Véget ért a „rocksztár” és a Wycombe Wanderers ikonikus története

Gareth Ainsworth 1973. május 10-én született Blackburnben, ahol el is kezdte a labdarúgói álmai felé vezető útját. Miután nem volt elég jó ahhoz, hogy az akkori Roversbe beférjen, így első lépcsőfoknak a Northwich Victoria csapatát választotta, ahol bemutatkozott a felnőttek közt 1991-ben. A következő 12 év alatt hét különböző együttesben fordult meg, némelyikben többször is, és igazából nem találta sehol sem a helyét.

2003-ban aztán már rutinos, 30 éves játékosként került az akkor harmadik vonalban sínylődő Queens Park Rangershöz, ahol aztán végre otthonra lelt. Hat szezonon keresztül volt a nyugat-londoni gárda futballistája, egy megbízható játékos, aki a sérülései miatt viszonylag keveset játszott.

Aztán 2008-ban hat mérkőzésre megbízták amolyan beugró edzőként, mert ekkor már pontosan tudták a klubnál, hogy Ainsworth ebben az irányban tervezi a folytatást, majd 2009 áprilisában pedig újabb öt találkozón irányította a QPR-t. A következő idény tavaszán több edző mellett is segédkezett, amíg a sérüléséből lábadozott, aztán a felépülését követően úgy érezte, hogy még tudna segíteni egy alacsonyabb osztályú csapatnak, így előbb kölcsönbe, majd végleg átigazolt a harmadosztályban a kiesés ellen küzdő Wycombe Wanderershez.

Noha vele sem tudták megúszni a kiesést, de a League Two-ban aztán bronzéremhez segítette a csapatot, és ez feljutást is ért egyben. Az újabb harmadosztályú szezon során megint jöttek a sérülések, és tavasszal búcsúztak is a League One-tól. Jött a 2012-13-as évad, szeptemberben itt is számítottak rá beugró edzőként, majd a felépülése után játékos-edzőként vele fejezte be az idényt a Chairboys. Ezután véglegesítette a vezetőedzői, azaz menedzseri szerződését a vezetőség, ő pedig bár hivatalosan nem vonult vissza, 40 évesen már érthetően az edzői és nem a labdarúgói szerepére koncentrált.

Különböző bandákban zenélt, de a futball fókuszában végül a rocksztár ambíciók a háttérbe szorultak. Unatkozni biztosan nem volt sok ideje, mert a venezuelai feleségétől három gyermeke született, és arra is maradt energiája, hogy elvégezze és diplomát szerezzen a liverpooli egyetem futballmenedzseri képzésében.

De térjünk vissza a wycombe-i edzői működéséhez. A 2013-14-es idény nem alakult valami fényesen, csupán az utolsó bajnokin sikerült kivívni a bennmaradást a negyedik vonalban. Nyerni tudtak a már biztos utolsó Torquay otthonában 3–0-ra, miközben a Bristol Rovers odahaza kikapott, és így a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzték a riválist. Ezt aztán egy olyan szezon követte, ahol az utolsó pillanatig volt esélyük a feljutásra, mert két körrel a vége előtt még a dobogó alsó fokán tanyáztak. Csakhogy egy hazai vereség, illetve a mára már megszűnt Bury FC sikere azt jelentette, hogy a Chairboys play-offra kényszerül. Itt aztán egy oda-vissza győzelmet hozó elődöntő után a fináléban alulmaradtak a Southend Uniteddel szemben, miközben az ellenfél a hosszabbítás hosszabbításában tudta megmenteni a meccset, majd egy maratoni hosszúságú tizenegyes-párbajban végül győzött.

A sokkhatást nem is követhette más, mint egy jelentősebb visszaesés, és a középmezőnybe zuhantak vissza. Ainsworth egy későbbi interjúban elismerte, hogy ebben az időben a klub igen bizonytalan anyagi körülmények között működött, amit csak játékosok eladásával tudtak kiegyensúlyozni. Két szezon is ráment erre, de aztán jött a 2017-18-as kiírás, amikor a szezon kétharmadánál beálltak a harmadik helyre és azt a bronzérmet már onnantól nem is engedték el, ez pedig feljutást ért számukra.

Hat esztendő után sikerült visszatérniük a harmadosztályba, ahol újoncként el is érték az alapvető célt, a bennmaradást. Volt időszak, amikor a szurkolók már a feljutási reményeiket is kifejezték, de ezek nem tükrözték a valóságot, főleg ami a tavaszt illeti, mert februártól április közepéig mecset sem nyertek, és már-már megérintette őket a kiesés szele, de sikerült összekapniuk magukat még időben. A sikeres szezonzárást egy még jobb kezdet követte az új idényben. Egy vereségük volt december közepéig, még a tabellát is vezették ekkor, és bár a nagyon sűrű időszakban megtorpantak, amikor márciusban megállt a futballélet, akkor a 34 meccsen elért 59 pontjuk a 8. helyet jelentette. A százalékos mutatójuk azonban elegendő volt arra, hogy elinduljanak a play-offban. A júniusi, nézők nélküli elődöntő első meccsén idegenben nyertek a Fleetwood Town otthonában, majd a hazai döntetlen a Wembleybe vezette őket, ahol a klub történetének legnagyobb sikerét aratták az Oxford United elleni sikerrel.

A Championshipben aztán nem sok babér termett nekik, hiszen egyetlen fordulót sem tudtak a kiesést jelentő vonal felett eltölteni, de szemernyi kétség sem fért ahhoz, hogy Ainsworth pozíciója sziklaszilárd. A búcsút követően a cél a visszajutás volt, és a szezon végi hatodik hely ismét esélyt kínált erre a rájátszáson keresztül. Az elődöntőben az ott mindig elvérző MK Dons ellen még sikerrel jártak, ám a fináléban a Sunderland végül megállította a Chairboyst.

A jelenleg is zajló idénynek ismét úgy vághattak neki, hogy cél a feljutás. Február vége felé járva ez egy teljesen reális cél, hiszen ott vannak a play-offot jelentő helyek közvetlen közelében, csakhogy innentől már nem ugyanaz az ember fogja vezetni a csapatot. Ainsworth több mint tíz éven keresztül irányította a Wycombe Wandererst, ezzel ő volt a leghosszabb ideje hivatalban lévő vezetőedző az EFL-ben, ugyanis hiába a Harrogate Townt irányító Simon Weaver 2009-es kinevezése, mert a sárga-feketék csak 2020-ban jutottak fel az EFL-be, így az első 11 év a profi ligákon kívüli bajnokságokban jött össze neki.

Menedzserként 550 tétmérkőzés jutott Ainsworth-nek, miközben játékosként 118 alkalommal húzta magára a csapat mezét. Az utódja egy másik klublegenda, Matt Bloomfield lesz, aki több mint 500 tétmeccsen játszott a Wycombe színeiben, és tagja volt a Championship-be feljutott csapatnak. Róla úgy beszéltek egy ideje a csapat környékén, hogy ő volt Ainsworth „meghosszabbított keze a pályán”. Most esély nyílik rá, hogy Bloomfield is egy hosszú fejezetet írjon bele a klub történelemkönyvébe, és örökébe lépjen a legendának.

A 49 éves Ainsworthre pedig az a nemes feladat vár, hogy biztosan tartsa bent a Championshipben a QPR-t, amely jelenleg a 18. helyen áll a 24 csapatos ligában. A londoni klub szezonját jól mutatja, hogy hősünk a harmadik edző, aki megfordul az idény során a kispadon…

Kiemelt fotó: Getty Images