Visszavonult a Premier League cselkirálya – Eden Hazard nem varázsol többé

Akkor persze még senki sem gondolhatott arra, hogy a minden tekintetben galaktikus transzfer egyszersmind a királyi gárda történetének legrosszabb igazolását jelenti majd, hiszen Hazard 2019-ben a világ egyik legkitűnőbb játékosa volt, akit – a 2016-os bokatörése kivételével – a súlyosabb sérülések is elkerültek – egészen addig. Aztán valami visszafordíthatatlanul megváltozott, és a legjobb korban, illetve csúcsformában lévő belga játékmesternek egyszerűen nem ment többé a játék, s miközben a madridiak szárnyaltak, ő a csapat bolygója körüli pályán tétlenül keringve egyre csak távolodott a Blancóktól, a futballtól és egykori önmagától is. Na de kezdjük az elején.

Mesébe illő karrierstart a Ligue 1-ben

Eden Hazard a belgiumi La Louviere-ben látta meg a napvilágot 1991. január 7-én. Már a szülei is labdarúgók voltak, apja a belga másodosztályban szerepelt, édesanyja pedig a női élvonalban, éppen Edennel volt három hónapos terhes, amikor a családalapítást és az anyaságot előtérbe helyezve szögre akasztotta a stoplist. Három öccse született, mindannyian futballoznak, közülük a legismertebb Thorgan, aki jelenleg az RSC Anderlecht játékosa, és eddig 46-szor szerepelt Belgium nemzeti csapatában, Kylian pedig az NB I-ben, Újpesten is megfordult.

Az ifjú Eden szülőhazájában a Royal Stade Brainois és a Tubize csapataiban pallérozódott, majd 2005-ben Franciaországba tette át a székhelyét, az országhatár másik oldalára, és az OSC Lille akadémiáján folytatta karrierjét. Két évvel később, 16 évesen már a felnőttek között is bemutatkozhatott, első teljes szezonjában, a 2008–2009-es kiírásban pedig valósággal berobbant a Ligue 1-be. Első, nem francia nemzetiségű játékosként nyerte el az év fiatal labdarúgója díjat, majd a rákövetkező évben is elhódította azt, így ő lett az első, akit kétszer is megkapta e kitüntetést. A 2009–2010-es idényben már a Lille egyik meghatározó játékosa volt, bekerült az év csapatába és az év játékosa díjra is jelölték, de azt végül a Lyon csatára, Lisandro Lopez elhappolta előle. A következő szezonban azonban már nem volt nála jobb, a 20 éves belga lett a francia élvonal történetének legifjabb év játékosa díjazottja a felnőttek között is; a 47 év után újra bajnoki címet ünneplő Lille pedig a Francia Kupát is megnyerte, így fennállása során másodszor tudott duplázni. A 2011–12-es évadban ugyan a „szelídek” csak a harmadik helyen zártak a bajnokságban, Hazard azonban tovább emelte a csapásszámot, karriercsúcsot jelentő 20 gólt szerzett, és az idény végeztével 35 millió euróért átigazolta a Chelsea.

Londoni aranyévek

Eden Hazard pályafutása legszebb éveit a Stamford Bridge-en töltötte, hét éven keresztül játszott a világ legerősebb bajnokságában, ahol 245 fellépése során 85-ször zörgette meg az ellenfelek hálóját és 43 gólpasszt osztott ki a Chelsea színeiben. Két bajnoki címet, egy-egy FA- és Ligakupát, valamint két Európa-liga-trófeát is nyert a kékekkel. Ezen időszak alatt hat különböző edzője volt, akik kivétel nélkül alapemberként számítottak a jobblábas belgára. Hazard bal oldali tükörszélsőt játszott többnyire, de értelemszerűen a másik oldalon is bevethető volt, a területváltásai a londoniaknak óriási potenciált, az ellenfeleknek pedig állandó veszélyforrást jelentettek. Univerzális támadó játékos volt, olyan adottságokkal, amikkel csak születni lehet. Hozzá aztán tényleg ragadt a labda, alacsony súlypontjának is köszönhetően elképesztően jól és magától értetődően tudta kontrollálni a játékszert, hirtelen irányváltásaival bármikor bolondot csinált a védőkből. Az angol élvonalban eltöltött hét szezonja alatt négy ízben is beválogatták az év csapatába, de ami ennél sokkal izgalmasabb, felállított egy szinte megdönthetetlennek tűnő rekordot is: átlagban 3,7 sikeres csele volt mérkőzésenként, amivel toronymagasan vezeti a Premier League történetének vonatkozó örökranglistáját (és minden egyes szezonjában letaszíthatatlan volt e képzeletbeli trónról), olyan játékosokat maga mögé utasítva, mint Cristiano Ronaldo, Ryan Giggs, Thierry Henry, Steve McManaman, Jay-Jay Okocha, Gianfranco Zola vagy David Ginola.

Belgium történetének egyik legkiemelkedőbb válogatott játékosa

Eden Hazard a nemzeti csapatban is letette a névjegyét, 126-szor ölthette magára a címeres mezt, és 33-szor volt eredményes. Csak Jan Verthongen, Axel Witsel és Toby Alderweireld szerepelt több alkalommal a belga válogatottban, gólt pedig csupán Romelu Lukaku szerzett többet nála. Első mérkőzését Luxemburg ellen játszotta 2008-ban, 17 évesen, az utolsót pedig a csúfosan sikerült tavalyi katari világbajnokság csoportkörében Horvátországgal szemben. A vb után lemondta a válogatottságot, mondván, nem akarja elvenni a helyet a fiatalok elől. Egy egészen kivételes generáció tagja volt, amely bár a csúcsra sosem jutott fel, azért így is történelmet írt 2018-ban.

Az oroszországi Mundialon a „Vörös Ördögök” látványos és magabiztos futballt bemutatva szerezték meg a bronzérmet, Belgium történetének legjobb világbajnoki szereplését produkálva. Eden Hazard (három góllal és két előkészítéssel) ezüstlabdás lett, és a torna álomcsapatába is bekerült.

Hosszan tartó és fájdalmas hervadás Madridban

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, Hazard legparádésabb londoni éve éppen az utolsó volt. A PL 2018–2019-es kiírásában 37 mérkőzésen 16 gól (10 xG-re) és 15 gólpassz volt a mérlege, utóbbi statisztikában az összes topligát tekintve is legjobb lett. Meccsenként 6,8 lövő- és 1 gólhelyzetet alakított ki, összesen 137 cselt mutatott be, a topligás játékosok közül ő vezette be a legtöbbször a labdát a támadóharmadba, és a harmadik legtöbb métert tette meg a kapu felé a labdával. A Chelsea ugyan csak harmadik lett a bajnokságban, de megnyerte az El-t, és döntőt játszott a Ligakupában, ahol a Manchester City csupán tizenegyes-rúgásokkal tudta felülmúlni. A 28 éves belga a csúcson volt, ez vitán felül áll – az érte kifizetett 115 millió euró pedig maga a bizonyíték.

A madridi szerepvállalását értelemszerűen hatalmas várakozások kísérték, a klub az első Ronaldo nélküli szezonjában a LaLiga harmadik helyén zárt, ami önmagában még nem lett volna tragédia, csakhogy a Real a BL-ből is kipottyant már a legjobb 16 között, azután, hogy 2016 és 2018 között sorozatban háromszor is elhódította a legrangosabb európai kupát.

Hazard spanyolországi küldetésén azonban már a kezdetektől átok ült, a nyári edzőtáborba mintegy 8 kilónyi súlyfelesleggel érkezett, aminek csak a felétől tudott megszabadulni, majd kisvártatva megsérült a combja. Az emiatt elnapolt bemutatkozása után némileg magára talált, ám a londoni formáját nem tudta megközelíteni. Egy PSG elleni BL-meccs aztán megpecsételte a sorsát, amikor a honfitársa, Thomas Meunier rúgta ki a lábát (véletlenül) egy lefordulás során, aminek következtében Hazard 2016-ban műtött és egy beépített lemezzel fixált bokája másodszor is eltörött. A szerencsétlen fault sorsfordítónak bizonyult, a belga soha többet nem volt a régi. A bokatörés után csak úgy sorjáztak a részben abból is következő újabb sérülések, összesen további 15 alkalommal dőlt ki a sorból a szélső.

Négy spanyolországi éve alatt mindössze 76 mérkőzésen lépett pályára, és ugyanannyit hagyott ki (tehát minden másodikat!) sérülés miatt. Ezek közül egyetlen egyszer játszotta végig a 90 percet, és minden sorozatot figyelembe véve 7 gólig jutott. Piaci értéke négy év alatt 150-ről 5 millió euróra zuhant, vélhetően ez is világrekord a maga nemében. A belga szerződése ugyan 2024 júniusáig szólt a Real Madriddal, ám közös megegyezéssel idén nyáron felbontották azt.

Hazard posztjából és főleg a játékstílusából egyenesen következett, hogy folyamatosan darálták, de az első bokatörését leszámítva (amiből még sikeresen és viszonylag gyorsan felépült) a Chelsea-nél töltött időszakában derekasan állta a sarat. Utolsó három londoni idényében összesen 287 ízben szabálytalankodtak vele szemben, találkozónként átlagosan 2,68-szor. Ennek ellenére hét szezon alatt mindössze 21 bajnokit kényszerült kihagyni, vagyis évente hármat.  

Hazard teljes összeomlásához azonban az elégtelen hozzáállása is kellett. A kötelező edzéspenzumon túl nem végzett semmi extra munkát, és egyáltalán nem volt már motivált a karrierjét illetően. Az étkezésre sem figyelt oda, ami a legmagasabb szinten ma már alapvető elvárás, az a plusz 4-5 kiló, amit cipelni volt kénytelen magán, kifejezetten sok. Ronaldo utódjául szánták, ám végül a portugál antitézise lett, minden létező szempontból.

Egészen bizonyos, hogy a „félprofi” mentalitása is szerepet játszott a madridi hanyatlásában, és noha a sérülései direktben nyilvánvalóan nem róhatók fel neki, az viszont igen, hogy annak még a látszatára sem ügyelt, hogy fenntartsa napról-napra foszladozó nimbuszát. A madridisták sosem zárták a szívükbe – igaz, nem is volt rá semmilyen okuk –, és 2021 tavaszán ennek a maradék kicsinyke esélyét is mindörökre eltörölte a belga. A Real a Chelsea-vel játszott BL-elődöntőt, a Bernabéuban megrendezett odavágón 1–1-re végeztek a felek. A Stamford Bridge-en Hazard kezdett, sőt egészen a 89. percig a pályán volt, a kékek azonban 2–0-ra nyertek és simán továbbjutottak – majd a Manchester City elleni döntőt is behúzták. Hazard a lefújást követően – szerfelett tapintatlan és visszataszító módon – a volt csapattársaival nevetgélt, ami után a vele addig is roppant barátságtalan spanyol sajtó örökös céltáblájává lett.

De mutassunk némi empátiát is, hiszen a belgának sem lehetett könnyű, Ronaldo-pótléknak érkezett egy vagyonért, folyamatosan küszködött fizikailag és mentálisan is, miközben erős szembeszélben kellett volna visszakapaszkodnia a csúcsra. Ha éppen nem volt sérült, többnyire akkor is csak a kispadon vesztegelt, az utolsó évben már tényleg alig-alig kapott lehetőséget, miközben jószerével közutálatnak örvendett Madridban: a minden idők legrosszabb Real-igazolása „titulus” az alapértelmezett és első számú jelzője lett. Egy ilyen csomaggal nem sokan birkóztak volna meg, ő maga viszont szabályosan felőrlődött – szakmailag teljesen, és részben alighanem lélekben is kiégett – miközben a teste sem bírta a strapát.       

A királyi gárdával egyébként Bajnokok Ligáját, két bajnoki címet, Király-kupát, európai és spanyol Szuperkupát is nyert, de aligha van bárki, aki bármilyen korrelációt feltételez ezen eredmények és Eden Hazard személye között. Nyári távozása után, amolyan „búcsúajándékként” még jól megforgatta benne a kést Toni Kroos is, aki Jude Bellingham érkezése kapcsán a következőt nyilatkozta:

„103 millió eurós átigazolási díj? Volt egy másik játékosunk, aki sok pénzért jött és gyakorlatilag hagyta meghalni a karrierjét.”

Nos, a 20 éves angol két hónap alatt többet tett a Real Madridért, mint a belga a négy spanyol fővárosban eltöltött éve során, szinte egymaga repíti a csapatot. Eden Hazard letűnése, futballistaként való fokozatos elsorvadása rendkívül lelombozó, részvétet keltő történet. Ő maga néhány hónapja még úgy fogalmazott, bírná még a profiskodást, csak hát senkinek sem kellett, még úgy sem, hogy ingyen igazolható volt – ez a szintű totális érdektelenség és közöny mindennél jobban illusztrálja azt a mélységet, és az abból való teljes kilátástalanságot, ameddig Eden Hazard süllyedt.

Nagy kár érte, a 2010-es évek egyik legjobb labdarúgója volt, ráadásul abban a korszakban tündökölt, amelyet alapvetően Lionel Messi és Cristiano Ronaldo páros dominanciája határozott meg. De bármennyire is sötéten, fájdalmasan és szomorúan alakult karrierje utolsó, túlontúl elhúzódó szakasza, az egyetemes labdarúgás történetébe kitörölhetetlenül bevéste a nevét. Klubszinten mindent megnyert, és a nemzeti csapatát is világbajnoki éremhez segítette – milliók és milliók gyönyörködhettek a játékában, több mint egy évtizeden át. Az a legkevesebb, hogy ez alapján emlékezzünk rá.

Kiemelt kép: Wallpaper Abyss - Alpha Coders