USM, CM: a focimenedzser-játékok aranykora
Amikor a technológiai lehetőségek, a nagy ötletek és a világi fejlemények összeértek, elkezdődött a futballmenedzser-programok nagy korszaka, amely közel egy évtizeden át tartott, mi magunk pedig tanúi, élvezői lehettünk egy ilyen kisebb csodának. Alábbi cikkünkben felidézzük az 1990-es évek végétől a 2000-es évek közepéig tartott éra érzületeit, örömeit és helyenként kínjait, melyekben bizonyára olvasóink egy jelentős hányadának is része volt.
Mielőtt mindent elárasztott és leuralt volna a folyton felugró, végtelenül idegesítő reklámokkal, kötelezően a világhálóra kapcsolódó léttel, fizess-hogy-nyerhess típusú sémákkal operáló piacosodott online gaming-világ – no és az olyan szörnyek, mint mondjuk a gamifikált tőzsde-szerencsejáték, focimenedzsernek alig álcázva, mellyel tavaly ősszel behatóan foglalkoztunk – léteztek olyan virtuális világok, melyekbe annyira jó volt belebújni, belefeledkezni, hogy sokan a mai napig visszajárnak hozzájuk.
Addiktív játékokból persze ma sincs hiány, mint ahogy azokból a szélsőségesen nyomorúságos, kilátástalan, önmagukban elviselhetetlen élethelyzetekből sem, melyek kiváltják az igényt a létező valóságból való ideiglenes elvonulásra, kikapcsolódásra. Ennek módjai a legális és illegális tudatmódosító szerek alternatíváiként – esetleg kiegészítőiként – azok a virtuális valóságok, melyek a számítástechnika révén váltak elérhetővé a lakosság egyre szélesebb körei, első körben persze az ún. kockák, PC-buherátorok számára. Ha ebből a jellemzően elemző-tervező, analitikus gondolkodású csoportból kiválasztjuk az elkötelezett futballrajongókat (ebbe a „kasztba” soroljuk magunkat is), megkapjuk a focimenedzser-játékok eredeti fejlesztőit, és persze felhasználóit.

Ultimate Soccer Manager
Az első igazi „aranylövés” a futballmenedzser-játékok sorában az Ultimate Soccer Manager, röviden USM volt, amely a brit Impressions fejlesztőcég nevéhez fűződik. A vállalat 1989-től 2004-ig működött, az 1990-es évek végén az egyik legsikeresebb ilyen jellegű szellemi műhelynek számított. Az USM art directora a szakmában komoly presztízsű Chris Beatrice volt, akinek munkásságát ma is nyomon követhetjük a különféle közösségimédia-oldalakon.
Amellett, hogy az általa nyújtott mérkőzésélmény egészen magával ragadó volt, a játékot többek között lenyűgöző részletessége tette Európában kora legnépszerűbb focimenedzser-programjává: olyan hangulatos elemekkel volt teletűzdelve, mint a mérkőzés utáni sajtónyilatkozatok, a bundázás (!) beépített lehetősége. Eredeti ötletek tucatjai, valóságszerű megoldások hosszú sora, a beleélést segítő funkciók egész tárháza állt a játékos rendelkezésére.
Az Ultimate Soccer Manager utolsó kiadott verziója, az USM 98 Windows 95 és 98 operációs rendszereken futott – ehhez a változathoz már mellékeltek manuális adatszerkesztőt, az otthoni buherátorok kis mennyországát is! A kiadócég Sierra tervezte ugyan az USM 2000 megjelentetését, fejlesztése azonban (szerintük) lassan haladt, a projektet végül törölték. Ezzel azonban a játék története nem szakadt meg: 2012-ben két fanatikus rajongója ingyenesen kifejlesztette és kiadta hozzá a 2012–2013-as szezon adatfájljait, azóta pedig több újabb update is született hozzá az évek során. A nem-is-annyira-amatőr fejlesztők, és a programot a mai napig időről időre a virtuális polcról levevő játékosok közössége vallja, hogy ismert hibái, gikszerei ellenére, azokkal együtt ma is élvezhető az USM. Utóbbiakat persze mi magunk is észleltük, tapasztaltuk a játékkal töltött több ezer óránk során, évtizedek óta berögzült szokássá vált például a gyakori játékállás-mentés, mivel a program a virtuális idő előrehaladtával időnként váratlanul összeomlott, és a sokadik szezon után a mentések fájljaiban olyan adatbázis-hibák kezdtek felhalmozódni, amelyek a legmeglepőbb pillanatokban eredményeztek azonnali kilépést… Akár ez a jelenség is rávezethet arra a fontos életbölcsességre, hogy még a legjobban sikerült karriert is, ha már túl sokáig húztuk, ideje elengedni, és inkább teljesen frisset, újat kezdeni.
Képernyőkép az Ultimate Soccer Manager 98-ból: a számos beállítási lehetőség közt ott van a játékosokat motiváló győzelmi bónusz mértékének meghatározása is!Championship Manager
A CM első kiadását, amely 1992-ben jelent meg, BASIC nyelven írták hálószobájukban az angol Collyer-testvérek. Paul és Oliver Collyert, akik amúgy elkötelezett Everton-drukkerek, 2010-ben ütötték lovaggá az Egyesült Királyságban a számítógépes játékiparban elért eredményeik elismeréseként. A Championship Manager, melynek ’93-as változatát már C nyelven fejlesztették, a kései ’90-es, korai 2000-es évek legnépszerűbb focimenedzser-játéka lett. A lelkes felhasználók a mai napig készítenek hozzá új, frissített adatbázisokat, idén pedig megünneplik a kiadás 20. évfordulóját is.
A Collyer-tesók 1994-ben Londonba költöztek, ahol Sports Interactive néven megalapították saját fejlesztőcégüket – ezt vásárolta fel végül 2006-ban a japán óriás Sega. A játék a Championship Manager 97/98-ra forrott ki igazán, számos egyéb részlet mellett ebben a változatban már a pontrúgások elvégzőit is előre beállíthattuk. Az 1999-ben megjelent CM3-ból, amely már 25 ezres adatbázissal dolgozott, 170 ezer példányt adtak el csak Angliában. A 2000-ben piacra dobott CM 00/01-ből 300 ezernél is több kelt el, ebben volt először adatszerkesztői felület, ami innentől a későbbi verziókban is megmaradt. A CM 01/02 volt az első változat, amely a PC mellett megjelent xBox-ra is. Ebben huszonhét ország száz ligájából lehetett válogatni, megjelent benne egy, a játékosok összehasonlítására szolgáló funkció is, a súlyosabb sérülteket pedig el lehetett küldeni műtétre a mielőbbi gyógyulás érdekében.
A hanyatlás egy eladási rekorddal indult
A játék történetének fordulópontját a 2003 tavaszán megjelent Championship Manager 4 jelentette. Kiadása első napján rekordot döntött az eladások számában az Egyesült Királyságban, megelőzve a korábbi csúcstartó Command & Conquer: Generals-t. A számláló végül 300 ezer eladott példány felett állt meg, a hardcore rajongók körében azonban nem aratott egyöntetű sikert számos hibája, hiányossága miatt – ezek egy részét orvosolta az utolsó kijött update, a CM 03/04, amely 200 ezres focista-adatbázist, és negyvenhárom ország száznál is több játszható ligáját vonultatta fel. Érdekesség, hogy csak az adatbázisa összerakásán több mint 2500 ember dolgozott.
A CM4 felemás fogadtatása is hozzájárult a 2003-as nagy töréshez, szakadáshoz: a kiadó Eidos több hatalmat, beleszólást akart a fejlesztőcégen belüli ügyekbe, melynek következményeként a kiadási jogok végül a Segához kerültek. Pár évre rá, 2006-ban a kapun így belülre került japán óriáscég egyszerűen felvásárolta a Sports Interactive-ot – az SI-nek a hatalomátvétel időpontjában 34 alkalmazottja volt, manapság közel kétszázan dolgoznak a cégnek, amely üzletileg azóta is megkérdőjelezhetetlenül sikeres. A Football Manager névre átkeresztelt játékuk első változata 2004 végén, eddigi utolsó verziója tavaly novemberben jelent meg, az FM azonban fejlesztői hátterét, hangulatát, működését, filozófiáját tekintve bizony már egy másik történet…
Kiemelt kép: a szerző személyes archívuma