„Tavaly a PSV-vel egyeztettem és megkeresett Kevin Kurányi is” – interjú Dzsudzsák Balázzsal

– Mennyire vagy tudatos a saját testeddel kapcsolatban, melyik például a legsérülékenyebb testrészed?

– Szerencsés vagyok genetikai értelemben, mert a karrierem legsúlyosabb sérülései közül mindkettő „csak” törés volt, de egyik miatt sem kellett napokat, heteket kihagynom. Egyszer a kulcscsontom, egyszer a csuklóm tört el, utóbbi tavaly a Fradi ellen. Az én koromban azért már nagyon oda kell rá figyelni, hogy fitten tartsam magam, a Debrecennél ehhez minden adott. Minden nap igénylem a különböző terápiákat, kezeléseket, például a masszázst, akár a klubnál, akár egyénileg. Az alapvető fontosságú, hogy 37 évesen is minden edzést szívesen csinálok, hiszen minden meccsen játszani akarok. Így nőttem fel, nem is tudnék máshogyan hozzáállni a futballhoz.

– Említetted a genetikát, a profi mentalitás mellett ez is segít téged, igaz?

– A genetikai adottságok mellett a hozzáállásom a másik összetevője annak, hogy most is ilyen jó állapotban vagyok. A fájdalomküszöböm is szerencsére elég magas. Soha nem hagytam ki meccset azért, mert kicsit húztam a bokámat, ez is a gyerekkoromból fakad, mi így játszottunk. Annyi változott mostanra, hogy ha mondjuk a csapat kettőt edz hétköznap, akkor előfordul, hogy ismerve a testemet, inkább az intenzívebb tréninget választom, a másikat kihagyom. Ez a megelőzésről szól, normális reakció egy futballistától. Itthon még egy picit beszűkültnek érzem a közeget, ha a profi futballisták egészségtudatos viselkedéséről van szó. Sok játékos inkább edz hétfőn vagy kedden sérülten, hogy a hétvégén bekerüljön a csapatba. Akkor is, ha végül ennek mondjuk izomszakadás lesz a következménye. Persze, mindenki küzd a helyéért, játszani akar, de lehet ezt tudatosabban is csinálni.

– Gyakorlati példád is van a közelmúltból?

– Igen, a nemrég igazolt belső védőnk, Jorgo Pellumbi. Mindenképp játszani akart a Ferencváros ellen, akár még injekcióval is. Leültünk, megbeszéltük, hogy rendben van, dicséretes ez a hozzáállás, de csak akkor vállalja a játékot, ha nem kell majd idő előtt lecserélni, mert nem pihentette a sérülését. Sajnos nyolc perc után le kellett jönnie a pályáról. Ő mindent ki akart hozni magából, ám előfordul, hogy mégsem ez a szemlélet a célravezető a csapat szempontjából. Én is hagytam ki emiatt edzéseket, egyszerűen ismernünk kell, hogy mennyi munkát enged meg a testünk.

– Tavaly május óta egyetlen fellépést hagytál ki, a Novi Pazar elleni januári felkészülési mérkőzésen nem voltál a pályán. Vissza tudsz emlékezni, hogy mikor voltál utoljára sérült?

– Hála istennek, nem. Jó pár rúgást kaptam, de ha visszatekintek a karrieremre, még izomsérülés miatt sem kellett meccset kihagynom, nemhogy szalag- vagy porcsérülés miatt. Nekem gyerekkorom óta a játék a mindenem, nagyon ideges lennék, ha egy-egy apró sérülés miatt nem tudnék játszani. A csuklótörés után egy héttel is már a kispadon ültem az Újpest ellen, és csereként be is álltam.

– Fizikai és lelki téren is rendben kell lenni ahhoz, hogy egy 37 éves játékos ilyen ritkán sérüljön meg. Végzel esetleg az edzőtermi edzéseken kívül olyan speciális egyensúlyozó és stabilizáló gyakorlatokat, amelyek segítenek ebben? Amire mondjuk tíz éve még nem volt szükséged?

– Lehet, hogy sokan nem tudják, de az elmúlt hónapokban eljárok Budapestre Pilates-tornára. Ez újdonság a testemnek. Soha nem volt izomsérülésem, de oda kell figyelnem, mert egy kicsit merevebb vagyok már a kelleténél, egy spárgát például már nem tudnék megcsinálni. Ezért kezdtem el a Pilatest, amely nyújtásból, erősítő gyakorlatokból áll. Ha ez is javítja pár százalékkal az esélyét, hogy elkerüljem a sérülést, miért ne élnék a lehetőséggel?

A DVSC-nél egy héten egyszer lábra, egyszer felsőtestre dolgozunk a konditeremben. Amikor előkerül a Kettlebell, a többiek felkapják a 16-18 kilósakat, én viszont maradok a 12 kilósnál, mert tudom, hogy az izmaim frissen tartásához nekem ez a súly az ideális.

– Mi az, amit a Pilatesen, a kondizáson kívül az utóbbi években megteszel azért, hogy ennyire fitt, egészséges maradj? Az alvásra például mindig nagyon figyeltél. Dolgoztál esetleg alvásszakértővel?

– Szerencsére nagyon-nagyon jó alvó vagyok. Bárhol, bármilyen környezetben jól tudok pihenni. Bár teljesen szembemegy az ideális alvásra való felkészüléssel, de rengeteg kávét iszom, az ismerőseim néha elszörnyednek, amikor este tízkor is kikérek egyet. Viszont, ha megiszom tízkor a kávét, tizenegykor simán el tudok aludni.

– Elég jó lehet a vérnyomásod.

– Igen, eléggé, valószínűleg ez a nagymamámtól jön, neki voltak még hasonlóan ideális értékei. Visszatérve az alvásra: ahogy idősödtem, egyre inkább észrevettem, hogy rengeteget számít, ha éjfél előtt lefekszem. Teljesen más az energiaszintem, úgyhogy erre kifejezetten próbálok odafigyelni, minőségi lesz tőle az alvás. Viszont délutánonként nem szeretek nagyot aludni. Legfeljebb 10-12 percre elszunnyadok, ha a szervezetem kíván egy kis menedzseralvást.

– A kilencvenes években Nyugat-Európában játszó magyar légiósok arról számoltak be, hogy itthon óriási a lemaradás a profi labdarúgók étkez(tet)ése terén, ez szintén olyan terület, amely ha rendben van, hozzájárul a sérülések elkerüléséhez. Te mit tapasztaltál, amikor például Eindhovenbe igazoltál? Kaptál olyan étrendet, amilyet korábban nem?

– Amikor 2008-ban Eindhovenbe kerültem, még egyáltalán nem volt ennyire előtérben a profi táplálkozás. Viszont ott hatalmas újdonságot jelentett, hogy amikor egy-egy idegenbeli mérkőzés után felszálltunk a csapatbuszra, a jármű hátsó részében várt minket egy konyha. A csapat séfje vagy a csapatmenedzser felvette szépen a kötényt, megmelegítette mindenkinek a maga tésztáját, és nem sokkal a lefújás után elkezdtük pótolni az elveszített energiát. Azóta a legtöbb csapatnál már a meccs utáni regeneráció elemi része a könnyű kaja. Viszont olyat, hogy a buszban kialakított konyhából hozzák nekünk a meleg ételt, azóta sem láttam más csapatomnál.

– Speciális diétát nem is követtél sehol sem?

– Nem, talán ehhez is meg kell érnie az embernek. A kajálásnál nem nézem, hogy milyen tápanyagból hány grammot eszem, de iszom például különböző táplálékkiegészítőket. Válogatósnak tartom magam, de ami egészséges és finom, bármikor megeszem. A klubnál figyelnek erre, persze sokkal egyszerűbb lenne, ha otthon is odatennék az ember elé az egészséges finomságokat. Most már sokkal jobban figyelek mindenre, például a hatékonyabb hidratálásra, vagy arra, hogy a reggelikhez mindig fogyasszak antioxidánsokban, tápanyagban gazdag acai gyümölcsöt. Nagyon szeretem a húsokat, főleg a steaket, de pontosan tudom, hogy a meccsek előtt a csirkehús az igazi, mondjuk rizzsel és salátával.

– Három emírségekbeli csapatban is játszottál, ott teljesen más típusú ételeket fogyasztottatok? Mit javasolt a dietetikus például az európai játékosnak?

– Mindenhol európai stáb volt, úgyhogy az ő igényeik jelentek meg az étrendben az Emírségekben is. Ahogy máshol is, volt pár helyi fűszer és desszert, ami mindig jelen volt, de alapvetően a tészta, a csirke és más húsfélék voltak terítéken meccs előtt. Csakúgy, mint máshol. Van egy helyi rizsfajtájuk, abból is sokat ettünk.

– Nem téged érint, de a csapattársaid hogyan bírták a ramadánt? Van olyan muszlim játékos, aki kifejezetten egészségesnek tartja, más nehezebben bírja. Te mit láttál?

– Mi, a nem muszlim játékosok ramadánkor tiszteletből nagyon figyeltünk arra, hogy ne együnk, ne igyunk a koplaló muszlim játékosok előtt. Valamennyire alkalmazkodtunk hozzájuk, próbáltunk akkor enni, amikor már ők is ehettek, persze ez sokszor lehetetlen volt, hiszen napfelkelte és naplemente között nem fogyaszthattak semmit. Az európai vagy nem muszlim játékosok ramadánkor legtöbbször külön ebédeltek, vacsoráztak, a muszlim futballisták pedig naplemente után összegyűltek és együtt ettek. Teljesen hozzászoktak ehhez. Persze az önmegtartóztatás miatt azért más volt az edzések minősége ilyenkor. Azért profi szinten a muszlim játékosoknak ramadánkor is muszáj hatékonyan pótolni az energiát meccsek előtt, szóval kaphatnak felmentést. Sokan nap közben is csipegettek, és azt mondták, majd kiváltják imával, másnap pedig majd nem esznek.

– Eindhovenben is találkoztál a jelenséggel?

– Igen, több muszlim csapattársam is volt. Emlékszem, hogy amikor ramadánkor volt meccsünk, a marokkói származású hollandok, Ibrahim Afellay vagy Otman Bakkal sérülés vagy más játékmegszakítás idején kifutottak az oldalvonalhoz, és mivel mérkőzés közben lement a nap, gyorsan bekaptak egy datolyát, kesudiót meg egy banánt, aztán rohantak is vissza a pályára. Volt, hogy Afellay a szünetben, a taktikai eligazításkor evett. Akkor még nem tudtam, hogy miért, nem voltam tisztában a ramadán megkötéseivel. Ma már más a helyzet.

– Hadd kérdezzelek a pozíciód változásáról. Az al-Ainnál a meccsek döntő hányadát a jobb szélen töltötted. Amióta hazajöttél, a középpályás posztok nagy részén bevetettek már, viszont az utóbbi időben mélyen visszalépsz a labdákért és látványosan te felelsz az előrejáték szervezéséért támadó középpályásként. Élvezed, hogy valamennyire szabadabban játszhatsz a labdás fázisokban?

– Nagyon élvezem. Dubaiban kezdődött az egész, oda azért hívtak, mert az átlagnál jobban fejeztem be a támadásokat, jobbak voltak az utolsó passzaim, erősek voltak az irányítói készségeim. Már ott is eléggé kötetlenül játszottam. Amikor hazajöttem, próbáltuk Szrdjan (a vezetőedző, Szrdjan Blagojevics – a szerk.) taktikai tervei közé beilleszteni ezt a szerepkört. Az, hogy többször visszalépek a saját térfelünkre labdáért, annak is köszönhető, hogy nem akarok kikerülni a játékból, illetve, hogy ne ragadjak be a félterületbe, ha szoros emberfogással rám tapad valaki.

Nagyon élvezem ezt a szabadabb mozgást adó szerepet, rengeteget tanultam az elmúlt másfél évben, például a helyezkedésből, a játékolvasásból, a testbeszédből a pályán. Mindez új szintre emelte a támadásbeli képességeimet, látványosabbak a passzaim. Fekszik nekem a feladat.

– Hogyan néz ki például a taktikai feladatod labdás fázisban, lapos passzos labdakihozatalkor?

– Alapvetően az ellenfél letámadási szintjéhez igazítva nekem nagyjából a felezővonalnál kezdődik a támadó feladatom. Amikor elindul hátulról a labda, nekünk elöl az a dolgunk Bárány Donáttal, vagy a másik csatárral, hogy a mozgásunkkal próbáljuk minél szélesebbre húzni az ellenfél védekezését. Fontos, hogy ezáltal keletkezzen nagyobb üres terület a középpályán, ahová akár Donát, akár én be tudunk lépni. Az is jó megoldás, ha én mélyebben visszalépek labdáért, ilyenkor, ha szoros emberfogással követnek, akkor ki tudom mozgatni a védőt, és a helyén szintén keletkezik egy nagy üres terület, ahová befuthat az egyik szélsőnk. Ha nagy koncentrációval csináljuk ezeket a mozgási variációkat, akkor nagyon látványos játékra vagyunk képesek. Néha egyébként úgy érzem magam, mint egy NFL-irányító: ha ez a támadási verzió van, akkor ezt kell csinálnom, ha a másik, akkor másképp kell mozognom, nyitnom, érkeznem. Izgalmas, élvezetes!

– Neked ebben a feladatkörben szinte ugyanazok a gól és gólpassz mutatóid ebben az idényben, mint az előzőben: hét gólnál és öt gólpassznál jársz most, tavaly hét plusz hattal zártál. Érdekes kérdés lehet, hogy a szerepköröd változása milyen hatással volt a csapat játékára?

– Sokkal magabiztosabbnak érzem a csapatot ebben a rendszerben, mert sokkal tudatosabbak vagyunk a támadó és a védekező fázisban. Ehhez persze szükséges az, hogy Szrdjan Blagojevicsnek van egy olyan taktikai elképzelése, amit a játékosok, a csapat képességeihez szabott. Ebből nem engedünk, játsszuk a saját játékunkat – persze azzal a rugalmassággal, hogy a játékosok a középpályán cserélgethetők, ám a mozgási variációk ugyanazok.

Sok semleges szurkolótól hallom, hogy szívesen leül nézni a Loki meccseit, mert látványos támadásokat lát tőlünk. Persze néha még mindig túl sok a hátrafelé passzolt vagy eladott labda, de ez már minőségi, önbizalmi kérdés, és együtt jár ezzel a támadó felfogású taktikával. Van olyan, hogy ötször egymás után nem sikerül a gyakorolt séma szerint kihozni a labdát, de ha hatodszor sikerül, akkor utána nálunk van a labda percekig, körbeadogatjuk az ellenfél kapuját és sok gólt lövünk. Máskor túlságosan feltoljuk a védekezést és kikapunk. Szerintem felfelé ível a játékunk, érdekes. élvezhető futballt játszunk.

– A saját játékoddal elégedett vagy?

– Ahogy említettem, nagyon szeretem ezt a szerepkört, de nem vagyok teljesen elégedett, sokkal több gólpassznál kellene tartanom. Azzal, hogy kulcsszereplő vagyok ebben a játékrendszerben, nincs gondom, nem jelent terhet a nagy felelősség, a nyomás, sőt előrevisz.

– Hogyan látod a válogatott esélyeit az Európa-bajnokságon? Valóságos remény-e a továbbjutás a csoportból?

– Éppen tegnap volt egy interjúm, ott is elmondtam: nem szeretnék jósolni, sem jó tanácsokat adni a csapatnak. Szerintem akkor jár jól a válogatott, ha saját magát adja, önbizalommal telve játszik és csak a következő mérkőzésre összpontosít. Abból soha nem jövünk ki jól, ha előre latolgatunk, és azt mondjuk: a skótok elleni meccs sima lesz, mert nem ismerjük őket annyira, a svájci meccs nehezebb lesz, a csoportdöntőt meg majd megvívjuk a németekkel. Ekkor szokott jönni általában egy nagy égés vagy nyögvenyelős játék az első meccsen.

Az Eb-n teljesen mások az elvárások, mint a selejtezőkön, nagyobb a nyomás, a külső hatás. Ezek megzavarhatják a játékosokat, ezért a legfontosabb a higgadtság megőrzése. Mindazonáltal mindenki ellen eséllyel lép pályára a csapat, főleg, ha a kulcsembereink jó napot fognak ki.

– Ha kéne három jellemzőt mondanod, ami stabillá teszi a csapat teljesítményét, miket mondanál?

– A fegyelem az első. Az egyes csapatrészekre lebontva és taktikai értelemben is. Marco Rossi ehhez a végsőkig ragaszkodik, minden alkalommal végigzongorázza azokat az elemeket az edzéseken, amelyek ezt a csapatot sikeressé tették. A másik fontos elem a szabadság. A válogatottnál a félpályától felfelé játszóknak, vagyis a támadásért felelős játékosoknak támadásban nincs megkötve a keze. Ez azt jelenti, hogy Szoboszlai Dominik akár az utolsó ember is lehet labdakihozatalkor, Sallai Roland pedig szabadon csinálhatja a keresztmozgásokat. Csatárposzton azért Varga Barnának vagy Ádám Martinnak kötöttebb a taktikai feladata, ugyanakkor az eredeti pozíciójukat nekik sem kell a végletekig megtartaniuk. Marco azt vallja, támadásban ő már nem tud sokat kintről hozzátenni a játékhoz, hagyja érvényesülni a futballisták kreativitását. A harmadik elem a csapat, vagyis a csapatmunka, amiben a válogatott kiemelkedő.

Egyetlen kritikát mondok csupán: amikor együtt játszottunk, szembetűnő volt, hogy nagyon keveset lőnek kapura a srácok, ahhoz képest, hogy milyen képességeik vannak ezen a téren. Szerintem ebben lehetne javulni.

– Nagy Ádám megdöntheti a 109 mérkőzéses válogatottsági csúcsodat? 79 meccsnél tart 28 évesen, és évente nagyjából 10 meccset játszott a csapatban az utóbbi időben.

– Most neki van a legnagyobb esélye erre a csapatból. Nehéz dolga lesz, hiszen az én 109 meccsemhez is kellett az, hogy szinte egyáltalán ne hiányozzak sérülés miatt. Azt gondolom, hogy el tud jutni 110 meccsig Ádi, és kívánom, hogy idővel minél többen előzzenek meg a listán. Adja az ég, hogy az évi tízes meccsátlag, amit mondtál, inkább 15 legyen, mert az azt jelenti, hogy rendszeresen kijutunk a különböző tornákra.

– Tartod még aktívan a kapcsolatot a válogatottbeli játékostársakkal?

– Persze. Szalai Ádámmal egyre többször futunk össze így, hogy hazaköltözött. Gera Zolival nemrég kávéztunk itt a közelben, amikor a Nyíregyháza ellen játszottak a Vasassal. Egy órán keresztül szinte csak röhögtünk a régi sztorikon. Két napja Juhász Rolival ebédeltem. Nagyon jó összefutni azokkal a játékosokkal, akikkel olyan sok közös élményt gyűjtöttünk. Örülök neki, hogy egyre több volt válogatott csapattárs szerez különböző képesítéseket és tud elhelyezkedni a magyar futballban, ez sokat adhat a sportágnak.

– Kevés futballista szeret a visszavonulás utáni időszakra tekinteni, mégis megkérdezlek: mivel sok csapatban játszottál, rengeteg kapcsolatra tettél szert, el tudod például képzelni, hogy sportmenedzserként dolgozz tovább? Vagy van olyan befektetésed, ami kitölti majd az idődet?

– Nem is lenne hiteles, ha nem állna szándékomban a fociban dolgozni a visszavonulásom után, de én nem is akarok kilépni a futball világából. Kell a magyar labdarúgásnak az az elhivatottság, sikerorientáltság, mentális erő, amit az én generációm volt válogatott futballistái, légiósai képviseltek. Szerintem sokat segíthetünk a magyar focinak, ha át tudunk valamit adni ebből a rengeteg tapasztalatból. Engem egyébként külföldről is sok ajánlattal kerestek az elmúlt időszakban.

– Milyen ajánlatokkal?

– Tavaly a PSV-vel egyeztettünk a nagyköveti pozícióról. A klub globálisan próbálja kiépíteni a kapcsolatait a volt játékosaival, Brazíliától Mexikón át Magyarországig. Hosszasan beszélgettünk, elmentem a PSV akadémiájára is.

– Ez a poszt a regionális játékos-megfigyelésről is szólna?

– Igen, nagyköveti és megfigyelői feladat is várna. Bár az Ajax idén mélypontra került és a PSV be is húzta be a bajnoki címet, Eindhovenben tisztán látják, hogy az amszterdamiak az elmúlt években jelentősen elléptek mellettük a játékosok eladása, illetve az akadémiai rendszer fejlesztése terén, ezáltal a gazdasági helyzetük is jóval erősebbé, stabilabbá vált. Szeretnének felzárkózni, és ennek a projektnek a technológiai innováció, a játékosok egyéni adottságaihoz illesztett képzés mellett fontos része az is, hogy minden régióból, így Közép-Európából is próbálják magukhoz csábítani a tehetségeket. Ebben is segíthetném őket. A volt kapusunk, Heurelho Gomez révén a brazilokkal már megállapodtak. Ausztráliában és Mexikóban is megvan a kapcsolat, Svédországban pedig Ola Toivonennel állapodtak meg. Építik a scouting rendszert.

– Máshonnan is kerestek Európából?

– Kevin Kurányi is keresett egy feladattal a Blockchain Sports Academytől. Ez egy globálisan épülő utánpótlás-rendszer, volt világsztárok sora vállal szerepet benne Emmanuel Ebouétől vagy Marco Materazzitól Ludovic Giulyn át Maiconig. Egy bőkezű befektető áll mögötte, aki a pályaépítéstől kezdve egészen a felszerelések beszerzéséig mindent biztosít. A jövő héten utazom Kevinhez, és beszélgetünk erről a lehetőségről. Említetted a kapcsolatrendszert: az ember csak idővel fogja fel, nekem is beletelt pár évbe, hogy felfogja, milyen kapcsolatrendszere van, amiről azt mondják, a siker alapja. Ez teszi lehetővé számomra, hogy ilyen lehetőségek kapujába jussak, hogy Kevin Kurányival egyeztessek, vagy épp a volt játékostársamnak, Roberto Carlosnak gratuláljak a Real Madrid BL-döntőbe jutása miatt. Ha egyetlen magyar játékosnak is tudok segíteni ezekkel a kapcsolatokkal, már megérte.

– Debrecen nincs is képben?

– Arra is nyitott vagyok, hogy itt, Debrecenben részt vegyek a szakmai munkában, akár döntéshozóként segítsek a klubnak. Sokáig úgy gondoltam, a sportigazgatói munka is izgalmas lehet, de látom, milyen elköteleződéssel, iszonyatos összpontosítással, összetett kihívással jár. Ehhez a munkához úgy érzem, még sokat kell tanulnom, és fejlődnöm, de rajta vagyok az ügyön.

A képek forrása: Debreceni VSC