Van Dijk, a Kane-telen City és egy új sztárcsapat születőben – PL-rajt után (II. rész)

Liverpool FC – A visszatérő

Szép, szép, hogy a Liverpoolé a legtöbb gól (17), a messze legtöbb lövés (20-szal veri a második Manchester Cityt), még a kaput eltaláló próbálkozásokat tekintve is vezet (öttel több van neki, mint a Citynek), sőt neki a legmagasabb az xG-je (17,6), a mindent elsöprő támadójáték közepette sem szabad azonban elfeledkezni arról, mennyit jelent ennek a csapatnak a súlyos térdsérülése után az idén visszatérő Virgil van Dijk.

Csak a miheztartás végett: azon az 51 bajnokin, amelyen az Anfielden pályára lépett, a Liverpool nem veszített (44 győzelem, hét döntetlen). Mármost nélküle hatot is elbukott, még inkább rondítja a képet, hogy egymás után hatot. De nem csak az Anfielden brillírozik a holland: a 2019–2020-as idényben vele a védelem tengelyében a 38 bajnokin összesen háromszor szenvedett vereséget Jürgen Klopp csapata (kétszer már bajnokként), egy idénnyel korábban mindössze egyszer (és 22 gólt kapott csupán), idén pedig még veretlen. És nem csak hátul vezér, Jordan Hendersonnal és James Milnerrel egyetemben az egész csapatot példásan terelgeti. Ne feledjük, a Liverpool az egyetlen a mezőnyben, amelyik nem szenvedett még vereséget, és ha a Citynek, valamint a Chelsea-nek sem sikerült, vajon ki fogja elkapni? Talán majd a Manchester United a jövő héten.

Manchester City – Centerhiány

Ami akkor is jól érzékelhető, ha 14 találatával a City a szerzett gólok tekintetében is az élmezőny tagja. Márpedig azt nem állíthatjuk, hogy kegyes lett volna hozzá a sors, minthogy az első hét fordulóban lejátszotta már a Chelsea, a Liverpool, a Tottenham, az Arsenal és a Leicester elleni rangadóját is. Lenne néhány csapat, amelyik belerokkan egy ilyen szigorú rajtba, a Cityt nem abból a fából faragták.

Nemhiába sokak első számú esélyese a bajnoki címre (ezen sorok írójánál is), úgy is, hogy ugyancsak sokak szerint fontosabb lett volna Harry Kane-ért megadni azt, amit a Spurs követel (már ha volt egyáltalán bármiféle hajlandóság Daniel Levy elnökben Anglián belül elpasszolni talizmánját), semmint 100 millió fontot kiperkálni Jack Grealish-ért. Nyilván nem baj, hogy leigazolta a 26 éves klasszist, de sokkal inkább kellett volna minden követ megmozgatni a világ (egyik) legjobb centeréért. Mert ha Kane-nel támad a City, alighanem simábban veri a Chelsea-t, meglehet, legyőzi a Liverpoolt, és a számos lehetőség egyikét biztosan gólra váltja Párizsban. Mert Kane góllövésre született. Egy olyan csapatban gyakorolhatta volna ráadásul kedvenc időtöltését, amelyikbe vágyott, amelynek mezében még inkább emelkedett volna a motivációs szintje. A 25-30 bajnoki gólt garantáltan hozta volna, és bár az újbóli bajnoki cím enélkül is meglehet, a BL-győzelem neccesebb. Ahhoz kellett volna csak igazán Harry herceg. Mindjárt királlyá is vált volna.

http://legacy.bunteto.com/labdarugas/jack-grealish-a-100-millio-fontos-ember/

Manchester United – Az örök edzőkérdés

Pedig már azt lehetett gondolni, nyugi van. Az első öt bajnokijából négyet behúzott a United, igaz, a vészharangot már a negyedik bajnoki győzelem előtt megkongatták, amikor a Young Boys ellen emberhátrányban, egy csúnyán eladott labda nyomán kikapott BL-meccsen a Solskjaer-csapat. Az Ole elleni támadássorozat megindításához elégnek bizonyult azonban, ami az Aston Villa elleni vereséggel, valamint az Everton elleni iksszel újabb muníciót kapott.

Nem is szabad persze felmenteni a norvégot, akinek továbbra sem sikerült meggyőznie a szakmát afelől, ő az, aki visszaültetheti a trónra a Unitedet, a látszat ellenére azonban iszonyatosan nehéz a dolga. Egyfelől nem szabad hagynia, hogy a kívülről érkező állandó kétkedés megingassa, másfelől pedig valami elképesztően jó pedagógiai érzékkel kellene elérnie, hogy a hat támadóból – Cristiano Ronaldo, Edinson Cavani, Jadon Sancho, Marcus Rashford, Anthony Martial, Mason Greenwood – az a három is happy maradjon, aki épp nem játszik. Ha pedig Paul Pogba történetesen a bal oldalról befelé induló szélsőt játszik – amire többször volt már példa ugyebár –, a három mindjárt négy, ezt azért tudni kell kezelni. Persze az sem ártana, ha elérné Solskjaer, hogy ne szaladjanak át úgy a csapatán, ahogy azt a Villarreal vagy az Everton futballistái többször is játszi könnyedséggel megtették, de hát ezért szajkózták a United-féltők, hogy egy világklasszis belső középpályás elkélne még.

Ha azt vesszük, hogy a United következő hét bajnokiján sorrendben a Leicester, a Liverpool, a Tottenham, a Manchester City, a Watford, a Chelsea és az Arsenal ellen meccsel, könnyen el is dőlhet Solskjaer sorsa, de tegyük gyorsan hozzá, vele a Unitednek a rangadókon viszonylag jól ment. Hogy ez a megerősített csapat is hajlandó-e annyira kontrára játszani, mint az elmúlt szezonokban szereplő, kérdés, a képességek ezúttal is meglennének hozzá.

Newcastle United – A változás szele

Amelyik alaposan megcsapta a St. James’ Parkot. A szaúdi szerepvállalással új időszámítás kezdődik Newcastle-ben, így inkább azon érdemes immár elgondolkodni, ki válthatja Steve Bruce-t a kispadon (Lucien Favre, Steven Gerrard és Frank Lampard is képbe került); már a januári átigazolási ablakban teletömik új játékosokkal a csizmákat, vagy ahogy a klub újdonsült elöljárói megfogalmazták, ez azért egy lassúbb, alaposan átgondolt, de egyértelműen a Newcastle naggyá tételét célzó építkezés lesz; hogyan lehet megtalálni a módját annak, hogy valódi megasztár is Észak-Angliába költözzön, elég lesz-e hozzá a temérdek pénz (mert amíg London kulturális pezsgésével, a valamivel jobb időjárással a futballszempontokon túl is épp eléggé vonzó lehet, Newcastle azért más világ). És ott van persze az ellenoldal, amelyik egy autoriter rezsim, az emberi jogokkal nem különösebben törődő állam beengedését a Premier League-be nyilván joggal bírálja.

Egyelőre persze ott tartunk, hogy a nyeretlen Newcastle a bennmaradásért küzd, a játékosok pedig a jövőjükért; bár nem szeretnénk őket elkeseríteni, de nem nagyon látni, hogy az Allan Saint-Maximin, Callum Wilson, Miguel Almirón, Joe Willock, Jamal Lewis ötösön kívül bárki is eséllyel lenne tagja a jövőbeni, már alaposan átalakított Newcastle-nek.

http://legacy.bunteto.com/labdarugas/elobb-lassunk-tisztan-aztan-itelkezzunk-velemeny/

Norwich City – Az átutazó

Teljes talány ez a Norwich. Elvégre aligha találni még egy olyan csapatot a Premier League utóbbi egy-két évtizedében, amelyik azután, hogy mondhatni módszeresen legyalulja a teljes másodosztályú mezőnyt, a Premier League-ből csont nélkül zuhan ki. Azonnal, esélytelenül a megkapaszkodásra.

Mert hát a norwich-i forgatókönyv szinte változatlan: a 2018–2019-es szezonban 11 pontot verve a harmadik Leedsre, 46 bajnokin mindössze hatszor vereséget szenvedve, a második Sheffield Unitedet is öt ponttal megelőzve simán jutott fel az élvonalba. Aztán ahogy jött, ment is: miközben a Sheffield nagyjából ugyanazzal a csapattal a szezon meglepetését szolgáltatva a kilencedik helyen zárt, a Norwich a 38 bajnokijából 27-en kikapott, az utolsó tíz PL-meccsét egyaránt elveszítette, 21 pontot gyűjtve, a még bentmaradó Aston Villától 14 ponttal elmaradva pottyant ki.

Mi történt erre? A Championshipet megint utcahosszal nyerte (tíz ponttal a harmadik, és idei meglepetéscsapat Brentford előtt), majd a PL-ben ugyanolyan pocsékul folytatta, ahogy két évvel korábban abbahagyta. A hetedik fordulóban szerezte meg az első győzelmét – a két évvel korábbi szezont is beleszámítva 16 egymást követő PL-vereség után. Egyenesnek tűnik az út vissza a másodosztályba, annál is inkább, mert a Norwich szerezte idén a legkevesebb gólt (kettő), övé a legalacsonyabb xG (5,8), valamint a legkevesebb lövéssel befejezett akció. Mégis, ha van edző, akinek betonbiztosnak tűnik a helye, az Daniel Farke.

Southampton FC – Ings nélkül

Majd’ kilences xG-vel szerzett öt gólt a Southampton, azaz ha valaki azt találja mondani, nem is hiányzik ebből a csapatból Danny Ings, aligha ítéli meg jól a helyzetet. De hát van-e ilyen elvetemült kerek e világon? Az Aston Villába igazoló center nélkül nem csak hogy kevés gólt szerez a Soton, nyerni sem tud, egyelőre legalábbis négy döntetlenre futotta mindössze az erejéből. Pedig a játékfelfogáson mit sem változtatott Ralph Hasenhüttl, továbbra is a letámadáson alapszik a Southampton futballja, amit a statisztikák is alátámasztanak: a dél-angliai egylet játékosai kísérelték meg a legtöbbször nyomás alá helyezni az ellenfelet, a hét fordulóban összesen 1173-szor. Ha viszont azt vesszük, a letámadás megindítását követő öt másodpercben átlagban hányszor szerzett labdát a csapat, csak a tizedik legjobb a Southampton. Persze mit nem adna egy tizedik helyezésért a bajnoki tabellán, ám úgy fest, az előző két szezonban összesen 34 góllal jelentkező csatárklasszis nélkül lehetetlen lesz megszerezni. Úgy is, hogy a Blackburn Roversből igazolt, a másodosztályban legutóbb 28 gólt vágó Adam Armstrong mutatott már ígéretes jeleket.

Tottenham Hotspur – Útkeresés

Nagyjából azóta ezt csinálja a Spurs, hogy elküldte korszakos edzőjét, Mauricio Pochettinót. Amit olyannyira bán ma már Daniel Levy, hogy büszkeségét levetkőzve a nyáron igyekezett az argentint hazacsábítani, a Paris Saint-Germain nem engedte. Hogy jövő nyáron mi lesz, nem tudni, ám ha nem ragaszkodnak hozzá különösebben Párizsban – egy gyengébb BL-szereplés elég lenne hozzá –, a Spurs mindjárt ugrik, efelől senkinek se legyen kétsége.

Hogy ez mennyire foglalkoztatja a sokadik számú jelöltből londoni vezetőedzővé avanzsáló Nuno Espírito Santót, nem tudni, ő egyelőre teszi a dolgát. Már amennyire tudja. Mert mintha maga sem lenne képes eldönteni, elveihez ragaszkodva a passzív, reaktív, a stabil védekezésen alapuló kontrafutballt erőltesse, vagy a Spurs hagyományaihoz inkább passzoló, a szurkolói elvárásokkal megegyező kezdeményező focit próbálja megvalósítani. Azt érezni, a kettő közt őrlődik, ebből lett egy öszvérfutball, ami soha nem jelent sok jót.

Nem talált még rá tehát a helyes útra a Spurs, amelyik a támadóstatisztikákat tekintve (kapuralövések, akciószám, labdaérintések száma a támadóharmadban, illetve az ellenfél tizenhatosán belül) csúnyán a mezőny végén kullog. Nem úgy fest, hogy ezek a számok Nunóval nagyon változnának, úgyhogy bármennyire is meghasonulás az imádott edző bukásáért szurkolni, a Tottenham hívei leginkább abban bízhatnak, Pochettinónak sem sikerül a BL-serleget Párizsba vinnie.

Watford FC – Új seprű

Mondjuk a tulajdonos Pozzo család a régi seprű kifejezést nem is nagyon ismeri. Vegyük csak a legutóbbi, 2019–2020-as szezont, amikor az idei előtt utoljára az első osztályban szerepelt a Watford. Emlékszik valaki arra, hány edző irányította abban az egyetlen szezonban a csapatot? Segítünk: négy. Kezdte az együttest az FA-kupa-döntőbe juttató Javi Gracia, szeptemberig húzta. Az őt váltó (amúgy visszatérő) Quique Sánchez Flores három hónapot kapott, Nigel Pearsonnak a karanténidőszakon is át kellett kormányoznia a watfordi hajót, hogy a cél előtt érthetetlen mód leváltsák, és az addigi másodtisztet, Hayden Mullinst nevezzék ki ideiglenesen kapitánynak. Csoda, hogy elsüllyedt a ladik?

Az előző idényben csak ketten irányították a Watfordot, de a klubot az első osztályba juttató Xisco Munoznak hét forduló után lejárt az ideje. A tulajdonos-ügyvezető Gino Pozzo Claudio Ranierit nevezte ki. Vajon mi lesz ebből? Nyom egy Leicestert, vagy a Fulham sorsára jut a Watford? Előbbivel ugyebár bajnoki címet ünnepelhetett az „örök második” olasz, a Fulhamet nem tudta jobbá tenni, sőt: 17 meccséből hármat nyert csak meg, idény közben jött, idény közben ment. Szó mi szó, utóbbira nagyobb az esély Watfordban is, ha csak a klub egyedüli kincse, Ismaila Sarr nem menti meg egymaga csapatát.

http://legacy.bunteto.com/labdarugas/troy-deeney-egy-jelenseggel-kevesebb/

West Ham United – Kétfrontos harc

Az FA-kupa januári indulásával a kétfrontos lehet persze háromfrontos is (vagy akár négy), úgy fest mindenesetre, a kettős terhelés – PL és Európa-liga – nem tesz jót a Kalapácsosok bajnoki szereplésének. Elvégre a két El-csütörtököt követő mindkét bajnokiját elvesztette a West Ham: előbb a Manchester United ellen drámai körülmények közt (Jesse Lingard a 89. percben lőtt gólt, Mark Noble a 95.-ben tizenegyest rontott), aztán a Brentford ellenit, ugyancsak odahaza.

Lehet, persze, hogy az Európa-liga nélkül is hasonlóképp alakultak volna az angliai eredmények, az El-ben mindenesetre szépen masírozik David Moyes együttese: simán hozta a Dinamo Zagreb és a bécsi Rapid elleni meccseket is. Csakhogy amíg a 4-2-3-1-ben játszó csapat négyes támadóegysége nagyon rendben van – Jarrod Bowen, Said Benrahma, Pablo Fornals, Michail Antonio –, helyettesük nincs már ugyanolyan minőségben (Andrij Jarmolenkónak csak felvillanásokra futotta immár több, mint hároméves londoni karrierjében, Nikola Vlasicnak kell még egy kis idő, míg hozzászokik a West Hamben megköveteltekhez). Ettől függetlenül ígéretes a csapat, az Európa-ligában akár vaskos meglepetést is kelthet, de hogy ismételten harcban legyen a BL-indulásért, azt nehéz elképzelni.

Wolverhampton Wanderers – A paradigmaváltás

Portugál portugál, mégis mennyire más! Mert amíg a Wolves Nunóval óvatosan futballozott, és csak hátrányban kezdett el vadul támadni, a világéletében másodedző, de a Benficában vezetőedzőként is esélyt kapó Bruno Lage-zsal az első perctől fogva gólra törően, proaktívan játszik. Vagy legalábbis így kezdett, és bármilyen furcsa, amikor az első három játéknapon sorban alakította ki a helyzeteket, és kapura lőtt 57-szer (17-szer próbálkozott a Leicester, 25-ször a Tottenham, 15-ször a Manchester United ellen), egyetlen pontot sem szerzett, aztán a Watford ellen, majd jóval visszafogottabb teljesítménnyel a Southampton (öt kapuralövés szemben a Soton 18 próbálkozásával) és a Newcastle ellen viszont nyert. Mi azért reméljük, a Wolves tartja magát ahhoz a lendületes, első szándékból a kaput támadó játékához, amit a szezon elején produkált, mert ha az is eredménnyel párosul, a Molineux megőrül. A semleges drukker meg örül.

http://legacy.bunteto.com/ajanlo/lukaku-az-uj-vardy-a-bielsa-magia-pl-rajt-utan-i-resz/