A baszkok először és utoljára megtörték a Real Madrid uralmát

Az 1980-as évek első felét a spanyol bajnokságban a baszk csapatok uralták. Az Athletic Bilbao és a Real Sociedad kisajátította az elsőséget: utóbbi 1981-ben és 1982-ben, előbbi pedig 1983-ban és 1984-ben lett aranyérmes a ligában. Kétrészes sorozatunk első főszereplője a Real Sociedad.

Az 1970-es évek spanyol futballja hazai porondon kétségtelenül a Madridról szólt, de csak részben a Realról (öt bajnoki cím). Az Atlético 1969-tól zsinórban nyerte José Eulogio Gárate révén a gólkirályi címeket, vagyis a Pichichi-trófeát, illetve több bajnoki aranyat is begyűjtött (1970, 1973, 1977). 1974-ben BEK-döntőt játszott, európai nagycsapatnak számított.

A Real Madrid 1978 és 1980 között három bajnoki címet is szerzett, ám új rivális kezdett felemelkedni: amikor Szusza Ferenc átvette az Atléticót 1978-ban. A Real Sociedad a szezon végén már a dobogót ostromolta – azonos pontszámmal végzett, mint a bronzérmes Atlético Madrid.

Az 1979–1980-as idényben az volt a csoda, hogy nem a Real Sociedad nyert: 38 meccses veretlenségi sorozatot állított fel, amelyet csak 2017-ben tudott beállítani, 2018-ban pedig megdönteni az FC Barcelona.

A baszkok a szezon utolsó előtti mérkőzésén veszítettek először, s ez a bajnoki címükbe került. A pamplonai születésű Jesús María Satrústegui szakadatlanul lőtte a gólokat, illetve 1978-ban megérkezett a klubhoz az az edző, akivel történelmet írtak: Alberto Ormaetxea.

Alberto Ormaetxea és José Luis Orbegozo (Forrás: RSF_ClassicPics X)

A San Sebastián-i születésű Ormaetxea több mint 200 mérkőzést játszott a Sociedadban szélső védőként, és miután Andoni Elizondo és José Antonio Irulegui mellett asszisztensként elég tapasztalatot szerzett, a klubvezetők felkérték, hogy vegye át a vezetőedzői posztot. Ormaetxea futballfilozófiája viszonylag egyszerű volt, a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt. A ligában ekkor a csapatok zöme a 4–4–2-es alakzatban hitt, Ormaetxea is így tett. A masszív védelemből indított gyors ellentámadásokra törekedett a csapata.

A védelmet Inaxio Kortabarria irányította. Ő volt az első futballista, aki Francisco Franco halálát követően, a diktatúra szimbolikus lezárásaként először mert nyilvánosan elhelyezni a kezdőkörben egy baszk zászlót – a vonatkozó törvényre fittyet hányva. A hátvéd 14 éven át szerepelt a csapatban, a spanyol válogatottba is bekerült. A válogatott pillére volt a Real Sociedad kapusa, Luis Arconada, aki 1984-ben Eb-döntőt játszott a spanyolokkal. A korszak egyik spanyol futballsztárjának számított.

Az említett Satrústegui mellett egy másik kiemelkedően eredményes csatára is volt a klubnak, Roberto López Ufarte. A Sociedad örökranglistáján a 153 gólos Satrústeguit a jelenleg is aktív Mikel Oyarzabal (132) követi, Ufarte a harmadik (111) – mindez jól mutatja, hogy a klub történetének legkiválóbb góllövői repítették ekkor a csapatot. Mégsem ők jelentették a különbséget a riválisokhoz képest, hanem a csapatszintű védekezés, a 34 bajnokin kapott 29 gól. A baszkok a szezonban négy mérkőzésen győztek háromgólos különbséggel, egyetlenegyszer sem nagyobbal.

A Real Sociedad nem kezdte jól az 1980–1981-es bajnokságot, aztán felkapaszkodott a dobogóra, de nyolc fordulóval a vége előtt még újra az ötödik volt. Ormaetxea azonban tökéletesen időzítette csapata formáját, az utolsó tíz mérkőzésen veretlen maradt a Sociedad, ebből nyolcat megnyert, köztük a Real Madrid ellenit is.

A zárófordulóban a csatakosra ázott gijóni pályán a Sociedadnak a döntetlen is elég volt a Sporting ellen a bajnoki aranyhoz. A 2–2-es eredménnyel pontazonosság alakult ki a Sociedad és a Real Madrid között, de az egymás elleni eredmények alapján a baszkoké lett a bajnoki cím. Ez volt Baszkföld első bajnoki címe a profi érában.

A gijóni bajnoki ünneplés eufóriája (Forrás: realsociedad.eus)

Ormaetxea szakértelme mellett a siker egyik fontos összetevője volt, hogy a csapat egy része helyi születésű, a klubhoz hűséges futballista volt, a kezdőcsapatból sokan a helyi akadémián nevelkedtek, vagy a San Sebastián CF-nél. A baszk identitás is meghatározó volt, egyetlen légiósa sem volt a csapatnak, hiszen a Sociedad ekkor még nem engedélyezte nem baszk játékosok szerződtetését.

Ormaetxea és José Luis Orbegozo – a klubelnök hatéves kora óta socio volt, tehát már a szülei is fizették a tagdíját – tudták, hogy meg kell tartani a csapat magját, ha sikeresek akarnak lenni a következő idényben. A kezdőcsapat egyetlen helyen sem változott az 1981–1982-es szezonra.

Története során először a BEK-ben indulhatott a Sociedad, de a CSZKA Szófia ellen rögtön el is vérzett, így kevesebb meccset kellett játszania az idényben. A bajnokságban a Real Madrid elleni győzelemmel kezdett, és a kilencedik fordulóig veretlen maradt. A közvetlen riválisok közül az Udo Lattek edzette FC Barcelona is sokáig jól szerepelt, a Sociedad így lemaradt, míg Vujadin Boskov Real Madridja gyengébb kezdés után az élre állt. Ám a két óriás közül a Real 1982 februárjától, a Barca márciustól mélyrepülésbe kezdett. A Barca sorra gyűjtötte a vereségeket, a Real a döntetleneket, miközben Ormaetxea csapata felküzdötte magát az ötödik helyről az elsőre.

Ismét csak a csapatszintű védekezés döntötte el a bajnoki cím sorsát: az 1980–1981-es szezon után megint a Sociedad kapta a legkevesebb gólt – az utolsó hét meccsen ötöt, s ez meghatározta a végeredményt. A Barca és a Real sem tudott nyerni az utolsó körben, miközben a Sociedad a másik baszk riválist, az Athletic Bilbaót fogadta. Hömpölyögtek az utcán a kék-fehér és a piros-zöld (ezek a baszk nemzeti színek) zászlós szurkolók. 

A hazaiak 2–1-es győzelmükkel megvédték a bajnoki címüket, ilyet sem előtte, sem azóta nem csinált a Real Sociedad. Érdekesség, hogy a két bajnoki cím évében nem Sociedad-játékos lett a gólkirály, hanem a barcelonai Quini.

Ormaetxea szobra a stadion előtt (Fotó: Imago/Shutterstock)

Ormaetxea szobra ma a Reale Arena előtt áll. Orbegozo 2010-ben halt meg, infarktust kapott, miközben imádott csapata meccsét nézte. A csapat edzőközpontja, a Zubieta az ő nevét viseli.

Borítókép: realsociedad.eus