A házi döntő elmarad, de sorozatban ötödször lehet brazil győztes a Libertadores-kupában
Drámai körülmények közt dőlt el, hogy mely csapatok játszhatják a Libertadores-kupa idei döntőjét. A legrangosabb dél-amerikai nemzetközi torna fináléjába a brazil Fluminense és az argentin Boca Juniors jutott be, miután a címvédő Flamengo nyolcaddöntős kiesése után a legjobb négy között a nagy esélyes Palmeiras is elbúcsúzott a küzdelmektől. A riói csapat hazai pályán hódíthatja el története első Libertadores-kupa címét, míg az argentin gigász a hetedik sikerével beérhetné a kuparekordert.
A Libertadores-kupa legjobb négy csapata közé idén is három brazil együttes jutott be, azonban az előző három kiírással ellentétben ezúttal végül nem két brazil csapat játssza egymás ellen a finálét.
Az elődöntő résztvevői között az egyetlen olyan csapat, amely korábban még sosem nyerte meg a sorozatot, a Fluminense volt. A riói együttes tovább folytatta bravúros menetelését és egy végletekig kiélezett párharcban 4–3-as összesítéssel múlta felül a szintén brazil Internacionalt.
Fernando Diniz csapata a hazai első mérkőzésen hamar megszerezte a vezetést, majd a 45. percben Samuel Xavier kiállítása miatt emberhátrányba került. Enner Valenciáék meg tudták fordítani az eredményt, azonban a Flu tíz emberrel is kiharcolta a 2–2-es döntetlent, így semmi nem dőlt el az első mérkőzésen. Az egy héttel később esedékes visszavágón az Inter tíz perc után lépéselőnybe került Gabriel Mercado fejesgóljával, a Tricolor azonban ezúttal sem ismert lehetetlent, Marcelóék a végsőkig támadtak és a hajrában fordítani tudtak. A mindvégig rámenősen hajtó Fluminense tíz perccel a rendes játékidő vége előtt John Kennedy jóvoltából egyenlített, majd a 87. percben a világ idei legeredményesebb játékosai közé tartozó Germán Cano a továbbjutást érő találatot is bevitte.
A brazil országos bajnokságban csak a bennmaradásért küzdő Internacional nem tudta megmenteni a szezonját egy kiugró nemzetközi sikerrel, melyet követően cseppet sem lenne meglepő, ha Eduardo Coudet napjai ismét meg lennének számlálva a kispadon.
A Fluminense története második Libertadores-kupa-döntőjére készülhet azok után, hogy a 2008-as – még oda-visszavágós – finálét tizenegyesekkel elvesztette az LDU Quito ellen.
(Forrás: noticiasdatv.uol.com.br)A másik párharc még ennél is kiélezettebben alakult, hiszen a Boca Juniors két döntetlen után tizenegyesekkel múlta felül a tavalyit megelőző két kiírást megnyerő Palmeirast és jutott be története 12. Libertadores-kupa-döntőjébe.
A gól nélküli első mérkőzésen a Boca állt közelebb a győzelemhez, több komoly helyzetet puskázott el, de képtelen volt előnyt szerezni hazai pályán. Ezt követően a Xeneize sokak által vitatott módon tartalékcsapattal állt ki a múlt hétvégi Superclásicóra, melyet el is vesztett az ősi rivális River Plate ellen, Jorge Almirón vezetőedző pihentette a kulcsembereit az elődöntő visszavágójára. A Sao Pauló-i mérkőzésen a Boca Edinson Cavani közeli találatával került lépéselőnybe, azonban a második félidő derekánál tíz emberre fogyatkozott Marcos Rojo két durva belépője miatti sárga lapjainak köszönhetően. A brazil csapat fokozódó fölénye az utolsó húsz percben érett góllá, Joaquin Piquerez egy távoli bombagóllal egyenlítette ki újból a párharc állását. A Boca és Romero kapus azonban hősiesen védekezett, újabb gólt már nem kapott, így eljutott a tizenegyespárbajig, ahol ezúttal sem volt ellenfele.
A Boca Juniors az egyenes kieséses szakaszban mindhárom(!) párharcát tizenegyesrúgásokkal nyerte meg, egyedülálló módon jutott el a fináléig.
A 36 éves hálóőr egyedülálló teljesítménnyel támogatta a Boca menetelését. Romero kilenc esztendővel ezelőtt a 2014-es világbajnokságon ugyancsak tizenegyespárbajban segítette döntőbe az argentin válogatottat. Kevesebb mint egy hónap múlva, november 4-én ugyanott, a Maracanában játszhat egy újabb rangos nemzetközi kupasorozat döntőjében a házigazda Fluminense ellen, ahol annak idején a válogatottal hosszabbításban elvesztették a Németország elleni vb-döntőt.
Ezzel szemben a 2020-as és a 2021-es kiírást megnyerő Palmeiras egymás után másodszor búcsúzott az elődöntőben, így továbbra is várni kell arra, hogy egy brazil csapat négyszeres győztesnek mondhassa magát.
(Forrás: cnnbrasil.com.br)A Boca hat megnyert és öt elvesztett döntő után jutott be ismét a Libertadores-kupa fináléjába. Az arany-kékek a legutolsó, 2007-es diadal óta két döntőt vesztettek el, öt év után játszhatnak ismét döntőt, így újból lehetőségük nyílt arra, hogy utolérjék a hét elsőségével a kupa mindenkori rekorderének számító Independientét.
Miután az előző négy sorozatot kivétel nélkül brazil csapat nyerte (kétszer a Palmeiras, kétszer a Flamengo diadalmaskodott), idén először fordulhat elő, hogy egymást követő öt évben egyazon ország csapata diadalmaskodjon. (Korábban 1967 és 1970, ill. 1972 és 1975 között négy éven át argentin győztest avattak.)
A Boca Juniors és a Fluminense döntőjét november 4-én rendezik a Maracanában, míg egy héttel azt megelőzően a második számú helyi nemzetközi kupakiírás, a Copa Sudamericana döntőjét a brazil Fortaleza és az ecuadori LDU Quito vívhatja egymással az uruguayi Maldonadóban.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: zenewsai.com.br