Újabb egykori Serie A-csapat tűnhet el a süllyesztőben
Az elmúlt években számtalan korábbi első osztályú olasz csapat jelentett csődöt, és kellett újrakezdenie a működését alacsonyabb ligából. A teljesség igénye nélkül a Parma, a Palermo, a Bari és a Brescia is átélt a közelmúltban egy-egy visszasorolást, a jelenleg futó szezonban pedig a harmadosztályban szerénykedő Triestina számára egy 23 pontos levonás jelentheti a kiesést és a már talán megváltásnak tűnő újrakezdést.
Az egykori olasz bajnoki második helyezett Triestina a Serie A hőskorának állandó szereplője volt, azonban közel 70 éve nem szerepelt a legmagasabb osztályban. A friuli kikötőváros csapata másfél évtizede csak az olasz harmad- és negyedosztályban sínylődik, jelenleg elkeseredett küzdelmet folytat a Serie C-ben való bennmaradásért és egyáltalán a működéséért. A klub többségi tulajdonrészét 2023-ban megvásárló amerikai LBK Capital cégcsoport meglehetősen nehéz helyzetbe hozta az egyesületet. A vádak szerint a klub olyan pénzügyi fedezeteket és garanciákat mutatott be, amelyek mögött nem volt valós tartalom, vagy nem feleltek meg a szövetségi előírásoknak. Amikor az olasz labdarúgó-szövetség (FIGC) felülvizsgálta ezeket a dokumentumokat, sorozatos szabálytalanságokat talált, ami halmozott pontlevonást vont maga után.
A zivataros időszak rendszeres élvonalbeli szereplője
A szlovén határ közelében fekvő Adria-parti kikötőváros, Trieszt labdarúgócsapatát, az Unione Sportiva Triestinát 1918-ban alapították F.C. Trieste és a C.S. Ponziana klubok egyesítésével. A történelem során többször is változott, hogy melyik országhoz tartozott. A város 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, a birodalom legfontosabb hajózási és hadikikötőjeként, egyben székhelye az Osztrák Tengermellék tartománynak. A 20. század elején Trieszt a Birodalom negyedik legnagyobb városa volt (Bécs, Budapest és Prága mögött). Itt határozták meg az Adria feletti magasságot, a korábbi hazai magasságmérés alapját is. A város a saint-germaini békeszerződéssel került 1918-ban Olaszországhoz.
A helyi csapat kezdetben különböző regionális bajnokságokban szerepelt, majd felküzdötte magát a legmagasabb osztályba, így a Serie A első, 1929-1930-as szezonjában is már a mezőny tagja volt. A Triestina 1957-ig megszakítás nélkül szerepelt az élvonalban, majd az első kiesést követően rögtön visszajutott, 1959-ben azonban ismét kiesett és azóta nem is járt a Serie A-ban.
Ezalatt az 1920-as, 1930-as években több magyar edző is megfordult a csapatnál. Honfitársaink közül Tóth „Potya” István több időszakban is vezette az együttest. A legjobb eredménye egy hatodik hely volt az 1935-1936-os bajnokságban, amely azóta is a klubtörténet egyik büszkesége, csak az 1948-as második helyezés volt ennél dicsőbb teljesítmény, amit a legendás Nereo Rocco irányításával értek el.
Az ominózus legjobb eredmény úgy jött össze, hogy az Egri-Erbstein Ernő által fémjelzett (Grande) Torino – a kétpontos rendszerben óriási különbségnek számító – 16 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot a második-negyedik hely között hármas holtversenyben végző AC Milan, Juventus és Triestina előtt.
Menet közben a Triestina lett a Serie A valaha volt egyetlen csapata, amely úgy szerepelt a ligában, hogy nem tartozott Olaszországhoz.
1945-ben ugyanis Jugoszlávia a vegyes lakosságú környékével együtt a magáénak követelte, így lett a hidegháború egyik konfliktuspontja, ezért a Trieszti Szabad Terület éveken keresztül függetlenül működött, az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának közvetlen felügyelete alatt. Trieszt 1954-ben lett újból Olaszország része.
A dicső múlttól a bizonytalan jelenig
Azóta, hogy a Triestina 1959-ben utoljára szerepelt a Serie A-ban, a csapat jobbára az olasz másod- és harmadosztályban versenyzett, de előfordult, hogy néhány idényt a Serie D-ben kellett eltöltenie. A csapat legnagyobb sikerei közé az 1980-as Coppa Anglo-Italiana és az 1993-1994-es Coppa Italia Serie C megnyerése tartozott.
A szebb napokat is látott egyesület eddigi története során 28 idényt töltött a legmagasabb osztályban, valamint 26 szezonon keresztül játszott a második vonalban, és 31-et húzott le a harmadikban.
Ugyancsak a sikerek közé kívánkozik, hogy a Triestina a 2000-es évek elején egymást követő két évben feljutott a negyedosztályból a második vonalig, és egymást követő kilenc szezont vívott meg a Serie B-ben, de a 2011-es búcsúja óta nem járt annak közelében. Ráadásul 2012-ben egy újrakezdés után csak a Friuli-Venezia Giulia regionális bajnokságban állt rajthoz.
Néhány Serie D-s szezont követően a Triestina visszakerült a harmadosztályba, ahol 2017 óta meglehetősen változatos eredményeket ért el. A csapat a 2018-2019-es szezonban járt a legközelebb a feljutáshoz, csak hosszabbításban veszítette el a Serie C rájátszásának egyik döntőjét a Pisa ellen. Ugyanakkor 2023 és 2025 tavaszán egyaránt osztályozót vívott a bennmaradásért, a kettő között pedig a változatosság kedvéért ugyancsak playoff-szereplő volt.
A Triestina kálváriája azért is különösen szomorú, mert a csapat otthonául szolgáló Stadio Nereo Rocco messze túlmutat a harmadosztály keretein. Az 1992-ben átadott, modern, angol stílusú létesítmény több mint 28 ezer férőhelyes. Az olasz labdarúgás egyik legnagyobb alakjáról, a trieszti születésű sikeredzőről elnevezett létesítményt gyakran „mini-San Sirónak” nevezik az építészeti megoldásai és a lelátók közelsége miatt. A modern ékszerdoboz fenntartásának költsége lassan felemésztette a csőd szélén táncoló egyesületet.
A közelmúltban színre lépő amerikai cégcsoport hiába kecsegtetett a Serie B-be való feljutással, a triesztiek a C-ben is csak egyre mélyebbre süllyedtek.
Újrakezdésre várva
Az amerikai LBK Capital megjelenése óta a vádak szerint a klub olyan pénzügyi fedezeteket és garanciákat mutatott be, amelyek mögött nem volt valós tartalom, vagy nem feleltek meg a szövetség előírásainak. Amikor az olasz labdarúgó-szövetség (FIGC) felülvizsgálta ezeket a dokumentumokat, sorozatos szabálytalanságokat talált. A gyanú szerint fiktív számlákat használtak (mintegy 900 000 euró értékben), és a pénzmozgások átláthatatlanok voltak. A csapat előbb 4, majd 6 pont levonást kapott a Serie C 2025-2026-os szezonjában, végül a fizetési határidők sorozatos túllépése után jelenleg mínusz 23 pont sújtja őket.
A Triestina pontszáma csak nemrégiben ért újra pozitív tartományba, így a csapat esélyei meglehetősen korlátozottak a harmadosztályú bennmaradásra.
A szövetség fegyelmi bizottsága azért szabott ki ilyen szigorú büntetést, mert a klub rendszerszinten csapta be a hatóságokat: nem létező tőkét mutattak be fedezetként, miközben az adókat és a béreket hónapokig nem fizették.
Az utóbbi időben többször is felvetődött a tulajdonosváltás, de eddig egyik potenciális új jelölttel sem sikerült megállapodni. A klubvezetés ellen zajló nyomozás eredményeként már nem csak a kiesés vagy a bennmaradás, de a klub létezése is kétségessé vált.
A csapat vezető szurkolói csoportja, a Curva Furlan hosszabb ideje bojkottálja a mérkőzések látogatását. Álláspontja szerint addig nem lépnek be újra a stadionba, amíg a klub ki nem fizeti tartozásait a dolgozóknak és az ifjúsági szektor alkalmazottainak, egyúttal a csoport nyíltan kijelentette, hogy a csapat inkább kezdje újra tiszta lappal a működését a Serie D-ből, mint hogy tovább folytatódjon a mostani tarthatatlan állapot. Bizonyára még a folyamatban lévő szezon közben, vagy legkésőbb nyáron megpecsételődhet a mostani vezetés sorsa, és választ kaphatunk a jövőt illető kérdésekre is.
Borítókép: mms.businesswire.com