A négyes döntő álom maradt, de hamar jönnek az új feladatok a Diósgyőr számára

Nagy várakozás előzte meg Miskolcon a két csapat harmadik mérkőzését, mivel a Diósgyőr még soha nem járt Európa legjobb nyolc csapata között – igaz, az ellenfél sem. Az impozáns DVTK Aréna csordulásig megtelt szerda este, az átadása óta először regisztráltak teljes teltházat, ez azt jelentette, hogy közel 3400 néző buzdította Aho Nináékat. Ezt az érdeklődést és odaadást bizony érdemes megbecsülni, hiszen sok csapatsportágban csak álmodoznak ekkora figyelemről, nem csak hazánkban, de a régióban is. Talán nem véletlen az sem, hogy az atmoszféra és persze a modern sportcsarnok a nemzetközi szövetség, a FIBA vezetőinek figyelmét is felkeltette, és nyitottak lettek volna arra, hogy továbbjutás esetén Miskolcon rendezzék meg a sorozat végjátékát, a final fourt. Természetesen ez a lehetőség a klubvezetők számára is vonzó volt és már sokkal korábban felmérték, milyen feltételeket kell biztosítaniuk ahhoz, ha meg szeretnék rendezni az áprilisi csúcsviadalt. Ám előtte a pályán kellett kiharcolni a részvétel jogát, amelyre minden esélye meg is volt a Völgyi Péter által vezetett együttesnek.

A két csapat első mérkőzését Miskolcon úgy nyerte meg két héttel ezelőtt a DVTK (78–66), hogy már 17 pontos hátrányban is volt egy meglehetősen erőtlen kezdés után, majd a visszavágón úgy kapott ki Franciaországban (63–59), hogy már egy tucattal is vezetett. Mivel a párharc során nem a pontok döntenek, hanem a győzelmek, jöhetett a harmadik felvonás, ahol már aligha tudtak egymásnak újat mutatni a csapatok.

A kezdés sajnos kísértetiesen emlékeztetett az első mérkőzésen látottra, a franciák magabiztosan és határozottan léptek fel, ráadásul kiváló dobóformát mutattak, míg a mieink kapkodva és sokszor görcsösen próbálták a gyűrűbe tuszkolni a labdát. A hatperces rémálom végén 0–14 állt az eredményjelzőn, azonban ha valamit megtanult az ember az elmúlt hetekben a kosárlabda lélektanáról a magyar válogatott vagy éppen ennek a párharcnak az első mérkőzése által, az az, hogy innen még jócskán vissza lehet jönni. A csapatkapitány, Kányási Veronika duplája volt az első sikeres dobás magyar oldalon és utána ugyan 2–18 is volt már az állás, ehhez képest a szünetbeli 15–23-as eredmény kimondottan hízelgő volt. A második negyed jól indult, a litván Monika Grigalauskyte büntetőivel 21–25-re felzárkózott az egyre lelkesebb Diósgyőr, ám ezután ismét a lille-i együttes volt az, amelyik megrázta magát. A miskolciaktól több kulcsember is dobást rontott, míg a franciák viszonylag megbízhatóan fejezték be a támadásaikat, a magyar triplamutató pedig egészen siralmas volt. A félidő utolsó percében Lelik Réka szórt egy triplát a sarokból, ezzel megtört a jég: kilenc elrontott triplakísérletet követően végre sikerült hármast elérni, így 26–38 volt az állás a nagyszünetben.

Ez a távolság még mindig nem lett volna behozhatatlan, viszont egyértelműen jobb dobóformára volt szükség, különösen a kinti dobásokat illetően. Egy-egy hármas végre be-behullott ebben a szakaszban és újra „látótávolságon belülre” kerültek a franciák (38–44), ám a negyed második felére ismét visszaállt a két csapat közötti kétszámjegyű különbség, amiben nagy szerepet játszott az ellenfél két amerikai légiósa, Shavonte Zellous és Kamiah Smalls. Így a harmadik játékrész döntetlennel zárult, a Villeneuve pedig egyre közelebb került az álmai eléréséhez.

Kaila Charles és Milica Jovanovics pacsija: ezúttal egyiküknek sem ment igazán (Forrás: FIBA)

A negyedik negyedben egy nagy rohammal még lett volna esély az ellenfél elbizonytalanítására, de hamar kiderült, hogy ez nem az a nap: a diósgyőri lányok egyre idegesebben kosárlabdáztak, míg a franciák ügyesen játszottak az idővel és az előnyükkel is, és már azt sem engedték meg, hogy a hazaiak benézzenek tíz pont alá. Az utolsó percekhez közeledve már 15 pont is volt a két csapat közötti különbség és nagyjából az egész csarnokon eluralkodott az érzés, hogy ezt innen már tényleg nem lehet visszahozni. A fáradt miskolciak a végén már az önbizalomhiánnyal is küzdöttek, tehetetlenségükben csak néhány felesleges faltra futotta tőlük, például Aho Ninánál, aki labdavezetés közben ütött oda ellenfelének a félpályánál, így kipontozódott. A végeredmény 58–73, így a Villeneuve d’Ascq Lille jutott be az Euroliga áprilisi final fourjába.

Konklúzió

Minden vereség meglehetősen kiábrándító, így a tegnapi is az. Az első két meccs, de talán az egész szezon tapasztalata alapján joggal hihettünk abban, hogy a Diósgyőr képes lesz hazai pályán egy újabb emlékezetes győzelmet kicsikarni, de tegnap este úgy tűnt, hogy éppen a szezon legnagyobb meccsére fogyott el valami a csapatból, ami eddig megvolt. A Villeneuve semmi meglepőt nem csinált, magas, fizikailag erős csapattal kezdett, ugyanolyan lehengerlően, mint tette azt két héttel korábban az első találkozón. Az így megszerzett előnyt viszont jól menedzselték, sokkal jobban legalábbis, mint legutóbb és az erejükkel is jobban takarékoskodtak, ami leginkább abban volt látható, hogy már a meccs elején is kevés volt náluk a sprint és az intenzív mozgás, így a kulcsemberek a hajrában sem voltak annyira elhasználva, hiába játszottak náluk négyen is 30 percnél többet.

A Diósgyőr beragadt a rajtnál és habár az elmúlt két szezonban több nagy fordítást is bemutatott, ezúttal végig csak futott az eredmény után.

Milica Jovanovics, Darcee Garbin és Kányási Veronika máskor szanaszét bombázza a gyűrűt a festéken kívülről, de tegnap este mindhárman csak egy-egy triplára voltak képesek, összesen 18(!) kísérletből, miközben a másik oldalon a 37 éves Zellous egymaga dobott hármat úgy, hogy mindössze hatszor próbálkozott... Egyébként mindkét csapat meglehetősen rosszul célzott távolról, hiszen mindkét oldalon csak 5 tripla esett be 25 dobásból, ez a 20 százalékos mutató pedig méltatlan volt a mérkőzés rangjához. Amíg nálunk csak a végig indiszponált irányító, Kaila Charles jutott el tíz pont fölé (11), addig az ellenfélnél Smalls (18), Salaun (16), Diaby (15) és Zellous (11) is megtette ugyanezt és ezúttal a miskolci kispadról sem érkezett senki, aki a mieink javára fordíthatta volna az összecsapást.

Nagy francia öröm Miskolcon: a Villeneuve d’Ascq Lille jutott be az Euroliga végjátékába (forrás: FIBA)

A klubok tekintetében nagy különbség olyan értelemben nincs, hogy mindkét csapat először juthatott volna el a négyes döntőig, ám azért azt írjuk le, hogy a Villeneuve a regnáló Európa-bajnok Belgium szövetségi kapitányát tudhatja a kispadon Rachid Meziani személyében. Ő pedig jelenleg is aktív francia és belga válogatottakat talál az öltözőben, akik a kontinens elitjéhez tartoznak és sok nagy csatát megéltek már. A párharc és a szerdai mérkőzés arra világított rá, hogy bár játéktudásban nincs nagy különbség a csapatok között, a tapasztalattal járó nyomástűrő képesség egyelőre a franciákat segíti, ez pedig elég lehet egy ilyen kiélezett párharc eldöntésére. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a francia bajnokság hagyományosan erős, jó utánpótlásképzéssel és a Lille ezt a bajnokságot vezeti pillanatnyilag. A liga erejéről sokat elmond, hogy az itthon klasszisnak számító és a válogatott vezéreként számon tartott Studer Ágnes a francia bajnokságban pillanatnyilag a kiesés ellen harcoló Flammes Carolóban pattogtat. Ott a kiscsapatok is ilyen játékosokat igazolnak, nálunk pedig egy-egy alsóházi csapat sokszor semmilyen ellenállást nem tud kifejteni.

Ezzel együtt a Diósgyőr minden várakozást felülmúlóan szerepelt ebben az idényben az Euroligában, hiszen mindössze a második szezonját töltötte ott és a selejtezőből indulva a final fourért játszhatott. A keret három magyar válogatott játékosa – Aho Nina, Kányási Veronika és Lelik Réka – már túl van egy nagy traumán a válogatott olimpiai selejtezője miatt ebben a szezonban, és muszáj lesz a szerdai pofonból is felállniuk, mert nagy feladatok várnak rájuk. Rögtön szombaton utaznak a Győrhöz a bajnoki szuperrangadóra, majd vélhetően az elődöntőben vagy a döntőben újra szembe kerülhetnek velük a Magyar Kupában is. Utána kezdődik a rájátszás, ahol szintén minimális elvárás a döntőbe jutás, de leginkább a bajnoki cím, amely az első lenne a klub és a régió számára női kosárlabdában.

Ha pedig mindez megvan, jövőre újra neki lehet futni az Euroligának, ahol – mint ez a szezon is bizonyította – igenis helye van immár Völgyi Péteréknek.

Kiemelt kép: FIBA