„A futballba menekültem, abban vezettem le az energiámat, ahogy a dühömet is” – interjú Lang Ádámmal

– „Egyhónapos kihagyás vár Lang Ádámra”, olvashattuk a hírekben azután, hogy március végén egy edzésen eltört a lábközépcsontod. Azóta újabb vizsgálatokon is áteshettél, szóval helyes volt a prognózis?

– Nagyjából igen. Lassan három hete történt a baleset, egy edzésgyakorlat közben mentünk ketten a labdára, fél ütemmel később értem oda, így a labda helyett a csapattárs talpát találtam el. A nagylábujjhoz kapcsolódó lábfejcsonton történt repedés, nem annyira nagy, de annál kellemetlenebb. Ha ráhelyeztem a testsúlyt, éles fájdalom hasított belém, ma már séta közben sem érzem, ez azért jó jel. A futballra, az egymás közti játékra, amikor kontakt is van, még azért nincs kész, de kétségtelenül egyre jobban vagyok.

– Szóval az Eb-szereplés egyáltalán nincs veszélyben.

– Szerintem nincs, de szeretnék minél előbb a csapattal edzeni, és meccset játszani még a klubszezon vége előtt. De optimista vagyok.

– Amikor történt, megijedtél? Hogy oda az Eb-szereplés.

– Nem. Azt éreztem, hogy baj van, de azt is, hogy annyira azért nem súlyos. Történt velem hasonló eset úgy 15 éve, tudtam, ez most nem annyira drámai. De hiába szorítottam össze a fogam, a fájdalom nem múlt. Amit meg lehet persze szokni, és úgy vagy vele, idővel majd enyhül, ezúttal azonban bármikor is helyeztem rá a testsúlyt, ugyanaz a kellemetlen érzés kínzott.

– Mondjuk nem annak a típusnak ismerünk, aki bármikor is feladná a harcot, szóval egy súlyosabb sérülés esetén sem valószínű, hogy lemondtál volna az Európa-bajnokságról.

– Biztos nem, de sokszor hiába szeretnéd, nem tudod felgyorsítani a gyógyulási folyamatot. Hiába magas a fájdalomtűrő küszöb, ha túlerőlteted, továbbrepedhet.

– A küzdés, ami jellemez, öröklött tulajdonság, belülről fakad, vagy a hosszú évek alatt megtanultad, enélkül nem juthatsz előrébb?

– Az élsporthoz hozzátartozik a fájdalom, a szenvedés, elfogadod, hogy ez ezzel jár. Hogy van a fájdalom, amit viselni kell. De mindig küzdöttem, a pályán és azon kívül is, amikor gyerekként kimentem focizni a grundra, szintén.

Győzni akartam, megtettem érte mindent. A bensőmből jött, valószínűleg a kiutat láttam a futballban a helyzetemből, a gyerekkori frusztrációimat is levezethettem így. Már akkor elhatároztam, mindent a futballba fektetek bele, addig hajtom magam, míg bele nem pusztulok. Azt pedig élveztem, hogy jó vagyok benne.

– Miből kellett kiútra lelned?

– A nem éppen ideális családi helyzetből, az ebből fakadó zűrösebb gyerekkorból. A futballba menekültem, abban vezettem le az energiámat, ahogy a dühömet is. S nagyon hasznos módjának bizonyult.

– Az efféle családi háttér miatt hamarabb fel kellett nőnöd?

– Biztosan. Mindenki cipel valamilyen súlyt, és mindenkinek meg kell találnia a saját útját.

– A számos elágazás mellett viszont közös, legalábbis ebben a válogatottban, hogy mindannyiótok nagy küzdő, ez tűnik legalábbis a csapat egyik legnagyobb erényének. A kapitány érdeme, vagy ti vagytok ilyen jó hatással egymásra?

– Kiváló közösség formálódott, jó versenyző alkatokkal, szerintem győztes típusokkal, ezért tarthatunk itt. Különböző karakterek vagyunk, más-más erősséggel, de azzal szerintem mindannyian tisztában vagyunk, áldozatvállalás nélkül nincs siker. S ez elhatározás kérdése, hogy mennyire állsz bele a feladatba. A szövetségi kapitány is kellett ahhoz, hogy ez a hozzáállás jellemezze a válogatottat, bár azzal addig sem volt gond, ez mégiscsak a nemzeti csapat, ahhoz kellett inkább ő, meg az idő, hogy mindenki elhiggye, lehetünk jobbak, szintet tudunk lépni, hogy van feljebb. Ehhez elkötelezettnek kell lenni, alázatosnak, az esetleges kudarcokra helyesen reagálni, tanulni belőlük, és dolgozni kőkeményen tovább.

Marco Rossi azt táplálta belénk, hogy higgyük el, jók vagyunk. El kellett sajátítanunk a mentalitást, hogy ha baj van, meg tudjuk rázni magunkat, menjünk tovább, ezért tudtunk sokszor vesztes állásból is visszakapaszkodni.

– A csapat erényei mentén haladva, a taktikai fegyelem nevezhető a küzdőszellem mellett a másik nagy erősségnek, vagy valami más?

– Ezek az alapok. Hogy betartsd az utasításokat, koncentrált legyél, mert akkor működik a csapat, de kell mellé az egyéniség és a kvalitás, hogy legyen olyan játékos, aki a különbséget jelenti az adott meccsen, aki képes megvillanni, nekünk szerencsére vannak ilyen labdarúgóink, és ez is ad a többieknek egyfajta önbizalmat.

– A két márciusi felkészülési mérkőzésen úgy tűnt, annak te sem vagy híján, elég csak a Koszovó elleni megindulásodra, és az álompasszodra gondolni, amiből Nagy Zsolt szerzett gólt. Lehet, nem minden védő indult volna be úgy az üres területbe. Ez is a Rossi-ukáz?

– A játékrendszerből adódik, illetve a játékfelfogásunk részét képezi, hogy ha van előtted terület, abba be kell lépni, a passz után meg kell „csinálni” a mozgást, elvinni egy embert, területet nyitni másnak. Mi a második Koszovó elleni gólt megelőzően a saját védőharmadunkban a bal oldalra csaltuk az ellenfelet, előttem egyenes út nyílt, Szalai Attila oda is tette elém a labdát. A szabad területen pedig megindultam. A csatár üldözött, de amint kipasszoltam a labdát Negónak, ő arra haladt tovább, és láttam, hogy további terület nyílik előttem. Nego meg is játszott, én szinte lövőhelyzetbe kerültem, de a szemem sarkából láttam egy fehér mezt, onnantól csak arra figyeltem, hogy a lehető legpontosabb labdát adjam. Zsolti remekül fejezte be az akciót, szép támadás lett így.

– De az a felismerés karmestereknek is a becsületére vált volna.

– Nem mindig veszed észre a legjobb megoldást, és még akkor is fontos, hogy jól hajtsd végre. Ezúttal sikerült, és örülök, hogy így nyugodtabb lett az utolsó tíz percünk.

– Mit gondolsz, a Törökország és Koszovó elleni meccsekkel bejátszottad magad az Eb-csapatba?

– Ha akadtak is hiányosságok, összességében mindkét mérkőzés jól sikerült. Az a cél, hogy Németországban is pályára lépjek, ehhez folyamatosan jól kell teljesíteni. Most az a legfontosabb, hogy mielőbb újra százszázalékos legyek, aztán lehet fejtörést okozni a kapitánynak. Mindig is én voltam a magam legnagyobb kritikusa, pontosan tudom, mikor játszottam jól, mikor lehetek elégedett, bár az nagyon kevésszer fordul elő velem.

– De ez visz előre, nem?

– Nem mindig előny. Ha túl sokat agyalsz, ha marcangolod magad egy rosszabb meccs miatt, az a teljesítmény rovására mehet, azért kell tudni, hogy meddig mehetsz el a magaddal szembeni kritikákban. El kell tudni fogadni, hogy nem lehet mindig extrán jól futballozni. Irigylem azokat, akik azonnal váltani tudnak, elfelejteni az előző meccset, erre jó persze, ha sűrűn jönnek a mérkőzések. Nekem egy időben rengeteg problémám volt azzal, hogy nehezen léptem túl egy rosszabb produkción, szerintem amúgy is ez az egyik legnagyobb kihívás egy sportoló életében. Pedig muszáj mielőbb a következő feladatra fókuszálni. Fontos, hogy ne hagyd felülkerekedni az érzést, hogy valami nem sikerült, mert az inkább rombol, mint előrevisz. Én egy ideig hagytam, de nem szabad, és immár nincs is ezzel igazán bajom.

(Forrás: mlsz.hu)

– Ha valaki a harmadik Eb-jére készülhet, annak ne is legyen… Amúgy, ha 20 éves korodban azt jósolják neked, három Európa-bajnokságon veszel részt, azt a magyar válogatottat képviselve ugyebár, amelyik 44 évig nem járt Eb-n, hogyan reagálsz?

– Biztos bolondnak nézem az illetőt, persze kapásból aláírom, mert az álmaim beteljesülését láttam volna benne.

– Hihetetlennek tűnt?

– Bő tíz éve? Persze.

– Kellett azért a létszámemelés is ahhoz, hogy mondhatni sztenderd résztvevői legyünk a kontinenstornának?

– Anélkül nehezebb lett volna, de idővel jött volna a munka gyümölcse. Elég csak arra gondolni, hogy a mostani Európa-bajnokság sorsolásán hetedikként, a második kalap legerősebbjeként rangsoroltak minket, az pedig bőven a 16-on belül van. Ha még mindig akkora lenne ugye a létszám.

– Az azért fájó pont, hogy a 2021-es, részben hazai rendezésű tornán nem léphettél pályára?

– Az. És az is marad, de szerintem ez természetes, minden futballista játszani akar egy Európa-bajnokságon. Igyekszik feldolgozni az ember, az idő múlása is segít. Ezért is szoktam úgy fogalmazni egyébként, hogy egyelőre egy Eb-m van. Ha részese is voltam három éve a nagy egésznek, nem tudtam a pályán hozzátenni a teljesítményhez, emiatt aztán nem érzem annyira magaménak. És van a torna kapcsán egy másik fájdalom is, hogy bár közel voltunk a bravúrhoz, nem tudtunk továbblépni a csoportból.

– Az amúgy „halálcsoportból”.

– Ettől még mindenki bosszús volt, hogy nem sikerült, mert annyira közel jártunk hozzá.

– Ha össze kellene vetned az idei válogatottat a 2016-ossal, mire jutnál?

– Én zöldfülűként kerültem be a csapatba, körülöttem viszont megannyi rutinos labdarúgó sertepertélt, és bár nekik is új volt az Eb-részvétel, a futballtapasztalatukat hasznosíthatták. Az pedig, hogy karrierjük megkoronázásaként Európa-bajnokságon szerepelhetnek, alaposan feldobta őket, minket fiatalabbakat pedig ügyesen terelgettek. Jó elegy volt az a csapat, Bernd Storck remekül látta, milyen karakterekre van szükség, kit hogyan kell használnia. A már említett alapvetések, a fegyelem, küzdőszellem nála is fontosnak bizonyultak. De most akkor össze kellene hasonlítanom a két együttest…

– Segítség gyanánt leegyszerűsítem a kérdést: melyik csapat nyerne?

– Kösz… Az biztos, hogy éles csata lenne, szoros és nagyon érdekes meccs, amit szívesen megnéznék.

– Azóta ugye volt azért egyfajta hullámvasutazás, de 2020 novemberében, amikor legutóbb interjút adtál a Büntetőnek, azt mondtad, úgy érzed, szemben a korábbiakkal ez a válogatott meg tud ragadni a hullám tetején. Ha a vb-szereplés nem is jött össze, a Nemzetek Ligája vagy az Eb-selejtezők eredményei alapján igazad lett. Miből gondoltad, hogy így lesz?

– A szakmai munka alapján, valamint a játékosok elköteleződésén. A szakmai felkészítés, amit az edzőtáborokban kapunk, rendkívül magas szintű, ez azért is lehet, mert Marco Rossi és Cosimo Inguscio, valamint a stáb többi tagja nem szotyizgatással tölti az idejét két összetartás között, hanem azon töri a fejét, hogyan lehetnénk még jobbak. Nem bombáz szét bennünket ezer új információval, de minden összetartáson kipróbálunk valami újat a már tanultak gyakorlása mellett, a mester ugyanis folyamatos fejlődést szeretne tapasztalni. Nagyon tudatosan felépített szakmai munka van mögöttünk, ez a tudatosság az egyik kulcsa az eredményeinknek.

– Azt is mondtad anno a korábbi, kevésbé kiegyensúlyozott időszakra vonatkozóan, hogy alapvetés, elhiszed-e, hogy képes vagy ezen a szinten futballozni. S hogy ebben mutatkozott meg addig leginkább a különbség a nagyok és köztünk. A mai válogatotton viszont valóban az látszik, elhiszi, hogy fel tudja venni a versenyt a legjobbakkal. Mi kellett ahhoz, hogy eljusson ide a csapat?

– Ezt a nehezebb megvalósítani, mert a fizikai rész pusztán tudomány, egzaktan megvan, hogyan tudsz izmot építeni, erőt és robbanékonyságot fejleszteni. Az elme ennél összetettebb. Megvannak ahhoz is az eszközök, hogyan fejlesztheted, de nyilván nehezebb önbizalomra szert tenni, hitre, megszabadulni a zavaró tényezőktől. Sokat segített nekünk, hogy rengetegen futballoznak a csapatból külföldön, egyesek ott is nőttek fel, ők nem rágódnak a gondokon, a tanulságok leszűrése után mennek tovább. A társaktól márpedig lehet tanulni. A korán kikerülők, vagy kint születettek nem ijednek meg a nevesebb ellenfelektől, de úgy fest, a csapatból senki sem. Nekik komfortzónán belül van a nagyokkal szembeni csata.

Azért, mert jön egy nívós ellenfél, amelyik papíron jobb, mert többségükben topklubokban játszanak a futballistái, még nem kell berezelni. „Gyere, nézzük meg, valóban ennyire jó vagy-e”, én így állok hozzá, és ha folyamatosan megver, felteszem a kezem. De addig kard ki kard, mindegy, ki a rivális. Ahogy a kapitány, mi magunk sem engedjük meg egymásnak, hogy bármikor is tele legyen a gatya. Minden egyes párharcba belemegyünk, történjék bármi.

– Nem csak válogatottban kellett felvenned a versenyt a legjobbakkal, a klubcsapatodban szintén. Az előző szezonban a Real Sociedaddal és a Manchester Uniteddel került egy csoportba az Omonia az Európa-ligában, te pedig az Old Traffordon is végigjátszottad a meccset. Ha azt elmesélnéd, milyen gondolatok fogalmazódtak meg benned, amikor Cristiano Ronaldo, Casemiro, Marcus Rashford, Bruno Fernandes mellett sétáltál ki a manchesteri szentély gyepére…

– Nagyjából az, hogy ezért küzdöttem. És hogy akkor már éljem meg a pillanatot. Felhalmozhatsz vagyonokat, a végén csak az élmények maradnak. Úgy gondolkodtam, az nem fordulhat elő, hogy azért játszom rosszul, mert összetojom magam, meg kell élni a pillanatot. Topjátékosok ellen pláne. Mi bajom lehet?

– Hát hogy Marcus Rashford bebőröz kétszer.

– Akkor felteszem a kezem.

– Nem így történt amúgy, és a 0–1 is arról árulkodik, helytálltatok, hősies védekezést bemutatva.

– Úgy, hogy a kapusunk tízesre védett, a háló meg valóban sokszor törte a hátunkat, de kétségtelenül mindenünket otthagytuk a pályán. A végén persze úgy kellett lehúzni minket róla.

– Annyival kimerítőbb egy ilyen összecsapás?

– Persze, mert minden sokkal gyorsabb. Ők ehhez szoktak hozzá, hogy gyorsan döntsenek, gyorsan cselekedjenek, nagy tempóban játsszanak, az Omonia szintű csapatoktól egy ilyen meccs sokkal több koncentrációt igényel.

(Forrás: Omonia FC)

– Klubszinten az a meccsed a csúcs?

– Az a kettő, a hazai találkozót is mellé téve.

– A válogatottban is bizonyára csúcs lenne a harmadik Európa-bajnokságodon részt venni, de az igazi csúcsot egy vb-szereplés jelentené?

– Igen. Bakancslistás, benne van még a terveimben, és teljesíteni akarom, ha törik, ha szakad. Nem járunk már messze tőle, de a vb-szerepléshez még jobbnak kell lennünk.

– A vb-selejtezők előtt viszont még itt ez az Eb. Németország, Svájc, Skócia a csoportellenfél erősorrendben. Mire mehetünk velük szemben?

– Az elsődleges cél, hogy játsszunk kiélezett meccseket, mutassuk meg, kik vagyunk. Rengeteg tényező befolyásolja egy meccs kimenetelét, s nyilván felkészülünk az ellenfelekből, mégis, nekünk elsősorban saját magunkra kell koncentrálni.

– Csalódást keltene benned, ha „csak” három meccsre lennénk jók Németországban?

– Maradjunk annyiban, hogy nem ez a célunk.

Kiemelt fotó: mlsz.hu