzésre úgy, mint valami különleges dologra, és óriási motivációval megyünk Münchenbe.”
Végül siker koronázta az erőfeszítéseiket, mert a klub történetében először nyertek a Bayern ellen idegenben és így tovább él a reményük, hogy ismét ott legyenek a kupadöntőben, ahol az első trófeájukért szállhatnának harcba ismét. Az elődöntőbeli ellenfelüket majd vasárnap tudják meg, amikor jön a sorsolás, addig ők már nyugodtan nézhetik a ma esti mérkőzéseket és készülhetnek továbbra is a bajorok ellen, hiszen a hétvégén a bajnokságban is összecsap a két együttes. A meccs ezúttal az Europa-Park Stadionban lesz, ahol valamivel jobb a mérlegük Streichéknek, ám 2015 óta otthon sem nyertek a bajor sztárcsapat ellen.
Kiemelt kép: Transfermarkt