Út Kecskeméttől Lausanne-ig, majd onnan az Európa-bajnokságra?

Út Kecskeméttől Lausanne-ig, majd onnan az Európa-bajnokságra?

2024. márc. 17.

Szalai Gábor nevét 2022 őszén ismerhette meg a magyar labdarúgást kedvelők szélesebb közönsége. A 23 éves bekk ekkor mutatkozott be az NB I-ben az újonc Kecskeméti TE színeiben. Azóta már több válogatott összetartáson is részt vett, majd idén januárban a svájci első osztályban szereplő Lausanne gárdájához szerződött.


Kezdjük egy kérdéssel a magyar válogatott kerettag labdarúgó bemutatását: milyen teljesítményt kellett mutatnia az előző és a jelenlegi szezonban ahhoz, hogy felfigyeljenek rá a Genfi-tó partján?

 

Szalai Gábor 22 esztendősen, NB I-es újoncként vált alapemberré a háromfős kecskeméti védelem bal oldalán. Az előző szezonban csak a bajnokságban 2428 percet volt a pályán, míg a jelenlegiben 1479-et. Másfél év alatt egy híján 50 élvonalbeli meccset pakolt Szabó István vezetőedző a fiatal játékosának a lábába, ezzel biztosítva a meccsterhelést, a folyamatos fejlődést és a rutint.

 

Mindezt a lehetőséget, a bizalmat Szalai remek játékkal hálálta meg. Több statisztikai mutatóban is az OTP Bank Liga élmezőnyéhez tartozott. A legalább 1000 percet pályán töltő belső védők közül ő nyerte meg a 2. legmagasabb arányban a fejpárbajokat (71,19%). Övé volt a 7. leghatékonyabb cselezési mutató (79,17%). A labdát a támadóharmadba a 8. legjobb hatékonysággal juttatta el (72,67%) és csak egyetlen védő szerzett nála több gólt (3) – az ex-újpesti Abdoulaye Diaby (4). Feltűnő, hogy a játék eltérő elemeiben tudott kimagaslót alkotni. Mind védekezésben (fejpárbajok megvívása), mind a labda megtartásban és annak előre játszásában (sikeres cselek, sikeres passzok a támadó harmadba), mind a befejezéseket illetően volt olyan mutató, ahol a legjobb védők között szerepelt a neve.

 

Az idei (fél)szezonban sem tétlenkedett. Bár a fejbárbajait már jóval kevésbé hatékonyan vívta meg (51,35%), azon kívül minden védekező mutatóban legalább hozta az előző szezon szintjét vagy előrelépett. Ennek ellenére az megállapítható, hogy Szalai Gábornak nem a védekezés a fő erőssége, hanem a támadások építése, ami abszolút arra utal, hogy egy modern belső védővel állunk szemben. Az ezt alátámasztó mutatókban rendre fejlődés figyelhető meg, amit természetesen az is befolyásol, hogy 2023 őszére megváltozott a KTE játékstílusa. Többet volt náluk a labda, magasabban húzták meg a védelmi vonalukat, többször kellett felállt védelmek ellen játszaniuk. Mindezen szituációkban Szalai képességei is még jobban kidomborodhattak.


szalaiga.jpg
(Forrás: kecskemetite.hu)



Bár már Svájcban futballozik, az NB I 2023-2024-es kiírásában az ő nevéhez fűződik a 6. legtöbb progresszív passz kilencven percre vetítve, holott egy évvel korábban még csak a 18. helyen állt. És a volumennel párhuzamosan növekedett a hatékonysága is (73%-ról 78,4%-ra).


A támadó harmadba is hárommal több passzt kísérelt meg eljuttatni meccsenkénti átlagban, igaz, e tekintetben 10%-os visszaesés jellemzi a pontosságát. Összességében sokkal többet passzolt, kilencven percenként átlagosan 11-gyel többet, miközben megőrizte a 82% körüli pontosságát. De nem csak passzokkal, hanem labdacipelésekkel is tudta segíteni a támadójátékot. A progresszív labdacipelések terén kétszer annyit vállalt mérkőzésenként, mint egy évvel korábban és ehhez társult a védők között kifejezetten jónak számító cselezési készsége is.

 

Emellett pedig hihetetlenül jó befejező. Az NB I-ben a 2022-23 szezon kezdete óta egyetlen egy belső védő sem szerzett annyi gólt (7) és termelt akkora xG-t (5,63), mint ő.

 

A lausanne-i karrierje is egyelőre egészen jól fest. Amióta a kerethez tartozik, kilenc bajnoki mérkőzést játszott a svájci gárda, ő pedig hat alkalommal került a pályára és mindannyiszor a kezdőcsapat tagja volt, ráadásul ezeket a találkozókat végig is játszotta. Ez azonban még nagyon kicsi minta ahhoz, hogy részletesen elemezzük.

 

Ami pedig a válogatottat illeti, a kezdőcsapatba beférkőznie nem lesz sétagalopp, mivel rég nem látott túlkínálat mutatkozik a bal oldali belső védő pozíciójában. Szalai Attila mellett mostantól Dárdai Mártonnal is meg kell küzdenie a játékpercekért. Némi összehasonlítási alapként az alábbi grafikonon ábrázoltuk a főbb mutatóikat az előző idényből.

 



 

Természetesen a Bundesliga, a Süperlig és az NB I nem tekinthetők azonos nívójú bajnokságoknak, ezáltal torzul a fenti összehasonlítás. Szerencsére Marco Rossinak és stábjának lényegesen több adat és tudás áll rendelkezésére azon döntés meghozatalára, hogy kit szerepeltessen Kölnben, majd pedig Stuttgartban a védelem bal oldalán. Azonban annyi biztos, hogy Szalai Gáborral nem csak mennyiségben, de minőségben is bővült az olasz kapitány repertoárja. Így újabb poszton adódhatnak az átlagosnál kellemesebb problémái a bőség zavara miatt, főleg, ha az idény végéig Szalai Attilának is sikerül beverekednie magát a Freiburg kezdő tizenegyébe.

Kiemelt fotó: 24heures.ch

Szerző

Bognár Ákos

Bognár Ákos

Bognár Ákos

Életemet hatéves korom óta áthatja a sport. Általános iskola első osztályában szerettem meg a futballt, minden szünetben lent játszottam a betonos pályán. Ezidőben kezdtem el követni a Premier League-et, és kaptam meg az első FIFA-mat. A sport iránti szenvedélyem azóta csak még jobban elmélyült, ezt pedig igyekszem analitikus szemlélettel megjeleníteni különböző írásaimban, elsősorban a magyar labdarúgással kapcsolatosan.