A rövidzárlat gyöngyszemei: a Premier League történetének legőrültebb piros lapjai
Vannak kiállítások, amelyek dühöt szülnek, és vannak, amik után csak kapkodjuk a fejünket hitetlenkedve – és olyanok is, melyeken legfeljebb csak nevetni tudunk. A piros lapok olykor csak a balszerencsén múlnak, többnyire persze teljesen megérdemeltek, de a legritkább és legérdekesebb kategóriát az egészen bizarr esetek alkotják. A hajhúzástól az egymásnak eső csapattársakig, a 38 másodperces villámpirostól a rögbimutatványig: íme, egy csokorra való a PL történetének legabszurdabb kiállításaiból – a The Athletic gyűjtése alapján.
Az Everton hatperces rövidzárlata
A bizarr kategóriába sorolható piros lapokból csak elvétve kapunk ízelítőt a Premier League-ben – éppen ezért volt különösen ritka csemege, hogy az idén január 7-én játszott Everton–Wolverhampton Wanderers (1–1) mérkőzés végén hat perc alatt kettő is akadt belőle.
A női labdarúgás rajongói azonnal rávágnák, hogy a hajhúzás automatikus kiállítást érő szabálytalanság – gondoljunk csak a német válogatott Kathrin Hendrich leküldésére a pályáról a 2025-ös Európa-bajnokság Franciaország elleni negyeddöntőjében, vagy arra a pirosra, amelyet Ines Belloumou (West Ham United) kapott, amiért hasonló módon megcibálta a Chelsea játékosát, Alyssa Thompsont még szeptemberben.
A férfiaknál ez – érthető okokból – jóval ritkábban fordul elő. Az Everton gólszerzője, Michael Keane azonban szemlátomást megfeledkezett a szabálykönyv ezen ritkán alkalmazott passzusáról: a 83. percben jól megrángatta Tolu Arokodare fürtjeit, amiért a VAR-vizsgálat után azonnal mehetett is zuhanyozni.
Jack Grealish pedig egy kicsit túltolta a szolidaritást. A Manchester Citytől kölcsönvett szélső először egy sárga lapot gyűjtött be, amiért hevesen reklamált csapattársa kiállítása miatt; majd három perccel később gúnyos tapsviharral ünnepelte, amikor végre az ő javára ítéltek szabadrúgást. Ez automatikusan meghozta a második sárgát is, így kisvártatva követhette Keane-t az öltözőbe.
Steven Gerrard 38 másodperces piros lapja
Maradva a villámgyors kiállításoknál: Gerrard alakítása a Liverpool–Manchester United (1–2, 2015. március 22.) rangadón egészen egyedülálló volt. A Pool kapitánya csereként szállt be a szünetben a két ősi rivális összecsapásán az Anfielden, amikor csapata már 1–0-s hátrányban volt.
Ez volt Gerrard 30., egyben utolsó fellépése a történelmi rangadón – de a korszakos középpályás aligha így tervezte emlékezetessé tenni az utolsó United elleni derbijét. A restart után még egy perc sem telt el, és csak úgy sorjáztak a kíméletlen belépők. Gerrard Ander Herrera kőkemény szerelésére válaszul egyszerűen megtaposta a spanyol középpályást. A „vörösök” legendájának természetesen azonnal felmutatta a piros lapot a játékvezető. A 114-szeres angol válogatott játékos később bocsánatot kért csapattársaitól és a Liverpool szurkolóitól is.
A hazaadás szabálya megtöri Simon Tracey-t
Leginkább a pánikhangulat kifejezés juthat eszünkbe erről a tanulságos esetről. A hazaadás szabályát – amely megtiltja a kapusoknak, hogy kézzel érjenek a csapattársuk által szándékosan visszapasszolt labdához – 1992-ben vezették be a játék felgyorsítása érdekében. A White Hart Lane közönsége számára kétségtelenül remek szórakozást nyújtott az újítás azon a 34 évvel ezelőtti kora őszi délutánon, amikor a Tottenham Hotspur fogadta a Sheffield Unitedet (2–0, 1992. szeptember 9.).
Nem sokkal a szabály életbe léptetése után, a sheffieldi Simon Tracey lett az új regula „reklámarca”. Egy hazaadást követően megpróbálta kicselezni a Tottenham felé rohanó játékosát, ám végül (jobb lehetőség híján) kivezette a labdát az oldalvonalon túlra. Miután nem tudta visszaszerezni a játékszert az egyik labdaszedő fiútól – mivel a kapuja üresen állt – a kétségbeesett hálóőr egyszerűen letarolta a Spurs bedobáshoz készülő játékosát.
A partjelző, aki mellett Tracey elviharzott, mielőtt egy szabályos rögbimozdulattal földre vitte ellenfelét, egészen közelről nézte végig a megdöbbentő jelenetsort. Nem túl meglepő módon a kapust azonnal kiállították.
Steven Taylor „kapusbravúrja” és a Lee Bowyer–Kieron Dyer belháború
Kétségtelenül gyönyörű védés volt, csak éppen egy mezőnyjátékosnak nem szabad ilyet bemutatnia. A Newcastle védője, Steven Taylor volt az utolsó ember, aki még útját állhatta az Aston Villa támadójának, Darius Vassellnek, aki az üres kapu felé tört (Newcastle United–Aston Villa 0–3, 2005. április 2.). Taylor feláldozta magát, hogy tartsa az 1–0-s eredményt, és a 73. percben kézzel blokkolta Vassell lövését.
Persze nem ő volt az első (és nyilván nem is az utolsó) mezőnyjátékos, aki spontán védésre kényszerült, de a kiállítását azzal tette igazán emlékezetessé, hogy úgy rogyott a földre, mint akit lelőttek. Nyilvánvalóan azt próbálta eljátszani, hogy a labda a felsőtestét, nem pedig a kezét találta el. Barry Knight játékvezetőt azonban nem hatotta meg a produkció, a teátrális magánszáma kevés volt ahhoz, hogy Taylor a pályán maradhasson. De még csak nem is ez volt a mérkőzés leghíresebb kiállítása…
Taylor kiállítása után kilenc perccel ismét villant a piros lap, ráadásul kétszer is. A szurkolók még csak-csak megértik, ha az egyik kedvencüket azért állítják ki, mert beleáll az ellenfélbe – de Bowyer és Dyer csapattársakként estek egymásnak. Mindketten piros lapot kaptak. Bowyer elismerte, hogy ő ütött először, ezért őt hat meccsre tiltották el, 30 000 fontos pénzbüntetést kapott az FA-től, valamint hat hétre szóló fizetésmegvonást a klubjától. Az övéből rendőrségi ügy is lett: a közrendvédelmi törvény megsértéséért (fenyegető magatartás vádjában bűnösnek is vallotta magát) 600 font pénzbírságot és 1000 font járulékos költséget kényszerült befizetni. Dyer három meccsel megúszta.
A két játékos közti feszültség miatt a verekedésük már egy ideje lógott a levegőben, ám az, ahogyan ez a pályán eszkalálódott, egészen elképesztő volt; ahogyan a sebtiben összetrombitált sajtótájékoztató is, ahol úgy rángatták a feleket a média elé, mint két vásott kisiskolást az igazgatói irodába.
Ricardo Fuller felpofozza Andy Griffint
Ez az eset ugyan nem ért fel Dyer és Bowyer párbajának látványvilágával – főként azért, mert a csapattársak itt gyorsabban közbeléptek –, de szó se róla, Fuller kiállítása, amiért lekevert egyet a Stoke City kapitányának, a „műfaj” másik klasszikusa (West Ham United–Stoke City 2–1, 2008. december 28.).
Röviddel azután, hogy West Ham támadója, Carlton Cole 1–1-re módosította az állást, a visszajátszásokon látható volt, ahogy Griffin és Fuller egymás felé cammognak. A purparlé egyértelműen feszült, de viszonylag hétköznapi szóváltásnak indult, amíg Fuller az őket szétválasztó csapattársa felett átnyúlva képen nem törölte csapatkapitányát.
Griffin később a feljegyzéseiben „hirtelen felindulásból keletkező vitaként” írta le az esetet, és láthatóan sikerült elásniuk a csatabárdot, hiszen egészen Griffin 2010 januári távozásáig együtt játszottak a Stoke-ban. Fuller később a BBC Radio Stoke-nak azt nyilatkozta, hogy az incidens „egységbe kovácsolta őket”. Lehet, hogy egy bizalomjáték (olyan csapatépítő gyakorlat, amely során az egyik résztvevő hátradől, bízva abban, hogy a mögötte álló társa elkapja) az edzésen célravezetőbb lett volna.
Idrissa Gueye kijön a sodrából
17 év telt el anélkül, hogy a Premier League-ben bárkit kiállítottak volna saját csapattársa megütéséért – Gueye tavalyi, Old Traffordon (Manchester United–Everton 0–1, 2025. november 24.) kapott piros lapja azonban jócskán elmaradt a fentebb említettek extrémitásától.
Gueye és Michael Keane a 13. percben vesztették el a fejüket: egy kisebb lökdösődést követően Gueye egyszerűen arcon vágta csapattársát. Az egyetlen mentőkörülmény az lehetett volna, ha az ütés erejét „elhanyagolhatónak” minősítik, de Tony Harrington játékvezető nem így értékelte a helyzetet. David Moyes menedzser szerint a gárda hamar túllépett az incidensen, hozzátéve: „Szenvedélyt akarunk látni. Nem feltétlenül abban a formában, ahogy azt hétfő este tapasztaltuk, de erre a tűzre és elkötelezettségre minden játékostól szükségünk van.”
Mindenesetre az, hogy az Everton végül Kiernan Dewsbury-Hall góljával 1–0-ra megnyerte a mérkőzést, minden bizonnyal segített tompítani a pofon utóéletét.
Francesc Fabregas „fejbe lövi” Chris Bruntot
Erre az esetre ma már valószínűleg Fabregas is csak mosolyogva tekint vissza – a Chelsea, az Arsenal és a spanyol válogatott korábbi klasszisának megmozdulása örökre feledhetetlenné tette a londoniak egyik legelfuseráltabb bajnokiját a 2014–2015-ös kiírásban (West Bromwich Albion–Chelsea 3–0, 2015. május 18.).
A West Brom úgy iskolázta le José Mourinho addigra már megkoronázott bajnokcsapatát, hogy a meccs nagy részét emberhátrányban játszotta. Tony Pulis együttese Saido Berahino góljával már vezetett, amikor Mike Jones játékvezetőnek egy tömegjelenetet kellett feloszlatnia.
Ha Fabregas – aki a 16-os túlsó felén legközelebb állt az ott árválkodó labdához – valóban fejbe akarta lőni Bruntot, akkor az egy tűpontos „beadás” volt. Sokkal valószínűbb azonban, hogy világ- és Európa-bajnok spanyol középpályás egyszerűen megelégelte az időhúzást és a kakaskodást, és nem különösebben mérlegelte az esetleges következményeket, mielőtt a játékosok sűrűjébe bombázta a labdát. A Chelsea mindössze háromszor kapott ki abban az idényben, de biztosan ez volt a legemlékezetesebb veresége.
Youssuf Mulumbu pontosan célzott
Nos, ez az eset már egészen biztosan szándékos volt, és lehengerlő pontossággal hajtották végre. A West Bromwich Albion már 3–1-es vesztésre állt a hosszabbításában a Boleyn Groundon (West Ham United–WBA 3–1, 2013. március 30.), amikor Mulumbunak láthatóan végképp elment a kedve az egésztől – főleg azután, hogy Gary O’Neil pimaszul próbálta visszahúzni, miközben a saját térfeléről indult. Mielőtt Andre Marriner játékvezető egyáltalán a sípjába fújhatott volna, Mulumbu szó szerint a saját kezébe vette az irányítást: felkapta a labdát, és tiszta erőből telibe lőtte O’Neilt. A West Ham középpályásának – aki jelenleg a Strasbourg vezetőedzője – nem esett komolyabb baja, Mulumbut pedig azonnal kiállították.
Gabriel Martinelli dupla sárgája
„Még soha életemben nem láttam hasonlót” – nyilatkozta Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere, miután csapata legyőzte a Wolverhamptont a Molineux Stadiumban (Wolverhampton Wanderers–Arsenal 0–1, 2022. február 10.).
A spanyol szakember azonban nem Gabriel Magalhaes győztes góljáról beszélt, hanem Martinelli egészen ritka „mesterhármasáról”: a brazil támadó ugyanis néhány másodpercen belül két sárga lapot, majd az ezzel járó pirosat is begyűjtötte.
Az „ágyúsok” 1–0-s vezetésénél Martinelli először Daniel Podence-t lökte meg, hogy megakadályozzon egy gyors bedobást. Michael Oliver játékvezető azonban előnyszabályt alkalmazott, Martinelli pedig üldözőbe vette Chiquinhót, nyilvánvalóan azt gondolva, hogy elég idő telt el ahhoz, hogy Oliver fátylat borítson a múltra. Nem így történt. Martinelli végül szabálytalanul állította meg a Wolves meginduló csatárát is, Oliver pedig magához intette, és mindkét szabálytalanságért felmutatott neki egy-egy sárga lapot, ami azonnal maga után vonta a pirosat is.
Legyen szó dührohamról, pillanatnyi rövidzárlatról vagy egyszerű pechről, ezek a jelenetek emlékeztetnek arra, hogy a Premier League csillogása mögött is hús-vér emberek állnak – akiknél időnként egyszerűen lehúzzák a rolót.
Borítókép: Büntető-montázs
Szerző
Gallwitz Gábor
Gallwitz Gábor
Kapcsolódó cikkek
Ők a labdarúgás történetének legtöbb piros lapját kapó játékosai
Ha a labdarúgás történetében a legtöbbször kiállított játékosokat keressük, akkor bizonyára a többségnek elsőként a legkeményebb hátvédek jutnak eszébe. Nem járunk messze az igazságtól, hiszen például Sergio Ramos a harmadik legtöbb piros lapot kapta, míg az uruguayiak egykori rettegett védője, Paolo Montero ötödik a rangsorban. A lista éllovasa egy kolumbiai védekező középpályás.
Carlos Caszely és a két piros lap története
Carlos Caszely az első játékos, aki piros lapot kapott a világbajnokságok történetében. De neve nem csak ezért maradt fenn: egyetlen mozdulattal üzent a világ egyik legrettegettebb diktátorának, Augusto Pinochetnek.
Az ausztrál kiejtés segített, hogy a két sárga lap ne érjen pirosat
A horvát Josip Simunic egészen egyedi tettet hajtott végre azzal, hogy a 2006-os Horvátország–Ausztrália világbajnoki csoportmérkőzésen a második sárga lap után sem küldte le a pályáról Graham Poll. Az angol játékvezetőt megzavarta a horvát védő canberrai kiejtése. Felidézzük az idén 20 éves vb-sztorit, amelynek főszereplői között sok horvát van, aki valójában ausztrál. És fordítva.