„A magyar játékosok nem szeretnek hibázni. Pedig a hiba szükségszerű” – interjú Sergio Navarróval, a DVSC edzőjével

– Ritkán fordul elő, hogy spanyol edzők Magyarországon vállalnak munkát. Joan Carrillo vagy épp Fernando dolgozott nálunk, utóbbi most Manuel Pellegrini stábjában asszisztens a Real Betisnél.

– Igen, ismerem őt, nagyon jó srác, mindenki szereti.

– Arra akartam kérni, hogy árulja el, spanyolként mi vonzotta a magyar élvonalba?

– A projekt értékei, amiket bemutattak nekem. Egyfelől szeretek más országban dolgozni, új kultúrát megismerni. Továbbá a célkitűzések között volt, hogy fiatal játékosok futballtudását kell fejleszteni, ez vonz. Illetve sok olyan tapasztalt játékos is van a csapatban, például Dzsudzsák Balázs, Batik Bence, Lang Ádám, akiknek megcsappant az önbizalma az előző szörnyű idény után. Élvezem, amikor újra kell építeni egy játékos önbecsülését, ez jó kihívás. Az előző tulajdonos hosszú távú projektet vázolt fel, ami szintén csábító volt, ezért vállaltam a feladatot.

– Dolgozott korábban pár hónapot vezetőedzőként az ukrán Karpati Lvivnél. Felteszem, így, hogy belekóstolt már a kelet-európai fociközegbe, szívesebben jött, igaz?

– Igen, dolgoztam Lvivben 2017-ben, korábban három évig az orosz Rubin Kazanynál voltam másodedző. Nekem nem az számít, hogy Kelet- vagy Nyugat-Európa, hanem hogy lehet-e olyan környezetet teremteni a klubnál, amelyben új ötletekkel javítható a működés. Néha ez Spanyolországban nehezebb feladatnak tűnik. A hosszú távú gondolkodás viszont ott több klubnál is jelen van, ami fontos. Ilyen a Villarreal, amelyet közel 30 éve birtokol a Roig család. De ilyen a Sevilla, a Real Betis, az Athletic Bilbao, az RCD Espanyol, a Real Sociedad vagy a Deportivo La Coruna is.

– Az Athletic Bilbao utánpótlásképzéséről napokat lehetne beszélni. A baszkok néhány százezres populációból adnak évtizedek óta válogatott játékosokat, és a CIES vizsgálata alapján a topligákba a legtöbb futballistát eljuttató klubok listáján a legjobb 15 között vannak. Az egyesület volt akadémiai vezetőjeként el tudja mondani, milyen pillérekből épül fel a képzési koncepció?

– Ismerem a CIES kutatását, az Athletic Bilbao tényleg fantasztikus nevelőklub. Az egyik fontos pillér a történelem.

A klub fiatal játékosai olyan családokból jönnek, amelyekben az apák és a nagyapák is a Bilbaóban játszottak. Egyszerűen a helyi családok történelmének, identitásának is a része a klub, és rettentő büszkék erre.

Ilyet máshol még nem láttam. Amikor válogattuk a fiatalokat az akadémiára, mindegyikükön az látszott, hogy életük legfontosabb célja, hogy ebben a klubban játszhassanak. Nem túlzok. Egy másik pillér a több mint 150 partnerklub, ahol az Athletic-filozófia alapján nevelik a gyerekeket a Bilbao centrumában képzett edzők. Ez sok ezer srác, mindannyian benne vannak a klub adatbázisában. Nagyon fontos tényező a munkamorál: a stábok napi 10-12 órát dolgoznak, végtelenül elkötelezettek a klub iránt. A következő pillér, hogy mivel csak baszkok közül válogat a klub, és regionálisan játszik meccseket, szükség van túrákra, hogy erős csapatokkal játszanak a korosztályok. Szintén szükséges, hogy sokszor veszítsenek a csapatok 12 éves kortól, mert csak így tudnak hibát javítani, fejlődni. Veszítesz 12 évesen, aztán 14 és 16 évesen is. De 18 évesen emiatt már te fogsz nyerni.

– A „szükséges vereség” gondolata a spanyol akadémiai nevelési filozófia fontos eleme?

– Nem. Spanyolországban sokféle metódussal fejlesztik a klubok a játékosokat, és ez így van rendjén. Az ön által említett CIES-listán több spanyol klub is szerepel, a Real Sociedad, az FC Barcelona és a Real Madrid is. Barcelonában egy kreatív futballra épülő koncepció alapján dolgoznak régóta. A Realnál a kiemelkedő egyéni képességeken nagy hangsúly van. Az a jó, hogy Spanyolországban sokféle módszer segítségével el lehet jutni a csúcsfociba.

Sergio Navarro magabiztos, dönteni tudó és dönteni szerető játékosokat szeretne nevelni (Forrás: dvsc.hu)

– A Barcánál katalánul kommunikálnak a klubnál, Bilbaóban meg kellett tanulnia baszkul?

– Katalánul én is tudok, Valencia közelében laktam. A katalán közösség nyelvi szempontból zártabb, a baszkok mások, nyitottabbak. Néhány szót megtanultam baszkul, de spanyolul kommunikáltunk. A lányaim viszont megtanulták a suliban.

– Három évig volt Ernesto Valverde asszisztense a Levante csapatánál. Ő gyakorolta a legnagyobb hatást a futballfelfogására?

– Fantasztikus ember, a világ egyik legjobb edzője.

– Miért tartja annak?

– Mert nem bonyolult a futballkoncepciója, hanem tiszta, és sok szabadságot ad a pályán a játékosoknak. Olyan környezetet teremt, amelyben magabiztossá válnak a futballisták. Számomra edzőként ez a legfontosabb dolog. A futballstílusa nem az enyém, de ez mellékes. Amikor Bilbaóba elhívtak az akadémia vezetőjének, Ernesto gratulált, és bátorított.

– Intenzív futball, proaktív támadójáték, sok labdabirtoklás – ez az ön filozófiája?

– Fontosak, amiket sorolt, de a legfontosabb nálam: a felelősség. Ugyanis, ha játékosként szabadságot kapsz, az óriási felelősség. Nálad a döntés, de ha rosszul döntesz, a csapatot éri a következmény. A másik mottóm a folyamatos tanulás, minden áldott nap újat tanulunk a futballról. Szóval, ha megteremtjük a környezetet, amelyben a játékos szabadon, a ráruházott felelősséggel játszik, és folyamatosan tanulhat, akkor abból csak jó sülhet ki.

Ha úgy tekintünk a futballistára mintha joystickként irányíthatnánk, és azt is megmondjuk, milyen irányban passzolhat, úgy lehetetlen futballozni.

– Sok edző meghagyja a döntési szabadságot a játékosoknak a támadóharmadban, ön azt mondja, a saját kapu előtt is erre van szükség?

– Teljes mértékben, ugyanis ez nem támadó vagy védekező fázis kérdése. Én az eszközt adom a játékosok kezébe a sok videós elemzés, a sok egyéni meeting és gyakorlás révén – ezekkel sok-sok lehetőséget kínálunk nekik különböző játékhelyzetben. De a pályán egyedül neki kell eldöntenie, melyiket választja, és tudnia kell, hogy ezzel milyen felelősséget vállal magára. A többi között egyébként azért is, mert semmit sem hall abból, amit meccs közben az edzője ordít neki a vonal mellől. Az csak színház, semmi más. Tudom, elég sokat futballoztam, és soha nem hallottam a mérkőzésen, hogy mit kiabált az edzőm.

– Oké, elfogadom, ha a megszokottnál nagyobb szabadságot ad támadásépítésben vagy labda elleni játékban. De azt csak meghatározza, sokpasszos labdakihozatalt kér vagy hosszú labdákat, nem?

– Nem, nekem az a felfogásom, hogy akár nálunk van a labda, akár labda ellen játszunk, mi határozzuk meg a tempót, vagyis mi legyünk a főszereplők. Ha labda ellen játszunk, szerezzük vissza minél hamarabb, labdával pedig érkezzünk meg minél többször az ellenfél kapuja elé.

Sergio Navarro és stábja több mint 400 egyéni meetinget tartott a játékosoknak (Forrás: dvsc.hu)

– Gyors átmenettel, direkt játékkal?

– Nem feltétlenül. Ha meg kell nyújtani a labdát, játszunk hosszú labdával, ha három gyors passzal jutunk előrébb, csináljátok csak – ezt mondom a játékosaimnak. Náluk a döntés és a felelősség.

– Azt sem adja meg, milyen felállásban szerepeljen a csapat?

– Nem, nálam ilyen nincs. Játékhelyzetek szerint gyakoroljuk a mozgásokat. Előfordulhat, hogy Dzsudzsák Balázs kicsit hátrébb játszik, egy középpályásunk meg előrébb, ilyenkor a többiek pozíciója is módosulhat. Van, hogy 3–4–2–1-ben állunk épp fel a mérkőzés egy szakaszában, de ha a játékosok úgy ítélik meg, módosulunk 1–3–6-ba. A helyzet és a játékosok döntése alapján dinamikusan változhat minden.

– Rendben. Nem akarok tovább rugózni ezen, de ezek szerint akkor azt sem határozza meg a csapatnak, hogy mikor játsszon magas letámadással, mikor közepesen magassal, mikor húzódjon vissza?

– Soha. Ha megkérdezne a játékosom, visszakérdeznék, te mit tennél ebben a helyzetben?

– Amit mond, némileg az irányított felfedező tanulásra emlékeztet, amelyet a skandináv futballban alkalmaznak, s a lényege, hogy kérdésekkel rávezetik a játékost egy-egy helyzet jó megoldására. Ám nálunk a frontális oktatási forma bevett, ahol a tanár megmondja a diáknak, mit csináljon, s ez a pedagógia érvényesül leginkább a kluboknál is.

– Igen, tisztában vagyok vele. Amikor a Villarrealnál, Bilbaóban vagy a Levanténál dolgoztam, ott is ez volt a bevett pedagógiai módszer. Ám én ezt elkezdtem megváltoztatni a környezetemben. Eleinte csak néztek a kollégák, kérdezgették, hogy mi ez az irányítás nélküli káosz. Ki kellett alakítanom azt a környezetet, amelyben érvényesülhetett a felfogásom. Amelyben az edzők és a játékosok is elkezdtek élni a rájuk átruházott nagyobb felelősséggel. Azzal, hogy nem az edző határozza meg, milyen döntést kell meghozni a pályán az adott helyzetben. Ez azonban nagyon nehéz folyamat.

Ha azonban a játékos a sajátjává tudja tenni ezt a koncepciót, és megérti, hogy ebben a környezetben szabadabban, egyúttal hatékonyabban tud futballozni, az idővel úgy hat, mint egy vírus. Megfertőzi a játékostársait is.

Debrecenben nyáron fertőztem meg vele a játékosaimat, és a vírus rengeteg munkával, szépen lassan összekapcsolta a játékosokat a pályán. Ám ebben a rendszerben kétszer, háromszor többet kell dolgozni, mint egy másik csapatnál.

– Fizikailag? Mentálisan?

– Minden szempontból. Ugyanis kívülről egyszerűnek tűnik, ám a nagyobb egyéni felelősség több stresszel jár. Azért, mert ebben a felfogásban a játékos nem az edző miatt nyer vagy veszít. Hanem a döntései miatt, amiket hoz a pályán, s ennek viselnie kell a következményeit. Emiatt feszkósabb így futballozni.

Debrecenben vevők a játékosok az új módszerekre (Forrás: dvsc.hu)

– És bírják a DVSC játékosai?

– Persze. A munka is sokkal több ebben a rendszerben, mert sokkal több egyéni megbeszélésre van szükség a játékosokkal. Sokkal több az elemzés is közösen.

– Tavaly, a bemutatkozó sajtótájékoztatón azt mondta, hogy értéket szeretne teremteni. Arra gondolt, amit az elmúlt percekben felvázolt?

– Értéket teremteni nálam az, amikor megalkotunk egy új módszert, illetve amikor jó kapcsolatot tudunk kialakítani a játékossal, és folyamatosan fejleszteni tudjuk őket azáltal, hogy jobban értik a játékot.

– Az NB I-ben csak a Kisvárdának és a Kazincbarcikának alacsonyabb az xG-je a Debrecennél, az xGA-t nézve is a tabella végén van. A várható pontok (1,33) alapján 32 ponttal a nyolcadik helyen kellene állnia a DVSC-nek, eközben a harmadik. Az elemzések alapján Varga Ádámnak hívják a felülteljesítés egyik fő okát, aki télen visszatért a Ferencvároshoz. Mi a véleménye?

– Pusztán az adat nem mutatja meg a teljes valóságot. Az adatok mutatnak teljesítményeket, de képtelenek megjósolni, hogy végül hányadik lesz a csapat. Nem szoktam az adatokat nézni, mert a játék adott pillanatai megismételhetetlenek, ráadásul emberek idézik elő őket, akiket ezer hatás ér naponta. Ezért csak az adatokkal egyszerűen nem lehet megérteni, mi zajlik a pályán. Látja, azok alapján nem vagyunk ott a dobogón, és mégis ott vagyunk. Mert tudunk mást, amit az adatok nem mutatnak.

– És mi van akkor, ha odamegy önhöz az adatelemzője, és megosztja, hogy az ön által megálmodott játékkal kevesebb pontot szerez majd a Debrecen?

– Azt kell mondanom, hogy oké, látom az adatokat, de ha mi a következő meccsen egy teljesen új helyzetet teremtünk a pályán, akkor az adatok ott érvényüket veszítik, hiszen a teljesen új helyzetre nem lehet metrikát alkalmazni. A statisztika nem tud arra a váratlan helyzetre felkészíteni, amelyet egy játékos előidéz egy új húzással.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a játékosok emberek. Akiknek vannak érzései, félelmei, bizonytalanságai. Ezek mind-mind befolyásolják az aznapi teljesítményét, emiatt az már nem kiszámítható, nem megjósolható.

Ezért fontos beszélgetni, törődni vele, megteremteni azt a környezetet, amiben a legjobb teljesítményre képes.

– Más téma. Miért nem hisz a szövetség újfajta ösztönzőrendszerében, amelyben a több fiatal magyar futballista pályára küldése pénzügyi dotációt ér? Korábban erről nyilatkozott.

– Én mindig a fiatalok bevetése mellett vagyok. Eleinte nem értettem, mi szükség erre a szabályra, mert nem ismertem a környezetet. Most már talán értem, hogy miért jó – rövid távon. Ám azt mondom: egy fiatalnak hosszú távon akkor kell játszania, ha jobb teljesítményt nyújt a csapattársánál. Meg kell alkotni azt a környezetet és metódust az akadémián, amelyben és amellyel a fiatal jobbá válik, mint a légiós, és akkor őt lehet pályára küldeni. Spanyolországban is küzdöttünk ezzel a problémával egy időben, s ezzel a módszerrel tudtunk változtatni.

– Bárány Donát több dolgot is mesélt nekem önről, mondok párat, rendben?

– Persze.

– „Hagy minket hibázni, sőt kis túlzással megdicsér érte.” Ezt a résztémát érintettük, de szeretném, ha kifejtené, mit vár ettől?

– Sokat beszélgetünk Donáttal, arról is, hogy a hiba szükségszerű. Bármilyen téren, hiszen abból lehet tanulni, és mindig lehet javítani. A magyar játékosoknál észrevettem, hogy nem szeretik, ha hibáznak, korholják magukat, elégedetlenek miatta.

– Más külföldi edzők is sűrűn említik ezt az attitűdöt itthon.

– Amikor idejöttem, azt láttam, hogy amikor hibáztak, kiabáltak, idegesek voltak, és arról beszéltek, nem hibázhatnak. Folyamatosan próbáltam változtatni ezen, beszélgettem velük, hogy a hiba a játék része. Máshol nem láttam ilyet, de mi az edzésvideókat is megnézzük a játékosokkal, és megbeszéljük, mi volt a hiba, mint érdemes javítani. Nálunk Debrecenben minden játékosnak megvan a célja ezen az úton, tudják, honnan hová akarnak eljutni ezzel a módszerrel. Ennek érdekében minden négyszemközti elemzésről feljegyzést készítünk, hogy lássák, milyen konkrét javításokkal tudnak majd haladni a cél felé. Eddig több mint 400 ilyen egyéni meetinget tartottunk a játékosoknak. Mondtam, rengeteget dolgoznak. Ezek a meetingek nem kötelezőek, mégis szívesen csinálja őket mindenki.

– Én arról hallottam, hogy a DVSC-nél a játékosok maguk vágnak ki meccsjeleneteket a videókból, amiket aztán önnel külön is elemezhetnek.

– Igen, de az edzésvideókkal is csinálunk ilyet, a lényeg, hogy a játékosoknak maguknak kell videót vágni, és elmagyarázni nekem, min javítanának. Ennek az a lényege, hogy minél többször szembesülnek egy-egy döntési helyzettel, annál jobban beépül az agyukba, mi volt a jó döntés, és azt később már elő tudják venni megoldásként a mérkőzésen – külső segítség nélkül.

– Ehhez okos játékosokra van szüksége?

– Nem feltétlenül. Itt arról van szó, hogy ha a játékosok elvégzik a sok-sok fenti munkát, rengeteget tanulnak, és egyre okosabbak lesznek a pályán. Saját tapasztalatom, hogy nekem nem sokat segítettek játékosként, mert mindig pontosan megmondták, mit csináljak. Ebből nem tanultam sokat. Úgy éreztem, meg kell változtatnom ezt a rossz beidegződést. Ezért még futballistaként megfogadtam, ha egyszer edző leszek, rengeteget fogok tanulni, és segítek a játékosaimnak, hogy okos futballistává váljanak. Ezen dolgozom.

– Ismer olyan edzőket, akik kifejezetten ugyanezzel a vízióval dolgoznak?

– Igen, a karrierem során találkoztam néhány ilyen szakemberrel. A spanyol szövetség is szokott hívni előadni, mert tudják, hogy a többségi nézőponttól eltérően látom a futballt. Persze pontosan tudom, hogy ha a saját víziómmal nyerek, én vagyok a legjobb edző, ha kikapok, akkor semmit sem ér a felfogásom. Ez így működik a fociban.

– A 39 éves Dzsudzsák Balázs hat gólnál és négy gólpassznál jár a szezonban, mi a véleménye róla? Más futballistákhoz hasonlóan neki is eltér a biológiai és a valódi életkora?

– Biztos, hogy jó géneket örökölt, nem szokott megsérülni. De ő is sokat változtatott, hogy még ebben a korban is tudjon játszani. Például teljesen átalakította az étrendjét. Sőt, a viselkedését is. Korábban sokszor volt lobbanékony. Most, ha szükséges, akkor kiabál, ha arra van szükség, kérdez, máskor csendben marad, figyel. Rengeteget dolgozik, és fejlődik a vezetési képessége. Büszke vagyok rá, hogy 39 évesen képes ilyesmire, képes változni. De az összes többi játékosra is.

A 39 éves Dzsudzsák Balázs nagyon sokat változott Sergio Navarro irányítása alatt (Forrás: dvsc.hu)

– „Rengeteg szkennelést kér tőlünk labda nélkül” – ezt is mondta nekem önről Bárány Donát, illetve azt, hogy „nála szinte nem is az a fontos, hogy nyerünk-e vagy sem – persze valójában az számít –, hanem az, hogy tudja-e egyénileg fejleszteni a játékosokat.” Ez igaz?

– Sokat beszélgettünk a játékosokkal, hogy bizonyos helyzetekben nem érzik magabiztosnak magukat a pályán. Amikor kiderítettük az okot, megszüntettük a bizonytalanságot, és sokkal magabiztosabbak lettek a játékosaink, mert tudták, mihez nyúljanak. Persze, hogy a profi futballban a győzelem a legfontosabb, de a játékosok fejlesztése jelenti az igazi értéket.

– És mi van, ha a tulajdonosnak ugyancsak tetszik ez a felfogás, de a sorozatban negyedik vereség után azt mondja: fontosabb nekem, az egyébként vonzó felfogásodnál, hogy bennmaradjunk, ezért kirúglak. Akkor is ragaszkodik a víziójához?

– Igen. Mert hiszek benne, hogy ezzel lehet jó játékosokat képezni. Egy példa: januárban a Diósgyőr 2–1-re vezetett ellenünk a szünetben. A játékosok az orrukat lógatva besétáltak az öltözőbe, hagytuk őket kicsit megnyugodni. Aztán azt mondtam nekik: srácok, gratulálok.

– Felteszem, azt hitték, ironizál.

– Lehet. Én azonban elmagyaráztam nekik, hogy nagyon nehéz helyzet, amikor egy csapat az első 20 percben kap két gólt hazai pályán. Ilyenkor sűrűn előfordul, hogy jön a harmadik, a negyedik bekapott gól. Ám ők mégis fókuszáltak maradtak, segítették egymást, szépítettek. Ezért gratuláltam. Aztán szokás szerint átnéztük azokat a helyzeteket, amelyekben hibáztunk, s ahol javulnunk kell. Ha ezekben a helyzetekben javulnak, 100 százalék, hogy megnyerik a meccset. Ezt el is mondtam nekik. A második félidőben fordítottunk, 3–2-re nyertünk.

A végén odajött hozzám a csapatkapitányunk, és azt mondta, soha nem fordult még elő vele, hogy a szünetben vesztes állásnál irónia nélkül megdicsérték volna.

Korábban elég emocionális csapat voltunk, ha vesztésre álltunk, a szünetben hangoskodtunk, sopánkodtunk. Ma teljesen másképp viselkedünk, biztatjuk egymást, bízunk egymásban.

– Sosem emeli fel a hangját az öltözőben?

– Nem, nincs értelme. A rossz döntéseket már meghozták a játékosok, az ordítás nem segít.

– Ez a vesztes állásnál használt higgadt, nyugodt hang a sokadik olyan elem, ami mintha új lenne a klubnál. Mintha új klubkultúrát építene a Nagyerdőn.

– Nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy azok a játékosok, akik megfordulnak az öltözőmben, jó edzők lesznek. Ebben 100 százalékig biztos vagyok.

– Ez egy misszió, jó leendő edzőket képezni a játékosokból?

– Az a misszióm, hogy megváltoztassam a futballról vallott gondolkodást. Nem azért, mert az én vízióm jobb, hanem mert azt szeretném, ha a játékos sok megoldás közül tudna önállóan jól választani.

– A szezon végén mivel lenne elégedett?

– Elégedett vagyok a srácok teljesítményével, akkor is, ha negyedik vagy ötödik helyen végeznek, hiszen a korábbi tulajdonos a kiesés elkerülését tűzte ki célul. Ahogy mondtam, nekem az a célom, hogy a játékosaim tanuljanak, és fejlődjenek. A harmadik hely megszerzése pedig igazi álom lenne.

– A csapat készen áll a nemzetközi kupaszereplésre?

– A csapat kiérdemelte, hogy játsszon a nemzetközi kupában, de az biztos, hogy ha eljutunk oda, szükségünk lesz majd erősítésre. Meglátjuk, ki megy, ki marad.

– És a távlati célok?

– Nyitott vagyok minden munkára, de jól érzem magam Debrecenben a családommal, elégedett vagyok, élvezem, amit csinálok.

– Dolgozna vezetőedzőként a topligák egyikében?

– Nem célom. Az asszisztensi munkát jobban el tudom képzelni az öt legjobb liga egyikében. Inkább tanulni szeretnék, jó sokat. Mindig.

Borítókép: dvsc.hu

Ha első kézből szeretnél értesülni a legfrissebb futballhírekről, látogass el a Goal.com Magyarország weboldalára, ahol rengeteg exkluzív tartalom vár rád!