Az uruguayi Matador befejezte európai pályafutását

Hosszú és emlékezetes európai szerepvállalás után a rutinos uruguayi válogatott támadó visszatért Dél-Amerikába. Edinson Cavani négy európai topligában játszott az elmúlt másfél évtizedben, most pedig a Boca Juniorshoz szerződött. Az argentin csapatnál már egy évvel ezelőtt is tárt karokkal várták volna a gólerős csatárt, aki most látta elérkezettnek az időt, hogy visszatérjen a kontinensre.

null

Az elmúlt évek egyik legmegbízhatóbb topligás gólvágója, Edinson Cavani felejthetetlen európai idényeket maga mögött hagyva, 16 év után tért vissza Dél-Amerikába.



A Palermo csábította Európába


Cavani nagyapja annak idején az olaszországi Maranellóból emigrált Uruguayba, ő maga az ország északnyugati részén, az argentin határ közelében fekvő Saltóban született 1987-ben. Édesapja és annak idősebb féltestvére ugyancsak labdarúgó volt. Gyermekkori kedvencének Gabriel Batistutát tartotta. A helyi csapatokban focizott egy darabig, majd mindössze 13 évesen a fővárosba költözött – az egykor bolgár alapítású –, a Duna folyó spanyol nevét viselő Danubióhoz került. Két évet töltött a csapatnál, tagja volt a 2006–2007-es kiírást megnyerő montevideói alakulatnak. Eközben a 2007-es Ifjúsági Dél-Amerika-bajnokságon hét gólt szerezve bizonyult a torna legeredményesebb játékosának.


A korosztályos kontinensviadalon nyújtott kiváló teljesítményére számtalan európai csapat felkapta a fejét. Többek közt a Juventus és az AC Milan is vitte volna, azonban a Palermo csapott le a játékjogára. A hírhedt néhai klubvezető, Maurizio Zamparini biztos volt benne, hogy meghatározó játékost szerződtetett a szicíliaiakhoz.


Cavani 2007-es leigazolásától a Rosanero csatársorában eleinte Fabrizio Miccoli és Amauri társaságában szerepelt, állandó győzni akarásával, nagyszerű találataival hamar a közönség kedvence lett. Ekkoriban ragadt rá a Matador becenév a kapu előtti hidegvére és hatékonysága miatt. Három és fél idény alatt 117 mérkőzésen 37 gólt szerzett, majd néhány hónappal a szerződéshosszabbítása után, 2010 nyarán elbúcsúzott a szigettől.


auto_altKép leírásFotó: LaPresse



Nagyszerű évek Nápolyban


Egy másik délolasz fellegvár, a Napoli vételi opcióval vette őt kölcsön a Palermótól. Az első idényében nyújtott kimagasló teljesítményével kétséget sem hagyott afelől, hogy véglegesítik. Cavani rögtön az első mérkőzésén két gólt rúgott, és később sem volt megállás, az első idényét 26 bajnoki és 33 tétmeccsen szerzett találattal zárta. A fanatikus déliek megőrültek érte, a csapat új, korszakos meghatározó játékosát látták benne, Diego Maradona után ismét egy dél-amerikai kedvenc ejtette rabul a nápolyiak szívét. A helyiek pizzát neveztek el róla, dalokat írtak a kedvéért, a Spaccanapoli sétálóutcán az összes üzlet kirakatából az ő képe köszönt vissza.


Az uruguayi gólfelelős további két idényt töltött a Partenopei alkalmazásában, a 2012–2013-as idényben 29 találatával a Serie A gólkirálya lett.


Mindhárom nápolyi idényében bekerült a Serie A álomcsapatába, egyben mindháromszor átlépte a 20 gólos határt is. A Napoli 2011–2012-es Olasz Kupa-győzelme alkalmával öt találatával a sorozat legjobb góllövőjének bizonyult. Az utolsó volt a legjobb idénye, amikor 43 találkozón 38 alkalommal volt eredményes. Összességében 138-szor lépett pályára, és 104-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját.


Bár a Napoli ígéretesen formálódó olasz élcsapat volt, gazdaságilag nem vehette fel a versenyt a tehetősebb európai klubokkal, így nem tudták sokáig megtartani nagyszerűen termelő gólgyárosukat.


auto_altKép leírásFotó: Aflo Co. Ltd. / Alamy Stock Photo



A PSG gólrekordere volt


2013 nyarán a Paris Saint-Germain 64 millió euróért szerződtette, ami akkor a világ hatodik legmagasabb átigazolási díja volt, egyben a francia bajnokság történetének legdrágább transzfere. Egy év után újra együtt játszhatott korábbi nápolyi csapattársával, az argentin Ezequiel Lavezzivel, akivel természetesen az új állomáshelyen is kitűnően megértették egymást. Cavani a PSG-nél is nagyszerű ütemben termelte a gólokat, az első idényben jegyzett 25 találata csupán a kezdet volt.


A katari pénzből létrehozott párizsi sztárcsapat egyik első alapembere volt, éveken át a PSG legfőbb gólfelelősének számított.


Cavani a 2016–2017-es idényben 35, egy évvel később 28 találattal lett a Ligue 1 gólkirálya, miközben 2018-ban európai Aranycipős lett. A legjobb idényében minden sorozatot figyelembe véve 49 gólig jutott 50 mérkőzésen. Menet közben csapatával hazai szinten mindent megnyert: Cavani 2020-ig hat-hat bajnoki címet és ligakupát, öt Francia Kupa-győzelmet és négy szuperkupát nyert a PSG-vel.


2018 januárjában Zlatan Ibrahimovicot megelőzve a párizsi klub történetének legeredményesebb játékosa lett – rekordját azóta Kylian Mbappé már megdöntötte. Cavani csillogása előbb Neymar, majd Mbappé érkezésével óhatatlanul elhalványult a PSG-nél. Korábban ő volt a csapat első számú csatára, de a két kiváló, ám jelentős egóval rendelkező, fiatalabb játékos mögött fokozatosan háttérbe szorult.


A 2019–2020-as volt az utolsó idénye PSG-mezben, ekkor már csak ritkán jutott játéklehetőséghez, miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogja meghosszabbítani a lejáró szerződését. A 2020-as – elvesztett – BL-döntőben sem lépett pályára. Hétéves párizsi tartózkodása idején 301 találkozón 200 gólt szerzett, majd 2020-ban csendben távozott.


auto_altKép leírásFotó: SOPA Images Limited / Alamy Stock Photo



Manchesterben és Valenciában is feltűnt


Bár már akkor is szóba került a dél-amerikai visszatérés, 33 évesen még maradni akart Európában, és a PSG után a Manchester Unitedhoz írt alá. A „vörös ördögöknél” lassan lendült formába, de amint beilleszkedett, megbízhatóan teljesített, majd miután az első idényét 17 találattal zárta, élt az opcióval, és a következő idényre is maradt. Pechjére nem sokkal később bejelentették Cristiano Ronaldo visszatérését, így akárcsak Párizsban, Manchesterben is hátrébb szorult a hierarchiában egy nagyobb nevű sztár mögött. Jórészt ez volt az oka annak, hogy a második manchesteri idénye felejthetőre sikerült, a 2021–2022-es kiírásban csupán kétszer volt eredményes.


Tavaly nyáron a Boca Juniors élénken érdeklődött a szerződtetése iránt, de Cavani inkább maradt Európában, két évre szóló megállapodást kötött a szebb napokat is látott Valenciával. A jobbára a bennmaradásért küzdő együttesben a spanyol bajnokságban ötször, mindent egybevetve hét alkalommal volt eredményes. Cavani halványan teljesített, és némileg talán a motivációjából is vesztett a „denevéreknél”, így úgy gondolta, hogy visszatér Dél-Amerikába. Szerződést bontott a spanyol csapattal, majd másfél éves megállapodást kötött a Buenos Aires-i arany-kékekkel.


auto_altKép leírásFotó forrása: Boca Juniors Twitter



Sikerek a válogatottal


Cavani 2008 óta 136 mérkőzésen 58 gólt szerzett az uruguayi válogatottban, ezzel a Celeste történetének második legjobb gólszerzője Luis Suárez mögött. Tagja volt a 2010-es világbajnokságon negyedik helyezést elérő és a 2011-es Copa Américát megnyerő nemzeti csapatnak. Négy világbajnokságon lépett pályára, a tavalyi katari tornától keserédesen búcsúzott, ugyanis Uruguay hiába győzte le Ghánát, nem jutott tovább a csoportból, ráadásul több vitatható bírói ítélet is sújtotta őket. A meccs után az uruguayi játékosok letámadták a mérkőzés német játékvezetőjét, Cavani pedig dühében egy határozott mozdulattal felborította a VAR-monitort.


Mivel azóta már túl van a 36. születésnapján, azért is lehetett kimondottan mérges, mert talán érezte, hogy ez volt az utolsó világbajnoksága. Cavani ugyan azóta sem mondta le a válogatottságot, az újonnan kinevezett Marcelo Bielsa csapatában legutóbb nem szerepelt. Nem kizárt, hogy a jövő nyári Copa Américát még megcélozza, de a három év múlva esedékes világbajnokság távolinak tűnik, és a válogatott egyre több fiatalabb támadóra támaszkodhat.


Cavani fénykorában a 2010-es évek legjobb csatárai közé tartozott, elképesztően dinamikus, sokoldalú góllövőként Palermóban, Nápolyban és Párizsban is közönségkedvenc volt a maga idejében.



A Boca az idei első, gyengébben sikerült bajnoki szakasz után abban bízik, hogy Cavani segítségével a második szakaszban és a Libertadores-kupa egyenes kieséses részében sikeresebbek lehet. Másfelől az elégedetlen szurkolók vágyait szerették volna kielégíteni egy nagyobb név leigazolásával.


„Szerettem volna közel lenni az otthonomhoz, és azt hiszem, nincs még egy olyan ország, amely annyira hasonlítana az enyémhez, mint Argentína. A Boca Juniors fantasztikus klub, amelyben mindig nagy felelősség pályára lépni. Beszélgettünk a gyermekeimmel, és arra jutottunk, hogy jó lenne átélniük, milyen miliő tapasztalható a Boca családjában, nem akartam kihagyni ezt a lehetőséget” – említette Cavani a bemutatkozása alkalmával.


Cavani várhatóan jövő héten, a Libertadores-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján debütálhat új csapatában, ráadásul éppen az uruguayi Nacional lesz a Boca ellenfele.



A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

futballtango.blog.hu/


Kiemelt fotó: Marcelo Endelli/Getty Images