A hátravont középcsatár diadala (könyvajánló)

Hidegkuti Nándor 1952-ben olimpiai bajnokságot, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert a magyar válogatottal, tagja volt az Aranycsapat klasszikus felállásának. Játékosként az MTK csapatával háromszoros magyar bajnok, edzőként bajnoki aranyérmes lett a Győri Vasas ETO-val, a Fiorentinát pedig Coppa Italia- és KEK-győzelemhez segítette.

A zseniális képességű csatár életének legizgalmasabb fejezeteiből a közelmúltban Joó Alfréd és Farkas Gábor készített könyvet, amely az MTK Budapest Zrt. gondozásában jelent meg. Az előszót a klub tulajdonosa, Zakor Sándor írta.

(Forrás: mtkbudapest.hu)

A kötet végigkíséri Hidegkuti teljes életútját, kitérve a játékosként és edzőként megélt legnagyobb sikereire, csalódásaira. Emellett felidézi a főhős egykori nyilatkozatait, valamint helyet kaptak benne a kortársak véleménynyilvánításai, a róla megjelent sajtótermékek és könyvek, és természetesen elmaradhatatlan korabeli sztori színesíti, teszi igazán teljessé a kiadványt.

A nagyszerű sportoló 1922-ben Óbudán, polgári családban eredetileg Dvornik Nándor néven született. 1933-ig így hívták, a később magyarosított Hidegkuty neve az édesapja születésének helyére, Pesthidegkútra utalt. Eredetileg y-nal írták a nevet, a szocializmus alatt változott i-re.) Édesapja vitézi címet kapott, első világháborús hős, díszpolgár volt, édesanyja gyárigazgató. Előkelő származására való tekintettel, 1949 után új családtörténetet kellett készíteni neki, hogy futballozhasson és Sebes Gusztáv számíthasson rá a magyar válogatottban. Éppen ezért a filmhíradóban levetítették, ahogy a játékos szülei kétkezi munkával keresik a kenyerüket.

„Akik ismertek minket, tudták, hogy nem igaz. Mégis, ők is elfogadták, hogy nem azok vagyunk, akiknek eddig gondoltak. Elfogadták, hogy ezentúl új arcunk van, hogy mások lettünk. Édesanyám így aztán a továbbiakban is a gyárban maradhatott. Én meg immáron mint munkásfiú, játszhattam Öcsiékkel…” – fűzte hozzá az új személyiségéhez.

Hidegkuti az Újlaki FC, a Gázművek, az Elektromos és a Herminamezei AC csapatait erősítette, mielőtt 1947-ben az MTK-hoz került volna. Talán kevesen tudják, de nem sokon múlt, hogy a csatár nem a Ferencváros játékosa lett – az üzlet meghiúsulásának részletei a kötet vége felé található, kihagyhatatlan anekdoták közt olvasható.

Közismert beceneve (Öreg) onnan ered, hogy későn érő típusnak tartották, 30 éves kora után érte el a legnagyobb sikereit és a legjobb teljesítményét is ekkor nyújtotta.

A magyar válogatottban először még a HAC játékosaként lépett pályára, 23 esztendősen meglehetősen rendhagyó módon: „1945. szeptember 30-án kiballagtam az Üllői útra, ahol a románokkal mérkőztünk. Kíváncsi voltam a mieinkre. És mit ad Isten, azonnal az öltözőbe küldtek. Gallowich Tibi bácsi röviden közölte, hogy Szusza Feri sérült, én állok be a helyére. Az utcáról lettem válogatott. Két góllal tettem le a névjegyemet, amúgy 7-2 lett a javunkra” – elevenítette fel.

Legközelebb csak két évvel később lépett újra pályára a válogatottban, mesterhármast lőtt a bolgárok ellen. Ennek ellenére eleinte csak ritkán és kevés lehetőséghez jutott. 1950-től vált rendszeressé a játéka, de még a helsinki olimpián is csak jobbszélsőt játszott, későbbi jól bevált szerepkörét, a hátravont középcsatár pozícióját 1952-ben találta meg a szövetségi kapitány, amikor már elmúlt 30 éves.

Hidegkuti 1945 és 1958 között 69 mérkőzésen 39 gólt szerzett a magyar válogatottban, ami mérkőzésenkénti 0,57-es átlagot jelentett. 26 találkozón talált a kapuba, három alkalommal szerzett három gólt, hétszer kettőt.

Legemlékezetesebb mérkőzését a Wembley-ben játszotta, amikor magyar válogatott 1953. november 25-én 6–3-ra legyőzte a kontinensen addig még veretlen Angliát. Hidegkuti forradalmi pozíciójával az angolok nem tudták tartani a lépést, így kulcsfontosságú szerepet játszott a magyar válogatott legnagyobb sikerében. A mérkőzés napja 1993 óta hivatalosan a magyar labdarúgás napja.

Klubcsapatai közül a leghosszabb időt az MTK-nál töltötte, 1947-től 1958-ig több mint 300 mérkőzést játszott a kék-fehérek színeiben. Három bajnoki címet nyert a csapattal (1951, 1953, 1957–1958), valamint Magyar Kupa-győztes lett 1952-ben. Edzőként többször is megfordult az MTK-nál, de nem tudta megismételni játékosként elért eredményeit. A könyv részletesen is felidézi, hogy mi vezetett a sikertelen edzői szerepvállalásaihoz a Hungária körúton. Ugyanakkor a Győri Vasas ETO-nál töltött két és fél év alatt bajnoki címet és kupát nyertek, valamint BEK-elődöntőig jutott a csapattal.

„Hatalmas élmény volt számomra, és természetesen soha életemben nem felejtem el azt, amikor 1963-ban, a Nagyvárad után első vidéki klubként az ETO nyerte meg a bajnokságot. A londoni 6–3 után az volt életem legboldogabb napja. Büszke vagyok, hogy én lehettem annak a csodálatos gárdának az edzője” – olvasható Hidegkuti visszaemlékezése a könyvben.

Később rendkívül sikeres volt az egyiptomi al-Ahli edzőjeként is, az 1974 és 1979 között elhódított öt bajnoki cím után a fáraók földjén máig legendaként tisztelik őt.

A kötet könnyen olvasható, logikus felépítés mentén halad, teljeskörű betekintést nyújt a magyar válogatott történetének egyik legjobb játékosa életútjába. Külön említést érdemelnek az összegyűjtött anekdoták, melyek még közelebb hozzák az olvasóhoz a korszak közismert szereplőit. Éppen ezért a könyv nem csak az MTK szurkolóinak és a labdarúgás szerelmeseinek ajánlott, hanem a történelem iránt érdeklődnek is tartalmas kikapcsolódást, ismeretszerzést nyújthat.

Borítókép: webshop.mtkbudapest.hu