A galíciai gólvágó, akinél már csak Antoine Griezmann eredményesebb

A galíciai gólvágó, akinél már csak Antoine Griezmann eredményesebb

2023. jún. 27.

Kevés az olyan támadó, aki kiscsapatban futballozva is annyira eredményes, mint Iago Aspas. A Celta Vigo 35 éves klublegendájára szülőföldjén igazi hősként tekintenek, ami nem véletlen. Ha nincs az ő gólerős játéka és vezérszerepe, akkor a galíciai csapat az elmúlt négy szezon bármelyikében szinte biztosan kiesett volna a LaLigából. A Liverpoolnál és a Sevillánál is futballozott, de egyik helyen sem érezte úgy magát, mint az Atlanti-óceán partján.

Galícia, Spanyolország szent vidéke


Spanyolország északnyugati csücske az Ibériai-félsziget egyik legszebb vidéke. Ezt mindenki tapasztalhatta, aki már teljesítette az El Camino nevű zarándoklatot, aminek nyugati vége Galícia tartomány központjában, Santiago de Compostelában található. Azonban nem az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított település az egyetlen látnivaló arrafelé.


Galícia két legnagyobb városa, A Coruna és Vigo egyaránt nagy futballhagyományokkal rendelkezik. Éppen ezért sajnálatos azt látni, hogy az ezredforduló környékén a LaLiga élcsapatának számító Deportivo La Coruna a 2020-21-es szezon óta csupán a harmadosztályban tengődik. Nagy kudarc lehet a számukra, hogy ennek a kálváriának a részeként még a Celta Vigo B csapata is legyőzte a jobb sorsra hivatott Deport.



Mivel öt évvel ezelőtt elbúcsúztak az élvonaltól, ezért napjainkban az egyik leghangulatosabb spanyol rangadó, a Celta elleni galíciai párharc is szünetel.


Pedig a két csapat a 2002-03-as évadban még a harmadik (Depor) és a negyedik helyen (Celta) zárta a bajnokságot.


Ekkor a Celta Vigo utánpótlásában egy páratlan tehetség már elkezdte kibontakoztatni a tudását. Iago Aspas 1987. augusztus 1-jén, a Vigói-öböl másik oldalán található Moana városában született. Már nyolcéves korában átkerült a „túlsó partra”, a Celta kötelékébe.


Ehhez az is kellett, hogy a klub kiválasztásán 1986-os születésűnek mondja magát, mert nem volt az ő korosztályának megfelelő felvételi abban az évben. Mivel már ekkor is kiváló bal lábbal rendelkezett, és a testalkata alapján is egy évvel idősebbnek tűnt, ezért sikerült bejutnia az akadémiára.


Testvérével, Jonathannal szépen végigjárták a korosztályos ranglétrát. Ám a kettejük között lévő öt év korkülönbség miatt soha nem játszottak egymás oldalán. Mire Iago 2006-ban bemutatkozhatott a B csapatban, addigra bátyja már a legjobbak között volt, majd, amikor Iago először pályára léphetett 2008. június 8-án a Salamanca ellen, Jonathan átigazolt az olasz Piacenzába.


auto_altIago és Jonathan Aspas (Forrás: Faro de Vigo)


Iago a 2009-10-es szezonban vált alapemberré az együttesben, két szezonnal később 23 góljával a csapat vezére volt abban a menetelésben, aminek köszönhetően a Celta öt év után visszajutott a LaLigába.



Liverpooli és sevillai kitérők – mérsékelt sikerrel


A Celta 2012 nyarán feljutott az első osztályba. Aspas 25 évesen végre bemutatkozhatott a legjobbak között. A szezon úgy alakult a vigóiaknak, ahogyan az azt követő években is számos alkalommal. A kiesés elkerüléséért vívott csatában a Celta két fordulóval a vége előtt még az utolsó helyen állt. Aztán előbb a Real Valladolidot, majd az Espanyolt is legyőzték, így még éppenhogy, de sikerült a bennmaradás.


Nem úgy a rivális Deportivónak, akik szintén újoncként utolsó négy mérkőzésükből hármat is elveszítettek, ami megpecsételte a sorsukat. A két csapat tavaszi összecsapása Aspasról szólt, de nem úgy, ahogyan azt szerette volna. A 29. percben a tizenhatoson belül lefejelte az Európa-bajnok Carlos Marchenát, amiért kiállították. Botrányos megmozdulása ellenére a teljesítménye felkeltette a Liverpool érdeklődését is.


Az angolok végül 8 millió font körüli összegért szerződtették őt, azonban nem tudott kibontakozni Brendan Rodgers kezei alatt. Hiába lőtt gólt az első felkészülési meccsén, majd adott gólpasszt első Premier League-találkozóján, az angol nyelvvel nehezen boldogult. Ez nem könnyítette meg a dolgát egy olyan versengésben a játékpercekért, amiben Luis Suárez, Philippe Coutinho, Raheem Sterling és Daniel Sturridge voltak az ellenfelei.


További nehézség volt, hogy a legendás, akkor még javában futballozó Steven Gerrard nem fogadta szívesen Aspas érkezését.


Az angol középpályás életrajzi könyvében a spanyol játékos testalkatát egy kisfiúéhoz hasonlította, és nem igazán tartotta alkalmasnak őt az angol játékstílushoz.


A Premier League-ben 14-szer – többnyire csereként – lépett pályára, és egyszer sem tudott a kapuba találni. Egy nagyon erős Liverpool két fordulóval a vége előtt még az élen állt a bajnokságban, azonban a Chelsea elleni vereségük megpecsételte a sorsukat. Ebben Aspasnak is nagy szerepe volt. A hosszabbításban, 1–0-s hátránynál egy teljesen érthetetlenül elvégzett szöglet után nem az egyenlítés, hanem egy újabb Chelsea-gól jött össze.


Egyetlen gólját a Liverpool mezében a harmadosztályú Oldham Athletic elleni FA-kupa-találkozón szerezte. Mindennek fényében nem csoda, hogy az angolok a következő idényre kölcsönadták az Európa-liga-győztes Sevillának.


Itt Carlos Baccával és Kevin Gameiróval kellett megküzdenie a pályára kerülésért. Unai Emery végül 25-ször küldte őt pályára, és tíz gólt szerzett. A Spanyol Kupában a Sabadell elleni három góljának köszönhetően végül hét találattal zárt, és Neymarral holtversenyben a sorozat gólkirálya tudott lenni.


A szezon végén a Sevillával megnyerte az Európa-ligát, majd visszatért Liverpoolba. Mint később kiderült, nem sokáig.


auto_altFotó: Alamy Stock Photo



Egy kiscsapat nagy legendája


2015 júniusában a Sevilla megvette Aspast a Liverpooltól, majd azonnal el is adta 5 millió euróért nevelőegyesületének, a Celta Vigónak. Míg Aspas távol volt, a galíciaiak igencsak megerősödtek és a bajnokság egyik legszebben futballozó csapatává váltak. Senki sem mehetett biztosra, ha a Balaídosban lépett pályára. Ezt már rögtön abban az évben szeptember végén a Barcelona is megtapasztalhatta, amikor a duplázó Aspas vezérletével a katalánok 4–1-es vereséggel mentek haza.


Az Aspas, Nolito, Orellana, Wass, Hugo Mallo ötös Eduardo Berizzo irányításával a hatodik helyen zárta a szezont, amivel bejutott az Európa-liga csoportkörébe. Mindezt úgy, hogy az utolsó forduló előtt még arra is volt esélyük, hogy – a 2003-04-es szezon után – másodszor induljanak a Bajnokok Ligájában, hiszen a negyedik helyen álltak, ám az Atlético Madrid túl erősnek bizonyult.


2016 novemberében bemutatkozott a spanyol válogatottban is. Sőt, az Anglia elleni első mérkőzésén a Wembleyben gólt is szerzett. A 2016-17-es szezon a Celta számára úgy telt, ahogyan az egy kiscsapat számára a nemzetközi kupával járó kettős terhelés miatt szokott. A LaLigában az utolsó hét játéknapon nyeretlen maradt, aminek köszönhetően visszacsúszott a 13. helyre.


De ezt senki sem bánta Vigóban, a Celta ugyanis az Európa-ligában az elődöntőig menetelt. Az egyenes kieséses szakaszban a Sahtar Donyeck, a Krasznodar és a Genk kiejtése után csak José Mourinho Manchester Unitedje tudta az útjukat állni.


Aspas öt gólt szerzett a sorozatban, a LaLigában pedig 19 góljánál csak Lionel Messi, Luis Suárez és Cristiano Ronaldo tudott többször a kapuba találni.


auto_altFotó: Alamy Stock Photo


Ezt a teljesítményét sikerült egy évvel később tovább javítania. A képlet hasonló volt, 22 találatával ismét a fentebb említett három klasszis volt csupán előrébb nála a góllövő listán. Teljesítményével rászolgált arra, hogy Julen Lopetegui meghívót küldjön neki a 2018-as világbajnoki keretbe. Az oroszországi tornán Marokkó ellen élete legszebb góljával mentette 2–2-re az utolsó csoportmérkőzését a spanyol nemzeti csapat.


A vb után hazatérő Aspas és a Celta mind a játék minőségét, mind az eredményességet tekintve visszaesett. A legfőbb cél a kiesés elkerülése lett az együttes számára. Ebben Aspasnak kulcsszerepe volt, a támadó 2018-19-es szezonban ismét elérte a 20 gólt a ligában, amivel sorozatban harmadszor nyerte meg a bajnokság legjobb spanyol góllövőjének járó Zarra-trófeát. Ha nincsenek az utolsó tíz játéknapon szerzett góljai, akkor kilenc ponttal kevesebben zárva biztosan kiesett volna a Celta.


Ugyanez igaz a 2019-20-as évadra is, ahol összesen hét darab 0–0-s döntetlen dacára, mindössze ezzel megegyező számú győzelmet elérve sikerült a bennmaradás. Az egyetlen értékelhető teljesítményt már a koronavírus-járvány első hulláma után az Alavés 6–0-s, majd a Real Sociedad 1–0-s legyőzésekor tudta felmutatni a csapat.


A galíciaiak a 2020-21-es szezont is borzalmasan kezdték: a 2. fordulóban Aspas két góljával legyőzték a Valenciát, ami az egyetlen sikerük volt az első tíz játéknapon. Éppen ezért november elején menesztették Óscar Garcíát, és a helyére kinevezték Eduardo Coudet-t. Az argentin szakemberrel nagyot fordult a vigóiak játéka, és nyomokban ismét elkezdett futballt tartalmazni.


November 29-én 3–1-re megverték az Európa-liga induló Granadát, majd a decemberi hat mérkőzésükön (egy a kupában, öt a ligában) nem találtak legyőzőre. Bő egy hónap alatt a 20. helyről feljöttek a nyolcadikra, és úgy nézett ki, hosszú idő után ismét összeállt a csapat játéka. Annak a szezonnak az egyik legnagyobb felfedezettje a perui Renato Tapia volt. A védekező középpályás kiemelkedő teljesítménye nélkül a Braís Méndez, Denis Suárez, Nolito középpályássor sem tudta volna hatékonyan segíteni az Aspas, Santi Mina kettős helyzetbe kerülését.


Aspas szilveszterkor még vezette a LaLiga góllövőlistáját, aztán Lionel Messi és Gerard Moreno is megelőzte őt. 2021 tavaszán sorozatban öt győzelmet elérve, azaz nagyot hajrázva feljöttek a 8. helyre. Május 16-án például a Camp Nouban győzték le 2–1-re a Barcelonát, és a csapat góljait az a Santi Mina szerezte (az elsőnél Aspas jegyezte az asszisztot), aki sokadmagával együtt a klub ismert és elismert utánpótlás-nevelő műhelyének „terméke”. (Ahogy erről korábban hosszabban is írtunk, a 2020–2021-es szezonban a galíciai klub 15, az akadémián végzett labdarúgónak adott helyet az első keretben, és ezen futballisták játékpercei a teljes első csapat által játszott játékidő 49 százalékát tették ki.) A következő szezonban nem volt ilyen szoros a vége, a középmezőnyben, a 11. pozícióban érte őket a 38. forduló vége.



Hihetetlen izgalmak a kiesés ellen


A nemrég véget érő idényben a 13. játéknapot követően a Celta Vigo még kiesést jelentő helyen állt, majd valamelyest feljebb kapaszkodott a tabellán. Aztán áprilisban elkezdett nagyon csúnyán hátra csúszni. Egymást érték a vereségek, aminek az volt a következménye, hogy az utolsó fordulóra nagyon nehéz helyzetbe kerültek. A 17. helyről várták a Barcelona elleni hazai meccsüket úgy, hogy a záró kör előtt még a 13. Cádiz is kieshetett, a mögöttük álló Valladolid pedig a Getafét fogadta.


Aspas május közepén egy apró sérülést szenvedett el, így nem volt a katalánok elleni kezdőcsapatban. A hős végül nem ő, hanem egy másik saját nevelésű futballista, a 21 éves Gabri Veiga lett. A középpályás duplájával a Celta 2–1-re legyőzte a bajnokot, így a 2023-24-es évadot is a LaLigában kezdheti majd meg.


auto_altFotó: Alamy Stock Photo


Könnyen lehet, hogy Veiga is annyira sokra viszi, mint a Celtában 457 mérkőzésen 196 gólnál járó Aspas. A pályára lépések tekintetében csak az 533-nál járó Manolo előzi őt meg, viszont senki sem szerzett több gólt nála a galíciai együttesben.


A következő szezonban is a spanyol bajnokságban játszó futballisták közül csak Antoine Griezmann rendelkezik több élvonalbeli találattal (174 gól), mint a 35 éves támadó 147 gólja.


Ezt az elképesztő gólmennyiséget két sevillai találat kivételével nem egy élcsapatban érte el, hanem a Celta Vigóban, ami tovább emeli a teljesítményének az értékét!

Szerző

Szendrei Zoltán

Szendrei Zoltán

Szendrei Zoltán

15 éves korom óta írok sportról valamilyen formában, de a rajongásom jóval hamarabb, valamikor 2004 környékén, 8 évesen kezdődött. Kedvenc sportom a kézilabda, a nagy labdarúgó kultúrák közül pedig a spanyol / latin áll hozzám a legközelebb. Előbb láttam Formula-1-es futamot, mint futballt vagy kézilabdát, éppen ezért az F1 is különleges helyet foglal el a szívemben. A tenisz és az atlétika mellett a biatlon és az alpesi sí világa is lázba hoz, de minden sportot szívesen nézek és űzök aktív és passzív formában is.