A dél-afrikai futball fekete hercege

Ephraim Matsilele „Jomo” Sono 1955. július 17-én született Johannesburg külvárosa, Soweto nyomornegyedében, Orlando Eastben. Édesapja, Eric „Scara” Bamuza Sono az 1960-as évek elején az Orlando Pirates labdarúgója és csapatkapitánya volt, ám 1964-ben egy autóbalesetben életét vesztette. Néhány hónappal később édesanyja a nagyszüleihez vitte, és többet nem jött vissza érte. A nyolcéves fiú dolgozni kényszerült, hogy eltartsa a családját, mert mindkét nevelője betegséggel küzdött – a 87 éves nagyapja vak volt, míg nagymamája járni is alig tudott. Egy aprócska házban élt a két idős nagyszülő és a kisfiú, aki almát és földimogyorót árult a helyi focimeccseken a Natalspruits Groundon és a vasútállomásokon. Meg kellett keresnie a napi betevőt, a ruhára és az iskolai tandíjra való pénzt, hogy idővel ki tudjon törni a szegénységből.

Noha szeretett focizni, csapatszinten sokáig nem volt erre lehetősége a munkái miatt, ám az élet úgy akarta, hogy mégiscsak megismerje őt a világ. Az Orlando Pirates egyszer felkészülési meccset játszott a Natalspruits Groundon, a kis Ephraim pedig üzleti lehetőséget szimatolva itt próbálta meg a nézőknek eladni portékáját. Azonban a csapat egyik játékosa nem jelent meg, amit az edző úgy próbált meg orvosolni, hogy megkérte az akkor 14 éves gyermeket – akit az édesapja révén ismert –, hogy álljon be, hogy teljes legyen a létszám. Egy tálca alma megvétele árán ugyan, de Ephraim belement, s ha már így alakult, két gólt is szerzett. A kivételes bemutatkozásnak gyorsan híre ment, és pár nappal később arra tért haza az iskolából, hogy Dél-Afrika legnagyobb klubjainak képviselőit találta a házuk előtt. A számos ajánlat közül végül édesapja miatt a Pirates csapatának megkeresését fogadta el. Ördöngös cseleivel, remek passzjátékával és mesteri meglátásaival gyorsan a szurkolók kedvence lett, akárcsak egykoron az édesapja.

Ekkor kapta meg a „Jomo” becenevet, a kenyai Jomo Kenyatta után, aki gyarmatellenes aktivista és politikus volt, s hozzá hasonló vezetői tulajdonságokat láttak benne a „kalózok” szurkolói.  

Tagja volt a „The Happy People” néven elhíresült sikercsapatnak, amely 1971-ben, 1973-ban, 1975-ben és 1976-ban megnyerte a National Soccer League bajnoki címét. 1973-ban elnyerte az év sportolója díjat. A dicsőséges időszak során többször is járt Európában, rövidebb időszakot el is töltött a Sporting CP és a Juventus együttesénél is, ahol megannyi edzésen és próbajátékon mutatta meg tudását. Szerződést azonban nem kaphatott, mert nem tudott munkavállalási engedélyt szerezni, s ezáltal az európai karrierről le kellett mondania. 1977-ben úgy érezte, hogy ideje valami újat kipróbálni, így hát az Egyesült Államok felé vette az irányt. A pénz csábításának nem tudott ellenállni és az új kultúra megismerése is nagyon vonzotta, hogy megtudja, ott miként sikerült a színesbőrűeknek közelebb kerülniük az egyenlőséghez.

A New York Cosmos játékosa lett, ahol együtt szerepelhetett a legendás Pelével, Giorgio Chinagliával, Carlos Albertóval és Franz Beckenbauerrel. A nem épp barátságos metropoliszban sem az időjárás nem volt vonzó számára, sem az emberek nem voltak igazán befogadók vele szemben. Noha ő maga megtanult angolul, keveset beszélt, ezért többnyire azt hitték róla, hogy nem érti, amit róla mondanak. Megtanulta, hogy az egyenlőségtől nagyon messze áll a világ, s egy külföldire ez még inkább igaz, aki a helyiek szerint túl sok pénzt kap, ami az övék is lehetne. Így aztán egy év után áttette a székhelyét a Colorado Caribousba. Majd folytatva a sűrű csapatváltást, következett az Atlanta Chiefs, ahol egy másik dél-afrikai labdarúgóval, Patrick "Ace" Ntsoelengoéval játszott együtt. Végül 1980-ban a Toronto Blizzard együtteséhez igazolt, s itt talált leginkább otthonra, hiszen három szezont is eltöltött a kanadaiaknál. Az atlantai időszaka alatt jó kapcsolatot épített ki a Clemson egyetemi csapatának edzőjével, aminek köszönhetően nyaranta visszatért a Soccer Camp ifjúsági táborába, ahol tanított és bemutatókat is tartott.

Végül 1982-ben tért haza, majd megvásárolta az ország legnépszerűbb johannesburgi klubját, a Highlands Park FC-t. A csak fehér játékosokat alkalmazó együttesből egy csak színesbőrű labdarúgókat alkalmazó csapatot faragott, amely így kilépett a National Football League (NFL) égisze alól és csatlakozott a National Professional Soccer League-hez (NPSL), majd az 1985-ben a National Soccer League-be (NSL) került, ahol továbbra is csak színesbőrű játékosokat alkalmazó csapatok versengtek egészen az 1995-ös egyesülésig, amikor létrejött a ma is ismert Premier Soccer League (PSL).

Az egyesület Sono érkezése előtt időszaka kissé hektikus volt, és a szponzorok uralták, többszöri név-, logó- és színcsere is történt, így 1983-ban a tulajdonosváltással lezárult egy korszak, s egy teljesen új éra kezdődött el a klub életében. Első lépésként egykori, amerikai csapata tiszteletére Dion Cosmos névre keresztelte az ekkor már Dion Highlands FC-t, amiből a szponzori szerződés lejártával Jomo Cosmos lett.

Az általa lefektetett új irányelvek az utánpótlásra fókuszáltak, hogy a klubnál felismerjék, felépítsék és fejlesszék a tehetségeket.

Nem szerette volna, ha a saját gyerekkora jut osztályrészül a helyi fiataloknak, így ahol csak tudott, segített a környék szegényebb családjainak, hogy a sport felé tereljék a gyerekeket. Az évek során az egyesület programja hírnevet szerzett a bajnokságban, mert az innen kikerülő tehetségek közül többen bemutatkozhattak a dél-afrikai válogatottban, idővel pedig a szomszédos országok legkiválóbb tehetségeinek felfedezése és fejlesztése terén is kiváló munkát végzett a klub megfigyelői és edzői részlege.

Játékosként 1988-ig segítette saját csapatát, miközben ő maga volt az edző is, mellette olyan futballisták nőttek fel a Cosmos színeiben, mint Marco di Giavampaolo, Webster Lichaba, Graham Boyle, KK Sono, Johnny Masegela, de nagy hatása volt arra is, hogy olyan labdarúgók igazoljanak a johannesburgi együttesbe, mint Pitso Mosimane vagy Gesond Vilakazi. A klubjának nem volt elegendő anyagi lehetősége ahhoz, hogy megtartsa a legjobbjait, és olyan keretet építsen fel, amely a Kaizer Chiefsszel vagy az Orlando Piratesszel vetekedhetne hosszabb távon is. Ettől függetlenül Sono irányítása alatt a Jomo Cosmos számos sikert ért el Dél-Afrikában:

1987-ben megnyerte a National Soccer League bajnoki címét, 1990-ben a Bob Save Super Bowlt, 2002-ben és 2005-ben a Coca-Cola Kupát, valamint a kettő közt 2003-ban az SAA Supa 8 küzdelmeit is.

Ugyan 1993-ban kiestek a másodosztályba, de azonnal vissza is jutottak, majd az egyesülő bajnokságban (PSL) egészen 2008-ig tudtak stabil középcsapatként szerepelni. Ezt követően az egyre inkább pénzorientált labdarúgásban a szegényes körülmények közt üzemelő klub nem tudott lépést tartani az élvonallal. Előbb még a „liftező” állapot állt be, majd maradt a másodosztály. Az elmúlt évtized során egyszer jártak a Premier Soccer League-ben, még 2016-ban, de azóta a másodvonalban is inkább csak a tabella második felében találni őket. Idén pedig a kiesés veszélye is fenyegeti a csapatot, de még van egy halovány remény.

„Ez a csapat nagy múltra tekint vissza a dél-afrikai futballban, hiszen a National Soccer League-be való belépése óta rengeteg játékost termelt ki” – mondta Helman Mkhalele, a klub egykori növendéke, aki meghatározó törökországi légiós karriert tudhat maga mögött. „Nincs kétségem afelől, hogy Jomo változtatni fog a helyzeten, és képes lesz megmenteni a Cosmost.”

Sono 1996-ban elvállalt egy állást a nemzeti csapatnál, ő lett technikai igazgató. Dél-Afrika ugyanabban az évben megnyerte a hazai rendezésű Afrika-kupát, majd két évvel később visszatért, s ugyanezen munkaköre mellett ő volt a szövetségi kapitány is, akkor ezüstérmet szereztek az egyiptomi tornán. 1998-ban először kvalifikálta magát világbajnokságra a „Bafana Bafana”, ami két pontszerzéssel nem is zárult elsőre rossz teljesítménnyel, de Sono ismét távozott, majd négy évvel később ismét kijutottak a vb-re, ekkor már szövetségi kapitányként volt jelen. Szlovákia legyőzésével megszerezte első sikerét is a dél-afrikai csapat, amely szomorúan könyvelhette el, hogy nem sikerült továbbjutni a csoportkörből, a rosszabb gólkülönbségük miatt.