„Vágyom az új tudásra, és nem csak a futballból, más sportágakra is nyitott vagyok” – interjú Szabó Istvánnal

– Az MLSZ 2015 nyarán elmeszelte az NB I-es Kecskemétet, és csak a harmadosztályban kapott indulási engedélyt a csapat, végül önkormányzati támogatás híján a megyei első osztályban indult el. Ön hol volt ekkor, mit érzett kecskemétiként?

– 2012-től már nem Kecskeméten dolgoztam, úgyhogy nem volt rálátásom az ügyre, sem a jogi oldalára, sem a tulajdonosi működésre. Kecskemétiként sajnáltam természetesen a kizárást, az NB I-ből a megyei futballba zuhanni óriási visszaesés. Az akkor kizárt öt csapat közül egyébként egyedül a Kecskemét tudott azóta visszajutni az első osztályba.

– A nekünk adott tavaszi interjúban azt mondta, dolgozott a futballon kívüli világban is. Hol és mit?

– Soha nem esett nehezemre a focin kívüli munkát is végezni. Volt az életemben néhány év, amikor dolgoztam az építőiparban, például burkolók mellett. Hajnaltól kora délutánig ott dolgoztam, aztán mentem edzést tartani a gyerekeknek. Így sikerült összerakni a családi büdzsét. Egyáltalán nem szégyellem, hogy ilyen típusú munkát is végeztem, inkább melós embernek, melós edzőnek tartom magam, mint megmondóembernek.

– 2008-ig gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozott a kecskeméti utánpótlásban, és más úton indult, mint a többiek. Miért?

– 23-24 évvel ezelőtti időszakról beszélgetünk, amikor még egészen más légkörben zajlottak az edzések, meccsek. Gyakori kép volt az oldalvonal mellett kiabáló edző, szülő, az emiatt idegesen játszó gyerek. Amikor a legidősebb fiam elkezdett gyerekként futballozni, figyeltem, hogy milyen feladatokat végeztetnek vele és a társaival, milyen pedagógiai módszereket alkalmaznak, hány labdaérintés van egy edzésen. Nagyon kevés volt, ez sütött abból, hogy edzés után még milyen sokáig kergették a labdát a srácok. A 6 és 10 éves kor közötti gyerekeknek alig mutattak be gyakorlatokat az edzők, ez is hiányzott.

Én más módszereket alkalmaztam, és óriási dolognak tartom az MLSZ-es licencek megjelenését, az életkori sajátosságokhoz igazított, átfogó képzési tervezetet, ami alapján elindulhatott a komolyabb munka. Addig ad hoc jelleggel dőlt el, ki hogyan képezi a kicsiket. Néha elgondolkodtam azon, hogy ha az edzői kar korábban is ilyen modern eszköztárral közeledett volna a gyerekekhez, egy-egy játékos milyen sokra vihette volna.

– Kicsit úgy gondolkodott, mint Szoboszlai Zsolt, Szoboszlai Dominik édesapja a fehérvári Főnix Gold létrehozásával, hogy önállóan, valamivel többet, jobbat kínálna a gyerekeknek Kecskeméten?

– Aki ismer, tudja, hogy mindig különc voltam. Amikor mindenki itt edzett a gyerekekkel a városi stadionnál, én elvittem őket egy másik sportpályára, mert ugyan öltöző nem állt rendelkezésre, a fű remek minőségű volt. Nálunk nem volt 80-100 gyerek egy korosztályban, legfeljebb 20-30, a fele idővel lemorzsolódott a suli miatt, alkalmazkodnunk kellett a helyi viszonyokhoz. Elkezdtük mérni a gyerekek értékeit, bevontam ebbe a munkába egy nagyra becsült helyi orvost, és segített nekünk a TF-en a terhelésélettani labort is vezető Petrekanits Máté is. Szerettük volna elérni, hogy a gyerekek a keményebb edzések közepette is egészségesek maradjanak, ehhez pedig tudnunk kellett, hogyan terhelhetjük őket. Ez az egész szokatlan volt, így Kecskeméten engem leginkább a csoportom szeretett, meg a szülők. Közben jártam külföldi tanulmányutakra más csapatokhoz.

– Azért elég lesújtó, hogy a progresszív gondolkodás inkább ellenszenvet váltott ki, mintsem támogatást.

– Akkoriban bevett szokás volt, hogy a téli időszakban bezárták a tornatermet, és nem lehetett edzeni. Felemeltem ez ellen is a hangomat. Mi az addigi szokásokkal szembemenve júniusban sem álltunk le, hanem elmentünk nemzetközi tornákra, például Svédországba. Más azt mondta, a gyerekeknek pihenésre van szüksége a téli és a nyári szünetben, mi másképp gondolkoztunk, és emiatt sem voltunk közkedveltek. Azt is furcsállták, hogy a 6-8 éves kis játékosoknak nem 5-ös labdát adunk, hanem az életkoruknak megfelelően kisebbet, és gumilabdával fejelgetünk.

Szabó István gyakran szembement a szokásokkal (Forrás: kecskemetite.hu)

– Asszisztens edző volt korábban Kecskeméten, Pakson. Milyen tapasztalatokat tudott hasznosítani vezetőedzőként?

– Tomiszlav Szivics mellett dolgoztam Kecskeméten és Pakson is másodedzőként. Sokat tanultam tőle. Én terveztem és jórészt vezettem is az edzéseket, persze Tomi felügyelete alatt. A mentális felkészítésből is sokat merítettem ebben az időszakban. Ám én vezető típus vagyok, annak idején ezt már Tomi is mondta, de mások is. Ő is bátorított, hogy célozzam meg a vezetőedzői munkát, és ez így is lett. Először Kecskeméten, az NB I-ben lettem vezetőedző, ahol ötödikek lettünk a csapattal, majd az NB III-ban és az NB II-ben, most pedig újra az NB I-ben.

– Egy korábbi interjújában azt mondta, másfél éve új útra lépett a Kecskemét. A kinevezésével elindult időszakra célzott?

– Igen, a szemléletváltásra gondoltam. Amikor a csapat tavaly feljutott a harmadosztályból az NB II-be, leültünk beszélgetni a tulajdonossal és Tóth Ákos szakmai igazgatóval. Úgy láttam, hogy bár az anyagi háttér rendezett volt, mégsem volt egység a csapatban, így különböző okokból 16 játékostól is megváltunk. Közös volt az elhatározás, hogy más típusú edzőre és futballistákra van szükség, mint addig.

– Említést tett szigorú kritériumokról, amelyek alapján be lehetett kerülni a csapatba. Miről van szó egész pontosan?

– Ismertem a nagy fizikai igénybevételt jelentő NB II mezőnyét, és emiatt jó állóképességgel rendelkező, jó felépítésű, speciális gyorsasággal bíró játékosokra volt szükségünk, akik technikailag is megbízhatóak. Fontos volt, hogy olyan labdarúgók jöjjenek, akik nem csak megértik a taktikát, de véghez is akarják vinni, és nyitottak az újra. Kiemelt szempont volt a sportemberhez méltó életmód. Ezek szerintem hétköznapi kritériumok egy csapatnál, meg is találtuk a megfelelő játékosokat. Amikor feljutottunk az NB I-be, nem értettem, hogy miért kellene szétszedni a csapatot csak azért, mert az első osztályban fogunk játszani. Az elvárások ugyanazok voltak feléjük, mint addig, ezzel tisztában voltak, az adatok mérésével ellenőriztük, hogy jól teljesítenek-e, és nem csalódtunk. Miért kellett volna váltanunk?

– Értem, amit mond, ugyanakkor itthon az a megszokott, hogy ha egy csapat feljut az első osztályba, gyorsan beszerez 3-4 volt NB I-es futballistát, tőlük várja a stabilitást, és az NB II-es játékosokra sokszor legfeljebb kiegészítő szerepet mer rábízni. A Kecskemét teljesen szembe megy ezzel a filozófiával, a mostani csapat 90 százaléka az NB II-ben is játszott, van, aki 2 éve az NB III-ból érkezett.

– Mindig azt hangoztattam, hogy nekem az igazságos szemlélet fontosabb, mint a hétvégi eredmény. Ha ehhez tartom magam, és hiszek bennük, akkor furán vette volna ki magát, hogy a feljutás után elküldünk pár játékost, és külföldieket hozunk a helyükre.

Fontos, hogy a tulajdonossal beszélgetve mindig adatokkal tudtam igazolni, hogy miért maradjon nálunk például Szalai Gábor vagy Vágó Levente. Ő mindig azt kérdezi tőlem: tudunk-e még fejlődni. Ez a helyes kérdés és a jó filozófia.

– Lénárt Mátét látom a klub weboldalán videoelemzőként, aki egyben scout is. Túlnyomórészt melyik régióban keresi a játékosokat a Kecskemét Magyarországon kívül?

– Máté az általam megjelölt szempontok alapján ellenőrzi, keresi a játékosokat. A kiszemelt futballistákat aztán Tóth Ákos vizsgálja és én. Sokat utazom, a mezőkövesdi mérkőzésünk másnapján például már a Szeged–Diósgyőr összecsapáson voltam. Sok mindenkinek hiszek, de leginkább a saját szememnek.

–  Akkor a játékosmegfigyelő nem is utazik?

–  De, szokott ő is, ám a kiválasztási folyamat több lépcsős. A külföldi játékosok megfigyelése más tészta, de nem légiósokban gondolkodunk, hanem magyarokban.

– Már az érkezdése előtt is három belső védővel játszott a Kecskemét a másodosztályban, vagy ezután váltott erre a felállásra?

– Az én érkezésemmel tértünk át erre a felállásra. A korábbi csapataimra nem volt jellemző a három védő, de az volt a vízióm, hogy az NB II-ben magas, erős belső védőkkel és egy hasonló centerrel lehetünk majd sikeresek. Nekem az a filozófiám, hogy a mostani felállás, és játékrendszer hosszabb távon is alkalmazható Kecskeméten, függetlenül attól, hogy ki az edző. Megalkottuk a posztokra szabott kritériumrendszert, a játékunk felépítését, és innentől ehhez lehet majd játékosokat keresni, nem pedig egy-egy játékoshoz igazítani a taktikát. Nem csak az NB I-ben, sok csapatnál látom, hogy egy edzőváltás után kicserélődik a keret, új szakember jön új vízióval, és nem alakulhat ki állandóság egy játékrendszerhez igazodva. Nálunk az új időszámítás ezt a hosszú távú víziót is jelentette tavaly nyáron.

– Nagyon fontos, és izgalmas témát feszegetünk: van-e a Kecskemétnek saját stílusa? Vagy inkább futballfilozófiáról beszélhetünk?

– Futballfilozófiánk van, szlogennek is szoktam hívni, így hangzik: egyedül minden nehéz, együtt semmi sem lehetetlen. Ez a jelmondat a hozzáállásunkat, a szenvedélyünket, a gondolkodásmódunkat tükrözi. Ez az alap, ehhez igazodva alakítottuk ki a játékrendszerünket. Kecskeméti stílusjegyekről talán önteltség lenne még beszélni ilyen rövid idő elteltével. Erre majd később térjünk vissza. A fejlődési ívünk látható, az adatok alátámasztják ezt. Mezőkövesden sajnos megérdemelten kaptunk ki, ám minden mutatóban az ellenfél fölé kerekedtünk, ahogy a Puskás Akadémia ellen is, amely rendre a dobogón végez.

– Az MLSZ statisztikája szerint 641 labdaérintése volt a csapatnak 14 forduló alatt a támadóharmadban, ez az NB I-ben az utolsó helyet jelenti ebben a mutatóban. Szándékosan a kevés labdabirtoklásra, és a gyors támadásépítésre, kontrákra próbálja helyezni a hangsúlyt a csapat?

– Nagyjából ez az elképzelésünk. Az első fél évben megpróbáltuk egy szintre hozni a játékosok kondícióját, és megtanítottuk nekik a háromvédős rendszert. Ezután arra összpontosítottunk, hogyan tudunk minél nagyobb sebességgel és pontossággal átmenni védekezésből támadásba. Azokat a játékosokat kerestük, akik a pálya középső és támadóharmadában nagyon gyorsan tudnak váltani.

Banó-Szabó, Szuhodovszki és Katona 4 másodperc alatti 30 méteres sprintekre képes a védekezésből támadásba való átmeneteknél a középső és támadóharmadban. Ismerve ezeket a képességeket, arra alapozunk, amivel eredményesek lehetünk.

Alapvető taktikai elemeket tanítunk a játékosoknak, akik nyitottak a munkára, a rengeteg taktikai gyakorlás pedig kamatozik a pályán a mérkőzéseken is.

– Amikor egy csapat csendben, stabilan, megbízhatóan teljesít, utóbb mindig kiderül, hogy ez annak is köszönhető, hogy a tulajdonos nem akar beleszólni a napi működésbe, játékospolitikába. Kecskeméten nem szól bele?

– Nem.

– A dobogón telel a Kecskemét…

– Nem biztos, miből gondolja ezt?

– Három pontra van a záró őszi forduló előtt a negyedik Puskás Akadémia, eggyel kevesebb győzelemmel, rosszabb gólaránnyal.

– Matematikailag még van esélye, hogy megelőzzön minket.

– Ebben igaza van. A dobogóról szerettem volna csupán kérdezni, amit a hírek szerint tavaly felrajzolt az öltözői táblára az oda vezető lépcsőfokokkal. Most is ott van a táblán ez a rajz?

– Nem, mindig valami új motivációs eszközhöz nyúlok, most is kitalálok majd valami mást. Ám fontos, hogy realista vagyok, a csapat felé is kizárólag valós elvárásokat támasztok. Továbbra is a biztos bennmaradás a cél, ehhez mozgósítjuk a motivációs eszköztárat. Abban a pillanatban, amint biztossá válik, hogy az első osztályban maradunk, módosítjuk a terveket, és új célt tűzünk ki.

– Öntől idézek: „37-39 pont elég a bent maradáshoz.” A csapat őszi teljesítménye alapján a középmezőny akkor is elérhetőnek tűnik, ha tavasszal lesz hullámvölgy. Tegyük fel, hogy az 5-7. hely valamelyikén végez a Kecskemét. Ha abból indulunk ki, hogy a cél túlszárnyalni az előző évet, meddig juthat a csapat a jövőben, mik a szakmai, anyagi lehetőségei?

– Nézze, Kecskemét nagyon szép, élhető város az ország közepén, autópályával övezve. Annak idején Tököli Attilától Bori Gáborig a nevesebb NB I-es játékosok is imádtak itt játszani. Szívesen jönnek ide a futballisták, vagyis lesz utánpótlás. Képesnek tartom a csapatot arra, hogy a kialakított játékrendszerben hosszú időn keresztül jó teljesítményt mutasson. Kecskemét és az itteni szurkolók is megérdemlik az NB I-et, és a szükséges erőforrások is rendelkezésre állnak.

Kecskemét vonzó hely a futballisták számára Szabó István szerint (Forrás: kecskemetite.hu)

– Ön hogyan képzi magát? Angol nyelvű anyagokból, konferencián, esetleg szakmai utakra megy külföldi csapatokhoz?

– Főképp angol nyelvű anyagokból, rendkívül hasznosak. Az MLSZ képzéseire is elmegyek, és a Németországban edzősködő fiamon keresztül német nyelvű szakmai anyagokhoz is hozzájutok. A magyar edzőktől is sokat lehet tanulni. Vágyom az új tudásra, és nem csak a futballból, más sportágakra is nyitott vagyok, főképp mentális tekintetben.

– Nyilatkozott is róla, hogy kosármeccsre jár néha Kecskeméten.

– Oda is, de mindegyik csapatsportot szeretem, és az egyéni sportágakat is követem. Ha olimpia van, mindent megnézek, szurkolok a mieinknek.

– És milyen típusú edzők inspirálják?

– Az újítók. A másolók kevésbé. Nagyon nagyra tartom Johan Cruyffot, szeretem José Mourinhót, Antonio Contét, Jürgen Kloppot. Figyelem a döntéseiket, a filozófiájukat, szeretek tanulni tőlük.

– A végére egy könnyedebb kérdés. Kecskeméten a hírek szerint a futballisták állítják össze a házirendet. Tudna mondani belőle pár pontot, ami ezt érzékelteti?

– Van egy tervezet, amelyet végül a játékosok javaslataival kiegészítve öntünk formába. Ennek az a lényege, hogy ha az ő pontjaik is benne vannak a házirendben, akkor nehezebben szegik meg, hiszen ez az ő szabályzatuk. Például ők írták bele, hogy meddig van kimenő a hétköznapokon. Nem is kellett senkit sem megbüntetni kimaradás miatt. Ugyanígy az indokolatlan sárga lapért járó büntetési tételt is ők határozták meg, és ez is bevált.

Kiemelt fotó: kecskemetite.hu