Veszprémben csak Bombacért kellett izgulni, Deckarm egykori balesete máig figyelmeztető jel
Három kézilabdázótól köszönt el péntek este a jelenlegi veszprémi közeg legstabilabb alkotóeleme, a közönség, vagyis nemigen várják vissza a harmadik meccsre a Szeged elleni bajnoki döntőt. A 35–28-ra végződő első csata legizgalmasabb kérdésének az számított, szenvedett-e súlyosabb egészségkárosodást Dean Bombac. A diagnózis: eszméletvesztés után agyrázkódás és állkapocstörés.
A vendégek játékmestere egy ütközés nyomán mindjárt a mérkőzés elején magatehetetlenül terült el a földön. Ligetvári Patrik vállával találkozott, a játékvezetők viszonylag gyorsan fújtak, Rodrigo Corrales, a veszprémi kapus pedig jelezte az orvosi stáb felé, hogy baj van.
A szlovén irányító a saját lábán, mentősök kíséretében hagyta el a csarnokot, agyrázkódás gyanújával szállították kórházba; érdemes a mozgását figyelni a pályáról lefelé menet, az M4 felvételein.
Bombaccal ugyanis nem először történik meg bajnoki döntőben, hogy láthatóan beszűkült tudattal, koordinálatlanul mozog. Ezúttal viszont példaértékű döntés volt, hogy kikísérték és azonnal a kivizsgálásával folytatták.
Nyolc éve, első szegedi időszakának végén, Carlos Pastor korszaka alatt a szegedi csarnokban hasonlóan ijesztően mozgott egy ütközés utáni földet érés nyomán. De akkor a pályán hagyták, és benne volt a pakliban, hogy az öntudatlanul mozgó kézilabdázó maradandó sérülést szenved egy újabb kemény testi kontaktus után. A hasonló esetek hazánkban 1979, vagyis Joachim Deckarm elhíresült balesete óta különösen figyelmeztetők.
A világ akkori legjobb balátlövője, a világbajnok Deckarm a Tatabánya–Gummersbach mérkőzésen – miután átvette a később edzőként is legendás Heiner Brand passzát – Pánovics Lajossal ütközött. Összecsattant a két fej, a 25 éves Deckarm pedig azonnal kómába esett, majd másfél órás életmentő műtéten esett át a János-kórházban. 131 nap után ébredt fel, maradandó agykárosodást szenvedett, kerekesszékkel tud mozogni. Idén január 19-én a 70. születésnapját ünnepelte, a tiszteletére készített összeállításban Lándori Balázs kollégánk a sportnapilapban alaposan részletezi az utótörténetet, az egészségügyi ellátás miatt keletkezett kételyeket.
Egyes tatabányai szemtanúk szerint viszont Deckarm már a végzetes jelenet előtt sem volt egészen önmaga egy korábbi ütközés nyomán, és ha ez így van, a pályán sem szabadott volna hagyni…
Idén Bombac – 2016-tal szemben – a megfelelő eljárásban részesült, a már ekkor 5–2-es hátrányban lévő Pick Szeged viszont erre a meccsre elveszítette az összjátéka legfontosabb elemét. Hatgólosra nőtt a különbség, a félidő előtt még feltornázta magát egyre a Szeged, de pillanatok alatt megint megrázta magát a Veszprém.
A BL-szezonban bravúros győzelmeket arató Szeged az őszi és a tavaszi tapasztalatok alapján viszont egyetlen kulcsjátékost sem tud nélkülözni a nagy ellenfelekkel szemben.
Bombac viszont a visszavágón sem léphet pályára, a pickhandball.hu idézi dr. Szabó István csapatorvos véleményét: „Deki a körülményekhez képest jól van, a meccs után hazatérhetett Szegedre. A sérülést követően MRI-vizsgálaton vett részt, amely állkapocstörést állapított meg. Hétfőn újabb vizsgálat vár rá. Mivel volt egy eszméletvesztése, így agyrázkódást is szenvedett, pihennie kell, nem játszhat a szegedi második meccsen. Az egyik fülére kevésbé hall, de erről a hétfői vizsgálat adhat majd pontos diagnózist, hogy mi lehet a probléma.”
A klub eljárást kezdeményez majd a sérülést okozó veszprémi játékossal, Ligetvári Patrikkal és a döntő két játékvezetőjével szemben. Mint írják: „Számunkra elfogadhatatlan, hogy ez a súlyos sérülést eredményező szabálytalanság büntetlenül maradt. Hivatalos panasszal élünk a Magyar Kézilabda Szövetség illetékes bizottsága felé, a lépéseket ennek érdekében hamarosan megtesszük.”
Bombac nélkül még nagyobb bravúrnak számítana egy visszavágás. A veszprémi közönség már péntek este – amikor még nem ismerte a diagnózist – sem számolt döntő meccsel a döntőben, ezért is adott méltó körítést Kentin Mahé, Omar Yahia és Andreas Nilsson búcsújának.
Yahia öt, Mahé hét, Nilsson tíz év után költözik, a jövőben PSG, a Gummersbach, illetve a göteborgi Önnereds mezét viselik majd. Nilsson és talán Mahé esetében is igaz: emblematikus játékosokkal lesz szegényebb a dunántúli klub.
Ahogy emblematikus játékossal lesz szegényebb néhány napon belül a Tisza-part is, a szerdai bizonyosan az utolsó hazai tétmeccse lett volna a Győrbe szerződő Dean Bombacnak.
Kiemelt fotó: PICK Szeged Handball Team
.jpg-16:9.webp)